Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1996-09-11 / 37. szám

Szlovákiai magyar családi magazin 1996. szeptember 11. • 29. évfolyam Riport Az angol pubok nem említhetők egy napon a hazai sörözőkkel. 32 oldalas színes magazin Tévé- és rádióműsor 1996. szeptember 14-től 20-ig 37. szám • Ára 10 korona Sport Már Atlantában szívükbe zárták a magyarok milliói. Hová menekül iskoláinkból a jó szakemberek színe-java? Szeptemberi dilemmák- iskolán kívül és belül S. Forgon Szilvia___________ Újra itt a szeptember és én a gye­reket megint csak nem tudom reggelente kiimádkozni az ágy­ból. Bezzeg a vakáció alatt! Már reggel hatkor kuruttyolt, erő­szakkal sem lehetett volna az ágyban tartani. No persze, nem esett a fejére, hogy átaludja a bol­dog, gondtalan szünidő röpke két hónapját. De iga­za is van. Én is ezt tenném az ő helyé­ben. Erőt kell gyűj­tenie, hiszen éppen elég stressz fogja én ni az iskolaév folya­mán. Bár ami azt illeti, az izgalmak már a tan­év előtt megkezdőd­tek. Ugyanis az utol­só percig bizonytalan volt, ki ve­szi át az osztályfőnök szerepét. S noha a lobbizás már a múlt tanév végén megkezdődött, még az utolsó augusztusi na­pokban is folytak a találgatások: ki lesz a szeretett tanítónéni utóda? Mert korántsem mind- egy. Egy világ dőlhet össze a gyerekben, ha a pedagógus ér­zéketlen, lelketlen, önző, aki a gyereket nem partnerként, ha­nem munkatárgyként kezeli. S mivel a szülőnek fontos a gyere­ke jövője, egy-egyjó pedagógu­sért csatákat is képes vívni. Saj­nos, épp a jó pedagógusok azok, akik egyre inkább az iskolák fa­lain kívül keresik a boldogulá­suk útját. Mert hiába szeretik a szakmáju­kat, a gyerekeket, ha a társada­lom részéről sem erkölcsi, sem anyagi megbecsülésben nincs részük. Dolgozhat­nak, amennyit bírnak, de ha megfeszülnek, akkor sem keresnek annyit, mint az orszá­gos átlag. Csoda-e, ha a végzős tanárjelöltek kilencven százaléka nem a pedagógus- szakmában kíván el­helyezkedni!? Kérdés, ha ez így megy tovább, ki marad az iskolákban? Az idősebb generáció néhány éven belül nyugdíjba megy, a középgeneráció színe-java fel­adja a szakmáját, a fiatalok pe­dig már bele sem kóstolnak. A szülők pedig törhetik a fejüket, hová adják a csemetéiket? Ma­gyar iskolába, még akkor is, ha lassan már nem marad olyan pe­dagógus, akinek bátran gondja­ira bízhatnák, vagy szlovák isko­lába, kockáztatva a gyerek iden­titástudatát? Skizofrén helyzet. De várhatunk mást, jobbat a mai viszonyok között, a mi helyze­tünkben? Mikor minden téren általános a bizonytalanság, a káosz, a fejetlenség, pont az ok­tatásügy lenne kivétel? Saját bőrünkön érezzük napon­ta e lehetetlen állapotok követ­kezményeit. S érzik a gyerekek is. A gyerekeink, akiket pedig annyira szeretnénk megóvni a nehézsé­gektől, az életünket keserítő kisebb-na- gyobb bosszúságok­tól. De meg lehet-e óvni őket, ha az isko­lát sem kerüli el az egész társadalom­ban eluralkodó bi­zonytalanság, féle­lem, meghunyászko- dás? Ahol napról-napra tanúi le­hetünk a szakértelem és a dilet­tantizmus véget érni nem akaró párharcának, aminek pont ők vannak leginkább kiszolgáltat­va és ők a leggyakoribb szen­vedő alanyai. Még ha nem is mindig tudatosítják. Mert kis eszük, gyermeki értel­mük még nem tudja teljes bizo­nyossággal felmérni, ki is akar valójában jót nekik. Bár megle­het, hogy mi, felnőttek sem va­gyunk ezekkel a kérdésekkel mindig tisztában. A gyerek nevelését ráhagyjuk az iskolára, bízva abban, hogy jó kezekbe került. A pedagógus majd leveszi vállunkról az ezzel járó terhet. De ki veszi le a terhet a pedagógus válláról, amit rárak a társadalom és a mindenkori hatalom? Csoda-e, ha a katedrá­kon egyre több morózus, ideges, megcsömörlött tanító áll? S aki nem hajlan­dó tovább tűrni, az ve­szi a kalapját? Az ves­se rájuk a első követ, aki hajlandó a helyük­be állni. Ennek elle­nére személy szerint minden tanítót a szak­ma melletti kitartásra buzdítanék, ha... Ha lenne rá jogom, mó­dom, lehetőségem. De én is csak egy szülő vagyok, akit nagyon is nyilvánvaló önös érdekek vezérelnek, amikor a jó, szakmájukat értő, a gyereke­ket szerető pedagógusok mel­lett, s a léhűtő, lelketlen szak­barbárok ellen emelem fel a sza­vam. Ha ez utóbbiak eltűnné­nek a katedrákról, azt hiszem, senkinek sem hiányoznának. Csak a jók, azok maradjanak, az istenért! Egy világ dőlhet össze a gyerek­ben... A katedrán egyre több morózus, ideges peda­gógus áll. Vlado Gloss felvétele Nem bánnám, ha így járhatnék suliba Vezércikk Menetirány Miklósi Péter _____________ A szlovák parlament szeptem­ber 11-én kezdődő ülésével véget ér a honi politikai élet nyári szünete. Ha megszavaz­tatnék a polgárokat, hiányoz­tak-e nekik a parlamenti mun­kával kapcsolatos nyilvános csatározások, a pártok közötti adok-kapok viadalok, felte­hetően kisebbségben lenné­nek az igenek. Azzal viszont alighanem a nagy többség, te­hát még az ügyeletes kor­mányzatot támogatók jelentős hányada is egyetértene, hogy az országnak valódi politizá­lásra volna nagy szüksége. Meghozza-e hát ‘96 ősze azt a szakszerű, tárgyilagos és a nyugati demokráciák által is pozitívan értékelhető stílust, azt a korszerű demokratikus közéletet, amitől Vladimír Meciar és mozgalma úgy tart, akár ördög a szenteltvíztől?... Az Európa Tanács több ízben is megismételt ajánlásai és Szlovákia NATO-tagságának megkérdőjelezése vajon ráéb- resztik-e a demokrácia karika­túráját forszírozó DSZM-et s radikális csatlóspártjait arra, hogy a kakaskodásnál, acsar- kodásnál, harácsolással elegy kíméletlen hengerlésnél jóval nagyobb tétje van annak az átalakulásnak, amely az 1989- es rendszerváltással Szlováki­ában is megkezdődött, sem­hogy a magukat politikusok­nak tartó kormánypártiak job­bára cirkuszba, de nemegy­szer, sajnos, bírósági tárgyaló- termekbe illő jeleneteket pro­dukáljanak. A Nyugat-Európá- ból és a tengerentúlról sűrűn érkező jóindulatú dorgálások­nak arra kellene figyelmeztet­niük a Szlovákia sorsáért köz­vetlenül, mondhatnám, hiva­talból, felelős közszereplőket, hogy épp az oly sokat szajkó­zott országérdekjavát keresve a jövőben jóval kifinomultabb, átgondoltabb, hozzáértőbb, törvénytisztelőbb s nemkevés­bé toleránsabb politizálás kí­vántatik. Úgy hírlik, mind az Európai Unió, mind a NATO valóban záros határidőn belül kijelöli azon közép-kelet-európai or­szágokat, amelyeknek már az első körben felajánlják a csat­lakozás lehetőségét. Szlovákia ma már nincs ott az előzetesen kitippeltek listáján. Az sem ti­tok, hogy a fals kormányzati ti- linkózás okozta disszonancia még elsimítható lenne, ha a szlovák parlament valós fe­lelősségérzettel végre meg­szívlelné az Európa Tanács Po­zsonynak címzett ajánlásait, és legalább utólag átalakítaná a privatizációs botrányokba keveredett Nemzeti Vagyon­ügynökség elnökségét, a kor­mánykoalíció iránt szervilis rá­dió- és tévétanácsot, illetve a banditizmus és az állami terro­rizmus gyanújával vádolható titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság személyi összetételét. Persze, a kor­mányzati oldalon ehhez bölcs higgadtság s ennél is több ge­rincesség szükségeltetne. Első lépésként. Második lépésként pedig a kisebbségi kérdést kel­lene más megvilágításba he­lyezni; éspedig az ET jogi ügyekkel és emberi jogokkal foglalkozó bizottságának 1996júniusában tett javasla­tai értelmében. Például az ál­lamnyelvről szóló törvény fe­lülvizsgálását azon ajánlások alapján illenék megejteni, amelyeket a nemzetközi kor­1 mányzati és nem kormányzati szervek tettek. Vagy úgy tarta­ni tiszteletben a kisebbségi jo­gokat, amiként azt a nemzet­közijogi dokumentumok és az ET Parlamenti Közgyűlésének 1201-es ajánlása javasolja. Nemkevésbé fontos lenne a ki­sebbségi nyelvek használatára vonatkozó törvények elfoga­dása, továbbá a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájának, illetve a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájának ratifikálása is. Egyebek között. Ehelyett ma­rad a hátramenet: a házelnök már bejelentette, hogy az ún. korrekciós javaslatokat nem (pontosabban: ezúttal sem) tárgyalja a parlament. Agyő, Európa?

Next

/
Thumbnails
Contents