Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-11-13 / 46. szám
1996. november 13. Kópé Márkus Edit „Azértis” csizma Rácz Noémi Illusztrációja Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy pár szép, új, fényes csizma. Büszke volt rá a mester, aki készítette. El is adta jó pénzért egy parasztembernek. Örült az ember az új csizmájának. Hazavitte. Otthon beállította a sarokba. Hanem aztán egyik nap elhatározta, hogy megházasodik. Szépen kiöltözött, felhúzta a csizmát és elindult a falubeli szép özvegyasszony háza felé. De amikor kilépett a házból - hát mi a csoda - jobbfelé akart menni, a csizma balfelé vitte. Azt gondolta erre, hogy megfordul. Igen ám, akarta szegény, de hiába akarta, mert nem tudott megfordulni. A csizma csak ment magától előre és vitte, vitte őt is. Megrémült a szegény ember. Szeretett volna megállni, de nem tehette. Le akarta húzni lábáról a csizmát, az sem sikerült. Olyan volt, mintha odanőtt volna a lábához. No, ennek fele sem tréfa! A szegény ember könyörgőre fogta a dolgot:- Édes csizmám, kérlek szépen, állj meg végre!-Azért sem! - felelte a csizma és szaporán lépkedett tovább. Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy kis prü- csök. Ez a kis prücsök mit gondolt, mit nem magában, elég az, hogy kiugrott a kemence háta mögül, s elindult vüágot látni. Ment, mendegélt a kis prücsök, hegyeken, völgyeken által, mezőkön keresztül, s egyszer csak megáll, néz, néz, csudálkozik: valami fé- nyecskét látott a földön. „Ugyan mi lehet ez a fényecs- ke?” - kérdezi magában.- Jobban megnézi, fel is veszi, tél-túl megvizsgálja, s nagyot kiált a kis prücsök: Méregre gerjedt az ember. Ugyan szép csizmát vett magának. Éppen egy fa alatt ment. Élkapta a fa derekát és elhatározta, hogy ő biz’ egy tapodtat sem megy tovább. S halljatok csudát, a csizma olyan erővel húzta, hogy az ember gyökerestől kirántotta a nagy fát.- Hiszen ez krajcárka! Az ám, csakugyan krajcárka volt. Hej, uram teremtőm, örült a kis prücsök, örült. Továbbugrált, szökdécselt nagy vígan, s folyton azt cirpegte:- Csak van, akinek van, csak van, akinek van! Bezzeg hogy van, akinek van, s nincs, akinek nincs. Ez már aztán szent igazság, ugye, gyerekek? No, hanem a jókedve hamar búra fordult. Éppen jött az úton vele szembe egy obsitos katona. Ez meglátta a kis prücsöknél a fényes krajcárkát, s gondolta magában: ugyan minek a S a csizma cipelte, hurcolta az embert tovább.- Csak nem az ördög bújt tán ebbe a csizmába? - gondolta megrettenve a szerencsétlen. Látta, hogy csak furfanggal járhat túl a csizma eszén.- Édes csizmácskám, kérlek, menjünk előre! Csak haza ne vigyél! - mondta. prücsöknek pénz? No, ebben szent igaza volt az obsitosnak. Hirtelen lehajolt a földre, nyakon csípte a kicsi prücs- köt, s elvette tőle a fényes krajcárkát. Hej, de elszomorodott erre a kis prücsök! Nem is ment tovább, nagy bújában, bánatában visszafordult, s meg sem állott hazáig. S amint ment, mendegélt hazafelé, folyton azt cirpegte:- Csak így bánnak a szegénnyel, csak így bánnak a szegénnyel! így bizony!- Azért is hazaviszlek! - felelt a csizma. Nevetett magában a szegény ember. Mikor hazaértek s a csizma bevitte őt a szobába, az ember így szólt:- Édes csizmácskám, sose állj, menj, mindig menj! Erre a csizma megállt. No, ha megállt, jól tette. A szegény ember végre holtfáradtan leülhetett egy székre. Ott fújtatott, kapkodta a levegőt. Mikor egy kicsit kifújta magát, már csak annyit mondott:- Kedves csizmám, sose ugoij le a lábamról!-Azért is leugrom! - felelt a csizma, s hopp, már lent is volt mind a kettő a szegény ember lábáról. Több sem kellett a paraszt- gazdának. Usgyi - odaugrott az ajtóhoz, bezárta. Felkapta a furkósbotot, s úgy elverte a csizmát, hogy csak úgy porzott bele.- Nesze neked azért is, nesze neked azért is! Furcsa egy csizma volt, az már igaz! Nyögött és ugrált, míg az ember verte. Aztán kiugrott belőle az ördög és a felesége. Olyan kicsinyek voltak, mint a babszem. S hiába zárta be az ember az ajtót: az egyik kiugrott a kulcslyukon, a másik bebújt a kemencébe és kimászott a kéményen. Vüággá szaladtak ijedtükben. Tudom, hogy nem bújnak többet senki emberfia csizmájába. Csak füst és kénszag maradt utánuk a levegőben. Nagy Zoltán illusztrációja Benedek Elek A prücsök krajcárkája Z. Németh István versei Csodapék Élt nálunk egy csodapék, Szerették a kenyerét. Finom volt,jó ropogós, ízletes, sőt mutatós! Nagyon jól ment ez a bolt, Csupán kifli sose volt. Egy nap fellázadt falunk, Mondták: „Kiflit akarunk!” Be is zárt a csodapék, Nem vették a kenyerét. Mivel kiflit nem árult, Az üzlete elárvult. Ágyamban a Hold Mikor majdnem elalszom, Hold néz be az ablakon. Lejjebb száll és bekopog: „Egy kis szállást adjatok! Hideg van fenn az égen, Unatkozom ott régen. Mindig arról álmodom, Puha ágyban alhatom...” Bilimobil Jut neked is takaró, Bújj csak ide, Hold apó! Amíg fényed pihenget, Gépkocsit vett a szomszédunk, A kocsijának elejét Mert a kerékpárra ráunt. Elcsúfítja a pótkerék, Jaj, de furcsa gép ez, egek! Szegény motor hörög, zörög, Ki látott üy gépezetet?! Mindig összevissza pörög. Se ajtaja, se teteje, Sem egyeden egy kereke. Rendszámtábla öt van rajta, És mind az öt másik fajta. Üvege jég, ülése kő, Lámpa helyén ablaktörlő. Ülése egy rossz moziszék, Macska issza hűtővizét. Ám a szomszéd nagyon boldog, A bajusza alatt mormog: „Beneveztem egy versenybe, Tekintsük úgy, hogy megnyerve!” A verseket a Gyerkőce című kötetből válogattuk, amelyet Szku- kálek Lajos illusztrációival a Barbaprint Kiadó jelentetett meg Gondolkodom, tehát... Kakukktojás bohóckellék Ebben a bohócszámban a bohóc olyan kellékeket használ, amelyek rokoníthatók egymással. De van köztük kettő, amelyek mégsem tartoznak egy csoportba a többivel. Megtalálod, melyek ezek? Nos? Készítette: Miroslav Motycík Megfejtés Az október 30-ai számunkban közölt feladat megfejtése: a 4- es számú út. Nyertesek: Rmács Tímea, Várgede; Szabó Tamara, Somorja; Tóth János, Nagyrás- ka; Bakó Marika, Gömörhorka; Fazekas Anikó; Szepsi. A királygébics,a bátrak bátra A madarak közt akadnak fajok, amelyek igyekeznek nagyobb, félelmetesebb külsővel elriasztani az ellenfelet. Hatalmasan felborzolják tollruháju- kat, mint pédául a baglyok. De van sok olyan madár is, amelyik nem éri be ezzel, hanem bátran zavarni, üldözni kezdi a fészkét fenyegető madarakat. A godák, cankók felrepülnek, és űzik, kergetik a tojástolvaj varjakat. Bátorság dolgában a bíbic vezet, ez még a kutyára is rárepül, s a ragadozó madarakat egyedül, majd a hozzá csatlakozó többi bíbiccel együtt űzi, kergeti. A varjút, ölyvet, rétihéját, sőt még a sast is megtámadja. A lényeg itt is a fenyegető magatartás, hiszen a bíbicek vagy godák, cankók ártani egyáltalán nem tudnak a ragadozóknak, legfeljebb zavarják őket. A nagy csapatokban élő kakaduk a ragadozó madarakat szintén elijesztik, sőt ezek már csapatosan rá is támadnak sólyomra, héjára. A madarak közt a bátrak bátra kétségtelenül a királygébics. Ez a rigó nagyságú harcias jószág Észak-Amerikában él, télre leköltözik Dél-Ameri- kába. Varjú vagy ragadozó madár láttára a királygébics nyomban csatakiáltását hallatja, és fészkéről máris repül az ellenfél felé. De a királygébics nem éri be az ijesztéssel, nyomban rátámad a nálánál sokkal nagyobb ellenfélre, föléje röpül, csőrével vagdalja; ha sikerül, még ellenfele hátába is belekapaszkodik, és veri, kergeti, ahogyan csak tudja. Persze ezt a barátságtalan fogadtatást semmiféle ragadozó madár nem szereti, s igyekszik minél hamarabb minél messzebbre jutni. A királygébics néha kilométernyi távolságra is elhajszolja a varjút vagy sólymot, s utána vígan trillázva tér vissza fészkére. Kerülik is a sólyomfélék a királygébics fészkét, de még a macskák is, mert a harcias jószág lendületes rohamaival a macskát is elveri fészke környékéről.
