Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-10-23 / 43. szám
Nagyvilág 1996. október 23. 7 Ahol utcatáblával emlékeznek az elesett magyar hősökre Capri szép szigete és az 1956-os forradalom ÓrdódyVilmos ______________ A Földközi-tenger egyik gyöngyszeme, Capri sok mindenről híres. Nem csoda, hogy én is nagy várakozással szálltam hajóra a nápolyi kikötőben, és türelmetlenül vártam a találkozást álmaim szigetével. Már az indulás csodálatos volt. A felkelő nap bíborszínűre festette a büszke Vezuvot, és a tűzhányót körülölelő azúrkék tengert. Vagy kétórás kellemes hajózás után a kikötőben ringó jachtok és piaci árusok sokasága fogadja az idegent. A gondozott pálmaligetek, az apró, hangulatos kávézók légköre még csak a kezdet. Mert amikor a turista felszáll valamelyik minibuszra (a tehetősebbek taxiba) és néhány perces lélegzetelállító, kacska- ringós kocsikázás után a keskeny, hajtűkanyarokkal, mere- dező sziklafalakkal és mély szakadékokkal tarkított útvonalon célba ér, egyedülálló kilátásban van része. Az ismerősök kíváncsi kérdésére: na milyen volt? aztán megpróbálom ecsetelni a Kék-barlang (ahová jó pénzért csak csónakkal lehet bejutni) hihetetlen kékjét, Tiberius császár sziklaszirtjét, amelynek tetejéről állítólag a mélybe lökette ellenfeleit, vagy Axel Munte svéd orvos csodálatos, évtizedekig épült mesevilláját ( ma múzeumként szolgál, és a szigorú svéd őr a nemzetközi újságíró igazolványom felmutatása után sem engedett be jegy nélkül). Mesélek a gyönyörűen ápolt kertekről, a milliomosok csodapalotáiról, a világhírű illatszerkészítő laboratóriumokról, az ódon kolostorok hangulatáról, és persze a strand simogató homokjáról, a langyos tengervíz puha öleléséről. Élménybeszámolómban azonban sohasem felejtek megemlíteni egy, a honiaknak talán jelentéktelennek tűnő, kis utcácskát, amelynek neve a messzi idegenben igencsak megdobogtatta szívemet. Ez a Piazza mar- tiri Ungheria ‘56, azaz az ’56-os magyar mártírok utcája. Nem tudom, kinek az ötlete volt az itáliai paradicsomban a negyven évvel ezelőtt lezajlott drámai események, a sok ismeretlen hős tiszteletére utcát elnevezni, de tagadhatatlan, hogy szép és nemes gesztus volt. Amikor lefotóztam a postaláda feletti utcanévtáblát, néhány turista értetlenül nézte, vajon mi érdekeset látok egy házfalon. Amint viszont elolvasták a szöveget, az idősebb korosztály - két német vagy osztrák úr - nyomban megértett és ők is követték példámat. Nekik ez a fénykép csak érdekességet, nekem örök emléket jelent. Mert lehet, sőt biztos, hogy az anyaországon kívül máshol nem található hasonló utcanév az öreg kontinensen. Capri, köszönjük! Az ’56-os magyar mártírok utcája Budapesti levél A „fedett tisztekről” Brogyányi Judit Különös törvénynek, az 1995. évi CXXV. számúnak a végrehajtását kezdték meg Magyarországon. Ennek értelmében úgynevezett „fedett tiszteket” vezényelnek több mint száz állami többségi tulajdonban lévő céghez. Létezésükről csak a cég első számú vezetője tudhat, de a „fedett tiszt” működése ellen ő sem tiltakozhat. Ez a „fedett tiszt” a Nemzetbiztonsági Hivatal állományába tartozik, de alkalmasnak kell lennie az adott vállalatnál ellátandó „polgári” feladatainak elvégzésére is. Ha „civü” fizetése elmaradna a tiszti jövedelemtől, a Nemzetbiztonsági Hivatal a hiányt pótolja, ezen kívül pedigjár neki a rendfokozati ületmény, a ruhapénz és egyéb,a fegyveres testületeknél szokásos juttatás. E „fedett tisztek” feladata a kémkedés megakadályozása a különleges fontosságú állami vállalkozásoknál, például a hadiiparban, a hírközlésben, a központi energiaellátásban. Szóval a kulcspozícióban lévő állami cégeknél kulcs- pozícióban lesznek a „fedett tisztek”. Nem annyira ismeretlen e foglalatosság: Horthyék alatt „defesek” voltak, később ávósok, személyzetisek, káderesek, „állambiztonsági összekötők” stb. Ezek a címek kétségtelenül kevésbé elegáns elnevezések, mint a „fedett tiszt”, ám a lényeg - változatlan. Ott ül majd a munkahelyen egy ember és jelenteni fog. S mivel nem tudjuk, hogy ki ez az ember - a gyanakvás általános lehet. Ki jelent? És mit jelent? Ezt, persze, sohasem fogjuk megtudni, legfeljebb évtizedek múltán. Persze tudom, hogy a kémek ellen mindenhol küzdenek, védekeznek, meg aztán nem kell félnie annak, aki nem kémkedik, ám - az utóbbi évtizedek tapasztalásai alapján - ki tudhatja magáról teljes biztonsággal, hogy kémkedik-e? Tudhatom-e, hogy a „fedett tiszt” a valóságot jelenti és nem akar eredményt produkálni? Még a munkahelyi konfliktus sem kizárt, hiszen ez a „fedett tiszt” „civilként” is működik, s netán az én beosztottam is lehet, úgy, hogy nem tudom: valójában nem ő-e a főnököm? Feltehetően léteznek törvényes biztosítékok ezeknek az úriembereknek és úriasszonyoknak az ellenőrzésére. Ez jó. Az nem jó, hogy bennem bujkál a kétség: „nem sejthetem, mikor lesz elég ok / előkotorni azt a kartotékot, / mely jo- . gom sérti meg”. Végleg szakított az élettársával Farrah Fawcett „újít” Farrah Fawcett sokáig „a ragyogó szőke szépség” megtestesítője volt, s mint üyen, a Charlie angyalai című tévésorozatban nagy feltűnést keltett. Rengeteg energiájába került, míg megszabadult ettől a „butácska” imidzstől, s bizonyította, drámai szerepekben is megállja a helyét. „A komoly megpróbáltatások azonban csak azután vártak rám” - emlékezett vissza a színésznő. Nagyszerelme, Ryan O’Neal miatt elvált férjétől, Lee Majorstől, de az új kapcsolat sem hozott szerencsét neki. Ryan állandóan jelenetekkel idegesítette: féltékeny volt, mert vele ellentétben, karrierje lefelé ívelt. Tizennégy év után a sikeres színésznő végleg szakított élettársával. A válás után újabb sorscsapás: mellrák. Far- rah-nak azonban az orvosok szerint sikerült leküzdenie a betegséget, ezen a válságon is túljutott. Most, negyvenhét éves korában valami mással hívta fel ismét magára a figyelmet: egy szép fotóval a Playboyban. ..(dz) Zsörtölődnek a volt NDK idős polgárai, pedig van mit aprítaniuk a tejbe 3500 márkás átlagnyugdíjak... Németországban a legtöbbet a hajdani NDK idős polgárai panaszkodnak, no meg a külföldi vendégmunkások, akiknek első generációja az 50-es években érkezett Törökországból, Görögországból, Itáliából, Portugáliából, s most érték el a nyugdíjkorhatárt. A gondok gyökere közös - alacsony nettó bér után, csak alacsony időskori ellátmány illeti meg a polgárokat -, anyanyelvűktől függetlenül. A nők hivatalosan 60 esztendősen, a férfiak 65 évesen vonulnak nyugdíjba. A szürke hétköznapok mást mutatnak, hiszen átlag 59 esztendősen „teszik le a lantot” a germánok. Mit mondanak a tények? A betöltött 60 életévük után nyugdíjba vonuló nők és 65 évesen nyugdíjassá váló férfiak utolsó három évi bruttó fizetésük 75 százalékát kapják nyugállományban. A korábban - például egészségügyi okokból - nyugdíjassá váló emberek bruttó bérük 60 százalékát kapják kézhez. Néhány száraz tény, mely előrevetíti, hogy mi vár azokra, akik a 90-es évek második felében érik el a nyugdíjkorhatárt az EU leggazdagabb államában. A foglalkoztatottak - átlag - 17,5 százalékos nyugdíjbiztosítást fizetnek bruttó bérük után. Pillanatnyilag az ipari munkások bruttó átlagfizetése a régi NSZK-ban már meghaladja a 4600 DM-t havonta, míg a keleti országrészben a kereset 3100 márka körül mozog. Vagyis a németek átlagnyugdíja havi 3500 DM, ami mintegy 70 000 koronának felel meg. Végül még egy valóban irigylésre méltó statisztikai adat: a német férfiak átlag 72 évig élnek, míg a hölgyek 79 esztendősen szenderülnek örök álomra. Nuss - Berlin rek zuhanyozni, tisztálkodni mennek. Kiürül a főutca, csak a locsolókocsik szorgoskodnak. Eltűnnek a turisták, nyaralók. Bunolt egy évre ismét elfelejti a világ. (urbán) pen valami más, bár ugyancsak különös színjáték zajlik. A fiesta napján már reggeltől szorgoskodnak a főutca lakói: minden üzlet, ház ablakát, ajtaját gondosan bezárják, hatalmas fóliákat szögeinek a házfalakra. Ha az „előkészületeket” befejezték, fogják elemózsiás kosarukat, leülnek a járda szélére, s várakoznak. Délelőttre megtelik az utca helybéliekkel, kíváncsi turistákkal - mind izgulva lesik, mikor jelennek meg a paradicsomhegyeket szállító teherautók. A kocsik előtt út nyílik a tömegben, majd „rohamra fel!”, az emberek „megtámadják” a teherautókat. Mindenki eszeveszettül szedi marokba, ölbe a paradicsomot, mindenki dobja, hajítja, vágja ahova tudja - szomszédba, barátba, ellenségbe, ismerősre, ismeretlenre -, megszabadulva stressztől, haragtól, fölösleges energiától, meg ki tudja, mitől. Pár perc múlva csupa paradicsom a dühöngő tömeg, vörös masszában úsznak, kiabálnak, énekelnek adobálódzók.. Élvezik a Tomatinát, nem baj, hogy lucskosak, ragacsosak. Van, aki fejét csóválja a pocsékolás láttán. Hozzájuk szól a polgármester: „tömérdek paradicsomunk van, nem kerül annyiba, mint egy tűzijáték, s kevésbé veszélyes is”. A fiesta után a lucskos embeCsupa paradicsom Tavaly a parányi olaszországi városban, San Severinóban azon csodálkoztam, miért várakoznak a helybéliek órák hosszat a főutcán, miért húznak ott huzalokat, s aggatják tele azokat csillagszórókkal, petárdákkal. Miért élvezik, ha Mária-napkor a békés körmenet elhaladása után füstölnek, tüzet hánynak, robbannak, dübörögnek sorban, szünet nélkül az óriáspetárdák, melyek félelmet keltenek, menekülésre kényszerítenek. Nem értettem, nem is élveztem, az olaszoknak azonban láthatóan pokolian tetszett a nagy csinnadratta.Csodálkoztam Sevillában is, mint bátorítják az arénában pompázó torreádort: „szúrd meg, öld meg a bikát”, mint fokozódik az eksztázis, morajlik az „ólé” egy-egy döfés láttán. Honi embernek furcsának tűnhetnek a déli népek szokásai: az állatkínzó bikaviadal, a kakaspárbaj a vidám fiestákon, a durrog- tatás, az olykor áldozatokat is követelő pamplonai bikafuttatás... A dél-spanyolországi Bunolban azonban az ehhez hasonló brutális és veszélyes Játékokat” elvetették, ott az augusztus végi ünneA szerző felvételei Festő ecsetjére kívánkozó panoráma
