Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-09-18 / 38. szám
Politika 1996. szeptember 18. 3 1989-es hangulat a kultúra köreiben Darázsfészekben... miig az adadimiaigzaíadgitf ? Addami^pénzedéó'dédni, de nem mepenÿedni, kopp az áddam iedegzódfon í^eindée. Ahogyan a Zmena karikaturistája látja... Mi lesz Fidel Castro után? Kőkorszaki kommunizmus „Mi nem szórakozunk, dolgozunk!” Erről a nagygyűlésről ma a Szövők íróklubban szereztem tudomást. ...Útmutatást Mikulás Kocantól kaptam, aki közölte: semmiképp sem jön el ide. De én? A méhész? A Darázsfészekbe? Miért ne jönnék! Magamat képviselem és a saját véleményemet mondom, amit most az engedelmükkel tolmácsolok.... Hétfőn kapta meg minisztériumunk a Szlovák Nemzeti Színházra és a színházi tevékenységre vonatkozó törvényjavaslatot. Tudják mit? Ilyen naiv és primitív dolgot már régen nem olvastam. Elnézést, de jogász vagyok, hiába nevetnek. Én az alkotmány társszerzője vagyok. Mihelyt itt valaki figyelmeztetni fog engem, abban a percben befejezhetem és önök nem tudják meg a rá vonatkozó alapvető információkat.... Koncepciók alapján dolgozunk, nem pedig úgy, ahogy az ellenzék beállítja és megpróbálja elhitetni a szlovák közvéleménnyel, hogy mi ilyen meg olyan dolgokkal szórakozunk. Mi olyan törvényeket készítünk elő, amelyekkel biztosítjuk a szlovák kultúra fejlődését.... Mi ezt a köztársaságot fenntartjuk és megmentjük a szlovák kultúrát önökkel szemben. (Milán Ferko, a kulturális minisztérium osztályvezetője mondta a pozsonyi Charlie-klubban) Győzzön a szakmai hozzáértés Én változatlanul naivan hiszem, hogy végül is győz a pro- feszszionalizmus és minden fél rájön arra, hogy a művészetet támogatni kell, nem pedig korlátozni. A minisztérium élén olyan ember áll, aki dilettáns módon osztja szét a pénzforrásokat. Emiatt kellett megválnunk Bohdan Warchal kamara- zenekarától, és hasonló dolgok továbbra is megtörténnek. A miniszter döntései egyszerűen nem hozzáértésre vallanak, olyan ember ő, aki árt a kultúrának. Bízok a képviselők józan eszében, abban, hogy a helyes oldalra állnak. (Ol’ga Salagová, Iván Hudec leváltott helyettese) P. Vonyik Erzsébet _________ Fo rrong a honi művészvilág és az egyetemekháza táján is erőteljes a mozgolódás. Jó is ez meg nem is. Jó, mert bátorító, hogy a színészek, egyetemi tanárok még mernek szókimondóak lenni és nem fojtják magukba, amit gondolnak, ha a színház, a főiskola jövőjéről van szó. Másfelől meg nem a legszerencsésebb dolog, ha a szakmai munkától kénytelenek megvonni energiájuk egy részét, s ehelyett gyűlésezésre, politizálásra kényszerülnek. Nem jókedvükből teszik, hanem két mindent megzabolázni kívánó minisztérium lépései és tövény- tervezetei szorítják őket erre. Egyrészt az új főiskolai törvény, amely kordában akarja tartani az egyetemek világszerte természetes és magától értetődő autonómiáját. A színészeket pedig a Slo- ta-párt képviselőjeként a kultuszminisztérium élére került egykori szanatórium-igazgató önkényes színházmegszüntető és összevonó mániája hozta ki a sodrából. Ha szakmailag indokolható, az oktatást és a színházi munkát segítő szándékról lenne szó, akkor a külföldön is elismert rektorok, egyetemi oktatók, jó nevű színészek aligha adnák a nevüket a tiltakozó megmozdulásokhoz. Nem csoda, ha Juraj Svec, a Ko- mensky Egyetem nevében úgy érzi, a leghatározottabban fel kell emelnie szavát az ellen, hogy a szintén SZNP-párti Slav- kovská asszony minisztériuma a tárca engedelmes leány- vállalatává akarja alacsonyítani az általa vezetett intézményt. A készülő törvény értelmében az egyetemnek például még arra sem lenne joga, hogy sikertelen felvételi vizsga esetén a fellebbező diák kérvényét elbírálja, hanem erről is a minisztérium döntene. Ez csak egy kiragadott példa, de jól szemlélteti, hogy mennyire megnyirbálnák az egyetemek és főiskolák eddigi jogkörét. A miniszter érvelése pofonegyszerű: ami- nisztériumnak kell átvennie számos hatáskört, tekintve, hogy a felsőbb szintű oktatási intézményeket az állam pénzéből tartják fenn. Az én adómból, a tiédből, meg mindannyiunkéból, a színészekéből, a tanárokéból is. Meg azoknak a kutatóknak, tudományos dolgozóknak a tisztességesen beszolgáltatott adójából, akiket az a veszély fenyeget, hogy a Matica-tör- vény elfogadása esetén Jozef Markusék mondanák meg nekik, mit kutassanak, sőt talán azt is, hogy milyen végeredményre jussanak. S itt számította el magát a hatalom: minden fronton egyszerre érzik az értelmiségiek, meg egyáltalán a kulturális és művészi értékek iránt fogékony emberek, hogy az állam keze újra mindenható akar lenni. S fenyeget a dirigizmus visszatérése a szellemi életbe, amit 1989 ősze elsöpört, s újra itt settenkedik körülöttünk. De megint vannak az igazuk mellett kiállni merő tömegek, olyanok, akik nem adják fel kivívott egyetemi autonómiájukat és körömszakadtáig óvják közönségsikereket elérő színházaikat. Védik az államnyelvvédelmi törvény kiagyalói közé tartozó Müan Ferkétől, aki nem tartja elég szlováknak és nemzetinek a Szlovák Nemzeti Színházat, s ezért tárcafőnökével egyetemben hőnszlovákot akar ültetni a szakmában elismert eddigi igazgató helyére. Az államnyelv és a szlovák írásbeliség felügyeletével megbízott szekcióigazgató fennen hirdeti: megvédi a szlovák kultúrát az ellenzékinek minősített tiltakozókkal szemben. Ezért ment el meglehetősen illuminált állapotban a pozsonyi filmklubba. Megmondta: neki, a méhésznek ott kell lennie a darázsfészekben, vagyis a forrongó fórumon. De nem értett a művészek nyelvén. Míg Ferko úrból nem a szakmai hozzáértés, hanem mélyszlováksága beszélt, addig a fórum résztvevői elutasították a minisztérium erőszakos fellépését, a kultúra létét és az alkotás szabadságát fenyegető durva beavatkozását. S ami engem azóta is bosszant: hol voltak a mi színészeink, a Jókai Színház tagjai és a többiek, amikor elindult a gőzhenger a Szlovák Nemzeti Színház ellen? Vajon nem esett volnajól a pozsonyi színésztársaknak egy nyúlfarknyi támogató nyilatkozat, amit a társulat esedeg viszont- szolidaritással hálált volna meg? Fidel Castro 70 éves. Olyan idős, mint a brit királynő, csak éppen utódja nincs. Legjobb barátait a forradalom múzeumában mutogatják, akárcsak a kitömött állatokat: Che Guevara, Camüo Ci- enfuegos és kalasnyikovokkal felfegyverzett „guerillerók” műanyagfiguráit, papírdzsun- gel-háttérrel. Fidel Castro hiányzik e tájképből. Ő élő legenda. A kubai vezető augusztusi születésnapján ismét a térre csődítet- ték a havannaiakat. Fidel odacsoszogott a mikrofonhoz, mozgása akárcsak egy zombié. Csak a golyóálló mellény teszi - magyarázzák kubai diplomaták cammogó járásának okát, s nem felejtik el hozzátenni: Fidel különben friss és eleven, hisz épp a közelmúltban ismét a sötét éjszakát végigbeszélgetve whiskyzett velük. A gerillaharc és Fidel 1959-es diadala a legtöbb kubai számára rég elfelejtett história, amire tömeggyűléseken, üzemi összejöveteleken, iskolában, rádióban és tévében emlékeztetik őket. Minden turistának megmutatják a Moncada laktanya falaiba lőtt lyukakat. Az valódi forradalom volt, amely mítoszt és legendákat szült. Castro igazi hazafi volt, nem jenki-dollárokkal megvásárolt caudillo, mint mások. Forradalmi láz hajtotta, hogy lomtala- nítsa Kubát, megszabadítsa a cukor- és olajbáróktól, az ültetvényeket elkobozza, a konszerneket államosítsa. Az amerikaiak türelmüket vesztették - hát nem az övék a fél sziget? Disznó-öböl, rakétaválság, gazdasági bojkott - Kuba szembe találta magát egy kolosszussal. De Castro kitartott. Mivé vált azonban évek múltán a rettenthetetlen forradalmi Kuba? Castro egy kőkorszaki kommunizmus felé vette az irányt, országát egy büntetőteleppé változtatta, amelyet senki sem hagyhatott el anélkül, hogy ne veszélyeztesse életét. Csak az 1993-as zá- vargások kényszerítették arra, hogy friss levegőhöz és némi zöld hasú bankóhoz juttassa a kubaiakat. A dollárok megváltoztatták Havannát. Megjelentek az első kereskedők, a csarnokban ismét kapni csirkét, babot, a szállodák előtt széplányokat is. Mi lesz Castro után? Senki sem tudja. Van, aki a kínai vagy a mexikói példát hozza fel, ahol egy- pártrendszer és a szabadpiac honol. A kubaiak várnak. Még szolidárisak Castróval, aki - mily paradoxon - ezért épp a „kolosszusnak”, az Egyesült Államoknak lehet hálás. Tudja: minél jobban szigorítják a Kuba elleni blokádot, annál inkább erősödik a kubaiak szolidaritása. (A Die Presse alapján) Vajon mit hoz a jövő? Archív felvétel Fenyeget a dirigizmus visszatérése a szellemi életbe, amit 1989 ősze elsöpört. Castro országát egy büntetőteleppé tette. Vonal alatt „Magyarveszély” Szűcs Béla A Matica slovenská és a hívei által megszállt kulturális minisztérium mélyszlovák tudósai újra megkongatták a vészharangot és olyan statisztikai adatokat fabrikáltak, miszerint a világ egyetlen régiója Szlovákia, ahol a magyarok rohamosan szaporodnak. Lepipálják a csökkenő lakosságú anyaországot és még a természetes szaporodásban kétszer produktívabb szlovákokat is. A különleges bizottság elemzése szerint tizenegy járásban, ahol a magyarok a lakosság több mint 16 százalékát alkotják, a „megfigyelt időszakban” 36 717 lélekkel növekedett a magyarok száma. Ezzel szemben kétszeres természetes szaporulata ellenére a szlovákok száma csupán 22 161-gyel emelkedett. Még egy érdekes adat a Slovenská republikából: az 1991-es népszámlálás szerint 1980-nal összevetve ma 7251 magyarral több van, ami 1,3 százalékos létszám- növekedést jelent. Pontosabban 566 741 a szlovákiai magyarok száma. Ez pedig rettenetes dolog, mivel a vegyes lakosságú területeken elmagyarosítják a tősgyökeres szlovákokat, amit minden eszközzel meg kell akadályozni. Hat és fél évtizedet (három év kivételével) éltem le Szlovákiában, de én még nem találkoztam igazi elmagyarosodott szlovákokkal. Nem állítom, hogy vegyes házasságok esetén ilyesmi nem fordul elő, de hogy ez a szám tízezres nagyságrendű legyen, az enyhén szólva kitaláció, amely a szlovák közvélemény riogatását és a magyarellenes intézkedések jogosságát próbálja alátámasztani. Kíváncsiságból megkérdeztem különféle régiókból származó és a szülőföldjükkel kapcsolatot tartó értelmiségi ismerőseimet, hogy falujukban hány elmagyarosodott szlovákról tudnak. Kiderült, hogy többen ugyan megtanultak magyarul és beilleszkedtek a falu életébe, de továbbra is szlováknak vallják magukat. Szlovákból magyarrá vedlett családokat egyikük sem ismer. Mindezt csak azért említem, mivel egyszerűen nem hiszek a fenti adatoknak. Céljuk ugyanis az, hogy bebizonyítsák: Szlovákiában nem a magyarok asszimilálódnak, hanem a szlovákok magyarosodnak el, és ez ellen harcot kell indítani. Nem ártana, ha a magyar pártok, szervezetek, tanítók, értelmiségiek konkrétan lelepleznék ezt a blöfföt, és bebizonyítanák, hogy épp az ellenkezője az igaz. Az én ismeretségi körömben is tucatszám vannak elszlová- kosodott magyarok, de „magyar szlovákot” nem ismerek. Közben a hatóságok mindent elkövetnek, hogy kiszorítsák minden területről a magyar nyelvet. Hudec miniszter úr eldicsekedte, hogy már készül a törvényjavaslat, miszerint a hivatalokban a szlovákul nem tudó magyarok csak a maguk által felfogadott és fizetett tolmáccsal intézhetik majd ügyes-bajos dolgaikat. A kisebbségi nyelvhasználatról megígért törvény helyett az élet minden területén igyekeznek lehetetlenné tenni a magyar anyanyelvűeket a hivatalokban. Még akkor is, hajói tudnak szlovákul. Pedig már folyik az európai integrációval kapcsolatban beadott kérdőívek elemzése. G. Tebbe a Národná obrodá- nak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a Bertelsmann Alapítvány észrevételeiben szó van a kisebbségek helyzetéről is. Szerinte „a területi átszervezés nem segített ennek megoldásában, még mindig hiányzik a kisebbségi törvény. S őket is érdekli, hogy miért.” Bennünket nemkülönben!
