Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-12-18 / Szilveszter
18 1996. december 18. Szilveszter Szlovákiai magyar szárnyas betét Szilveszter A fotós sztorija A „nyelv” tisztasága Prikler László Történt egy februári ziman- kós délelőttön, hogy fotózni küldtek a pozsonyi parlamenthez, ahol valamilyen demonstráció zajlott éppen. A helyszínen a szokásos kép fogadott: egy-kétszáz ember tüntetett a szlovák nyelv „megmentéséért”. A jelenlevők többségét a tévések és a fotósok által jól ismert „kemény mag” alkotta. Ók voltak szokás szerint most is a szószólók és a transzparenseket szorongatok. A kollégákkal és a tévésekkel csináltunk pár felvételt, s vártuk, mi történik. Az időt múlatva szórakoztunk, nézelődtünk. Egyszer csak észrevettem, hogy az egyik transzparensen hibás a szöveg. Kérdezem szlovák kollégáimat: Fiúk, a „Za tu nasu slo- vencinu”-ban a tu-t nem hosszú úval kell írni? Az egyik cseh tévéstáb nem késlekedett, nyomban megszólította a transzparens büszke tulajdonosát. Több perces kérdezz-felelek után odaszivárogtak a szlovák kollégák is, és kifejtették az illető „nyelvőrnek”, hogy ha már a szlovák nyelv tisztaságáért méltóztatik tüntetni, talán nem ártana megtanulnia a szlovák helyesírást... A büszke „nyelvőr” természetesen begurult, és (szép államnyelven) mindenkit elküldött valahová. Mikor megsúgták neki, hogy éppen egy magyar vette észre és figyelmeztette a többi kollégát a bakira, szegény teljesen kiborult. Kapitulált. Bevonta a transzparensét és mindenáron szeretett volna elbeszélgetni azzal a ... magyarral. Hál’ istennek, a fotósok közt egyetértés uralkodik, így ő volt kénytelen visszavonulni. A titkárnő sztorija A technika csodája Fekete Gabriella _________ A technika néha megtréfálja az embert. Nemrég a kolléganőmet helyettesítettem, aki a főszerkesztőnk titkárnője. Valamit szereltek a lakásában, így később tudott csak bejönni. Csináltam a munkáját, s közben az órámat is lestem, mert nekünk (a Vasárnapban) is lapzártánk volt. Alig vártam, hogy jöjjön, s mehessek a saját munkámat végezni. Dél körül telefonált, hogy érde- mes-e még bejönnie, kérdezzem meg a főnököt. Mivel a főszerkesztő házon kívül volt, amit közöltem is vele, neki mentőötlete támadt: hívjam fel a mobiltelefonján. Rendben, aztán, ha beszéltem vele, visszahívlak!, mondtam. Nagy lelkesen tárcsázom a mobiltelefon számát, amikor a szomszéd irodában megszólal a telefon. Vajon ki lehet az? Milyen telefon? Hiszen én nem kapcsoltam be senkit a főnökhöz. Akkor esett le a tantusz, amikor jobban megfigyeltem a telefon hangját. A főnök ittfelejtette a mobiltelefont, s én a szomszéd irodában hívtam őt fel. Ez még a jobbik eset. Ám amikor az íróasztalom mellett lévő nyomtató bemondja az unalmast, a kollégák azt hiszik, én csodákra vagyok képes, és meg tudom javítani. Épp ezt a „dupla számot” csináltuk, elég őrült tempóban, amikor a kolléganőm szerette volna az egyik anyagot kinyomtatni. Szépen betáplálta a gépbe, csak az éppen az istennek sem akarta kinyomtatni. Most mi legyen, néz rám a kolléganőm. Semmi, feleltem, egy kicsit oldalba kell ütni, egy kicsit elölről rá kell csapni és menni fog. Ment is. Minden oldalt ötször nyomtatott ki. Ez is a technika. Egy régésznél jobb férjet egy nő sem kívánhat magának. Ahogy a nő öregszik, úgy válik egyre érdekesebbé a férje számára. Agatha Christie Bárcsak világos jelet adna nékem az Úr! Mondjuk elhelyezhetne egy nagyobb összeget a nevemre egy svájci bankban. Woody Allén Nem, nagypapa, ez nem a Timur és csapata, hanem a Beverly Hills-i zsaruk Az év körkérdése: Kire bízná a kecskéjét? Az alábbiakban, lévén, hogy véget ért az 1996-os esztendő, néhány neves külföldi szakértőt kérdeztünk, kire bíznák a kecskéjüket? Robinson Crusoe barlanglakó, hajótörött: Természetesen Gyimesi Györgyre, akit tisztelek és csodálok, amiért olyan ügyesen változott át kaukázusi kecskevadászból szlovákiai magyar politikussá. Jómagam igen kedvelem a kecskéket, egész nyájra valót tenyésztek a szigetemen, s tudom, mekkora vesződséggel jár az ezekkel az állatokkal való törődés. Gyimesi úr előtt le a kalappal. Bebizonyította, úgy is lehet pártot alapítani, hogy az ember meg sem kérdezi a választót, megválasztaná-e őt, s közben eljátszani, mintha egy egész közösség érdekeit képviselné. Példáján felbuzdulva a közeljövőben valószínűleg én is megalapítom a megbékélés mozgalmat a szigeten. Már konzultáltam ez ügyben Péntek úrral, aki lelkesen vállalta az ügyvezetői tisztséget. Ennek a pár tucat kecskének pedig, amelyek majd a mozgalom kemény magját alkotják, oly mindegy, ki vezeti őket és hová, csak legelhessenek. Fű pedig van elég... Totó Benő állatkerti munkavállaló: Rózsa Ernőre, az Együttélés képviselőjére, aki nem mindennapi bársonyos figurát tudott eljátszani. Évtizedekkel ezelőtt arra buzdította az embereket, hogy mondjanak le a banánjukról és adják be a közösbe, most pedig segít nekik visszaszerezni ugyanazt a banánt. Mivel nagyon kedvelem ezt a gyümölcsöt, azt üzenem a szlovákiai magyaroknak, egyenek sokat belőle. Feltéve, ha van rá pénzük. Spárgafej Sára amszterdami kokós: Nekem ugyan nincs kecském, nem is lesz soha. Egyébként is utálatos jószág, mert minden füvet lelegel, ami az útjába kerül, én pedig nagyon kedvelem a füvet, meg a többi kemény narkót. Különösen a Marihuó- nalja nevű szlovákiai magyar kemény drogot szeretném egyszer kipróbálni, amit a Bettes Pista talált ki. Állítólag fenomenális. Ha a Mari Szlovákiában terem, lehet, hogy egyszer oda- költözök. Ha mégis lenne kecském, azt a Nagy László politikusra bíznám, amiért a szlovákiai magyar kokósok és a Magyar Koalíció nevű társaság érdekében képes volt lemondani füveseiről. Így a kecske is jóllakott, a káposzta is elfogyott. Bubópestls Bolondér aszott múmia: Sosem láttam kecskét, azt se tudom, mi az. Állítólag valami háziállat. Én csak a scarabeus bogarat (galacsinhajtó) tisztelem, igaz, büdös, mint a nyavalya, de legalább hasznos. Percek alatt eltakarít akár egy vödörnyi elefántganét is. Én a sca- rabeusomat Bugáreusz Béle- uszra bíznám, mert ő olyan szorgalmatos ember, aki rengeteget munkálkodik a szlovákiai magyarokért. Ügyesen csinálja, hogy a Magyar Koalamackó nevű társaságban úgy tesz, mintha szürke eminenciás lenne, miközben egyre inkább ő lesz a góré. Remélem, több bombát nem dobnak a kertjébe, kár lenne azért a szép kertért. Romlatlan Rezső pigmeus király: Mi a kecskét esszük és nem ajándékozgatjuk. Az ilyen hülye ötletért leginkább a Vasárnap szerkesztőinek ajánlanék fel egyet, de csak akkor, ha nem eszik meg. Kössék be a szerkesztőségbe és tanítsák meg cikkeket írni, akkor remélhetőleg megjavul a lap színvonala, mert attól egyelőre a kecske is átugorja a kerítést. A múltkor felolvastunk az egyik baknak egy-két cikket, amely zavarodottságában átugrott egy pálmafát és a lábát törte. Hát emberek az ilyenek? A szerkesztő sztorija Halló, itt Érsekújvár Kovács Ilona _______________ Néha csodákra képes a szerkesztőségi telefon. Hajó napja van az embernek, mindent el lehet vele intézni anélkül, hogy egy lépést tenne valahová. Viszont gyakran a pokolba kívánjuk a telefonálót már abban a pillanatban, amikor megszólal a készülék. Tavasszal riportban mutattunk be a Hang-Képben egy, állítólag csodákra képes, érsekújvári asszonyt, aki mágikus erejével jobb belátásra tudja bírni a csapodár férjet és a kikapós asszonyt, mindenkinek megtalálja a hozzá illő partnert, sőt kiűzi a szervezetből a betegséget, s mindezt akár egy fénykép alapján. A cikk megjelenése után hetekig téma volt a jósnő a szerkesztőségben, no nem azért, mert valamelyikünk fel akarta keresni, hanem azért, mert nagyon sok olvasó érdeklődött a címe után. Derültünk is rajta a kollégákkal. Nem fért a fejünkbe, hogyan lehetséges, hogy a mai világban is ennyien várnak mástól segítséget, ha a partnert másfelé vitte az útja. Mivel irodánkban négy asztal közül sajnos az enyémen van a telefon (máshová nem ér el, mert rövid a zsinór), egy kis papírra felírtam a jósnő pontos címét, hogy azonnal tájékoztatni tudjam az érdeklődőket. Emlékszem, azon a napon percenként csöngött a telefon, és csaknem minden telefonáló azt a bizonyos címet kérte, amit már fejből tudtam- Ügy három óra felé viszonylag hosszú (20 perces) csend következett. Már azt hittem, nyugodtan dolgozhatok, de egyszer csak újra megcsörrent a készülék. Felemeltem a kagylót és mint akinek más sem jár az eszében, csak az, hogy tájékoztassa az olvasót, egy szuszra eldaráltam: Halló, itt Dinkó Katalin, Gábora Bethlena 57, Nővé Zámky. Meg se próbálom leírni, mekkora röhögés tört ki az irodában.
