Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1996-10-16 / 42. szám

Kultúra 1996. október 16. 13 Andrej Krob Születésnapi rosszmájúságok című írása Václav Havel születésnapjára Ha a nemzet nem nézi, élvezettel ugrik egyet „De hiszen most már én is fejes vagyok!?” MéryGáborfelvétele Katerina Posová Václav Havel hatvanéves. A számtalan hazai és határon túl­róljött jókívánságot, ünneplést, ajándékot, a sajtó, rádió, televí­zió méltató írásait, műsorait - gondolom - igencsak megérde­melte. Olvastam egyet a Lidové noviny napilapban, Andrej Krob színházi és filmrendező tollából, aki a Divadlo Na tahu (Vonuló Színház) nevű vándortársulatá­val már a hetvenes évek óta min­den veszély ellenére színpadra vitte Václav Havel drámáit. E so­rok tömör szellemessége né­hány napos késéssel is aktuális, és talán megörvendezteti a ked­ves Olvasót: Még a nyomozó szervekkel szerzett kapcsolatait is hasznosította. ,Azt állítják rólam, hogy Václav Havel iránti hódolatomat legin­kább műveinek színrevitelével szoktam kinyilvánítani. Válla­lom tehát a kockázatot, hogy a szélsőbaloldali, valamint a szélsőjobboldali kritika udvari bolondként tart számon. Most vi­szont megragadom a drámaíró hatvanadik születésnapja kap­csán kínálkozó alkalmat, hogy Havel derék ellenségeinek marok­nyi táborát megörvendeztessem néhány - a jubilánst jellemző - rosszmájúsággal. Amióta csak ismerem, engem Václav Havel rendszeretetével, következetes szabálytiszteleté­vel dühít. Ha hrádeceki tanyáján megmérnénk a saját kezűleg ké­szített kerítés paíánkjai közötti réseket, alig találnánk néhány ti­zed millimétemyi eltérést. Provokatív módon mindig be­tartja szavát. így aztán rossz pél­dával szolgál a nagyvonalú, sa­ját szavuktól független termé­szetű feleberátainak. Ugyanak­kor ravaszul kiválj a, míg min­denki elfecsegi a magáét. Majd adott pillanatban kíméletlenül visszavág. Az itteni viszonyok­hoz képest túl gyakran van iga­za, ami azokkal szemben, akik­nek soha sincs igazuk, megbo­csáthatatlan illetlenség. Egy­szerűen képtelen mások szavá­ba vágni, megtagadván a segít­séget azoktól, akik nem tudják, mikor hagyják abba. Nincs elég akaratereje, hogy holnapra ha­lassza, amit ma megtehet. Ellen­kezőleg: azt, amit nyugodtan megtehetne másnap, csökönyö­sen még ma igyekszik elvégezni. Mindazt, amit a múltban a fejé­be vett, konokul meg is valósí­totta, fittyet hányva akár a bör­tön veszélyének. Különös módon viszonyul a ja­vító intézményekhez”. Ezekbe több ízben szívesen vonult be és a nyomozó szervekkel szerzett kapcsolatait e célból igyekezett hasznosítani, hogy minél hosszabb ideig élvezhesse az ott- tartózkodást. Ezen intézmények közül leginkább Boryt és Herma- nicét szerette. Szép emlékeket őriz a prágai Pankrácról is. Ezek­re a helyekre máig is szeret vissza-visszatérni. Rendkívül játékos természetű. Egyik legkedveltebb játéka a bú­jócska volt. Ezt leginkább az Álla­mosítás Napja előtt szokta volt játszani. Időnként szívesen ját­szott velünk „rabló-pandúr”-t. Mi voltunk a rablók, az ávósok vol­tak a pandúrok. Belőlük viszont hiányzik a fair play iránti érzék, így aztán többnyire ők győztek. Az egyik ilyen játék után Václav Havelt csak négy év elteltével en­gedték vissza közénk. Nem lehet neki megtiltani sem­mit. Kajánul mindig pontosan azt teszi, amit megtiltottak. Ha a nemzet nézi, élvezettel szívja a ci­garettáját. Ha a nemzet nem nézi, élvezettel ugrik egyet. Ám a nem­zet folyton nézi. így hát, nehogy eláruljak valami államtitkot s en­nek következtében egy sokéves eredménytelen nyomozás tár­gyává váljak, most többet nem Provokatív módon mindig betartja a szavát. mondok. Meg még azért is, mert ha úgy néha körülnézek, önkén­telenül azt kell mondjam: Csak tartsa meg nekünk a Jóisten... Idáig Andrej Krob. Az elmúlt években néhányszor az a meg­tiszteltetés ért, hogy az Elnök Űr tolmácsa lehettem. 1990 áprili­sában Pozsonyba kísértem len­gyel, magyar, cseh és szlovák ál­lamférfiak baráti találkozójára. Amikor a Borik Szálló éttermé­ben a pazarul terített asztalhoz ült, odasúgta: „Azok a néhai fe­jesek tudták, mi a jó!” Majd kis szünet után aggodalmasan hoz­zátette: „De hiszen most már én is fejes vagyok!?” Nem tudom, sikerült-e megnyugtatnom, hogy őt senki se tartja annak... Heti kultúra Könyvespolc Jan Patocka: Mi a cseh? „Patoéka nemcsak a filozófus távolságtartásával volt képes figyelni és látni, s meglátása­iból - bár nem könnyen hoz­záférhető formában - számot adni, hanem képes volt személyes kockázatot, áldo­zatot is vállalni. Egyfelől szi­gorú szakember, kongeniális értelmező, másfelől pedig „a megrendültek szolidaritá­sának” hirdetője. (...) A filozófiát és az életet Pa- toékánál nehezen lehet egy­mástól elválasztani.” - olvas­hatjuk Petr Pithart vélemé­nyét a cseh bölcselet klasszi­kusáról, akinek esszé- és ta­nulmánykötete a közelmúlt­ban a Kalligram Könyvkiadó gondozásában jelent meg magyarul. Jan Patocka, aki Heidegger és Husserl tanítványaként megjárta Párizs, Berlin és Freiburg egyetemeit, első tanulmányait 1928-ban írja. A második világháború után a prágai Károly Egyetemen tanít, ahonnan 1949-ben, a kommunista hatalomátvé­tel után eltávolítják, meg­fosztva publikálási lehetősé­gétől is. 1968-ban címzetes egyetemi tanár lesz. 1972-ben, a normalizáció ke­retében ismét eltávolítják az egyetemről. Munkásságát magánelőadások és szeminá­riumok formájában folytatja. Patocka aktívan bekapcsoló­dott a cseh ellenzék munká­jába is, a Charta 77 egyik ala­pítója és szóvivője volt. Ettől kezdve állandó rendőri zaklatásnak van kitéve. 1977 márciusában, egy ti­zenkét órás rendőri vallatás után hunytéi. A kötetben többek közt a Negatív platonizmus, Comenius és a nyitott lélek, Mi a cseh?, Eretnek esszék a történelem filozófiájáról c. tanulmányait és a Char­ta ’77 mozgalomhoz kapcso lódó írásait olvashatjuk. Heti ajánló Barisnyikov Prágában Rudolf Nurejev, a balettszín­padok egykori istene sajnos egyszer sem léphetett fel Kelet-Európábán. Szikrázó tehetségét csak a kontinens nyugati részén és a tengerentúlon csodál­hatták, a mi tájainkon soha senkinek nem volt szerencsé­je látni őt. Legfeljebb Bécsben a Staatsoperben. Nurejev ha­lála óta egy másik orosz, Mihail Barisnyikov a világ legfényesebben ragyogó balettcsillaga. Sorsa, életút­ja, karrierje mindössze annyiban hasonlít nagy elődjéhez, hogy ő is „dobbantott” annak idején. New York-i világsikerei óta Kelet-Európa nem is látta őt. Prága lesz az első, ahol októ­ber 16-án és 17-én, európai turnéjának első állomásán táncolni láthatjuk a 48 éve­sen is zseniális technikával rendelkező balettművészt. Aki nem vág neki jegy nélkül az útnak, annak marad a Cseh Televízió - pár perces Barisnyikov-híreivel. Regény A pszichikai terror sok­szor elviselhetetlen, s mindemellé itt van ez a szerelmes Don Quijote, akit munkatársamként tisztelhetek. S aki semmilyen szinten nem tisztel engem. Háború dúl az ő lelkében is, mely űzi és hajtja... Sokkolja a hírnévért, a sikerért. Esztelen és megállíthatatlan ro­hanásba kergeti, egyidejűleg tépve fel lelkében a reményt: hogy visszatér hozzá a Szerelem. Végigvágtatom mellette a kilo­métereket, amiket fut a földön és fut önmagában; tehetetlen va­gyok. Ettől úgy érzem, örvény van alattam, ami húz lefelé, csa­logat, hogy dobjam bele magam, hadd pörgessen le a Semmibe. Az örvény neve: depresszió. Vállamat nyomja a kamera. Fáradt vagyok, álmos és boldog­talan. Kétségbeesetten küzdők a szenvtelenség ellen, nem tu­dom, meddig bírom, mert na­gyon egyedül vagyok. Haza aka­rok menni!!! Hozzá akarok bújni valakihez, nem akarok tudni semmi rosszról. Gyertyafényt akarok, intim suttogást, kábult remegést és biztonságot! Gyengédségre vágyom. De amint írtam neked: lövik a várost. Hason fekve forgatok, békevágyamra szűnni nem aka­ró gránátvihar a válasz. Sose szeretnék háborúban talál­DearSogyi Szarajevó ’93 Fajkusz Mária 2.rész kozni veled. Azt akarom, hogy mindig békében élj! Ma este erről szól az imám. Érezted már, hogy elrohan mel­letted az élet?... Mindketten hú­szas éveink második felét tapos­suk, bezsebeltük a szakmai sike­rek első felét, és mégis... Sorsunk semmiben sem hasonlít az átlagemberéhez. Minket keményebben terhelnek a napok. Vagy mégsem?... Ugyanazon pofonok járnak min­denkinek, hogy utána ugyan­azon mosoly simítsa el a gondot? Kudarc, gyász, szomorúság, fájdalom... Siker, szerelem, szex, család... Az érem két oldala. Vagy... De hiszen ez így nem igaz! A sikerben ott a kudarc magva, a szerelem nem pulzál szomorúság nélkül, a szex oly­kor maga a nyers fájdalom, és a család mindezt hordozza! Család... Milyen furcsa, a kortár­saim nagy része már szült. Ők most másik országban van­nak, amiből én kiszakadtam egy pokolbéli keringőre. Nem lövik őket, többségüknek van mit en­nie, fürödhetnek és nevelhetik gyerekeiket. Tartoznak valaki­hez. .. Én viszont Szarajevó egyik muzulmán kerületében állok egy ház sarkánál - teljesen egye­dül. Lehet, hogy engem soha senki nem hív majd anyának? Tudod, a háború közepén kijöt­tem levegőzni. Igen, kimerész­kedtem! Jöhet egy golyó, mert így nyílt célpont vagyok, de képtelenség állandóan retteg­ni! Szóval, itt bámészkodom és moralizálok. Azon töprengek, honnan jön ez a söpredék, amely ilyen vér­fürdőt rendez. A mi generációnk vért ivott? Mi a fene folyik itt? !... Nincs elég halott, nyomorék és sebesült? Mikor lesz ennek vé­ge? Ha felrobbantottuk a földet? K inevelődött a Rambo- nemzedék. Ezek már nem emberek. Az ak­ciófilmek tanítványai ők, a pornón élvezők, teljesen felborult értékrenddel. Vulgári­sak, nem tisztelnek senkit és semmit. Terminátort játszanak. Hollywood mossa kezeit, pedig bűnös! Döbbenetes erkölcsi fertőt fröcskölt szét, és a világ szolgaian behódolt neki. A film káoszt teremtett a fejekben, ha­mis értékeket csillantott meg és ezzel magányra ítélte az emberi lelket. Új szlogenek tűntek fel: „Élj a maximumon!”, „Valósítsd meg önmagad!” Új lett a nőideál is: százkilencven centi magas, karcsú, hosszú combú, tökéletes fogsorú. Mit kell tennie? - „Légy szexi, drágám!”-ennyit. Közös nevezőre hozták a női nemet: akiről nem a szex jut először eszedbe, az mehet a fenébe. Nézz meg egy filmet, egy reklámot! Mindent szexszel ad­nak el. Szexszel, erőszakkal, s ugye pénzzel. „Ma X milliót nyerhet a lottón!”, „Kamatoztas­sa betétjét!”, „Nyerje meg aluxusutat!”... Mi a fenének!... Ha kefélek, aki­vel csak lehet, üvöltök és csapko­dok (mert épp önmegvalósítok), valamint a Kanári-szigeteken lötybölöm a bájaimat, akkor BOLDOG leszek?!...A filmek és a reklámok szerint igen. Szerin­tük ez kell nekem... Hetente új mosópor, fogkrém, intimbetét. A gyerkőc alá - ha van - szuper pelus, apucinak meg csodabo­rotva, Toyota corolla. No meg flört. Nem baj, hogy nős -jöjjön az új hús! Szemez az asszonyka háta mögött, csapkodja a titkárnő popsiját, közben szenveleg, hogy magá­nyos és a felesége nem érti meg. Képmutató!!! Egyszerűen csak új nő kell neki, unja a régit! Lejárt a szavatossá­ga... Már nem darázs a dereka és nem feszes a melle (feltéve, hogy valaha is az volt). Reggel kócos a feje és büdös a szája (ki­nek nem?!), és képzeld csak: jár WC-reis!... (Csapás csapás há­tán.) A múltkor szórakozottan böfögött a töltött káposzta fölött! (Most mondd meg...) Azt még nem is említettem, hogy meg tud fázni, és ilyenkor fújja az orrát! ... Ö sszegezve: működik, ahogy a jó öreg ter­mészet meghagyta neki. Láthatod, sem­miben sem felel meg a címlapfo­tós ideálnak! A titkárnő? A szomszédnő? Az igen!... Fitt és bazsalyog új frizurával, tökéletes sminkkel, szájában mentolos cu­korkával. Nem ideges, szédítő az illata, csodás az alakja. Kólától nem büfög és nem feszeng a bab­leves után. Modora megnyerő, járása könnyed! Riszál kettőt, és apuci a mennybe megy. Persze, ezzel a típussal is telítve a piac. Egy idő után őt is megun­ják és lecserélik. Ahogy a felesé­geket... Barátnőre. Ma ez a divat, a házasság idejétmúlt. A barátnőt meg lecserélik sze­retőre, mert túl sokat lelkizik. Francba azzal a sok könnyel, elég csak a szex! (folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents