Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-09-18 / 38. szám
Vasárnap Szlovákiai magyar családi magazin Riport Kár, hogy politikusaink csak ilyenkor mennek el választóik közé. 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1996. szeptember 21-tői 27-ig Melléklet__________ ÉPÍTÉSZET’96-ŐSZ Családi ház galériás nappalival, részletes j tervleírás. 1 Forog a kerék - valaki bírja, valakinek a gyomra háborog tőle Az értelmiségi lét értelmetlensége Kövesdi Károly Néhány napja meghalt egy szlovákiai magyar író. Nagyon tehetséges volt és nagyon fiatal. Nyár elején egy szlovákiai magyar költő az egyik népünnepélyen kipottyant a ringlispílből. O megúszta kisebb zúzódások- kal. Egy másik szlovákiai magyar író, aki civilben pék, nemrég mesélte zoológiái tárgyú élményeit s hogy hogyan készül a mindennapi kenyér hazánkban. Karambolok, mellékutak, kényszerpályák. Sorolhatnánk még néhány épületes példát a kirú- gottakról, leváltottakról, a pályát önként feladókról, vagy egyszerűen azokról, akiket ugyan nem gázolt el a sors vagy a fényes jelen, de azt sem állít- hathatják, hogy végzettségüknek és tehetségüknek megfelelő, termékeny értelmiségi létet mondhatnak a magukénak. Ha egyszer valaki a jövő évtizedekben jobb dolga híján meg találná írni a szlovákiai magyar értelmiség rendszerváltás utáni helyzetét, ellehetetlenülését és kilátástalanságát, nagy és kis tragédiáit, elképesztő lista állna össze. Korántsem arról van szó, hogy iksz és ipszilon hány felest gurít le, s milyen baja származik belőle, dühöngőben köt-e ki idejekorán, vagy a sors által megelőlegezett harminc sor helyett tíz sor jut neki egy leendő életrajzi és munkásságot felsoroló szócikk alatt. A kisebbségi értelmiségi sorsnak vajmi kevés köze van a statisztikákhoz. Illetőleg csak ugyanannyi, mint általában a kisebbségi sorsnak, amelyben nagyobb arányú a Megüzenték a hatalomnak: kezd elegük lenni a hengerlésből. munkanélküliség, kisebb a nép- szaporulat, hatványozottabb az identitászavar, s nagyságrendekkel lejjebb száll az önbecsülés. Azaz: nyomorult dolog ez, bárhonnan is nézzük. Ebben a helyzetben persze könnyű ítélni és megítélni. Kipécézni azt, aki elmegy pártlapot csinálni, mert családi gondjai rákényszerítik, holott tisztelt mozgalma elherdálja a lapra (a kisebbségi kultúrára) adott állami támogatást. Az vesse rá az első követ, akinek még nem csúszott ki a száján: ha tíz-húsz évvel fiatalabb lennék, szedném a sátorfám. El innen, bárhová. S éppen itt van a kutya elásva. Egyeseknek nagyon is jól jönne, ha felbatyuzott szabadgondolkodók sora indulna el nyugat-délnyugat vagy éppen dél felé. Amikor országunk miniszterelnöke és a kultúra minisztere mindent megtesz a szabad kultúra tönkretételéért, akkor félénken eszébe jut az embernek, van-e joga elítélni a túlélésre utazókat, a helyez- kedőket? A válasz mégis egyértelmű: aki a kormánylap för- medvényeit fordítja hülyemagyarra, legalábbis szégyellni illenék magát. Befelé haladva az ősz alagútjába, Szlovákiában egyre növekszik a társadalmi feszültség. Az értelmiség, ezen belül a magyar, csúszik vissza a pártállamban megszokott játéktérbe. Ennek a szereposztásnak a visszaállítását célozzák a kormányzat intézkedései. A színészek és az egyetemi tanárok már megüzenték a hatalomnak: kezd elegük lenni a hengerlésből. Az üzenet egyértelműsége ránk, szlovákiai magyar értelmiségiekre is vonatkozik: ha nem tudunk szolidaritást vállalni a jobb sorsra érdemes szlovák barátainkkal, értünk se teszi tűzbe a kezét senki. Fény és árnyék játéka - balzsam az idegekre Méry Gábor felvétele Vezércikk rp •• 1 •• 1 f Tukor-kep Miklósi Péter ______________ Ké tarcú országban élünk. Sőt! Nemcsak az arc kettős, hanem magában az országtestben, annak idegrendszerében, agyában, zsigereiben is minden remeg és összegubancolódott. Idául a kormány diadallal .■lenti az utóbbi másfél-két esztendő némely viszonylag ó gazdasági (rész) eredményét. Bár csökkenő a termelés és a kivitel, emellett szinte zuhanó a fogyasztás, a belső fizetési mérleg mégis jobb a vártnál. Szinte rejtett gazdasági elmozdulások tanúi vagyunk, amelyek mintha a kibontakozás kezdetét, reményét ígérnék. Ha ez jön szóba, a kormány arca mosolygós, esetenként diadalmas. Holott ezek a (rész)eredmé- nyekjavarészt ott és azért jöhettek létre, ahol a kormány - már és még - nem avatkozott be a spontán folyamatokba. És így nem volt alkalma a máshol, másban egymást követő balfogásokat elkövetni. Például a szlovákiai társadalom hallatlan tűrőképességről tesz tanúbizonyságot. Ki gondolta volna, hogy ekkora életszínvonal-csökkenést, ilyen sovány szociális védelmet, ennyire kihívóan hataloméhes politizálást, ennyire kétbalkezes külpolitikát, ilyen kevés hajlandóságot az önkritikára és a törvénytiszteletre, ennyi kapkodást és dilettantizmust, ilyen hajlamot a nacionalista gőgre nagyobb tömegmozgalmak sorozata nélkül eltűr. Ám ugyanez a társadalom (miközben az arca még mindig nem is annyira komor, mint lehetne) java tagjai révén összeszorított szájjal mind kevésbé felel a politikai handabandázásra, s továbbra is nagy súlyt kölcsönöz önjelölt prókátoroknak, populista agitátoroknak, a kormányzati hatalom csúcsaira került Arturo Uiknak. Akiknek lételemük a hatalom- gyakorlás és az ígérgetés, érjen ez utóbbi bármily keveset vagy bármily veszedelmeset. Például a közélet? Manapság egy Slovan-DAC focimeccs, vagy pusztán pár méterrel arrább egy DSZM nagygyűlés a téglamezei Sportcsarnokban, alig különbözik. Ugyanazok az indulatok, kivörösödött, ordítozó fejek, egymás anyázása, ökölrázás; magyarán: a politikai marokfegyverek teljes tárháza. Sanos, arra se ész, se akarat, hogy mindez csillapíttas- sék. Például a piac egyszerre mutatja az álkapitalista mohóságot és az anarchiát. Ennek megfelelően mind kíméletlenebb, mert lényegében a haszonélvező állam diktálta infláció jellemzi. A kijózanodás lassú: annak felismerése, hogy a sok és a visszatérő vendégjobb, mint az egyszer becsapott; hogy fizetőképes kereslet nélkül nincsen profit; hogy ésszel is növelhető a haszon, míg a nyakló nélküli áremelés a vállalkozói öngyilkosság egyik módozata lehet. Például a vidék? A fennmaradás, a sziszifuszi létharc kisebb-nagyobb csodáit produkálja rendre. A hatalomittas kormányzat balfogásai révén agyonnyomorított szövetkezetek, a még ki sem bontakozott farmergazdaságok csupán üggyel-bajjal tudják magukat valahogyan a víz fölött tartani. Valaha szebb napokat látott kisvárosok és községek lakói nyelik az epét, amikor a zseniális új közigazgatási rendszer „előnyeivel” kénytelenek szembesülni. Az önfenntartás kálváriáját járva küszködnek az ellehetetlenülés ellen, miközben a hatalom-központosítás sakáltörvényeit forszírozva ott sündörögnek közöttük a kormányzat agyafúrt prókátorai, így azután a helyi önkormányzatiság elvének nemcsak a hátsóudvara rozsdás, hanem a homlokzata is csupa seb. Könnyen megjövendölhető tehát, hogy hosszú esztendőkre lesz megint elég per és patvar az országban. Itt lenne az ideje hát eldönteni: melyik arcunkat mutassuk e kihívásokra, milyen válaszokat adjunk a farkasétvágyú hatalomnak.
