Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1996-09-04 / 36. szám

1996. szeptember 4. Kópé Móricz Zsigmond Kedves Tanító Úr! (Részlet) A tanító úr meghívott az is­kolába.- Ilyen nagy tudósok ugyan már lenézik a kis tudósokat, de azért csak gyere fel. Hogyne mentem volna. De mennyire siettem. A gyerekek nagy zsivajjal fogadtak. Az iskola a régi képet mu­tatta. Egy csoport a táblán firkált s előtte zsibongott, más a padok közt; sok a he­lyén ült s elég nagy lárma volt; hogy én beléptem, mind hozzám csoportosult s rám támadt egy rakás kér­déssel. Hirtelen belépett a tanító úr. Összecsapta a tenyerét, s fellépett a katedrára. Min­denki helyére ült, s csende­sen feszengve várt.- Imádkozzunk! Mind felállottunk, s tanító úr velünk mondta el az imát. Ima alatt észrevettem a táb­lán egy rajzot. Hajam tövéig elvörösödtem. Jól ismertem azt a mintát, én is rajzoltam valaha: a tanító torzképe. Még alá is volt írva: tanító. Szerettem volna kiszaladni s letörölni. Eszembe jutott, mit tett volna rektor bácsi, vagy éppen a tavalyi tanító, ha meglátja. Rémes bünte­tésjárna érte. Ily hallatlan neveletlenségért! De meg is érdemli a gazfic­kó. Ha most én volnék a ta­nító, én is úgy tennék. Összeszorítottam az öklö­met dühömben, s szemem­mel kerestem a piktort. Kovács Andris vérvörösen, félve, lopva nézett a rajzra. Rajtakaptam a tekintetét; meg mertem volna rá es­küdni, hogy ő volt. Minden vallatás nélkül kész lettem volna üstökön fogni s ellazs- nakolni. De keményen, hogy máskor ne legyen kedve a tanítót csúfolni. Vége volt az imának, min­denki leült. Láttam, hogy észrevették a táblát s vala­mennyien félnek. Mi lesz most? A tanító úr könnyedén, jó­ságosán szétnézett.- Kovács András!... Gyere, töröld le a táblát. A gyerek szinte tántorogva szaladt ki, s úgy törölte, úgy törölte!... És énbennem valamennyi­ünket megszégyenítő s mégis felemelő érzés zsi­bongott. Megsejtettem eb­ben az egyszerű tettben az egész világot átölelő, kia­padhatatlan lélekjőságot. Hiszen ő is ismeri, látja, ki a bűnös, és mégsem bünteti meg. Éreztem, hogy ezzel az elengedett büntetéssel többet használt, mint száz pálcával. Hány apró történetet mond­hatnék el, ha helye volna! Mind jellemző az én kedves tanítóm jóságos és bölcs szí­vére. Hogy szoktatta rá kis növen­dékeit tisztaságra, szorga­lomra, okosságra, s ami ta­lán legnehezebb, udvarias­ságra; egy bűvös szóval: a „köszönöm”-mel. Mellette támadt fel bennem legelőször magasabb idea­lizmus; az ő körében érez­tem meg legelőbb, hogy egy ember milyen hatással lehet egész körre, egész társada­lomra... S mikor vakáció végén visszamentem Debrecenbe, azzal a szent vággyal men­tem, hogy én is tanító le­szek. El is csúfoltak érte hamaro­san „prepának”. Atyai barátommá lett a taní­tó úr, amint nőttem. Lassan hozzáig értem, de mindig megmaradt a régi kedves, okos mintaképemnek. Tudományban talán megha­Nagy Zoltán rajza ladtam, tanáraimnak hála, de életbölcsességben soha. A tudományt az iskolában mé­rik s a könyvekben, de az igazi lelki bölcsesség a szívből buzog fel, mint a vér. Sokat diskuráltunk később, ezerféle dologról és soha­sem szűnik az én csodáló szeretetem.- Honnan veszi azt a bűvös erőt - kérdem tőle -, hogy az egész világ szereti, min­denki tiszteli?- Honnan? - felelt mélázva s végignézett a gazdag arany­kalásszal borított síkon, me­lyen olyan keskeny földsza­lag volt hasítva neki. - Ha csakugyan szeretnek s talán tisztelnek is - azért van, mert én mindenkit szeretek és tisztelek... Látod, édes öcsém. Sokat vitatkoznak a néptanítók sorsán, köteles­ségein. Én egy, csak egyet­len föladatot ismerek, amit teljesíteni kell: szeretni, sze­retni, szeretni. Aki nincs el­telve nagy, odaadó szeretet­tel, menjen kereskedőnek, tudósnak vagy katonának, de tanító ne legyen. Sem gyermekek, sem fiata­lok, sem a nagy emberegye­tem tanítója... Aranyigazság ez, és áldott igazság. Bizony, kedves jó tanító úr. Bizonyára aligha van közie­tek valaki, aki még nem is­merné Móricz Zsigmondot. Ha meg van, akkor itt az ideje, hogy olvassatok tőle. Ezzel a részlettel hívjuk fel a figyelmeteket arra, hogy Móricz Zsigmond sohasem felejtette el nehéz és küz­delmes tanulóéveit. Megrá­zó pontossággal írja le a pa­raszti sorból indult debrece­ni kisdiák, Nyilas Misi meg­próbáltatásait a saját deb­receni diákoskodását meg­örökítő Légy jó mindhalálig című ifjúsági regényében. Ha még nem ismeritek, ol­vassátok el, és merítsetek belőle erőt, ha olykor-olykor úgy érzitek, nehéz az iskola­táska. Móricz Zsigmond történetével kívánunk mind- annyiotoknak sikeres új tanévet. Dénes György Gyerünk iskolába Weöres Sándor Kezdődik az iskola Szeptember, szeptember! A naptárból kinéz az első ember. Kilép, megölel: „Gyerünk iskolába! Gyermekem, hol van az iskolatáska?” „Jaj, szeptember! Min jár megint az eszed? Nem mindegy neked, megyek vagy nem megyek?” Ő csak mosolyog s int felém, készüljek. Vár az iskola, kezdődik az ünnep. ,Jól van hát! Megyek. Bár nem nagy kedvvel. Ne sürgess folyton, Légy hozzám türelemmel!” Könyv, toll, tinta, ceruza, rontom-bontom, kezdődik az iskola, csak azt mondom. Kora reggel rohanás, rontom-bontom, nem könnyű a tanulás, csak azt mondom. Tízpercben nagy futkosás, rontom-bontom, torkod fájdul, ne kiálts, csak azt mondom. Zsemlye és vajas kenyér, rontom-bontom, morzsát szedhet az egér, csak azt mondom. Énekóra, la-la-la, rontom-bontom, reng a terem ablaka, csak azt mondom. Tornaóra, egy-kettő, rontom-bontom, leszakad a háztető, csak azt mondom. Kintről benéz egy szamár, rontom-bontom, iskolába sose jár, csak azt mondom. Mészáros Márta rajza A Vasárnap nyári rajzversenye Madarász Anikó, Galánta Bednárik Ildikó, Marcelháza Befejeződött a Vasárnap rajzversenye A szünidő végére befejeződött a Va­sárnap nyári rajz­versenye. Köszön­jük a nyári élmé­nyeiteket ábrázoló sok-sok színes alko­tást, amelyek közül hetente hármat- hármat közöltünk, ígéretünkhöz híven a legszebb és legér­dekesebb rajzok al­kotóit megjutal­mazzuk. A rajzver­seny nyerteseinek névsorát a Vasárnap szeptember 11-én megjelenő, 37. szá­mában közöljük. Brado Andrea, Rimaszombat

Next

/
Thumbnails
Contents