Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-12-18 / Szilveszter
32 1996. december 18. Szilveszter Mark Kané, aki Írország színei- pillanatban eltereli ellenfelei ben versenyez, új cselhez folya- figyelmét, míg ő a meglepetés modott: lenge gatyája az első perceit kihasználva, az élre tör. A képen látható csirkék nem a futball megszállottjai. A szárnyas jószágokat a rimaszombati elsőligás focicsapat tenyészti a zöld gyepen. A Tauris klub valószínűleg már most arra az időre készülődik, amikor az első ligából kipottyanva valamiből meg kell élnie. A szakvezetők állítólag már kecskék vásárlásáról is tárgyaltak egy szövetkezettel. Thomas Muster teniszcsillag új divatot vezetett be ezen a nyáron. Először csak melege volt, azért szabadult meg fokozatosan a ruhadarabjaitól, majd a közönség lelkes ovációján felbuzdulva, tovább folytatta a vetkőzést. A hírügynökségek arról hallgatnak, vajon a teniszező hölgyek is követik-e a példáját. Mindenesetre az 1997-es tenisztornák női versenyeire már jó előre minden jegy elkelt. A közönség reménykedik... A képen látható, 519-es mezt viselő Francesco Panetta nem feledkezett meg a jólneveltség alapjairól, ám verseny közben elveszítette a zsebkendőjét. A mellette futó versenyző viszont az eszét veszítette el a dühtől, mivel Panetta .jóvoltából” megcsúszott. Mérgében két kört vert rá az olaszra. Add már, uram, az esőt! - imádkozik a DAC kapusa. Az elsőligás futballcsapat portása egy átmulatott éjszaka után azért könyörög az égiekhez, hogy maradjon el a meccs. Óhaja, csodák-csodája, meghallgatásra talált, mert öt perc múlva hatalmas hóvihar kerekedett. Hogy hogyan lesz ¡f DAC-ból bajnok, arról az égiek hallgatnak... A szenvedő képet mutató Szer- gej Bubka egy darabig aligha fog világcsúcsokat döntögetni. Nemrég egy Zaporozsec személygépkocsi összdíjazású versenyen oly szerencsétlenül ugrott, hogy rúdja a fenekébe szaladt. Azonnal elsősegélyben részesítették, ám csak gondos orvosi beavatkozással sikerült alsó feléből eltávolítani az üveg- laminát-szilánkokat. A szerkesztő sztorija A nikéző rendőr J. Mészáros Károly ______ Hát ezek a rendőrök! November utolsó péntekjéig még gondolni sem mertem arra, hogy milyen áldott, kedves beszélgetőpartner tud lenni egy zöldegyenruhás. Mert akivel engem hozott össze a sors, az kimondottan ilyen volt: fiatal, derűs arcú, szigor meg nem is fért az ártatlan tekintetébe. Évtizedek rendőrideálját rombolta le bennem. Hangsúlyozom: • nem civilben volt, hanem szolgálati öltönyben, járőröző társával a pozsonyi Duna utca egyik járdáját koptatta. S ha már arra sétáltak, én meg feléjük tartottam rendőrcsalogató kék színű Aurélunkkal (nem most találtam ki, családunkban az új jövevény keresztnevet is kap), hát intettek egyet felém. Nem a stoptáblás lapátjukkal, csak úgy puszta kézzel. Minden autós tudja, hogy ilyenkor valamit akarnak tőle, s nem feltétlenül arra kíváncsiak, mit álmodott az éjszaka. Pedig hát az is érdekelhetné őket. Nem, ők mindig ugyanazt kérik: az iratokat. Leálltam, villogtatni kezdtem, lehúztam az ablakot. Persze a másik oldalon, mert a járőr kartársak nem merészkedtek mellém, csak úgy távolból köszöntek oda illedelmesen. Meg a papírokra voltak kíváncsiak. S míg böngészték (vajon hány talál még benne olvasnivalót?), ismerősöm szavai jutottak az eszembe: „Ne nyugtalankodj! Csak a dolgukat végzik.” Végezték is szakadatlanul, mígnem odaszól az egyik: „Sofőr úr, a biztonsági övét nem szokta használni?” Dehogynem, most is bekötöttem volna magam, ha nem állítanak le, válaszoltam. Huncutul rámmosolygott, és kiszólított a kocsiból, hadd próbáljam ki én is a járda kövezetét. Nem mondom, az autóban kényelmesebb ülni. Közben keresztkérdésekre kellett válaszol- gatnom. Mindenáron azt akarta tőlem megtudni, mennyi a taksa, ha nem használom azt a fránya övét. Számot nem mondtam, nehogy fején találjam a szöget, így kénytelen volt ő elárulni a nagy titkot. Most már ezt is tudom, mondtam neki, de nemigen lesz rá szükségem, mert én mindig bekapcsolom az övét. „Mindig?”- kérdezett vissza, még huncutabbul nézve, mint előtte. Ekkor már éreztem, csak szórakozik velem. Helyzetelemző magya- rázgatásaimat apaias dörgedelemmel zárta: „Ha legközelebb megint elkapom öv nélkül, akkor a dupláját fizeti.” És visszaadta az agyonolvasott iratokat. Búcsúzóul még megkérdezte, hányas számú rendelet a kresz? Ki tudja, olvashatta le az arcomról. Mást kérdezzen, mondjuk a sportból, kínáltam felé egy utolsó csalétket. Szerencsém volt. „Tudja, hogyan végződött a Presov-Petrzalka kupameccs?” Kiszórtam neki. „Elvitte a Nikémet.” Majdnem sajnálni kezdtem, de azért jeleztem: legközelebb aligha találkozhatunk a fogadóirodában, mert én hivatásból v gyök járatos a sportvilágbc- Májustól a Vasárnap utolsóikét oldala van a nyakamon melyeken történetesen éppi ez a téma szerepel. Tetszett neki. Persze magyarul nem szólalt meg, és szlovákul sem ezzel folytatta. Annál többet j ragoztuk a biztonsági övét. Végül is a sportból - szerencsére - csak egy eredményre volt kíváncsi. Mert ha Puliiról, Bugár Imréről, Zátope- kékről, Gönciről vagy éppen a nyárasdi kézilabdás lányokról kérdezett volna, még ma is beszélgethetnénk. Róluk majd talán más rendőrrel, meglehet, éppen a Csallóközben lesz alkalmam elszórakozni. Ha már az iratokat rendben találja.
