Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-10-02 / 40. szám
Kultúra 1996. október 2. 13 Az antik kultúrába való bevezetést nem háríthatjuk a magyartanárokra Hiányzik a latin nyelv a gimnáziumi órarendből Polgár Anikó Ha megkérdeznénk a mai diákokat, hogy a humán vagy a természettudományi tantárgyakat tartják-e nehezebbnek, azt hiszem, kivétel nélkül az utóbbit választanák. Minden bizonnyal kevesebb azoknak a száma, akiknek a magyar nyelv vagy a történelem tanulása okoz gondot, mint azoké, akik a matematika- vagy fizikadolgozatoktól rettegnek egész évben. Csak a „régiek” emlegetik némi nosztalgiával, hogy a klasszikus gimnáziumok legigényesebb tantárgya éppen a humán tudományok körébe tartozó latin nyelv volt. A latin kiszorulásával a gimnáziumi oktatásból nemcsak a humán tudományok becse csökkent, hanem a gimnáziumot végzett emberek általános műveltségi szintje is. Hiszen a latin nyelv tanulása a logika fejlesztése mellett olyan alapozó ismereteket ad irodalomból, történelemből, mitológiából, melyek nélkül a többi humán tantárgy tanítása igazán magas színvonalon elképzelhetetlen. Az antik kultúrába való bevezetést nem háríthatjuk a magyartanárokra, akiknek az ókor tanítására csak néhány óra áll a rendelkezésükre, amelyek jóformán még a görög és római irodalom nagyjainak felsorolására sem elegendők, nem beszélve a szerteágazó mitológiáról, melynek ismerete a magyar és világirodalom tanításában is elengedhetetlen. így fordulhat elő, hogy a diák akkor hallja először a szapphói vagy alkai- oszi versszak nevét, amikor az Berzsenyivel kapcsolatban szóba kerül, holott itt megfelelő klasszikus műveltséggel a tarsolyában így kellene felkiáltania: „Hiszen ezt ismerem Horatiusból!” S akkor tudna igazán odafigyelni a Ho- ratius-rajongó Berzsenyi magyar sajátosságaira, melyek igazi, eredeti költővé emelik. S vajon Radnóti eklogái, melyeknek megrázó hatása legnagyobbrészt épp a római költészetből kölcsönvett idillforma és a bennük megénekelt háborús borzalmak ellentétéből fakad, nem feltételezik-e a nagy klasszikus előd, Vergilius műveinek ismeretét? Ám ezek még a legszembetűnőbb esetek, ahol a diákot legalább egy kései utalás figyelmezteti az ókori hatásokra. De hányán tudják közülük, hogy Petőfi Föltámadott a tenger című verse is antik (alkaioszi) motívumokra vezethető vissza, s ugyanez a motívum bukkan fel Rimbaud költeményében, A részeg hajóban, vagy hogy Zrínyi Szigeti veszedelme szinte szó szerinti fordításrészeket tartalmaz Ovidius Metamorphoseséből és Vergilius Aeneiséből? Arról nem is beszélve, hogy egyes magyarnak hitt közmondások (pl. Egy fecske nem csinál nyarat; Segíts magadon, isten is megsegít!) ókori Ezópus-mesék tanulságai! Pedig a klasszikus műveltség fi- togtatása ma is divat, csak sajnos, ehhez ma már egyre kevesebb alapismeret is elég. A latin azonban sok más területen is hasznosítható. Gondoljunk például arra, hogy jövevényszavaink jelentős hányadát éppen a latin eredetűek alkotják. De a latin nyelv ismerete az egyéb tudományok tanulásában is nagy segítség, hiszen ha megnézzük a biológia, az orvos- tudomány, a fizika, a jogtudomány, a teológia szakterminológiáját, joggal állíthatjuk, hogy a latin ma is a tudományok „holt” világnyelve. Ennek az ókori nyelvnek az ismerete szókincs, szerkezet és grammatika kategóriák tekintetében a mai élő nyelvek elsajátításához is az egyik legjobb fogódzó. Azt hiszem, ebből a néhány példából is nyilvánvaló, mennyire szükség volna a latin nyelvoktatására gimnáziumainkban, legalább választható tantárgyként. Hiszen a nyelvtanulás mellett egy olyan kultúra megismeréséről van szó, amelybe európai műveltségünk gyökerei nyúlnak vissza. S végezetül - aki tanul, vagy valamikor tanult latint, az velem együtt tanúsíthatja-e nyelv tanulása nemcsak ismereteinket gyarapítja, hanem gyökeresen megváltoztatja gondolkodásunkat, látásmódunkat, világszemléletünket is. Sok területen hasznosítható lenne a latin. Heti kultúra ________________Ajánló____________ Ka lligram: Egy zsidó bölcselő emlékére Egy éve, 1995. október 11-én hunyt el a szlovákiai közgondolkodás egyik legjelentősebb egyénisége, Juraj ápitzer. A korponai születésű művész átélte Csehszlovákia felbomlását, a fasiszta szlovák állam zsidóüldöztetéseit, megmenekült a holocaust poklából, volt fegyveres felkelő, harcias kommunista, kiábrándult baloldali gondolkodó, a legendás Kul- túmy zivot főszerkesztője, a husáki korszak üldözöttje, identitását mindvégig kereső zsidó értelmiségi. Sajnos, századunk e térségben ritkán adta meg az egyenes vonalú fejlődés és a harmonikus élet lehetőségét kiváló fiainak. Aki viszont tudatosan éli át mindazt, ami Juraj Spitzer- nekjutott osztályrészül, s eközben nem veszti el egyéniségét, nem roppan össze a hatalmas terhek alatt, az bölccsé válhat. Juraj ápitzer az 1989-es rendszerváltást követően egy pozsonyi kisebbségi kiadóra, a Kalligramra bízta kéziratainak gondozását. A tett szimbolikus jelentőségén túl bizonyítéka ez annak is, hogy kisebbségi kiadó is képviselhet olyan színvonalat, mely az egyik legjelentősebb szlovák értelmiségi szemében alkalmassá teszi művei gondozására, ápitzer halálának egyéves évfordulójára a Kalligram folyóirat emlékszámot jelentetett meg, melyben barátok, pályatársak emlékeznek rá, s melyben válogatást találunk az író regényeiből, verseiből és kollázsaiból. Juraj ápitzer egyik legjelentősebb műve a Nem akartam zsidó lenni című memoárregény, melynek központi témájára, az identitás kérdésére reflektál Egon Gál esszéje, de hasonló témát jár körbe Tőzsér Árpád verse is. Sorstársukra, barátjukra emlékezik Albert Marenéin, Alma Münzová, Jozef Bzoch, Egon Bondy, Ján átrasser, Miroslav Marcelli, Dusán Dusek, Pavol Breier, Martin M. áimeéka és Hizsnyai Zoltán. A Juraj Spitzer-emlék- szám közli Dusza István írását az író Kétség és remény című könyvéről (Kalligram Könyvkiadó, Pozsony), Zeman László ismertetését több zsidó témájú könyvről, valamint Grendel Lajos ápitzer- nek ajánlott novelláját. A Kalligram Spitzer-emlék- száma méltó tisztelgés a bölcselő emléke előtt, akinek fájdalmasan érezzük hiányát a mai szlovákiai szellemi életben. Kényszer és ellenállás című esszéje előtt az író Heine versét idézte: „Sem misét nem mondanak majd, / sem kadist a csendes órán, / imát nem mond ez sem, az sem, / halálom évfordulóján.” Ima és mise helyett egy emlékszámot tesz az olvasó asztalára akiadó. (gyurovszky) Regény- Elnök úr, engedje meg, hogy először én gratuláljak magának. Pártom nevében is köszönöm, amit akkor tett, amikor aláírta a hűségnyilatkozatot. így bennünket is hozzájuttatott a hatalomhoz, s ígérem, nem fog bennünk csalódni. Végül kérem, fogadjon el engem a személyes testőrének!- Nézze, Rambóné asszonyság, engem nem érdekel ez az egész cirkusz. Nem akarok elnök lenni...- Kvazár, a Vezér! - szólt közbe a néni. - Nem hangzik elég jól? -... hanem haza szeretnék utazni Ausztráliába.- De hiszen államfőként annyit utazhat, amennyit csak akar.- Külföldre is?- Oda ajánlatosabb. Addig sem törnek itthon az életére. Vagy azt hiszi, Zuzmonov admirális és tengernagy beletörődik abba, hogy a Zöld Elmék Pártja már megint csak ilyen rövid ideig volt hatalmon? Ahogy én őt ismerem, vissza fog térni újra és újra és újra...! Végszóra kivágódott a bálterem ajtaja, és megjelent Zuzmonov, mellette hű emberei, Kuniorov őrnagy és Lecseszenkó tábornok dülöngéltek.- Fogjátok el! - üvöltötte borízű hangon Zuzmonov. - Tartóztassátok le. Illetve fel.- Öregem, ne hülyéskedj, mióta Angyal a körhintán Z. Németh István 19. rész vagy te admirális?! - tört ki a nevetés Lázárból, mert Zuz- monovban a nagyravágyó csavargóra, Zuzmóra ismert. Elővette az autóban talált fényképet, és felmutatta. - Ez pedig micsoda tréfa itt? Csak nem azt akarod mondani, hogy Shao- mi... a te lányod? És hogy ez az egész színjáték...- Nem akarok semmit mondani! - üvöltötte Zuzmonov. - Tudtommal mi eddig nem ismertük egymást, és ezután sem fogunk egy kocsmaasztalnál borozgatni... Nézz csak hátra! I dőközben az író mögé vagy harminc ember settenkedett, alig várva, hogy végre lecsaphassanak rá. A néni felemelte a gépfegyvert a támadókra, de aztán dühösen földhöz vágta azt.- Ha most ennyi embert átküldenék a másvilágra, nem lehetnék egyúttal az Új Álszent Gyülekezet tagja is - dörmögte a bajusza alatt, és bocsánatkérő pillantásokat lövellt Lázár felé. Az író egy kést vett elő a kabátzsebéből.- Ezt tőled kaptam, emlékszel? Zuzmonov ijedten hátrált egy lépést.-Vigyázzatok! Fegyver van nála! - kiáltott oda az embereinek, akik addigra már gyáván megközelítették az írót, s szinte egyszerre ugrottak neki. A dulakodás természetszerűleg nem tartott sokáig. A rázúduló ökölcsapások sorozatában Lázár egy perc múlva már nem volt öntudatánál. Valami nagyon mély ájulásban talált menedéket. Végtelen kútba zuhant, dimenziófalakat átszakítva csillagok gyomrában lakó forróság hullámzott át rajta, majd hirtelen a pokol hidegében ébredt. Egy üres börtöncella padlóján feküdt. Hihetetlen érzés volt, ahogy minden porcikája egyszerre, egyforma erősen fájt. Ezenkívüí még fázott is. Időérzékét teljesen elveszítette, nem tudta, mennyit volt eszméletlen: egy órát-e vagy egy hónapot. A hidegen kívül a szakadó eső moraja volt az, ami a tudatáig eíjutott. Hallgatózott. Tapogatózott. Aztán megpróbált hangokat is kiadni. V égül ismét elaludt. Azt álmodta, hogy viszik valahova. Fertőtlenítő szagát érezte. Valamilyen szérumról beszéltek körülötte. Aztán bizonyos sugarakról, amelyekkel kedvezően befolyásolható az ember személyisége, megváltoztatható a jelleme, mentalitása. Aztán piros csillagok költöztek az’agyába, a szemüregében hirtelen kibírhatatlan lett a nyomás, az orrába meleg levegő tódult, agyában gyors álmok kergették egymást. Az egyikben például Shaomival teniszezett. Á baj csak az volt, hogy fiatal felesége folyton Zuzmonov admirálissá változott, aki büszkén mosolyogva, átszellemülten hallgatta édes- egyfia, az Utolsó Próféta jóslatait a Soron Lévő Özönvízről, ami úgy 2000 tájékán már nagyon kell a megromlott civilizációnak. Aztán felébredt. Egy szikrázóan tiszta kórházi szoba paplanos ágyában feküdt. Áz ágya melletti széken Shaomi ült, s aggódó szemekkel őt figyelte.-Na végre! Csakhogy magadhoz tértél, drágám! Bár az orvosok biztattak, én nagyon aggódtam. Csúnyán megütötted magad, amikor leestél arról az emelvényről! .- Milyen emelvényről? - pislogott Lázár. Shaomi közelsége jobban hatott rá, mint a gyógyszerek sokasága. Próbált visszaemlékezni arra, hogy mi is történt vele. Egyelőre nem sok sikerrel.- Hát amelyikről a választási beszédedet mondtad, te butus! Nem emlékszel?-Választási...? Én? Hiszen én börtönben voltam!- Ugyan már, ne beszélj csacsi- ságokat! Hogyan kerültél volna te a börtönbe? Hiszen te angyal vagy! Egy angyal! Aki mennyországgá fogja változtatni kis hazánkat! De legalábbis földi paradicsommá...- Mennyországgá fogom változtatni - ismételte az író bambán-, ...de legalábbis földi paradicsommá.- Ez benne van a választási beszédedben, nem emlékszel? - csicseregte Shaomi, s olyan édes volt abban a miniszoknyában és szűk felsőrészben, hogy Lázár még hazudni is hajlandó volt a kedvéért.- De igen. És arra is, hogy te Do- rothával mentél nászútra... (folytatjuk) Ha latinul is így olvasnának...! Prikler László felvétele
