Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1996-10-16 / 42. szám

12 1996. október 16. Kultúra Heti kultúra Heti filmbemutató Holtidő A Kék Villám, a Halálugrás, a Háborús játékok alkotója, John Badham ezúttal nem szokványos akciófilmet ren­dezett. Elgondolása szerint a mozidarab vetítési ideje ugyanolyan hosszú, mint a filmbeli történéseké. A valós és a filmidő meg­egyezéséből adódó feszült­ségkeltés eszközével számos alkotó élt már a mozgókép történetében, például Hitchcock A kötélben, vagy hogy egy kevéssé ismert, ám kitűnő munkát említ­sünk, az iráni Dzsafar Pana- ki Fehér léggömb című remekművében. Badham főhőse hétköznapi ember, Gene Watson köny­velő, aki kislányával mit sem sejtve érkezik a Los An- geles-i pályaudvarra, ahol két rendőrruhába bújt terro­rista foglyul ejti őket. Watson ultimátumot kap: kilencven percen belül meg kell ölnie valakit, egy fontos politikai személyiséget. Ha nem teszi meg, kislányát megölik. A könyvelő nem fordulhat a rendőrséghez, mert félti gyermeke életét. Elkezdődik az idővel folyta­tott őrült versenyfutás... „Az újságokban szinte min­dennap találkozhatunk hi­hetetlennek látszó, de igaz esetekkel, amelyek legalább annyira tragikusak. Ezek a történetek azt igazolják, hogy a valóság sokkal fur­csább, mint a fikció. Az emberek mindig azt vár­ják, hogy a hét minden nap­ja úgy teljen, mint az előző. Mégis naponta akadnak olyanok, akikkel valami vá­ratlan, megdöbbentő dolog történik. Ilyen helyzetbe ke­rül a Johnny Depp alakítot­ta figura is - mondotta Badham. - Filmem azt a ré­mítő kérdést teszi föl a nézőnek: mit csinálnál, ha ez veled történne?...” Heti hír Sharon Stone férjhez megy Sharon Stone nemrég még meglepő nyütsággal panasz­kodott arról, hogy roppant magányosnak érzi magát. Sőt attól sem riadt vissza, hogy lajstromot állítson össze azokról a férfiakról, akik valaha is „elbűvölték” vagy „megbabonázták”. A listavezető: Jack Ni­cholson, akiről a szí­nésznő csak annyit árult el: „Elviselhetet­len, de tud nagyon ér­zékeny és érzéki len­ni.” Magic John­son, az AIDS-beteg kosárlabdasztár mosolyával és bá­torságával kedvel- tette meg magát, a dalai lá­ma „emberfelettiségével” hatott Sharonra, Gérard Depardieu pedig azzal, hogy mindmáig „megőrizte magában a paraszti őserőt”. A felsorolásból hiányzott vi­szont Bob Wagner producer neve. Jó néhány évig éltek együtt, a válást viszont csak mostanában mondták ki. Lehet, ez okozhatta Sto­ne kisasszony magányérze­tét, amelyet a nyár óta Michel Benasra, a Guess di­vatáruházlánc dúsgazdag tulajdonosa próbál fel­oldani. S talán nem ■mm is sikertelenül, hisz ^ Sharon ősz eleji vallomása szerint: „Úgy érzem ma­gam, mintha újra kis­lány lennék. Amióta felnőttem, a férfiak inkább csak mutat­kozni szeretnének a társaságomban, hogy másnap azzal kérked­jenek, micsoda szexistennővel töltötték az estét... Michel azonban egyáltalán nem ilyen!” „Az én életemet roppant nehéz filmre vinni...” Prikler László felvételei Balogh Gábor rendező több fejezetből álló portréfilmet forgat Faludy Györgyről Harminc év után Máltán Szabó G. László Ellenségei nevét elfelejti, a ba­rátaiét soha. Életének legap­róbb mozzanataira is pontosan emlékezik. Könnyű a dolga an­nak a rendezőnek, aki Faludy Györgyöt, századunk egyik leg­jelesebb íróját-költőjét ülteti kamera elé, hogy nyolcvanhat évének legizgalmasabb fejeze­teiről beszéljen. Irodalmunk mezítlábas fejedelme órákon át képes ámulatba ejtően mesélni. Zoknit egyébként már akkor sem hordott, ami­kor önkéntes száműzetésében másfél évig Máltán élt. 1966 óta Faludy György most tért vissza először a földközi-tengeri szi­getre. Balogh Gábor rendező Angliában, Kanadában és Marokkóban folytatja majd az idén nyáron elkezdett film forgatását. Azo­kon a helyszíneken, ahol a költő életművének jelentős da­rabjait írta. Miért költözött annak idején Firenzéből Máltára? A tenger miatt? Nyolcéves volt a fiam, és a nya­rat, a karácsonyt, a húsvétot mindig velem töltötte. Angliá­ból járt hozzám Olaszországba. De mihez kezdjen egy gyerek egy vagy két hónapig Firenzé­ben? A Pitti és az Uffizzi képtár nem érdekli őt, fürödni nem le­het. Törtem a fejem, mitévő le­gyek. Egy régi ismerősöm egy angol banktisztviselőhöz ment feleségül, és Máltán telepedtek le. Eszembe jutott, hogy ott a fi­am is jól érezné magát, meg én is. Kivettem egy lakást a tenger­parton, és elég volt egy furulya, amellyel különböző jeleket ad­tam a fiamnak. Például akkor, ha mélyre úszott, vagy ha megfőztem az ebédet. Megfúj­tam a furulyát, és azonnal tud­ta, mit kell tennie. Milyen volt Málta a hatvanas években? Olyan szép, mint ma? Szebb. Sokkal szebb. Több volt a mező, a fa, kevesebb a nyara­lóhely, kevesebb szálloda, golfpálya. Ma már hal is alig van az ottani ten­gerben, halászni nem is lehet, csak horgászni. Ülni és várni, hogy nem jön semmi. A hatvanas években Málta sok­kal csendesebb hely volt. Azóta rengeteg utat csináltak. Lassan­ként úgyszólván más nem is lesz már a szigeten, csak ide­genforgalom. Háromszázötven­ezer ember abból él. Autó nem nagyon járt akkoriban Máltán. Pár száz volt mindössze. Rém primitíven gondolkoztak a helybeliek. Éjjel be sem kap­csolták a kocsi reflektorait, mert azt hitték, hogy az külön pénz. Vagy csak az egyik lám­pát gyújtották be, nem is tu­dom, hogyan, mert így akartak spórolni. A primőr árut eladták a franciáknak, saját szükségle­teiket pedig külföldi áruval próbálták fedezni. Máltai bor volt mindenütt, szőlősker­tekből viszont legfeljebb félhol­dasakat láttam. A halászoknak a kormány adta a benzint, mert drága volt, ők viszont eladták, mert a halászatból nem tudtak megélni. Mdina és Valetta gyö­nyörű volt. Szerencsére ma is az. Mindkét város megmaradt olyannak, mint régen volt. Ghajn Tuffieha volt a kedvenc helyeim egyike. A magányos szirtek között fürödtem mezte­lenül. Most négyszáz szálloda áll ugyanott. St. Julian’s-ban laktam, a sziget északi partján, Sliema fölött. Nagyon szép hely. Főleg a régi tornyok, a megfigyelőállások közelében. A helybeli plébános, a máltai egyetem közgazdaság pro­fesszora körbevitt egyszer a szi­geten. Megálltunk egy szirten, ahol három ház volt. Mutatja a tengert, közben hallom, hogy nyílik a kapu, és jön egy asszony. Hozza a kávét és a szendvi­cseket. Aztán kinyílt a második és a har­madik ajtó is. A papnak, ugye, min­dent. Na és a bűnté­nyek? - kérdezem. Erre elvitt egy szik­labörtönbe, ahol az ajtót csap­kodta a szél. Senki sem volt benn. Kérdezem, hogy lehet ez? Ennek rég vége, felelte. A máltaiak katolikusok. Ha nagy ritkán lop valaki, akkor remél­jük, a rendőrség nem veszi ész­re, Isten szeme pedig mindent lát. Egyébként rendes, becsüle­tes emberek lakják ma is a szi­getet. Titkárával, barátjával, élete társával, Eric Johnsonnal is Máltán találkozott. Eleinte nehéz volt az élet Mál­tán. Meghalt a feleségem, egyedül maradtam. Aztán megérkezett Eric, és minden megváltozott. Izgalmas utat járt be ő is. Tizennyolc éves korában megszökött a szülei­től, és beállt szerzetesnek. Az­tán jelentkezett a hadseregbe, és Koreába került, ahol a tit­kosszolgálat főhadnagya lett. Húszévesen kilépett a hadse­regből, s tekintve, hogy tudott táncolni, New Yorkban, Monté Carlóban majd a párizsi Ope­rában kötött ki. Nurejewel táncolt. Ő volt a tolmácsa, mert rajta kívül senki sem tu­dott beszélni vele. Nurejev ugyanis csak egy nyelvet is­mert. Az oroszt. Ericet aztán baleset érte. Elesett tánc köz­ben huszonöt éve­sen, és a térdét tör­te. Táncról szó sem lehetett többé. A lu­xemburgi rádió munkatársa lett. Amikor elolvasta a Pokolbéli víg napja­imat, beiratkozott az indianai egye­temre és megtanult magyarul, hogy beszélni tudjon velem. Kinyomozta a londoni címem, onnan csodák csodájára utá­nam küldték Máltára a levelét, aztán válaszoltam neki, ő pe­dig Szirakúzából táviratozott, hogy „szeretnémmagátmeglá- togatnijöhetek?” így írta, egy szóban az egészet. Nem volt ugyanis pénze és elhitette a postán, hogy ez máltai nyelven van, azért ilyen hosszú a szó. Aztán találkoztunk, s azóta együtt élünk. „...jött Eric, és minden meg­változott”. „Idén már nem utazom. írni akarok.” Tizenöt éves szünet után ismét együtt a világ három legjelesebb gitárművésze: Paco De Lucia, A1 Di Meola és Mc Laughlin Minden idők legnagyobb példányszámban eladott albuma Füzesi István _____________ A párhuzam szinte kézenfekvő. Ahogyan a tenorista háromki­rályok - Pavarotti, Domingo és Carreras - olykor tomboló si­kerű közös műsorral bűvölik el az opera- és muzsikarajongó­kat, úgy álltak össze (15 év szünet után!) Paco De Lucia, A1 Di Meola és John Mc Laugh­lin, a világ legjelesebb gi­tárművészei. A szupertrió mindhárom tagja fényes karri­ert futott be a jazz-, a flamen­co, a klasszikus és a világzene tolmácsolásában. Közös leme­zük, az 1980-as Friday Night In San Francisco minden idők leg­keresettebb, legnagyobb pél­dányszámban eladott hangsze­res albuma. Az alkalmi trió spanyol tagja, Paco De Lucia Cádizban szüle­tett, jövőre tölti be 50. élet­évét. Mint igazi csodagyerek tűnt fel, már 11 éves korában technikailag tökéletesen uralta hangszerét. Nem sokkal később a flamenco, illetve a la­tin zene gyökeres megújítója­ként ünnepelte a szakma és a közönség. Népszerűségében sokáig - 1991-ben bekövetke­zett haláláig - osztozott vele Camaron de la Isla, a legendás hírű mesterénekes, akivel Spa­nyolország és Dél-Amerika nem egy stadionjában adott telt házas koncerteket. Hosszú ideje „befelé” él, a zene mé­lyebb rétegeit kutatja, s csak ritkán kel útra. A gitárzenét kedvelő magyar közönség sze­rencséje, hogy sikerült őt rá­venni a koncertre. A1 Di Meola New Jersey szülöt­te, 42 éves. Igen fiatalon tagja lett a Chick Corea’s Retum To Forever kvartettnek, s nem utolsósorban az ő virtuozitása révén aratták világraszóló sike­reiket. A No Mystery Grammy- díjat nyert, a Romantic Warrior négyszer lett aranylemez. Húsz éve kezdte hamar felívelő szó­lókarrierjét, amelynek album­állomásai (Casino, Elegant Gypsy, Tour de Force) bámula­tos kreativitásukkal nagy töme­geket hódítottak meg. A 80-as évek eleje fordulatot hozott já­tékmódjában, s bízvást mond­ható, hogy Di Meola az előfutá­ra a new age néven ismert ze­nei stílusnak. Pályafutása során 15 alkalommal választották a világ legjobb gitárosának! A nagy trió legidősebb tagja, John McLaughlin az idén már 54 éves, ám a Yorkshire-ben született zenész művészi telje­sítményén ez csöppet sem lát­szik. Hangszere ma éppoly tisz­tán szól, mint legszebb idősza­kaiban, például 1969-ben, amikor az új zenei irányzatok „pápája”, Miles Davis szerződtette. A 70-es évek óta - miután belemerült az indiai zene és a hindu vallásfilozófia tanulmányozásába - ritkán ját­szik elektromos gitáron. Állan­dó együttese, a Free Spirits (szabad lelkek) nevével is jelzi fő művészi törekvését.

Next

/
Thumbnails
Contents