Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-11-13 / 46. szám
ublicisztika 1996. november 13. 9 t ez volt az utca nyelve. A ma- r iskolát is jóval népesebb gye- sereg látogatta, mint a szlová- Ma a vegyes házasságokból letett gyerekek nagy többsége ■ nem beszél magyarul. Még a szüleivel, nagyszüleivel sem. A magyar iskola padjai üresen árválkodnak, még az utca nyelve is szlovák lett. A Dervence partján új generáció van felnövőben. Egy identitását vesztett generáció. Budai bácsit a legkönnyebben a szőlőjében lehet megtalálni. Ahhoz a generációhoz tartozik, amely nem bír elszakadni a földtől. Egész életében földműveléssel foglalkozott. Miután hét hold földecskéjét be kellett adni a közösbe, szövetkezeti tag lett. Élete alkonyán újra lehetősége lenne, hogy a sajátját művelje, de az ő erejéből erre már nem futja, a fiataloknak pedig sem kedvük, sem tehetségük nincs hozzá. A hatvanas évek végén Jókai Mária vezetésével létrehozott néprajzi gyűjteményt a volt katolikus iskola épületében állították ki. A gazdag kiállítási anyag felöleli a falusi élet szinte minden területét, a különböző, ma már ritkán látott háztartási eszközök gazdag gyűjteménye mellett itt őrzik a hagyományos lédeci népviselet színpompás kellékeit is. Használatuk mára teljesen kiment a divatból, csupán a hagyományőrző csoport tagjai öltik magukra egy- egy fellépésük alkalmával. i lehet. Anélkül, hogy ki- csolnánk az anyaországot gyetemes magyar szellemi :orgásból, fedezzük fel a ki- Dségi sorsba taszított nemközösségek együttműködé- ;k új tereit és lehetőségeit, az egymás tapasztalatai- való merítés mindannyiun- segíthet a nemzetnevelő és izetépítő stratégiák alakítá- m, a nemzeti etadzmusok- :lelni képes autonómia- cepciók kikristályosításá- . Mindezekből következik a nádik cselekvési tér: a geo- tikai adottságok ki- és fel- tnálása gazdasági talpfáinkban és politizálásunk- . Ne feledjük: Kelet és Nyű- útjainak kereszteződésében ik s a kereskedelmi és szel- i áruforgalom rajtunk cso- át. Dőreség lenne ezt nem tsználni. S ha a közéleti tennivalókat máig ívelően fogalmaztuk meg, fogjuk vallató- ra kortárs irodalmunkat: mit tart magáénak ebből a hagyományból? A hagyomány vállalását vagy elvetését talán a kisebbségi magyar irodalom szimbólumát megtestesítő „igazgyöngy” jelképhez való viszonyuláson mérhetjük leginkább. Közismert Áprily illusztrációja: „Az igazgyöngyről van szó, melynek keletkezéséről azt tanítja a természettudomány, hogy sebzésből lesz, mellyel idegen test, többnyire homokszem sérti meg a kagylóállatöt. A megsértett állatka testének a fájdalom által kiváltott reakciója indítja meg a kiválasztást, melynek végső eredménye az igazgyöngy”. Habár a XX. századi poklok, a világháborúk, a totalitarizmusok értékrendeket összezavaró fájdalmával telítődött; ideg- rendszerekbe ivódott félelmeket tükröző modern irodalom szkeptikusabb, mégis időtálló értéknek tekinti az erdélyi sajátos hagyomány jelképét. Az identitás államosítása ellen a költők tehetnek a legtöbbet. Tegyük hozzá, tragikus, hogy mocsok által jutunk kincshez, de létrejött a gyöngyszem. így színeződik a jelképrendszer iróniával, paradoxonokkal, de nem kérdőjeleződik meg, az erdélyi író és költő hű marad a transzszilvanizmus (vagy nevezzük erdélyi útnak) szelleméhez. Sütő András sugallata szerint, a kommunista totalitarizmus éveiben, a magunk azonosságát megőrző kisebbségi irodalom ideológiája a „sajátosság méltósága” gondolatban foglalható össze. Az azonosságtudat alapértékei kikezdhetetlenek. Lászlóffy Csaba harmincnyolc betűs hazájának nevezi anyanyelvét, Kányádi Sándor gyönyörű, afo- risztikus gondolatában: „Én vagyok a fehér néger. Nem a bőröm: nyelvem néger” a másságtűrő hagyomány teljes léptékű folytatásáról beszél, s a hitvallás vállalásával egyben az erdélyi író küldetéstudatát műveli. Valamely nyelv - s vele együtt az illető nép - számára a leg- életveszélyesebb fenyegetés nem az iskolák pusztulása, nem a televíziós műsoridő felére csökkentése vagy megszüntetése, nem az illető nyelvet beszélők durva üldözése, nem az erdők és magánjavak államosítása. Mindez kívülről jövő erőszak, amely ellen lehet védekezni, hol sikerrel, hol sikertelenül, de akárhogy is: a kockázat esetükben a külső létfeltételek romlása. Nagyobb a baj, ha házon belül támad, mint a rák, vagy mint az immunbetegségek. Ez esetben a nyelv belső ellenállóképességének megszűnése fenyeget. Egy olyan falanszter, amelynek falai nem kívül, hanem belül húzódnak, a beszédben és a tudatban, ezáltal a lélekben is. Az identitás államosítása ellen, a személyiség verbális módszerekkel való tönkretétele ellen a költők tehetnek a legtöbbet. Ők a nyelvi haza leghivatottabb bennszülöttei, ők mozognak benne legotthonosabban. Ezért és ennyiben közösségi tett minden egyes igazi költői szó: akkor is, ha e szó nem politikus és nem elkötelezett, hanem elvont, ezoterikus, hermetikus és metafizikus.” Ezt az elvont, ezoterikus, hermetikus és metafizikus költészetet művelik a mai erdélyi költészet legújabb nemzedékének tagjai, de mint egyik legjelesebb képviselőjük, Sántha Attila mondja Hümér lecsatolja az öklét című pszeudo-arspoeti- kájában: „A költő minden mankót lecsatol, úgy választ hazát”, már sejteti, hogy ez a generáció is készülődik a tiszta forrásban való megmerítkezésre, s ez, nem kétséges, az erdélyi hagyomány lesz. A kör bezárult. Láthatják feleim: egyetlen reménységünk, végső menedékünk az éltető hagyomány.
