Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-10-30 / 44. szám
Nagyvilág 1996. október 30. 7 Egy olaszországi szuperbörtön a rács túlsó oldaláról Vezeklés Ucciardonében Prágai levél Magyar diákok Prágában Európa legbiztonságosabb fegyháza, az Ucclardone Archív felvétel Palermóban működik Európa legbiztonságosabbnak tartott fegyháza, a hírhedt és némileg misztikus Ucciardone. Ebben a középkori várra emlékeztető újkori erődben töltik büntetésüket a legnagyobb maffiavezérek. A közelmúltban első ízben tehette be a lábát újságíró a mind ez ideig a nyilvánosság elől szigorúan elzárt falak közé. Ucdardone az egyetlen olyan börtön Itáliában, amelyben a biztonságért felelős, különlegesen képzett rendőrök - a Polizia Peni- tenziaria tagjai - állandó tűzké- szenlétben tartják fegyverüket. Talán emiatt is érezhető a levegőben állandó feszültség: a 24 órás szolgálatot adó elitegység tagjai éjjel-nappal, bármely percben készen állnak arra, hogy ha kell, lőjenek. Ezek a rendőrök a „háttérben” dolgoznak, mégis folyamatosan életveszélyben vannak. Számos maffiavezető letartóztatására csak azért kerülhetett sor, mert a „Penitenziaria” különleges nyomozói vizsgálatokat végeztek az intézmény elítéltjei között. Az ilyesmi persze nem kockázatmentes. Vannak e különleges szervezet tagjainak más feladatai is, mint például a maffia- ügyekkel foglalkozó bírók védelme, az elítéltek esetleges kísérése. Az itteni 630 tagú elitszekció alapfunkciója természetesen az, hogy magának a börtönnek a biztonságáról és folyamatos működéséről gondoskodjon. Az Ucciardone tömbje felé közeledve zord csoportosulás tűnik fel a szemünk előtt: carabinierik és katonák felügyelik az úgynevezett első biztonsági zónát. Kétszáz méterrel arrébb található az első börtönépület, amelyet mára Polizia Penitenziaria emberei őriznek. A biztonsági sorompó előtt páncélozott járművek várakoznak. Két rendőr indul meg a kocsink felé, mindkettőjükön golyóálló mellény, kezükben M 12-es géppisztoly. Ellenőrzik személyazonosságunkat és belépési engedélyünket, majd alaposan átvizsgálják gépkocsinkat és a fotófelszerelést. Mindeközben egy harmadik rendőr kissé távolabbról, kezében fegyverrel, szemmel tart minket, ujja a ravaszon pihen. Fél órán át tart a vizsgálat és a borzongás, mire kiderül: mehetünk tovább. Eléljük a hatalmas főkaput, amely lassan kinyílik előttünk. A bejárati útvonal mindkét oldalán rendőrök posztóinak. Az egyik int, állítsuk le a motort, szálljunk ki az autóból. Közben a nagykapu méltóságteljesen bezáródik a hátunk mögött. Bár tudjuk, hogy számunkra lesz visszaút, kísérteties az érzés. Bent az épületben átesünk a második biztonsági vizsgálaton. Van időnk körülnézni: egy kapu mögött hatalmas falaktól körülvett apró udvar, a falak tetején marcona őrszemekjáiják útjukat le s föl a tűző napon. A felszerelésünket itt is újraellenőrzik - már számítunk rá. A nehéz csendet csak a rádió adó-vevők zümmögése töri meg időnként, a feszültség szinte tapintható, felér egy amerikai pszichothriller izgalmaival. Pedig nekünk nincs mitől tartanunk. Újabb húsz perc telik el, mire két rendőr kíséretében elindulunk a börtönigazgató irodája felé. Túljutunk a harmadik biztonsági ponton, ahol további mozgásunkat lehetővé tevő „útlevelet” kapunk. A rendőrök, akikkel ezután találkozunk, mind csodálkoznak, nem értik, hogyan jutottunk be idáig. Ucciardone történetében mi vagyunk az első újságírók. Találkozhatunk a börtönigazga- tó helyettesével és a Polizia Penitenziaria helyi erőinek parancsnokaival. Agati úr figyelmeztet: szigorúan be kell tartanunk a belső biztonsági előírásokat. Mielőtt másnap sor kerülhetne a „börtön szívébe” tett látogatásunkra, ezekről a szabályokról kapunk kimerítő tájékoztatást. A következő napon vehetjük szemügyre közelebbről az ún. „harmadik szektort” és lakóit. Agati úr, a parancsnok mellett tíz rendőr kísér minket, arcukról vüágosan leolvasható a feszültség. A rácsos kapuk mögötti elítéltek tekintetétől viszont mi jövünk zavarba. Az egyik zárkánál a parancsnok megszólítja a rabokat, szicíliai nyelvjárásban mond nekik valamit. Az elítéltek végül beleegyeznek, hogy lefényképezzük őket, bemenjünk hozzájuk. Bemutatkozunk nekik, elmondjuk látogatásunk célját. Meglepő, hogy a cella hat lakója közül egyik sem figyel ránk. Nagy nyugalommal folytatják, amit érkezésünk előtt tettek: a legfiatalabb egy apró tükör előtt fésülködik az ablaknál, a második az ágyán hever, a harmadikvalamit keres a szekrényében, a negyedik és ötödik csendben kártyázik, az utolsó elmé- lyülten újságot olvas. A totális érdektelenség miatt szinte süt felénk: nemkívánatos személyek vagyunk. Visszafelé menet arról kérdezem Agati urat, miért ülnek ezek a rabok. Visszanéz rám és csak annyit mond: „Mit gondol?” A válasz tökéletesen kielégít, a szicíliaiak, úgy tűnik, nem szívelik az „in- diszkréciót”. A kilencedik szektorban, vagyis az úgynevezett „maximális biztonságú zónában” töltik büntetésüket a maffiózók. Ez a börtön „szíve”. A parancsnoktól megkérdezem, szabad-e a szektor belsejében is fényképeznünk. Ingerülten válaszol: - Maguknak fogalmuk sincs, hogy hol vannak, és hogy az első riporterek a börtön történetében. Amit most ez alatt a néhány nap alatt tesznek, arra hosszú ideig nem fog más engedélyt kapni. - A burkolt elutasítás legalább annyira meglep, mint a parancsnokot a szándékunk, hogy fotózzunk. Csak a „maximális biztonságú szektori’ bejárati részét örökíthetjük meg. ES (folytatjuk) Cséfalvay Ildikó ________ Cs ehszlovákia kettéválása óta évről évre csökken a Prágában tanuló magyar diákok száma. Csehország és Szlovákia államközi megegyezéséből kifolyólag évente kölcsönösen nyolcvan diák cserél átmenetileg hazát a tanulmányaik idejére. Olyan szakokon tanulnak ezek a fiatalok, amelyek az illetékes ország főiskoláin nem találhatók meg. A nyolcvan szlovákiai diák közül tavaly négyen voltak magyar nemzetiségűek. Az idén hasonló a helyzet. Az Ady Endre Diákkör az idén tíz új szlovákiai magyar taggal gyarapodott. Ezek többsége azonban saját költségén tanul Prágában, miközben a tanulmányi költségek különbözőek az egyes főiskolákon, sőt karokon. Míg a Károly Egyetem Bölcsész Karán tanulók 30 000 cseh koronát fizetnek évente, addig a Jogi Karon ugyanennyit kell fizetniük félévente. Magyarországról pedig már évek óta senki sem tanul Ambrus Ferenc Ha valahol nagy a felfordulás, azt mifelénk a cirkuszhoz hasonlítják. Nincs ez másképpen az Egyesült Államokban sem. Ott a nagyobb perpatvarra azt mondják, hogy ez már egy háromgyűrűs cirkusz. Mert hogy az amerikai cirkusz, fennállásának több mint száz éve alatt, a produkciót nem egy, hanem egyszerre három gyűrűben, porondon tárta a nagyérdemű közönség elé. A múlt század utolsó évtizedeiben, de a századunk elején is, az amerikai cirkuszvilág legfényesebb csillagaként ragyogott a német származású Ringling család és a nevüket viselő, az államokban tájoló cirkusz. Az öt fiútestvérre épülő Ringling Bros egyik meghatározó tagja volt az a John Ringling, aki úgy döntött, hogy a cirkuszi szakmában Prágában. Legutóbb 1992- ben érkezett egy diák a cseh fővárosba. A szlovákiai diákok, vallomásuk szerint, egyre nagyobb diszkriminációnak vannak kitéve az egyes iskolák tanulmányi osztályainak bürokratái részéről. Gyakran előfordul például, hogy nem kapnak ebédjegyeket a menzára, esetleg külföldi minősítésük miatt a tanulmányi osztályon megtagadják tőlük azt a pecsétet, amely biztosítaná, hogy diákjegyet vásárolja- nak a városi közlekedéshez. Az önköltségen tanuló külföldi diákok nem ritka esetben háromezer koronát is fizetnek havonta egy ágyért a kollégiumokban. Nyaranta viszont, amikor a hazai diákoknak el kell hagyniuk a kollégiumot, mivel az ilyenkor turisták elszállásolására szolgál, őket is a hazai diákok kategóriájába sorolják, s ha tetszik, ha nem, szedhetik a sátorfájukat (némelyek egészen Ke- let-Szlovákiáig). összegyűjtött pénzét múzeum felépítésére és berendezésére fogja fordítani. 1911-ben látogatott el először a floridai kis településre, Sasrasotába, és a vidék annyira elnyerte tetszését, hogy a huszas években itt építtette meg a tengerparton az olaszországi Velencéből hozatott mesterekkel a pazar, 16. és 17. századijeles európai festők munkáit is őrző szépművészeti múzeumot, valamint az egyedülálló cirkuszmúzeumot. Ebben az 1930- ban megnyílt, kívülről egyszerű épületben a korabeli amerikai cirkuszvilág eredeti kellékei - a különféle cirkuszkocsik, öltözékek sorakoznak fel teljes életnagyságukban s a szakszerűen elhelyezett képeken, térbeli modelleken megtekinthető a cirkusz hőskorának varázslatos, színes világa. USA A feszültség szinte tapintható, felér egy amerikai pszichothriller izgalmaival. A szicíliaiak, úgy tűnik, nem szívelik az „indiszkréciót”. A cirkuszkirály múzeuma Állati sztorik Kutya-macska barátság Hari, a kistigris és Liffey, a kiskutya összeköltöztetése az első napokban némi nehézségeket okozott, de ma már, néhány heti együttélés után, tökéletes a harmónia. Történt, hogy a londoni állatkertben az anyatigris, miután kölykét világra hozta, váratlanul rátámadt, ezért a csíkos kis „vadmacskát” ki kellett menteni a tigrisketrecből. Ám a gondozók úgy döntöttek, hogy Harinak négylábú játéktársra van szüksége. Ez adta az ötletet, hogy kipróbálják, hogyan fér meg egymással a szokatlan páros. A kísérlet sikeresnek bizonyult, a két állat boldog egyetértésben él. Igaz, néha- néha összekapnak - olyan kutya-macska módra,- de hamar ki is békülnek. Vízilóbölcsőde Az angliai Marwell Állatkert igazi szenzációval büszkélkedhet: egy törpe vízilóbébi született. Nyugat-afrikai otthonuktól távol ezek a kedvesen bumfordi jószágok csak nagyon ritkán szaporodnak. A kihalás veszélye fenyegeti őket, részben környezetük pusztítása miatt, részben azért, mert szívesen vadásznak ezekre az ártalmatlan, növényevő behemótokra. A pici újszülött és mamája egyelőre a védett vízilóbölcsődében élnek, de hamarosan kimehetnek a nagymedencébe is, ahol a büszke papa már türelmetlenül várja szépen gyarapodó családját. Ez is jól kezdődik! Mint minden kölyök- macska, Dante is imádott az autók alatt mászkálni. Addig nem is volt baj, míg csapdába nem esett a szegény cica. Napokat töltött gúzsba kötve, mert belecsavarodott egy ékszíjba. Bal hátsó lába eltört, elveszítette három lábujját. Megmentője, a kocsi gazdája, aki keserű miáko- lására figyelt fel, az öt hónapos, fehér mellényes cirmost a legjobb helyre, a közeli állatkórházba vitte. Dante kandúrhoz méltóan viselte a megpróbáltatásokat. Bár még egy kicsit megszeppenve néz a világba, minden bizonnyal meggyógyul, és biztosan gazdát is talál magának, aki így, kissé sántán is szeretni tudja.
