Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-12-18 / 51-52. szám
1996. december 18. Darina asszony sokáig nem találta a helyét az életben A mi karácsonyunk az emberségről szól A legózás a gyerekek kedve szórakozása, külön öröm, h; mama is velük játszik. Dar asszony lelki erejére jellem előre nem kesereg azon, mi le ha a fia elveszíti látását, ha a Romanka betegsége kiújul. PÉTER FI SZONYA Gyermekként nem tudta, mit jelent a békés, meleg családi otthon, nem érezte az édesanyja szeretetét, ragaszkodását. Életének java részét gyermekotthonokban töltötte, s amikor 18 évesen kikerült onnan, a nagybetűs élet sem kímélte.- Minden rossz jó valamire - állítja derűsen a harminchárom esztendős M. Darina, ám a lelke mélyéből feltörő sóhajból kiderül: a múltban átélt fájdalmaktól szabadulni nem tud ma sem. - Anyám nem törődött velem, ennek ellenére most, felnőtt fejjel mégis keresem a kapcsolatfelvétel lehetőségét. Talán azért, mert felnőttként, anyaként másképp gondolkodom, érzek... - próbálkozik a múlt felelevenítésével, de sikertelenül. Ezért témát váltunk.- Amikor elhagyhattam a gyermekotthont, mint általában minden onnan kikerülő lány, én is teherbe estem. Egyéves barátkozás után került sor a testi érintkezésre, s mivel ő volt az első fiúm, azt gondoltam, illene, ha ezek után feleségül venne. Elutasított, én meg elküldtem a fenébe. Igen ám, de rövid időn belül rádöbbentem, hogy áldott állapotban vagyok. Megrémültem. Hová szülöm meg a gyermekemet? Miből nevelem fel? Istenem, ne engedd, hogy ez az ártatlan emberke is gyermekotthonba kerüljön! - riadoztam, majd erőt vettem magamon és felkerestem a fiúmat. Arra kértem, a gyerek érdekében házasodjunk össze, persze aztán azt tehet, amit akar. Meg is volt az esküvő, s mi a férjem szüleihez költöztünk. Bármennyire is igyekeztem a kedvükben járni, nem tudták meg- bocsájtani gyermekotthoni múltamat. Pedig én szülőkként akartam őket szeretni. Darina asszony is gyakori vendég a fia szobájában, aki megtanította a számítógép kezelésére, de arra is, a készülékbe hogyan táplálhatok be a főiskolai jegyzetei. Maga a beírás nem jelentett gondot, annál inkább az adatok tárolása, rendszerezése és visszahívása. Darina asszony visszaemlékszik arra is, hogy sokáig nem találta a helyét az életben. Nem tudta, hogyan legyen egyszerre jó anya, feleség, háziasszony. A gyermek- otthonból nem hozott magával követendő példát, családi modellt. - A féljem, annak ellenére, hogy nem szeretett, türelmes társam volt az útkeresésben. Nem tudtam bánni a pénzzel, nem tudtam, milyen gyakran kell ágyneműt váltani, a főzésről, sütésről nem is szólva. Nem véletlen az sem, hogy abban a számomra oly nehéz időben találkoztam Anton Srholec lelkésszel, akit míg élünk, legkedvesebb családtagként tisztelünk és szeretünk. Bármi bánat ér, bármilyen gondom, nehézségem van, nála keresek és találok vigaszt. Persze, a boldogságunk, az örömünk is közös. Az ifjú házasok viszonyán, első fiúgyermekük megszületését követően is érződött, hogy a frigy muszájból köttetett, sőt a helyzet változatlan maradt a kislány világrajövetele után is. - Amikor a kisfiam kétéves lett, az orvosok közölték, súlyos látáskárosodása van, számoljunk azzal, hogy idővel elveszti szeme világát. Nem estem kétségbe. Lakást kell szereznünk a fővárosban, a gyerek továbbtanulása érdekében nem élhetünk falun - villant át az agyamon. Abban az időben fogtunk neki egy romos ház átépítésébe, tele voltunk kölcsönnel, rendes ételre sem volt pénzünk. Húst, hetenként egyszer, csak a gyerekek kaptak, mi tojáson és tésztán éltünk. Ebben a kilátástalan helyzetben, amikor a gondok a jó házasságot is próbára teszik, mi megtaláltuk az utat egymáshoz. Hirtelen óriási szerelem költözött a szívünkbe, és ott él ma is - mondja kissé elpirulva. Mire Eubko hatéves lett, édesanyja megszerezte a pozsonyi szövetkezeti lakást, fiát pedig a gyengén látók iskolájába íratta. Mivel a kisfiút kísérgetni kellett, takarítónői állást vállalt ugyanott. Később a kísérgetés az apukára hárult, mert Darina asszony óvodai tanítónő lett, csak azért, hogy kislányára felügyelhessen. - Nem akartam, hogy a fiam védett körülmények között éljen, ezért a hagyományos nyolcéves gimnáziumba írattam, s szokásomhoz híven én is ott helyezkedtem el. A 14 éves fiam az egyik szemére végképp nem, a másikra alig lát, ennek ellenére jól tanul. Igaz, a 13 éves húga segít neki, ő lett Eubko „szeme”. Amikor világra hoztam a gyerekeket, elhatároztam: mindent megteszek annak érdekében, hogy képezhessék, művelhessék magukat. Mert a tudás valóban hatalom. Hirtelen témát vált, s arról beszél, hogy a gyermekotthonokból kikerülők beilleszkedését épp alacsony műveltségük (is) nehezíti. Ez a gond nyomasztja és persze arra készteti, hogy segítsen. A Mosoly mint ajándék (Úsrnev ako dar) polgári társulás keretében a gyermekotthonokat elhagyókat felügyeli. Ez a munka, bár nagy lelki megpróbáltatásokkal jár, boldogsággal tölti el. A tanácstalan, tépelődő fiataloknak a saját életét hozza fel példának: feleségként, anyaként érettségivel járó szakközépiskolai végzettséget szerzett, s jelenleg a nagyszombati főiskola hallgatója. Úgy tartja: aki tiszteli az életet, aki képes küzdeni céljai eléréséért, nem veszhet el. Tavaly felmérést végzett Szlovákia 60 gyermekotthonában, s ezt követően megváltozott az M. család élete.- Az egyik otthon igazgatója megkért, hogy karácsony előtt látogassam meg a gyermekonkológián kezelt négyesztendős neveltjüket. Megígértem, de a hajszában kissé megfeledkeztem a cigány kislányról. Ám amikor megláttam... Romanka nem volt könnyű beteg, rengeteget sírt, kiabált, zavarta a többieket. Ma már tudom: azért, mert míg a kis betegek minden mozdulatát az édesanyjuk felügyelte, ez a kislány támasz nélkül, védtelenül harcolt félelmeivel, fájdalmaival, a kórral. Amikor a kopasz, felpuf- fadt testű kislány fölé hajoltam, rám nézett: te az én anyukám vagy. Nem kérdezte, kijelentette. Ez volt a cselekvés pillanata. Megígértem neki, hogy visszajö: vök. Otthon a férjemnek és a gyerekeimnek nem kellett hosszasan magyarázkodnom. Autóba ültünk, és elhoztuk a kislányt. Egy éve él velünk, valamennyiünk óvó szeretete veszi körül. Érdekes, hogy neki köszönhetően döbbentem rá a karácsony igazi jelentőségére. Mert addig bármit is magyarázott nekem Srholec atya, nem tudtam, mi is ez a nagy keresztény ünnep. Valahogy mindig éreztem, hogy több Jézuska születésénél... Amióta Romanka családtag lett, a mi karácsonyunk az emberségről szól. Arról, hogy elfogadjuk valakinek a másságát, hogy segítünk az elesetten. Hogy felelősséget vállalunk egymásért. Szavak nélkül, a tetteinkkel. Amikor a kopasz, felpuf- fadt testű kislány fölé hajoltam, rám nézett: te vagy az én anyukám.
