Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-12-11 / 50. szám
1996. december 11. Sport Brányik Péter három sportágban is aratta a babérokat Messze esett az alma a fájától Ordódy Vilmos Kezdetben úgy tűnt, hogy Brányik Péter esetében is érvényesül a fáról és az almáról szóló közmondás. Peti a dióspatonyi kölyökcsapatban kezdett focizni, tehát ott, ahol valamikor édesapja védett. Ám az a bizonyos, alma hamarosan nagyon messze esett a fájától. A csene- vész vidéki srác nemsokára búcsút mondott a zöld gyepnek, és az úszómedencében kezdte gyűjteni a babérokat. Amikor a családi vitrin lassan megtelt aranyérmeivel, Péter ismételten váltott. Ezúttal-öttusára adta a fejét. Ebben az irgalmatlanul nehéz sportágban is gyorsan akklimatizálódott, és az eredmények sem várattak sokáig magukra. A fiatal sportoló azonban itt sem aknázta ki teljes mértékben a kínálkozó lehetőségeket. Bekerült a csehszlovák élvonalba, ám nemzetközi szinten igázából nem bizonyított. Lehet, hogy azért, mert “A pacikkal mindig jól kijöttem" Brányik Péter (baloldalt) és vívókollégái egy csinos kabalaállat társaságában újabb cserére került sor. A válogatott öttusázóból ripsz-ropsz párbajtőrvívó lett. A páston is derekasan helytállt, idehaza a legjobbak közé verekedte magát, ám az európai elit csak álom maradt számára. Most, túl a harmincon, úgy látja, jóval több volt benne, mint amennyit megvalósított. Nem csoda, hogy néha-néha úgy érzi, még képes újítani, még van benne annyi kurázsi, kitartás, ambíció, hogy elérjen egy nagy eredményt. Ám azzal is tisztában van, hogy a kiugrás amatőr szinten megvalósíthatatlan. Dióhéjban ennyi sport-curriculum vi- tae-ja. Most nézzük egy kissé részletesebben az elmúlt (elkövetkező) esztendőket a sportoló szemével. Kezdjük a legelején, tehát azzal, miért hagyta ott a kis Brányik Peti a focit?- Tény, hogy a családunkban jó ideig a labdarúgás volt a meghatározó sport. Édesapám sok évig kapuskodott, és bátyám is az egyes számú mezt viselte. Annak idején még a Slovanban is védett. Én a helyi kölyökcsapatban kezdtem, ám egy hirdetés formájában közbeszólt a véletlen. Apu valamelyik lapban rábukkant egy felhívásra, hogy Pozsonyban sportosztály nyílik kezdő úszók számára. Akkor bizonyára úgy gondolta, hogy a vízben megerősödöm, megizmosodom. Egy szó, mint száz, jelentkeztem, és felvettek. Az edzések igencsak kemények voltak. Két órával a tanítás kezdete előtt már a medencében voltunk, és délután is tréningeztünk. Fél éven belül korcsoportomban szlovák bajnokságot nyertem. Eleinte az 50 és 100 méteres mellúszás volt a fő számom, később már a 200 és 400 méteres vegyes úszásban is indultam. Ha Marcel Géry, aki mint ismeretes, európai hírű versenyző lett, nem állt rajthoz, én voltam az esélyes. A nyári és téli bajnokságokon szorgalmasan gyűjtögettem az aranyérmeket. Egy 10-12 éves srác részére fantasztikus élményt jelentett a győzelmi dobogó legfelső foka. A medencékből kilenc bajnoki aranyérmet gyűjtöttem be. Amikor egy fontos versenyen nem futott be a várt győzelem, mindössze két bronzérmet sikerült elcsípnem, nagyon csalódott és elkeseredett voltam. Akkor kezdtem érezni, hogy a faltól falig való úszkálás igencsak monoton tevékenység. Ráadásul, mivel vézna gyerek voltam, a vizet is túl hidegnek éreztem. Az edzések vége felé, amikor fáradni kezdtem, már nagyon fáztam. És ha valakinek már nem fűlik a foga a tréningekhez... Szóval feladtad, hátat fordítottál a medencének. De miként fedezted fel magadnak az öttusát?- Mint a Képes Sport rendszeres olvasója ismertem a magyarországi versenyzőket és nagyszerű eredményeiket. Aztán amikor egy barátom révén eljutottam a lovardába és életemben először felültem a pacira, már éreztem, az öttusa lesz az én sportágam. A későbbi lovasedzőm szerint olyan tökéletesen ültem meg a lovat, olyan tartásom volt, hogy istenadta tehetségként emlegetett. Nagyon büszke voltam magamra, és csak azt sajnáltam, hogy nagyapám, aki “lóbolond” hírében állt, már nem láthatott versenyezni. Az úszásban kitűnő voltál, a lovaglásba is belejöttél, de még maradt három további szám. Azokat is Ilyen hamar elsajátítottad?- A fizikai számokkal nem volt gondom. Erőnlétemnek köszönhetően a futás sem okozott problémát. Dinamikus alkat vagyok, így a vívás is megfelelt alaptermészetemnek. Gyorsan megtanultam a párbajtőr ábécéjét, és nem dicsekvésből mondom, de rövid időn belül már a két-három évvel idősebbeket is leiskoláztam a páston. A lövészettel viszont mindvégig hadilábon álltam. Néha ugyan sikerült 190-192 kört is elérnem, ám néha csak 165-170 kört teljesítettem, és az élbolyból a középmezőnybe csúsztam. Mindezek ellenére tizenhét éves ifiként negyedik lettem a felnőttek között, olyan versenyzők társaságában, mint Bártu vagy Tomasek. A Slávia SVST Bratislava csapatával csehszlovák ifibajnokságot nyertünk, és ifjú korunk ellenére felnőtt szlovák bajnokok lettünk. A kezdet itt Is igen biztató volt, mégsem tartottál ki az öttusa mellett.- Amikor főiskolára kezdtem járni - testnevelés és angol szakos voltam -, tudatosítottam, milyen időigényes is az öttusa. Lelkiismeretesen tanulni és naponta annyit edzeni, hogy a válogatottban is helyt- álljak, igen kemény feladat volt. Ezért amikor Érsek Árpád somorjai mesteredző a vívókhoz hívott, nem haboztam. Párbajtőrben a legjobbak közé tartoztál az öttusázóknál. Mi volt a helyzet a vívóspecialisták között?- Nem tartott sokáig, és itt is az élvonalba kerültem. 1988- ban szlovák bajnok lettem, a csehszlovák bajnokságon a hetedik helyen végeztem. 1993- ban is az én nyakamba akasztották az aranyérmet. A múlt évi hágai vb-n és a magyarországi Eb-n is indultam. A selejtezőkön itt is, ott is túljutottam, ám a kiesési rendszerben már elbuktam. A világbajnokságon az a cseh versenyző búcsúztatott (13:15), akit az ugyancsak somorjai származású Földes Frigyes edz. Az atlantai versenyeket nézve nem fájt a szíved?- Dehogynem! Az olimpiai légkört semmi mással nem lehet összehasonlítani, ám tudom, nekem ott nemigen termett volna babér. Tapasztaltam ugyanis, hogy a legjobb olimpikonok milyen volumenű munkát végeztek. Személyesen ismerem Kovács Ivánékat, láttam milyen keményen dolgoztak a sikerért. Részt vettem a tatai edzőtáborozáson, tuSzületett: 1965. május 24- én, Dunaszerdahelyen Testi adottságai: 188 cm/ 88 kg Klubja: Slávia UK Bratislava Edzője: Érsek Árpád Sporteredményei: kilencszeres szlovák úszóbajnok dóm mit jelent a profizmus. Jómagam, kilenc-tíz órát dolgozom az IKEA-nál, és csak ha leteszem a menedzseri lantot, mehetek a tornaterembe. Mit gondolsz, harmincegy évesen még képes vagy fejlődni? Vannak még ambícióid?- Ha gondolatban végigmegyek pályafutásom legfőbb állomásain, úgy érzem, hogy nem tettem meg a maximumot, hogy sikeresebb is lehettem volna. Persze azt is tudatosítom, hogy élsportolónak lenni a napi meló mellett nem egyszerű. Azt sem tagadom, van bennem ambíció, bizonyítási vágy, érzek egyfajta kihívást, ám reálisan gondolkodom, tudom, hogy a jelenlegi körülmények mellett aligha vagyok, lennék képes kimagasló sikerre. Legfeljebb akkor tudnám felmérni igazi képességeimet, ha két évre otthagynák csapot-papot, és csak a vívásnak élnék. Ennek viszont már nagyon kicsi a valószínűsége. a serdülő korosztályban, egyszeres csehszlovák junior csapatbajnok és szlovák felnőtt csapatbajnok öttusában, kétszeres szlovák bajnok és a csehszlovák bajnokság döntőse vívásban „A vívás ment, a lövészettel viszont mindvégig hadilábon álltam.” Párbajtőrvívásban az európai elit csak álom maradt számára. Névjegykártya Kuriózumkosár Nyolcvanhárom éves maratoni futónő Ha azt gondolják, hogy nyolcvanhárom évesen az idős emberek valamennyien csak a fotelben szunyókálnak, akkor tévednek. Álice Billson meg kiváltképp nem! Tavaly ő volt a londoni maraton legidősebb indulója. Idejének nagy részét a maratoni futással tölti. A hetvenegy esztendős Alice Smith-szel gyakorol együtt, s bár egész életében fizikai munkát végzett, futni csak hatvan fölött kezdett. Mindketten elvesztették a féijüket, s özvegyen éppen futás közben találkoztak. Hetente kétszer edzenek Észak-London parkjaiban. A közös futás önbizalmat adott nekik, hogy az olyan maratonin is megpróbálják, mint a londoni. Mind- kettejük lelkesedése szinte fertőző. Életderű árad belőlük. Alice Smith mondja: „Tíz éve biztosan irtóztam volna még annak a gondolatától is, hogy huszonhat mérföldet kell futnom...” A futball nem számháború Jackie Charlton, az egykori kiváló labdarúgó, majd évekig az ír válogatott sikeres szövetségi kapitánya, módfelett büszke arra, hogy védencei kilencvenegyben a Wembleyben l:l-et értek el Anglia ellen. - Nem volt varázs, csak taktika. A négy angol védőre négy olyan ír „csatárt” küldtem rá, akiknek a feladata az volt, hogy ellopják az építkezési területet az angolok elől. Sikerült. Nem sokkal később beszámoltam erről egy edzői konferencián, s úgy hiszem, ez volt az igazi „pressing”. Egy olyan módszer, amellyel az ellenfél akcióit csírájukban el lehet fojtani. A futball nem számháború. Hiába állítgatják fel az edzők a csapataikat 3-5- 2-ben vagy 1-4-3-2-ben, nem ez számít. A megoldás kulcsa: rátermett játékosokat a megfelelő helyen kell alkalmazni, játszatni. Bláha, a cseh röplabda-élvonal korelnöke CTK-felvétel Ameddig lesz kedve Premysl Bláha a cseh röplabdaliga legidősebb játékosa. A Setuza Ústí nad Labem kiválósága már a negyvenedik évét tapossa, tizennyolc esztendeje röpizik. Nyolcvannyolctól ki- lencvenkettőig Belgiumban profiskodott. Azt mondta, ha az egészsége sem hagyja cserben, akkor addig kíván játszani az élvonalban, ameddig lesz kedve edzeni. Maske mégsem fejezi be? Nem sikerült Henry Maskénak valóra váltani nagy álmát, hiszen az utolsó mérkőzésén vereséget szenvedett az IBF profi ökölvívó szervezet félnehézsúlyú világbajnoki címéért vívott összecsapáson. Pedig ha a német bokszoló nyert volna az amerikai Virgil Hill ellen, akkor világbajnokként veretlenül fejezhette volna be profi pályafutását. Ez eddig csak Rocky Marcianónak és Ji Won Kimnek sikerült. A Hill 2:l-es pontozásos győzelmével véget ért találkozó után Maske úgy nyilatkozott, hogy valóban ez volt az utolsó mérkőzése. Legutóbb viszont már megemlítette a visszatérés lehetőségét: - Nem változtattam meg a véleményemet. Úgy érzem, eljött az idő, amikor be kell fejezni. De az ember soha nem mondhatja azt, hogy vége. Archív-felvételek
