Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1996-10-02 / 40. szám

14 1996. október 2. Szabadidő Kalendárium 1996. október 2. A NAP kel 05.45- nyugszik 17.27 órakor A HOLD kel 21.03 - nyugszik 11.32 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük Petra - Levoslav nevű kedves olvasóinkat Petra - Két név egybeesése: a latin Petrus (magyarul: Péter) nőnemű alakja és a Petronella önállósult becézője. Október 3. Helga »október 4. Ferenc • október 5. Aurél • ok­tóber 6. Brúnó, Renáta • október 7. Amália • október 8. Koppány Úgy tűnik, Isten mellétette a kagylót és lassan kifu­tunk az időből. Arthur Koestler magyar származású ANGOL ÍRÓ Évforduló 1946. október 5. Bethlen István 50 évvel ezelőtt halt meg a a moszkvai Butirka börtön­ben a XX. század egyik leg­nagyobb magyar politikusa, a Trianon utáni Magyar- ország miniszterelnöke. 1874-ben született Erdély­ben. Jogi tanulmányai után gazdálkodni kezdett. Emellett parlamenti képvi­selő, több gazdasági, kultu­rális és társadalmi szerve­zetben vezető tisztségvi­selő. Politikusként több párt tagja volt. 1919-ben meg­alapította saját Nemzeti Egységpártját, amely a ma­gyar politika meghatározó tényezőjévé vált. 1921-től tíz éven keresztül miniszter- elnök. Ezalatt sikerült stabi­lizálnia és gazdaságilag talpraállítania a Trianon szétszabdalta országot. A stabilitás érdekében igyeke­zett mind a baloldalt, mind a szélsőjobbot kordában tartani. Magyarország kül­politikai elszigeteltségét 1927-ben sikerült megtör­nie az olasz-magyar barát­sági szerződéssel. A gazda­sági világválság hatását kül­földi kölcsönökkel próbálta enyhíteni, de ez kevésnek bizonyult, kormánya meg­erősítéséhez új piacokra, belső gazdasági megszorítá­sokra lett volna szükség. Ezt nem vállalta. Lemondása után is szoros kapcsolatban maradt Horthy kormányzó­val, s hatással volt a további kormányok munkájára. A háború utolsó éveiben részt vett az angolokkal folytatott béketapogatózásokban. A német megszállás után buj­kálnia kellett. 1944-ben az oroszok fogták le, s mivel nem volt hajlandó együttműködni a kommu­nistákkal, ’45 áprilisában a Szovjetunióba hurcolták. 1994-ben sikerült fellelni azt a közös sírt, amelyben a Donszkoj kolostor melletti temetőben hamvait elhe­lyezték. Földi maradványait 1994. június 17-én helyez­ték örök nyugovóra a Kere­pesi temetőben. Mosolyogjunk Kényelmetlen- Hallottam, új autót vásárolta­tok - mondja irigyen a ba­rátnője újgazdagnénak.- Hát igei válaszolja könnye­dén újga„ igné. - Nemrég be­mentem egy autószalonba, mert sürgősen telefonálnom kellett. És tudod, kényelmetlen úgy kimenni az üzletből, hogy az ember semmit se vásároljon. Telefonkönyv- Pincér, adja ide a telefon­könyvet, meg kell keresnem egy címet!- Telefonkönyvünk nincs, de odaadom a panaszkönyvet, ab­ban a város csaknem minden lakosának a címe benne van! Csupa szórakozás Egy skót kisfiú pénzt kér a pa­pájától.- Minek neked pénz? - kérdezi az apja.- Moziba szeretnék menni.- Még mit nem! - förmed rá a papa. - Tegnap láttál egy autó­karambolt, tegnapelőtt elvitte­lek egy hatemeletes ház égésé­hez. Azt hiszed, az élet csupa szórakozásból áll? Ötfontos Egy külföldön tanuló skót diák apja panaszkodik, hogy nem ír a fia.- Ezen könnyű segíteni! - véli a beszélgetőtársa. - Küldj neki egy levelet, hogy „Kedves fiam! Soraimhoz mellékelek egy öt­fontos bankjegyet...”- És aztán?- Aztán a pénzt felejtsd ki a bo­rítékból, akkor majd ír a gye­rek. Mit csinál apuci?- Anyu, a gyereket tényleg a gólya hozza?- Hát persze.- És a karácsonyfát tényleg a Jézuska hozza?- Igen, kicsikém.- Es a mindennapi kenyerünket tényleg Isten adja meg ne­künk?- Ő, igen.- Akkor azt az egyet áruld el, hogy mi a fenét csinál egész nap az apuci? Horoszkóp -1996. október 2-tól 8-ig KOS (III. 21. - IV. 20.) RÁK (VI. 22. - VII. 22.) MÉRLEG (IX. 24. - X. 23. ) BAK (XII- A bizonytalan re­mények után végre kézzelfogható ered­gifte.- hletceljaban, mun­kájában változtatás- ra kényszerül. Úgy ¡5*2- Nyugtalanító, in­stabil tendenciák mutatkoznak ezen a % mények születtek. Szombat óta jobb passzban van. Egy utazás érzelmi csapdával fe­nyegeti. Vigyázzon, partnere megsejti, ha félrelép! Mind­azonáltal ne tegyen vallomást neki, inkább hallgasson. BIKA (IV. 21. - V. 21.) érzi, semmi sem megy simán, ahogyan eltervezte. Hivatásá­ban ráadásul intrikákra szá­míthat, de ez a veszély hamar elmúlik. Vigyázzon jobban az egészségére, ne dohányoz­zon! OROSZLÁN (VII. 23. - Vili. 23.) SKORPIÓ (X. 24. - XI. 22.) kát hoz. Idősebb személyek, feljebbvalói, rokonai befolyá­solják ügyeit, s úgy érzi, ők diktálják a feltételeket. Át kell gondolnia az életét, problé­máit. Anyagi kérdésekben óvatosan kell kalkulálnia. IKREK (V. 22. - VI. 21.)- Ezen a héten nem tHb szabad elveszítenie —— önuralmát a munka­helyén, még akkor sem, ha úgy érzi, főnöke zsar­nokoskodik Ön felett. Várja ki, amíg a kellemetlenségek ren­deződnek minden vita, nézet- eltérés nélkül. Barátaival be­szélje meg nehézségeit. gyázzon, ne hanyagolja el az élettársát. Nagy hibát követ el, ha azt hiszi, végtelen a tü­relme. A közlekedéssel kap­csolatban legyen óvatos. Üzle­ti téren jobb a helyzet, szeren­cséje lehet. SZŰZ (Vili. 24. - IX. 23.) ~ T] - Ambícióit akadá­£¡0» lyozhatják, de ne--------- féljen, hamar fény de rül a dologra, a bajkeverő lelepleződik. A küzdelmekből csak úgy kerülhet ki győzte­sen, ha pártatlan marad, és szakmai ismereteit helyezi előtérbe. Fizetésemelésre ne számítson. héten. Ráadásul a munkabírá­sa is csökken, ami nem csoda, hisz többet vállal a kelleténél. Legyen türelmes, gondjai ha­marosan megoldódnak. Ne si­ettesse a dolgot, mindent el­ronthat.- Személyes és szak­- Érdeklődése kö­- Az elmúlt időszak ÜT mai kibontakozásé­zéppontjában hiva­tévedéseinek, hibá­bán ez a hét gátláso­tása, karrierje áll. Vi­inak konzekvenciá­it kényszerül levonni. Azt hitte, mindig Ön lesz a nyer­tes, s most csalódott. Kerülje a hatalmi küzdelmeket, kü­lönösen a családi életében és a közvetlen környezeté­ben. NYILAS (XI. 23. - XII. 21.)- Szellemileg, fizi- y7 kailag kitűnő for- --------- mában van. Csillo­- Hivatásával kap­csolatos gondok ve­szik körül, s könnyen kizökkentik a nyu­galmából. Idegessége miatt baklövéseket követhet el. Ne siettesse a dolgokat. Szom­baton kellemes találkozásra számíthat. Pihenjen, ne haj­szolja magát. VÍZÖNTŐ (I. 21. - II. 19.)- Otthonát, lakás- helyzetét illető ter­vei túlzottak, egyéb­gó ötletei sikert aratnak, s ez nagyban segíti az érvényesü­lését. Nehézségeket csak az okoz, hogy túl sokat akar és mindent azonnal. Legyen tü­relmesebb, s meglátja, több szerencsével jár. ként is sokat álmodozik. Job­ban tenné, ha leszállna a föld­re, s jobban koncentrálna a munkájára, hivatására. Ezen a héten érzelmileg amúgy is la­bilis lesz, próbáljon meg job­ban koncentrálni. HALAK (II. 20. - III. 20.)- Az elmúlt időszak­ban sok mindent el­ért, ám ennek elle­nére elégedetlen. Ez nem baj, csak ne tegye túl magasra a mércét, helyesen mérje fel az erejét és a lehetőségeit. Kollé­gáival szemben több toleran­ciát tanúsítson, különben el­veszíti a szimpátiájukat. Böngésző 1 Pattogatott gondolatok' Kedves olvasóink! Ismét a Vasár­nap böngészésére invitáljuk Önöket. Múlt heti, 39. számunk­ban olvashatták Kétszeresen is tilos címmel P. Vonyik Erzsébet interjúját Csáky Pállal. Kérdé­sünk: Melyik szlovákiai párt szorgalmazza a halálbüntetés új­bóli bevetését? Megfejtéseiket levelezőlapon küldjék szerkesztőségünk címére: Vasárnap szerkesztősége, Prie- vozská 14/A 6. emelet, P.O.BOX 49,820 06 Bratislava. A beküldők közül kisorsolt szerencsés tip­pelő ismét 1500 korona jutalmat kap. A nyertes nevét az Új Szó október 2-i számában közöljük. A múlt heti Böngésző helyes meg­fejtése: 1956-ban. Szűcs Béla__________________ * A minisztercserék után állí­tólag maradt még a kormány­ban néhány jómadár. De azok védett madarak. * A ragyogó jövőbe vezető útra már megint pártigazolványok­ra osztják a jegyeket. * A mézes-mázos szavaknak sokszor nagyon keserű az ízük. * Ügyes politikus: minden té­vedését új köntösben képes megismételni. * Nem lehet nagyon buta, ha mások eszéből él. * A tettek mezején is sok a naplopó. ÉHSÉG REJTVÉNY, 1. RÉSZ LÉT NYQLC­SZÖG MAGYAR PÉNZNEM ~1 MAGYAR TÁNC­MŰVÉSZ NÉVUTÓ SÓVAL BEHINT ír r~ HAL MACSKA­A BÚR ÉS A PLATINA VEGYJELE r~ HATÁROZÓI RAG HOLLANDIA AUTÓJELE SZÉLES ERKÖLCSI NYÁVOGÁS AD ACTA TÁMASZ [J nR SZÍNHÁZI ALKALMA­ZOTT FAÉK ▼ REJTVÉNY, 2.RÉSZ LÁSZLÓ AZON A HELYEN NEMET GEP- SZERKESZTÖ OLGA.ÉVA t AZONOS BETŰK BIBLIAI ÓRIÁS RÁDIUSZ MAGÁBAN BESZÉL LITER DÉNES 0 TT INGEREL AZONOS BETŰK KÖTŐSZÓ AZ EGYIK ISMERETLEN KELET NÚRA TONNA CSAHOS K-MEZON ROMAI 1000 GÁZLÓBAN ÁLL! ...RUIT, AZ ÓRA FUT -LATINUL FATORZS KERESZT- METSZETÉN LÁTHATÓ ABA, OTTÖ MÉTER KELET­KEZIK RÓMAI 49 INDULAT­SZÓ GYÜMÖLCS MELLÉKNÉV­KÉPZŐ RÉGI ŰRMÉRTÉK SZÍJAS GY MAGYAR KIRÁLY FÉRFINÉV IDEGEN FÉRFINÉV HIÁNYOSAN ORDÍT ÁGYHUZAT FÜGGÖNY­DARAB! NÉVELŐ GRAMM MAGYAR TÖRTÉNÉSZ ZÉRUS TÖRÖK FÉRFINÉV ERRE A HELYRE BECÉZETT NŐI NÉV KEVERT SEB VÍZIPIPA VEGYI ELEM GÁZ­NÉMETÜL ROMAI 500 0ZMIUM VEGYJELE TITOKBAN VAN! t I SVÁJCI ÜDÜLŐHELY GYÜMÖLCS ÉSZAK TEMPUS GÁBOR ÉVA ANGOL FARMAKO­LÓGUS Z-► G Kétszázharmincöt évvel ezelőtt halt meg MIKES KELEMEN memoáríró. Rejtvényünk fő soraiban egyik szép gondolata olvasható. Megfejtésként ezt kell beküldeni szerkesztőségünk címére (Redakcia VASARNAP, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 - 820 06 Bratisla­va) legkésőbb október 9-ig. A levelezőlapra vagy borítékra feltéüenül írják rá a KERESZTREJTVENY jeligét. A helyes megfejtők kö­zül hárman - sorsolással - 300-300 korona pénzjutalomban részesülnek. Készítette: LŐRINCZ LÁSZLÓ A szeptember 18-án közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: „Az élet peremén, Az első ajándék, Mint szemünk fénye, A menyasszony, Ezra elindul, Ebek lázadása.” 300 koronát nyertek: Kállay Gizella, Úszor; Illés Gyula, Péterfala; Kanóc Nóra, Nagykapos.

Next

/
Thumbnails
Contents