Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-02-11 / 6. szám
L assan már aludni sem tudok, szüntelenül egy súlyos, megoldhatatlan dilemma gyötör: nem tudom, hogyan viszonyuljak gróf Páljfy Jánoshoz. A szocializmusban bezzeg nem volt ilyen problémám, a dolog világos volt, mint a nap: gyűlölnöm kellett Páljfy János grófot, ezt az elvetemült, népnyúzó arisztokratát, aki szerencsétlen, kisemmizett tömegek véres verejtéke árán harácsolta össze mesés vagyonát. Páljfy gróf természetesen gonosz elnyomó volt, kizsákmányoló, nagyúri himpellér, henye here meg miegyéb, és már az is gyanút keltett, aki jó szemmel nézett rá és a fajtájára. Carlton szállóbeli boldogult recepciós koromból, amely a hetvenes évek elejére esett, még élénken emlékszem, micsoda izgalom és biztonsági intézkedések tömkelegé előzte meg egy Ausztriában élő Páljfy gróf érkezését. Szegény feje talán még át sem lépte a csehszlovák határt, amikor a pozsonyi szálloda alkalmazottai már megkapták az állambiztonsági szervek pontos utasításait: melyik, lehallgató készülékkel ellátott szobába szállásolják el őt, kinek és hogyan jelentsék minden mozdulatát. Az utasítások minden apró részletre kiterjedtek, csak egy dologgal nem számoltak: az alacsony növésű, nyájas modorú, szlovákul is jól beszélő öregúr igénytelenségével, aki hallani sem akart a számára előre kijelölt elegáns, első kategóriájú szobáról, márpedig lehallgató készülék csak ilyenben volt. Nem segített semmi rábeszélés, ő makacsul ragaszkodott a harmadik kategóriájú szobához. A dolgot még bonyolította egy elnyűtt, kopott kis asszonyka felbukkanása, aki a hall egyik zugában meghúzódva már reggel óta kitartóan várta a gróf érkezését. A szálloda nyomozójának vallatására elmondta, egykor a Pálffyaknál szolgált, onnan ismeri a grófot, akiről tudja, hogy Mindenszentek lévén ellátogat hozzátartozói sírjához. Jómaga a háború óta nem találkozott vele, és most azért utazott ide, hogy végre láthassa. Az a naív, átszellemült áhítat, ahogy az „áldott jó fiatalúrról” beszélt, csak megerősítette az éleseszű titkosrendőr gyanakvását: „Mi az ördögöt akarhat ez a nőszemély? Azt állítja, csak látni szeretné a grófot, de a fejemet teszem rá, hogy valami titkos üzenete van számára. ” „Lehet, hogy a szeretője volt, vagy még most is az" - vélte romantikus hajlamú ifjabb kollégája. „Ez a hány arém?! Kizárt dolog. Nekem akkor sem kellene, ha aranytálcán kínálgat- nák és ő volna az egyetlen nő a világon" - horkant fel méltatlankodva a főtitkos. „Hát neked persze hogy nem, mert te normális ember vagy. De egy gróf, az más. A grófok teljesen degene- ráltak, ezért perverz az ízlésük. Azok mind pete... pete... Az ördögbe, hogy is mondják? Peteraszták!” - vágta ki a segédtitkos. „Azt a nőt szemmel kell tartani!” - adta ki az utasítást a főnöke. És mit ad Isten? Ennek a „pederasz- ta” grófnak bécsi festővé lett és időközben elhunyt édestestvére volt az, akinek röviddel a fordulat után Pozsonyban bemutatott képeit mint „a szlovák képzőművészetet gazdagító nagyszerű alkotásokat” ünnepelte a honi szakma és napisajtó. Nem sokkal előtte Meciar kormányfő a restitúciós törvény kapcsán még felháborodottan arról mennydörgőit, hogy nem szolgáltathatók vissza a népnyúzó, áruló magyar grófok földjei, és most tessék. Kiderül, hogy a magyar gróf gazdagít. Még holtában is. Jobban mondva, csak akkor igazán. De ez még mind semmi egy másik Páljfy gróf, a hajdani bajmóci várúr gazdagító érdemeihez képest. Az, ami Páljfy János bajmóci várkápolnájának Prágából visszakerült oltárképe körül zajlott, erősen emlékeztetett egy bennszülött törzsnek az elfogyasztott misszionárius ketyegő órája körül ropott győzelmi táncára. A magyar főúr gyűjtőszenvedélye révén Bajmócra került olasz műalkotásnak állítólag olyan mágikus ereje van, hogy képes egyesíteni az egész szlovákságot. Legalábbis ennek a reményének adott hangot monsig- nore Dominik Hrusovsky, aki megáldotta a Nardo di Cionénak tulajdonított poliptichont. Dusán Slobodník Szlovákia kulturális szimbólumáruik nevezte a táblakép-együttest, Éva Zelenayová nehezen kivívott győzelemről beszélt, Duían Jamrich történelmi pillanatról, Ján Lupták pedig egyenesen kijelentette: „ Teljesült Páljfy gróf akarata. ” A Slovenská republika c. napilap kenetteljesen így fejezte be az oltárkép ünnepélyes visszahelyezéséről készült riportját: „Mostantól Páljfy gróf nyugodtab- ban alhatja örök álmát. ” Pedig hiteles szemtanúk állítása szerint a szegény gróf még most sem leli nyugtát. Éjszakánként ott kísért a várban, teremről teremre bolyongva folyton a nevéből kimaradt második „f” betűt keresi, és hangosan azon kesereg, hogy gróf létére nem ipszilonnal, hanem csak közönséDilemma ges, póri „i” betűvel írja a nevét az a nemzet, amely neki köszönheti kulturális szimbólumát. A legújabb szlovák helyesírási szótár ugyanis, amely külön fejezetet szentel a magyar történelmi nevek írásának, így rendeli el, márpedig ez a könyv a nyelvtörvény bibliája, minden szabálya parancs, sőt, törvény. Páljfy gróf szarkofágja alatt pedig tócsában állnak a könnyek, amelyeket a szerencsétlen főúr nevének reszlovakizálása miatt ont. Holott szegény feje nem hogy a reszlovakizálást, de még a masaryki első Csehszlovákiát sem érte meg. Még szerencse, mert vele is megtörténhetett volna, ami osztályos társával, gróf Ap- ponyi Albertiéi, akinek 1920-ban a csehszlovák hatóságok még azt sem engedték meg, hogy elszállíttathassa éber- hardi birtokán maradt ruhatárát. Én pedig egyre azon töprengek, mit is gondoljak erről a Páljfy János grófról? Minek tartsam őt? Annak, aminek a szlovák történetírás, amely számára a magyar gróf a nemzetiségi és osztály elnyomás szimbóluma? Tartsam nép- nyúzónak? Árulónak? Gyanútlan műgyűjtőnek? Szlovákia nagylelkű mecénásának, netán nemzeti hősének? Még jó, hogy már nem él. Még úgy járna, mint egy másik nagylelkű magyar származású mecénás: Soros György. VOJTEK KATALIN VÖLKERTAFEL - avagy milyennek láttak permünket SPANYOL FRANCIA TÁLJÁN NÉMET ANGOL SVÁB LENGYEL MAGYAR MUSZKA TÖRÖK VAGY GÖRÖG Erkölcseik gőgös könnyelmű alattomos nyíltszívű jó alakú erős és magas parasztos hűtlen re sszindulatú mint az áprilisi idő Természetük és tulajdonságaik csodás kegyes és beszédes féltékeny egész jó kedves kegyetlen még vadabb legkegyetlenebb jé magyaros ifjú ördög Értelmi képességeik okos, bölcs elővigyázatos éleselméjű szellemes elbájoló nyakas, nehézfejű szerény képességű még szerényebb ni Ha annál is kevesebb Kire ütnek? férfias gyermeteg Akire akarom mindenkire nőies megismerhetetlen középszerű vérszomjas vi gtelenül di rva finom, gyengéd Miben tudósak? írástudók hadakozásban egyházjogban világi jogban világ bölcsei szabad művészetekben különböző nyelvekben latinban gi rögben hamis politikusságban Viseletűk tiszteletrre méltó gyakran változó tisztességes mindent utánoz francia divatú bőr hosszú színes pi émes nőies Gyarlóságaik fennhéjázó csalárd kéjsóvár pazarló nyugtalan babonás dicsekvés áruló ij incsak ál rló még inkább áruló Mit szeretnek? hírt és dicsőséget háborút aranyat ivást pompát finom ételeket nemességet zendülést vi rekedést önmagukat Betegségeik székrekedés a sajátja: franciakór a gonosz járvány köszvény tüdőbaj vízkór hányás frásztörés ki högés gyengeség Országuk termékeny jól megművelt szépséges, gyönyörködtető jó termékeny hegyes erdős gyümölcsben. aranyban gazdag c: upa jég kedves Harci erényeik nagylelkű ravasz elővigyázatos felülmúlhatatlan tengeri hős rettenthetetlen fékezhetetlen lázadó n: ics igen lusta Kit tekintenek uruknak? egy monarchiát egy királyt atyácskákat (főpapokat) egy császárt hol ezt, hol azt szabad uraságot egy megválasztottat olyat, akit nem szeretnek ej y szabad- g ndolkodásút 0 fagy Péter) egy önkényurat Istentiszteletük legeslegjobb jó valamivel jobb még szentéletűbb változékony, mint a hold buzgó mindenfélében hisz hanyag ei stnek ugyancsak eretnek . Mivel töltik az időt? játékkal szélhámoskodással fecsegéssel ivással munkával evéssel civakodással naplopással al /ássál betegeskedéssel Miben bővelkednek? gyümölcsben árukban borban gabonában zöld legelőben ércbányában fában mindenben n éhekben finom és puha dolgokban Milyen állatokhoz hasonlítanak? elefánthoz rókához hiúzhoz oroszlánhoz lóhoz ökörhöz medvéhez farkashoz s; amárhoz macskához Hogyan végzik életüket? ágyban háborúban kolostorban borban vízben földön istállóban kard által hí bán csalásban A 18. század elején valószínűleg Stájerországban keletkezett „Völ- kertafel” valószínűleg korcsmákban, útmenti fogadókban és más olyan helyeken volt kifüggesztve, ahol sokféle nép találkozott össze. Feladata a német bennszülött számára mintegy használati utasítás nyújtása volt a betévedő idegennel való bánásmódhoz: annak magyarázata, hogy mit lehet várni az illetőtől, mire kell vigyázni a vele való kapcsolat során - és mindenekelőtt: miről lehet megismerni. A magyarok ábrázolása nem túlságosan hízelgő. Ebben része lehetett egyrészt annak, hogy a 16-17. század folyamán a különböző magyarországi függetlenségi harcok során (az erdélyi fejedelmek támadásai alkalmával) a stájer területek erősen ki voltak téve a magyarok, a kurucok pusztító betöréseinek. Másrészt Dél-Stájerország- az Itáliába vezető marhal ajtó úton feküdvén - lakosai a magyarok közül nem éppen a legrok mszenvesebb embertípussal, a marhahajcsárokkal kerültek kapcsol itba. Vigasztalhat bennünket, hogy keleteurópai más sorstársainkk: 1 szemben sem kíméletesebb a tábla. Az ilyen táblák hatása a nemi ;ti identitás kialakításában és formálásában nem lehetett csekély. (História) PUBLICISZTIKA 1996. február 11. l/HSáriwp
