Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1996-10-23 / 43. szám

3 1996. október 23.

Perbetén egyforma gondok sújtanak magyart és szlovákot egyaránt

„Amit saját hazájuknak kiáltanak ki, az a miénk is”

Nem értem, mi ütött Jad’udékl mire volt jó ez a rágalmazó cil Marika nem is volt ilyen, a szü itől sem ezt tanulta. Ismert őket, szőlőszomszédok vagyu - csóválta a fejét Béni bácsi. E

Egyedüli bajom, hogy fáj a 1; bam. A paprikafűzést, szerencsi re, ülve is végezhetem. Jó termi volt az idén. A mi családunkba mindenki olyan nyelven besze amilyenen akar. Értjük és me;

PÉTER FI SZONYA

Sosem tapasztalta, hogy valaki őt vagy a családját el akarta volna magyarosítani.

A magyar tanítási nyelvű alapiskola pavilonjának osztályaiban kezdettől fogva nagyobb zsúfoltság volt, mint a szlovák osztályokban. Ezért a tanügyi szervek a szlovák iskola pavilonjának földszintjére helyezték el a magyar 1—4. osztályokat. Amikor a szlovák tanítók csere formájában elkérték az egyik magyar földszinti tantermet, mert mozgássérült tanuló került az 5. osztályba, szó nélkül kiköltöztették a gyerekeket. Ezért kellett az idén a magyar osztályt festetni, mert korábbi „lakói” tönkretették.

nálja a magyar „hát” kifejezést. Élete során nem tapasztalta, hogy valaki őt vagy a családját el akarta volna magyarosítani, bolondnak tartja, aki ilyeneket állít. Az utcán megszólított emberek még keményebben fogalmaztak. - A nyilatkozók felvásárlók, akiknek állítólagos kisebbségként is nagyon jól megy a soruk. Amikor felvásárlók lettek, az asszony sorra járta a házakat, persze leginkább a magyarokét, hiszen mi vagyunk többen, és

nül az alapiskola igazgatóhelyettese, aki nem érti a régi történet felelevenítésének célját.

Kiderült, az sem fedi a valóságot, amit Jad’ud’ék az iskola helyzetéről állítottak, ugyanis „csak” a lényeget hallgatták el.- A két pavilonból álló alapiskolában az 1962-63-as iskolaévben indult az oktatás. Mivel a szlovák nemzetiségű tanulókból kevesebb volt, a járási tanügyi hivatal úgy döntött, hogy csak a felső tagozat osztályait helyearra próbált mindenkit rábeszélni, hogy nekik adjuk le a zöldséget. Nem szlovákul, magyarul győzködött! Jad’ud’ék nem invitáltak beljebb, a kitárt kapuban válaszoltak kérdéseinkre.- Mi csak a problémákra mutattunk rá, nem szidtunk senkit. De az mégiscsak hallatlan, hogy Szlovákiában, noha szlovázik el az uj iskolaépületben. Az alsósok a volt magyar katolikus iskola épületében tanultak. Nem a szlovák, hanem a magyar osztályok nagy létszáma jelentett gondot, ám a hivatalos szerveket ez nem izgatta.

A valaha szebb napokat megélt épületen meglátszik az idő vasfoga és a pénztelenség. Festetni, renoválni kellene kívül-belül,

kul kerek valamit az üzletben, magyarul válaszolnak. A termékkel érkezők is magyarul beszélnek hozzánk. A vegyes házasságban élők nem merik elmondani az igazságot. Félnek. Mi mások vagyunk. Mihelyt tudunk, el is költözünk innen - közölték határozottan.

A Republikában megjelent cikk miatt a községházán is nagy volt a felháborodás.-Az értelmes emberek nem nemzetiségi hovatartozás alapján bírálják el a másikat; azt nézik, ki milyen ember. Amikor ilyen valótlanságokról olvasok, rosszul érzem magam - közölte velünk Olga Tóthová, a községi hivatal alkalmazottja, aki, noha jól beszél magyarul, kolléganőivel szlovákul társalog. - Jad’ud’ék kijelentései ránk, szlovákokra nézve is sértőek. Attól, hogy megtanultam magyarul, csak többnek, és nem kevesebbnek érzem magam.

Nem tudni, milyen célzattal íródott a riport, a perbeteiek azonban, mind a magyarok, mind a szlovákok, nem örülnek neki.

de miből?! Kilencvenegyben kifestették a szlovák osztályokat, az idén a folyosókat tették rendbe, valamint a legrosszabb állapotban lévő két magyar osztályt. Éva Betáková, a szlovák alapiskola igazgatónője nincs megelégedve az épületgazda ( Brath Tibor, a magyar alapiskola igazgatója) döntésével, szerinte a magyar osztályok helyett az illemhelyeket és a tanárit kellett volna festetni.- Mi csak benyújthatjuk igényeinket. Nincs igazgatói irodám sem, a magyar kollégáknak viszont dohányzójuk is van - sorolta kifogásait.

Természetesen minket elsősorban a perbetei szlovákok közérzete érdekelt.- Öt gyerekünk van, négy lány és egy fiú, tíz unokának és négy dédunokának örülhetünk. Gyerekeink házastársai magyar nemzetiségűek, az unokák szlovák iskolába járnak, igaz, tudnak magyarul is - meséli kissé archaikus szlováksággal a 70 éves Matej Badinka, miközben sűrűn haszdonsága - a falu nevében megtalálható per kifejezés szerint - a pereskedés és a vitatkozás. Ők azok, akik azt gondolják magukról, hogy többek, mint mi - hábo- rogtak sokan a megszólítottak közül.- Egyszer már elköltöztek innen, Trencsénbe vagy hova, ám gyorsan visszatértek. Most ismét azzal rukkoltak elő, hogy kénytelenek elmenni innen. Vagdalkoz- nak, támadnak, gyűlölködnek, ez élteti őket. Szerencsére, a többi szlovák család is tudja, hogy Jad’ud’ék összeférhetetlenek.

Az említett cikkben a család azt kifogásolta, hogy a perbetei községházán a szlovákokkal nem beszélnek az anyanyelvükön, a szlovák gyerekek „kénytelenek” megtanulni magyarul, sok nagyszülő nem érti elmagyarosított unokája szavát. A szlovák gyerekek nem kapnak óvodai elhelyezést, a szlovák alapiskolások rosszabb körülmények között tanulnak, mint magyar nemzetiségű társaik, s hogy a szlovákok „félelemből” passzívak.

Jad’ud’ Mária újságbeli sirámaiból alig derül ki, hogy a 80-as

A községről szóló első írásos emlék 1312-ből származik. A települést 1683-ban a törökök felégették. A túlélők 1702-ben nem a régi helyen, hanem délebbre „fogták föl az új falut” - sorolta az adatokat Pinke Miklós, a község alpolgármestere. Perbetén ősidőktől fogva magyarok éltek, szlovák nemzetiségű lakosa a községnek csak az 1947-es lakosságcsere után lett. A faluból a módosabb magyar családoknak távozniuk kellett,- összesen 198 személynek, s történelmi igazság, hogy házukat, földjüket, vagyonukat a Békéscsabáról érkező, szinte nincstelen szlovák családok kapták meg. Az őslakosok kénytelenek voltak belenyugodni az „idegenek” jelenlétébe, az áttelepültek befogadását viszont segítette, hogy magyarul anyanyelvi szinten beszéltek. Az évek során megnőtt a szlovák nemzetiségűek száma, jelenleg a lakosság 20 százalékát teszik ki. A községben 44-34 gyerekkel, négy-négy pedagógussal magyar és szlovák nyelvű óvoda műköevek esemenyei relett rágódik. Feljelentette Szlávikné Szabó Gizellát, aki a volt hnb szakbiztottsági elnökeként az óvodai elhelyezéssel foglalkozott.-Azokban az években négy magyar és egy szlovák vegyes korcsoportú óvodai osztály működött Perbetén, s 11 szlovák, valamint 6 magyar gyereket helyhiány miatt nem tudtunk elhelyezni. Csak olyanokat utasítottunk vissza, akiknek édesanyja anyaságin volt, illetve nem érték el az óvodáskort. Amint öt évesek lettek, automatikusan bekerültek az óvodába. Köztük volt Jad’ud’né lánya is. Feljelentése nyomán a járási szervek és a pártközpont kivizsgálták az ügyet, de nem találtak semmi kifogásolhatót - mesélte kedvetledik, a szlovák alapiskolában 116, a magyarban 225 tanulót oktatnak.

Perbete 3199 lakosának élete semmiben sem különbözik az országos átlagétól, a magyar és a szlovák családok zöme megélhetési gondokkal küszködik. Van azonban egy család, amely „száműzöttként” él a többiek között. „A saját hazájukban kisebbségi sorsba”

kényszerülő Jadud hazaspar a kormánylap újságírójának keseregte el bánatát. S bár Perbetén alig akad valaki, aki olvasná a Slovenská Republika című napilapot, mégis tudomást szereztek az őket sértegető, hazugságoktól és féligazságoktól hemzsegő riportról.- Nem szégyellik azt állítani, hogy a perbeteiek legfőbb tulajVagyonukat a Békéscsabáról érkező, szinte nincstelen szlovákok kapták meg.