Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1996-10-02 / 40. szám

6 1996. október 2. Gazdaság és fogyasztó Heti gazdaság A villamos energia fogyasztásában elmaradunk az európai élmezőnytől lesz a villanyáram? Közeleg az ősz, meglódulnak a villanyórák Finn gazdasági stabilizáció Átmeneti gyengülés után új­ra magára talál a finn gazda­ság. A bruttó nemzeti ter­mék, a GDP ebben az évben 1,6 százalékkal magasabb, mint a tavalyi év első 8 hó­napjában. Ezen belül a fafel­dolgozó és papíripar tekint­hető húzóágazatnak, mivel ennek az iparágnak a terme­lése 9 százalékkal lett maga­sabb, mint egy évvel koráb­ban. Jó eredményeket mutat a fémfeldolgozás is, csökkent viszont az idegenforgalom­ból származó bevétel. Növe­kedtek a finn lakosság meg­takarításai is, mivel a bérek átlagosan 4,5 százalékkal voltak magasabbak, míg a fogyasztás csak 1,5 száza­lékkal emelkedett. Őszi nyitrai kiállítások Ebben a hónapban négy szakkiállítás nyílik Nyitrán az Agrokomplex kiállítási területén. Október 16-tól 19-ig tarta­nak nyitva a Lignumexpo, a Fal-Ablak-Mennyezet- Padló, a Conex és az Interráció elnevezésű be­mutatók. Az első témája a fafeldol­gozás és a faipari technoló­gia, a második, négynevű kiállításé a belsőépítészeti anyagok, a harmadiké az építőanyagok és építőipari módszerek, míg a negyedik szakkiállítás az energiatakarékossággal foglalkozik. Luxus Szénási György ______________ A nyirkos, hideg idővel bekö­szöntött ősz sokaknak korán eszébe juttatta a fűtés gondját. Azok, akik eddig elégedetlenek voltak a távfűtés adta meleggel, vagy üyenkor ősszel még nem kapcsolták be a kazánt, villamos hősugárzóval temperálták laká­sukat, családi házukat. Most bi­zonyára meggondolják majd, hogy kifizetődik-e ez a nyáron megemelkedett energiaárak mellett. Mennyit srófol felfelé az ilyen melegedés a családi vil­lanyszámlán? Sokan nem szá­molták át még a lehetséges számlanövekedést, pedig a hűvös őszi éjszakák döntésre késztetnek. Fogjunk tehát papírt és ceruzát, és nézzünk utána a dolognak. Amennyiben a háztartásunkban csak a szokásos villamos fo­gyasztók találhatók, akkor a B fogyasztási kategóriába tarto­zunk, tehát az elfogyasztott kilo­wattóráért 99 fillért kell fizet­nünk. Ha tehát ilyenkor mond­juk három órán át melegítjük a lábunkat a tévéműsort nézve, egy kisebb, kilowattnyi fogyasz­tású hősugárzóval, akkor ez az élvezet csak 3 koronánkba ke­rül. Azokban a ház­tartásokban, ahol az évi fogyasztás 550 ki­lowattóra alatt van, de már BS kategóriá­jú fogyasztónak szá­mítanak, 1,64 koro­nába kerül az egy óra alatt elfogyasztott ki­lowattnyi energia, te­hát az ilyen pótfűtés már többe kerül a számukra, ám az energiaár emelését még nem érzik meg. Rosszabbul járnak azok, akik bőségesen ellátták a lakást mindenféle vil­lamos szerkentyűvel, sőt még a fűtést is villamos energiára bíz­ták, s ezenfelül villany melegíti a szükséges mosdó-, fürdő- és mosogatóvizet is. Persze az üyen berendezkedésre nem a villanyáram iránti szeretet kész­tette az embereket, hanem eset­leg az, hogy a gázvezeték eddig elkerülte a lakhelyüket, a fával, szénnel, esetleg gázolajjal való fűtés pedig, a kényelmi szem­pontokat és a járulékos költsé­geket is figyelembe véve, nem sokat javítana a helyzetükön. Az országban mintegy 40-50 ezer ilyen háztartás van. Az ilyen nagymértékben villamosított háztartásokra nehezedik majd az áremelés súlya a leginkább, mivel a villanyszámlájuk havon­ta mintegy 250-300 koronával lesz magasabb. Vajon mennyivel fizetnek többet ezután a melegért a villany­fűtésű lakásokban, mint más fűtési mód esetén? Egy normali- zált lakás esetében, amelynek 200 köbméter a lakótere, a bar­naszénfűtés évente 3900, a kőszéntüzelés 3800, a gázfűtés 3100, a távfűtés 4500-tól 8000 koronáig terjedő költségeket je­lent évente, míg a villanyfűtés BP fogyasztói osztályban mint­egy 5400 koronát emészt fel ugyanennyi idő alatt. Más fo­gyasztási osztályban ez még ala­csonyabb, a BH osztályban pél­dául csak 4000 korona. Drága? A gázfűtéssel szemben talán igen, viszont az energetikai ipar még mindig ráfizet a vil­lanyfűtésre, hiszen egyes kate­góriákban az átlagos kilowattó­ra-ár felét fizetik csak a fogyasz­tók. (Ilyen például a már emlí­tett BH kategória.) Noha a kü­lönbséget megfizettetik a nagy- fogyasztókkal, akik viszont az átlagár kétszeresét fizetik, mégis elutasították további negyvenezer háztartás kérvényét a vülanyáram beveze­tésére. Az eddigi számítá­sokból és adatokból nyilvánvaló, hogy fűtőenergia gyanánt eddig a földgáz a leg­kifizetődőbb. A gáz­ipari tröszt azonban szintén áremelést fontolgat, azzal az in­doklással, hogy leg­alább a termelési költségek szintjére szeretnék emelni az eladási árat, ahol pedig fűtenek is a gázzal, ott ennek a duplájára. Ezzel az összehasonlítások persze gyöke­resen megváltoznának. Az energiafajták közötti váloga­tásra tehát a jövőben nem na­gyon lehet építeni. Marad a ta­karékosság. Az átlagos háztartás évente 2500 kilowattóra körüli mennyiséget fogyaszt, s körül­belül ennyit is fizet az energiá­ért, plusz havonta 34 korona ál­landó költséget. Ilyen a mosó­géppel, hűtővel, mikrohullámú sütővel, esetleg egy kis vízme­legítővel ellátott szlovákiai ház­tartások mintegy háromnegye­de. Ha a fogyasztás túllépi a 4000 kilowattórát, akkor 8 fil­lérrel többet számláznak kilo­wattóránként, de elengedik a havi állandó összeget. Ezeket a lehetőségeket osztva-szorozva megállapíthatjuk, hogy érde­mes takarékoskodni. Az energetikai tanácsadó köz­pont szerint azonban nem taka­rékoskodni kell, hanem ésszerűen fogyasztani. A nem­zetközi összehasonlítás ugyanis azt mutatja, hogy túlságosan is takarékosak vágjunk. Áramfo­gyasztásunk valahol Görögor­szág és Törökország színvo­nalán van, márpedig azt mond­ják, hogy egy ország életszínvo­nala egyenesen arányos a villa­mos energia fogyasztásával is. Hogyan lehet ésszerűen fo­gyasztani? Az energetikusok szerint új, takarékos villamos fogyasztókat kell vásárolni. A tí­zéves hűtő például 1,5 kilowat­tot fogyaszt óránként, az új csak 0,9-et. Ugyanígy van ez a vasa­lóval, mosógéppel, vagy az iz­zóval is. Csakhogy a megtakarí­tandó energia árát elviszi az új termék ára, mert a takarékos drágább is. A hosszú távú meg­takarításokhoz pedig még nem eléggé gazdagok a háztartása­ink. Főleg ha figyelembe vesz- szük a kockázatot is, hogy a ta­karékos fogyasztó esetleg még azelőtt befejezi pályafutását, mielőtt a kisebb fogyasztás visszahozná a nagyobb befekte­tést. Mivel lehet akkor megtakaríta­ni a villanyfűtés költségeit? Va­lószínűleg nem a gyakori be- és kikapcsolással, inkább az ab­lakrések tömítésével, a függö­nyöknek a radiátorig való lerö­vidítésével. Az ilyen egyszerű megoldások akár 4 százalékos energia-megtakarítást jelent­hetnek. Érdemes még takaré­kos programokat beállítani a mosógépen, a hűtőt távolabb helyezni a tűzhelytől és rend­szeresen leolvasztani a jegese- dést. Főzéskor az edényre fedőt kell tenni. Ez a semmiség a szakemberek szerint akár 200 százalékos megtakarítást ered­ményezőiét. Kellene azonban még valami, ami segítene az energiaszámla fizetésén. Egy újabb energiaár­emelés, de az emberi kategóriá­ban. A munkaerő árát is ideje volna már felemelni. Az infláció Szlovákiában A nagy­mértékben villamosí­tott háztar­tásokra ne­hezedik az áremelés súlya. Apróhirdetés-------Ismerkedés-------­ER OTIKON - társkereső szolgálat magányosoknak. Kérdőív felbélyeg­zett válaszborítékban igényelhető. Címünk: Sídllsko Rimává 8, 979 01 Rlmavská Sobota. Infotelefon: 0866/258 80. V-3367 19/165, főiskolás lány szeretne megismerkedni főiskolás fiúval 28 éves korig. Jelige: Diszkrét. KNV-114 Falun élő 25 éves lány egyéb ismer­kedési lehetőség hiányában szeret­ne megismerkedni rendes fiúval 30 éves korig. Jelige: Közös karácsony. V-2048 54/160, 36 éves, szimpatikus, el­vált nő, egy gyermekkel, korban hoz­zá illő, józan gondolkodású férfit ke­res a Csallóközből. Jelige: Bizalom. V-2052 38/184, villanyszerelő legényember szeretne megismerkedni házasság céljából komoly gondolkodású lánnyal. Jelige: Találkozás. V-2060 55/167, 29 éves elvált nő, hatéves ikrekkel, megismerkedne korban hozzá illő, józan gondolkodású férfi­val a Csallóközből. Jelige: Közös jövő. V-2061 41/160, hölgy barátot, társat keres jó modorú, szolvens férfi személyé­ben. Jelige: Ne hagyj egyedül! V-2075 Adásvétel Sárosfán (a főút mellett) eladó egy­más mellett levő 3 x 900 m2-es, építkezésre-vállalkozásra alkalmas parcella. 400 korona/1 m2. Telefon: 0709/520 204, 07/923 169. DSV-030 Eladók kiwicsemeték, naspolya-, birs-, gesztenye-, szeder-, mogyoró-, áfonya-, som-, dió-, oltott szőlővessző-, ribiszke-, köszméteolt­ványok, továbbá facsemeték min­den gyümölcsfajban, rózsafa, liliom­fa, különböző tuják 2 méteres nagy­ságig, clematis (iszalag). Utánvéttel is szállítok. Baranovic, Sal'a. Tel.: 0706/24 54. V-1661 Gázkazánok, gázkályhák és bojle­rek olcsón kaphatók a TREBOR- nál. Galánta-Matúskovo 52. Tel.: 0707/35 46. VSV-403/3 Eladó összerakható üvegház (3,70x6 m) és héliaüveg. Tel.: 0708/922 631. KNV-110 Kárpótlási jegyét befektetjük, felvá­sároljuk. Telefon: 0709/923 330, 0036/60341808 (reggel - este). KNV-112 Eladó SKODA 120 LX. Ára 50 000 korona. Telefon: 0709/923 248,16 óra után. DSV-033 Mindenfajta parketta eladása és kivitelezése nagy választék­ban: javítás, csiszolás, szaná­lás. P PARKETT, Pavlík Ján, telefon: 07/242 374, 0709/523 436. DSV-031 Eladó LADA 1500 S jó állapotban és LADA 1600-as alkatrésznek. Ár: 60 000 korona. Telefon: 0709/513 012. DSV-032 Eladó 20 soros vetőgép, ára 25 000 korona, valamint 7 tonnás pótkocsi 8 ezer koronáért. Telefon: 0811/948119. V-2035 Eladó jó állapotban családi ház 35 áras telekkel Várkonyon (303-as házszám). Ár megegyezés szerint. Telefon: 0709/520 489. V-2043 Eladó 2 ha szántóföld Párkány (Stú- rovo) közelében. Jelige: Olcsón. V-2047 Eladó régebbi családi ház Farkas- don (Vlcany). Cím: Fábián, 900 55 Lozorno 37. V-2055 Eladó Favorit 136 L kitűnő állapot­ban. Telefon: 0817/243 16 (418 399). V-2058 Eladók dél-orosz juhász kutyakölykök. Telefon: 0707/40 72. V-2067 Eladó összkomfortos családi ház. Telefon: 0709/97110. DSV-034 Eladó 16 x 6 m-es üvegház (központi fűtéses) + kazán Zsit- vabesenyőn (94141 Besenov), Érsekújvártól 16 km-re. Ér­deklődni a Fő utca 36-os szám alatt lehet. Az árban megegye­zünk! V-2078----------Vegyes----------­An gliában élő középkorú, intelligens magyar úr házvezetőnőt keres 30 éves korig. Jelige: A kiutazás biztosí­tott. V-1999 Redőnyök, rolók megrendelhetők ak­ciós áron. Szerelés, szállítás Ingye­nes. ERGOLEX, Kúpel'ná 355, Zemi- anska Olca. Tel.: 0819/964 25. VSV-517 Elcserélném komáromi - a nyugdíja­sok házában levő, gondozói szolgá­latot biztosító - állami szoba-kony- hás lakásomat pozsonyi lakásra. Te­letöm 07/848 175. V-2041 Fürdőkádak felújítását vállalom. Tel.: 0706/946 49. V-2054

Next

/
Thumbnails
Contents