Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1996-10-02 / 40. szám

Tanácsadó 1996. október 2. Vírus okozza a szilvafák idő előtti gyümölcshullását Mielőbb vágjuk ki a beteg fákat! Még az ősszel lássunk hozzá Szeptember végére, október közepére a fóliasátrak je­lentős része kiürül. Ezután nagyon fontos lenne a sátrak alapos kitakarítása, hogy megakadályozzuk a kártevők, kórokozók és a gyomnövé­nyek elszaporodását. Nem elég az elszáradt növényi ré­szeket kihordani. A lehullott terméseket, leveleket össze kell gereblyézni, a gyomokat ki kell kapálni. Ha a kiszedett növények fertőzöttek voltak, ne használjuk őket komposzt- nak, inkább égessük el. Mielőtt a műtrágyát elkezde­nénk kiszórni, laboratóriumi vizsgálattal győződjünk meg arról, hogy milyen mértékben szükséges a tápanyag-után­pótlás. A talajlaboratóriumba 15-20 cm mélységből vett, kb. 1,5 kg-nyi átlagtalajmintát küldjünk. A szaktanácshoz szükséges feltüntetni, hogy mikor milyen növényt kívá­nunk ültetni, s tapasztalható volt-e az előző növénykultú­rában fejlődési rendellenes­ség. Ősszel érdemes átvizsgálni a támrendszereket és a bordá­kat is. A szükséges hegeszté­seket, nagyobb javításokat most célszerű elvégezni, mert erre tavasszal rendszerint nincs idő. A csepegtetőtestek, vezetékek kimosása, savazása még akkor is fontos, ha dugu­lást nem tapasztalunk. k.sz. Alma köntösben Hozzávalók 4 személyre: 4 nagy alma, 1 tojás, 20 dkg liszt, 2 dl tej, 1/2 dl szódavíz vagy víz, olaj a kisütéshez, fa­héj ízlés szerint. A meghámozott almát alapo­san mossuk meg, fél centi szé­les karikákra vágjuk, a maghá­zat vájjuk ki. Egy lapostányér­ba tegyünk 5 dkg lisztet. Az al­makarikákat forgassuk meg benne. A többi lisztből, tojás­ból, tejből és vízből a szoká­sosnál sűrűbb palacsintatész­tát keverjünk és az almakari­kákat mártsuk bele, majd olaj­ban pirosra süssük. Miután mindkét oldala pirosra sült, még melegen hintsük meg fa­héjjal és azonnal tálaljuk. Egészséges, olcsó és könnyen elkészíthető. rtv A szilvafák idő előtti gyümölcs­hullását két tényező idézheti elő. Az egyik a nyári aszály, ugyanis a szilva vízigényes növény, a csa­padék hiányában nem képes ki­nevelni gyümölcsét: Ám az idei nyárról ez aligha mondható el. Az ennek ellenére észlelt gyü­mölcshullást egy másik ok, a szil­vahimlő idézi elő. Vannak azonban más jelek is, amelyekből meggyőződhetünk a Jakab András _____________ Az ültetéskor a feltalajt a gyöke­rek közelében helyezzük el. Jobb eredési érünk el, ha a talaj­forgatást és a trágyázást kb. egy hónap múlva követi az ültetés. A műveletet mindig szélcsen­des, borongós időben végezzük, mert ilyenkor nehezebben szá­radnak ki az oltványok. Le­hetőleg még ültetéskor is tart­suk vízben az oltványok gyöke­rét. Magas művelés esetén (magas­kordon, egyes vagy kettes füg­göny) ne takarékoskodjunk a sor- és a tőketávolsággal, mert a keskeny sorok beárnyékolják egymást. Az észak-dél irányú sorvezetés a legmegfelelőbb. A vírus okozta fertőzésről. A gyü­mölcs a kocsány felőli részen ráncosodik, töppedt lesz, s a be­teg rész puhává válik már akkor, amikor a termés többi része még éretlen, kemény. A beteg gyü­mölcsök magvain udvaros foltok láthatók. Innen kapta a betegség a nevét, mert ez olyan benyo­mást kelt, mintha a mag himlőhelyes lenne. A levelek tor­zulása is feltűnő, amit ilyenkor sorok iránya sík területen a fő széljárásra, dombos területen a lejtő irányára legyen merőleges. A szőlő ültetését legjobb ősszel elvégezni, mert az ősszel eltett szaporítóanyag eredése bizto­sabb, a gyökerek már kora ta­vasszal eredésnek indulnak. Az oltvány előkészítése az ülte­tésre a következő műveletekből áll: az oltvány talpgyökerét 10- 12, a felette lévő szárcsomón fejlődött oldalgyökereket 1-2 cm-re vágjuk vissza. A többit, a harmatgyökerekkel együtt, tő­ből távolítsuk el. Gyökeres simavesszőt csak im­munis homoktalajba ültethe­tünk a szőlőgyökértető (filoxé- ra) veszélye miatt. A kötött ta­lajra legjobb az oltvány. Ha mó­már nem a levéltetvek, hanem a vírus okoz. Fertőzés okozta el­mosódott, sárga mozaikfoltok vannak a leveleken. A gyümölcs­hulláson kívül a fák legyengülése és fokozatos, idő előtti pusztulá­sa is következmény. A szilvahimlő ellen a vegyszer szinte hatástalan. A vírust a le­A beteg gyümölcsök magvain udvaros foltok láthatók. véltetvek terjesztik, ám az elle­nük történő védekezés sem ad teljes biztonságot, mert a fertőzés a kártevők észlelésekor (az ún. próbaszívás alkalmával), még azok pusztulása előtt meg­történik. Ezért a tetvek elleni permetezéssel csak késleltetni tudjuk a betegség terjedését. A megoldás a beteg fák kivágása, s helyettük- a régitől legalább 10 m távolságra-egészséges, vírus­mentes csemeték ültetése. A Stanley és több új Jugoszláv”, il­letve román fajta viszonylag jó tűrőképességgel rendelkezik, így ezeket ültessük a vírusra ér­zékeny besztercei helyett. k dunkban áll és a pénztárcánk is engedi, ajánlatos a homoktalaj­ba is oltványt ültetni, mert erősebb fejlődésű és jobb ter­méshozamú tőkéket nyerünk. Ültetéskor vigyázzunk a gyöke­rek elhelyezkedésére, azok sza­badon, természetes helyzetük­ben álljanak, azaz ne hajoljanak vissza. Tavaszi ültetésnél vagy száraz időben a tőkéket 8-10 li­ter vízzel öntözzük be, hogy a talaj minél jobban a gyökerek­hez iszapolódjék. Az ültetés be­fejeztével kupacoljuk (csirkéz- zük) fel a földből kiálló vesszőrészt úgy, hogy legalább 4-5 egészséges rügyet a föld ta­karjon. Ezzel a művelettel véd­jük a vesszőt a kiszáradástól és a fagytól. A Stanley a szilvahimlővel szemben ellenálló fajta; virágai a kisebb fagyokkal szemben sem érzékenyek. Augusztus végén érik. Nagy gyümölcsei jól tűrik a szállítást. A homoktalajba telepített szőlőoltványról n Megkérdeztük a szakértőt Kinek adjam el a kötvényt? B. P., Érsekújvár: Az utóbbi időben több ajánlatot is kap­tam a privatizációs kötvény megvásárlására. Mire kell odafigyelnem? Egyelőre az lenne a legoko­sabb, ha még várna egy kicsit, amíg több lehetőség lesz a köt­vény hasznosítására. A közsé­geket járó ügynökök szinte minden esetben csak a kötvé­nyek eladásának közvetítésére kötnek szerződést. Az ár pedig négy-ötezer korona körül mo­zog. A kormány ugyan 7500 koronában állapította meg a minimális eladási árat, de az ügynökök a különbséget köz­vetítési árként tüntetik fel. A nemzeti vagyonalap egyik ve­zetője a múltkor azt nyilatkoz­ta, hogy visszavonják azon brókercégek engedélyét, ame­lyek két-háromszáz koronánál magasabb közvetítői díjat szá­molnak fel, de még nem hal­lottunk arról, hogy ezt való­ban meg is tették. Ráadásul az is megtörténhet, hogy az Al­kotmánybíróság rövidesen al­kotmányellenesnek nyilvánít­ja a kormánynak azt a dönté­sét, amellyel minimálárát sza­bott meg. Ebben az esetben a Tuba Lajos kötvény árát valóban az eladó és a vásárló megegyezése szabja majd meg. Ha tehát mégiscsak szerződést köt vala­melyik ügynökkel, nagyon fi­gyelmesen olvassa el a szerződés szövegét, az apró­betűs részeket is. Szolgáljon tanulságul a Capitalbrokers ál­tal rászedett emberek példája, akik most fizetnek rá, hogy a szerződésben erre a cégre bíz­ták az első hullámban meg­szerzettrészvényeiket is. Mi­vel az ügynökök a legtöbb esetben csak közvetítik a köt­vényeket, megtörténhet pél­dául, hogy azt hónapokig nem tudják eladni, viszont Ön - mi­vel rájuk bízta-egy jobb aján­lat esetén nem tud majd hoz­záférni. Ezért hasznos lehet, ha a szerződésben megjelöl­nek egy konkrét határidőt, amely után már az egész az ér­vényét veszti. Grafológia Jelige: „V. K. T. - átúrovo” Érzékenységéből, kisebbségi érzéséből fakadóan is viccet képes kreálni, de vezetni nem engedi magát senkinek. Előre­látásában és számításaiban bí­zik. Titkolja aggodalmait, fé­lelmeit, vágyait. Kicsit fogja vissza magát, mert a túlzott lendület elsodorhatja, és észre sem veszi, hogy a képességeit meghaladja az, amit akar - és csalódik. Ha csipkelődik, gú­nyolódik, akkor ront a saját helyzetén. Fogja vissza éles & Bartalos Mária grafológus nyelvét és igazi társra lel. De vigyázat! Atársnak nem sza­bad észrevenni azt, hogy Ön vezeti! Köszönöm sorait. A grafológus kérése az olvasókhoz... Kedves Olvasók, egyre kevesebb időm van ar­ra, hogy a sajtó nyilvánossá­gát megkerülve, az Önök saját címére küldjem válaszaimat. Ha valaki a saját címére kérve teljes személyiségképet sze­retne készíttetni kézírásából, annak szíves figyelmébe aján­lom tanítványomat, MELEG MÁRIA grafológust, akihez bi­zalommal fordulhatnak. Cí­me: Nábrezná 44,940 64 Nő­vé Zámky. Kérem megértésüket és to­vábbra is szeretettel várom jeli­gés leveleiket a szerkesztőség­be. Bartalos Mária Szexposta A névvel és címmel ellátott levélben a következő olvas­ható: 18 éves srác vagyok, még szűz. De nem ez a prob­lémám, hanem az, hogy 1-2 éve a makkomon erekció közben megjelenik egy kis púp, és Időnként beleszúr egyet. Sokszor nemcsak egy pontban fáj, hanem az egész makkom. A hímvesszőmön láthatók kis barna foltok is, majdnem olyan színűek, mint a bőr, de egy kicsit söté- tebbek... Néhány éve érékei­éin van egész éjjel. Nem tu­dom, mikor fog ez megszűnni, ugyanis nagyon kellemetlen.... A jobb oldali herém, ha elölről nézem, előrébb van, mint a másik. Ha véletlenül megütöm, na­gyon fáj, még a hasamban is érzem. Meg lehet-e ettől be­tegedni, és ha igen, akkor miben? ... Lehet-e kapni nemi betegséget közösülés nélkül, és ha igen, hogyan? Hetente 6-7 alkalommal végzek önki­elégítést, a múltkor használ­tam Fungicidint. Mi a véle­ménye, használjak-e vagy ne, vagy inkább Aviril babaolajjal kenjem be a hímvesszőmet? Kedves Uram, a hímvessző és a herék elváltozásait uroló­gus tudja Önnek megállapíta­ni. Az Ön által küldött rajzok és topográfiai behatárolódá- sok helyett azt ajánlom, hogy élőben mutassa meg nemi szervét az urológus szakem­bernek, mivel csak így lehet értelme és eredménye a vizs­gálatnak és kezelésnek, bár­mennyire is tiltakozik ellene. Az éjszakai erekcíók a férfit egész életén végigkísérik, bár a szexuális kapcsolat elkezdé­sével némileg csökken az éj­szakai merevedés gyakorisá­ga. Leonardo da Vinci szavai nagyon igazak: „A hímvessző nem hallgat gazdája paran­csára, amikor az megpróbálja megmerevíteni, összezsugo­rodik, ellenben megmereve­dik, amikor a gazda álomba merül. Azt kell mondanunk tehát, hogy a hímvesszőnek saját akarata van.” Nemi be­tegséget közösülés nélkül is lehet kapni, bár ehhez min­denképpen fertőzött partner­re van szükség. Pl. a vérbaj (szifilisz) terjedhet csókoló­Dr. Bordás Sándor zással is, vagy az AIDS terje­désének is számtalan más út­ját ismerjük a közösülésen kí­vül, de mégis leggyakoribb útja a nemi betegségek terje­désének a szexuális kapcso­lat. Krémek használata az ön­kielégítésnél teljesen felesle­ges, hiszen semmilyen szere­pet nem játszanak. Uram, azt ajánlom, hogy ke­ressen fel egy urológust, aki­vel megbeszélheti minden problémáját, ami a szexuális élete körül zavarja Önt. „Május” jeligével egy lány a következőket írja: 19 éves vagyok. A fiúmmal három hó­napja járok. Együttjárásunk kezdetétől már többször „megujjazott”, és egy alka­lommal, amikor eljutottunk odáig, hogy ebből több is lesz, ő elővette az óvszert. Mikor belém hatolt, nagyon nagy fájdalmat éreztem. Sír­tam a fájdalomtól és erre szerencsémre megszólalt a telefon és ezután már nem folytattuk. Ezek után én két napig véreztem. Kérdésem az, hogy szűz vagyok-e még, és fájni fog-e a következő együttlét? A másik kérdé­sem az, hogy a bal mellem­ben csomót érzek, lehet-e egy 19 éves lánynak mellrák­ja? Kisasszony, valószínűnek tar­tom a leírtak alapján, hogy a szüzességét elveszítette, de az nem jelenti azt, hogy a kö­vetkező együttlét nem fog fájni. Az első két-három kap­csolatot a lányok többnyire kisebb-nagyobb fájdalmakkal élik át. A mellében tapintott csomót azonnal mutassa meg orvosnak, mivel a daganatos megbetegedések előfordulá­sa nincsen korhoz kötve, és minél hamarabb történik meg ezek feltárása, annál na­gyobb az esély a gyógyulásra.

Next

/
Thumbnails
Contents