Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-07 / 1. szám

Pörögtek a lopok ki szerepel, csak más-más csoportos! bán, ám a 27, majd a 9 közé, é döntőbe azok kerülnek, akik a legt pontot szerzik. A selejtezők meghan dolják a mezőnyt. Kiesik a Grand Sz igazgatója, Jozef Cekovsky is. - Sel Majd máskor talán nagyobb szerencf lesz - morfondíroz a szurkolói előtt, után elárulja, neki az a fontos, hog vendégek jól szórakoznak ebben a s környezetben. - Ez az első ilyen renc vényünk, ám úgy látom, nem az utó Sőt, a jövőben nemzetközi verseny is hét belőle... - mondja. A két rimaszombati versenyző tóvá jut. - Nem űzzük mi ezt versenyszer - így Danyi László volt labdarúgó ( vállalkozó), ám Bátyiban van egy asz társaságunk, és ha időnkből futja, le-li tszunk néhány kört. Közben szóra zunk, beszélgetünk. Misove István bí tómmal a rádióból értesültünk arról, hí máriásverseny készül. Beneveztünk, jöttünk egy kis kirándulásra. Elhoztu gyerekeket is. Nem a nyereség vezérli embert, hanem a kikapcsolódás - újsáj ja, mielőtt újból asztalhoz szólítanák. KILÁTÁSOK A döntő valamikor este lesz. Csak ó múlva derül ki, ki a legjobb, ki kap i háromnapos tátrai kirándulásra sz „beutalót”. Mert ennek a versenynek e tétje, és nem maga a privatizálásra v tátrai szállodák valamelyike. Azok ugyanis minden bizonnyal nem így k denek meg egymással az érdeklődők, dig nem egy „kibic” szerint a szállo< várható privatizálási módjánál igazsá sabb lenne a kártyajátékos döntés is... Gazdag Jótő Feltűnően gyér a mozgás a legismertebb tátrai üdülőközpontban. Hömpölygő nép­tömegre számítottam, ám a járdán és az utakon csak a hóié hömpölyög. Decem­beri olvadás... A helyieket nem lepi meg a sovány ide­genforgalom. Ugyanis a sokéves tapaszta­latból tudják, hogy ilyenkor, karácsony előtt „támadás előtti csend” jellemzi a téli turistaparadicsomot. Az igazi nagyüzem az év utolsó hetében kezdődik náluk. A sokcsillagos patinás Grand Szálló előtt mégis nyüzsgés fogad. DK, RS, PP, KEE, BL... fut végig szemem az ott par­koló és érkező személygépkocsik rend­számtábláján. Ótátrafured épületbüszke­ségének földszinti halijában is zajlik az élet. Ki a kis asztalkánál kávézik, kik bemelegítő kártyakört játszanak, ki a kö­zelgő verseny szabályairól faggatná a rendezőket. Vagy nyolcvanan-százan ka- vargunk a hangulatos fogadóban. Egy­két ottlakó külföldi turista kivételével va­lamennyien az első ízben meghirdetett helyi máriásversenyre jöttek. S mint rö­videsen kiderül, közülük ötvenheten ver­senyeznek majd. A többi kibic, szurkoló. Az újságírók száma négy. TISZTA LAPOKKAL A szervezési tudnivalók, játékszabá­lyok ismertetése után az 55 férfi és két nő átvonul a körszalonba, s a sorsolás szerint hármasával foglalnak helyet a tizenkilenc asztalnál. Bemutatkoznak egymásnak, aztán elcsendesednek. Percekre elnémítja őket a versenyláz. Aztán zsebükből apró­ban leszámolják maguk mellé az egyórás játékkörre 100-100 koronában megsza­bott alaptőkét. Sok játékosnál asztalra ke­rül a cigaretta és a gyufa is. Igazi kártyás csendélet... A sűrűsödő cigarettafüstön át is élvezi a versenyt a szemlélő. És nem annyira a kártyák forgása teszi azt a kívülállónak érdekessé, mint inkább a versenyzők arc­mimikája, szemrezdülései, kéztechniká­ja... Mindenki másképpen éli át a nagy küzdelmet. Van, aki úgy teszi le a lapot az asztalra, mint a törékeny tojást szokás; s van, aki alaposan odasózza... ESÉLYLATOLGATÁS- Ügy látom, a kassai jogásznő nem­igen kerül a következő fordulóba - hozza SVINDLI NÉLKÜL IS LEHET KÁRTYÁZNI — Nem tudna valamit ajánlani, hol és hogyan ta­nulhatnék meg magyarul? - fordul felém beszélgeté­sünk végén. - Két hónapra képes lennék magszakíta­ni minden kapcsolatomat a többi nyelvvel, és csak en­nek szentelném az időmet. Hogy megértsem magam az emberekkel, mert az idén szeretném keresztiil-ka- sul bejárni Magyarországot. Természetesen gyalog. Ha ez nem sikerülne, akkor a Kárpátalján vagy Len­gyelországban próbálkoznék. Decemberben Dél-Szlovákián is végiggyalogolt. Ama kilenc- venkét napos, országot átszelő út­ja során (összesen 3130 kilomé­tert teljesített) az utolsó előtti ál­lomása Somorján volt. Juraj Puci érkezésekor nem állt le a forga­lom, de még az emberek sem for­dultak meg utána. A hátizsákdivat korában kinek tűnne fel egy nem kirívóan öltözött idegen bácsika? Bekopogott a városházán, s mint mindenhol, ahova előre jelzi ér­kezését, itt is fogadták. Maga a polgármester és közvetlen mun­katársai. Elbeszélgettek, aztán el­indult a városszéli szálláshelyére. Hogyan másként, mint gyalog.- Azért járok így, mert kényel­mes vagyok. Ne csodálkozzon rajta, ez valóban igaz. Nincs au­tóm és motorom, sőt vezetni sem tudok. Nem kényelmesebb a saját lábamon járni, mint mosni és ke- negetni a kocsit, a javításokra és az adóra keresni? Hogy miért nem kerékpározom? A kétke- rekühöz is érteni kell! Meg aztán a kanyarokban életveszélyes. Síz­ni sem akarok. Hogy eltörjem a lábamat? Az az elvem: ha kényel­mesen akarsz élni, járj gyalog. Ezt nem kell tanul­nunk, mert ez a természet ajándéka. Gyaloglás köz­ben úgy érzem, mindig történik valami. Nincs lelkiis­me ret-furdalásom, hogy lustálkodnék. Fütyörészek, énekelgetek, ugrálok, gondolkodhatok, ábrándozha­tok... Csodálatos érzés! Én már ilyen nomád vagyok és az is maradok. Életem végéig. Nem látszik rajta, hogy- már hatvanhat éves múlt. Jó pár évet letagadhatna az éle­téből. őt azonban a kora nem foglalkoztatja.- Ha úton vagyok, naponta át­lagosan harminchárom kilomé­ter az adagom, de négyet máskor is mindig megteszek. Változatlan sebességgel haladok, és a kilo­métermennyiség sem csökken. Évek óta. Ha valaki rászánja magát, akkor ezt rendszeresen, állandóan és naponta kell csi­nálnia. Csak így érdemes! Há­rom évtizede gyalogolok, régen figyelnek a sportorvosok, de még semmilyen rendellenességre nem bukkantak. A jelennek él. Napjai harma­dát egyedül, hosszabbik részü­ket az emberek között tölti. Is­merkedik velük, élvezi a válto­zatosság örömeit. Magával ra­gadta Henry Dávid Thoreau amerikai filozófus tanítása. Élet­stílusává vált:- Sohasem a pénzért dolgoz­tam. Mindig csak annyit gyűjtöt­tem, amennyire feltétlenül szük­ségem volt. Rajtam nem nagyon kereshetnek az orvosok és a Somorja főutcáján gyógyszeripar. Amikor valami­Ján Babej polgármester (jobbról) társaságában a város pecsétjével ismerkedik (vu» Gloss felvételei) A világos teremben a látási viszonyok még kitűnőek, és a levegő is tiszta. A szervezők minden partinak egy va­donatúj kártyacsomagot adnak. Rövide­sen elhangzik az „Oszthatnak!” vezény­szó, s a lapok elindulnak hosszú útjukra. Az óra ketyeg, az idő fut. Pillanatokon be­lül úgy lapozzák mindenütt az „ördög bib­liáját”, mint otthon vagy a hazai törzshe­lyeiken. Hogy a pazar környezet hatására, vagy az egymás iránti tiszteletből, azt nem tudni, ám feltűnő a nyugodt légkör. Nem hangoskodik, nem ellenkezik senki a tár­sakkal, nincs hajbakapás. Úgy látszik, olyan társaság gyűlt itt össze, amelyben mindenki tisztában van azzal, hogy a kár­tyázás igazi célja nem a mindenáron nye­rés, hanem a szép, élvezetes játék öröme. Svindlizés tehát kizárva, viszont izgalom így is akad bőven. Mert kinek jobban ked­vez a szerencse, kinek kevésbé jó a lapok járása. És ezzel összhangban a pénz­alaptőke is hol nő, hol apad. Aki jó lapokat kap és a kombinálásban is ügyes, az aránylag nyugodtan ül az asztalnál. Néhány, vesztésre álló ver­senyző viszont egyre gyakrabban gyújt cigarettára, sűrűbben kortyolgat a gyü­mölcsléből vagy a sörből, szaporábban rágja a rágógumit. Töményital fogyasztá­sát tiltja a házszabály. A sikerre egyetlen kártyás sem iszik előre. masszázs után másnap nyoma sincs az egészn Frissen folytathatom... Szlovákia-szerte az „Aj vagyunk a világon, hl gyalogoljunk" című kői véről is rengeteget mesélt: - Nem állítom, hog; mondat mindenkire ér nyes. Vannak, akik küh böző okoknál fogva n gyalogolhatnak, sőt árta, nak vele maguknak. D< többieknek adott a hetőség. Könyvem címe a nos a közkedvelt cseh Mit svét-ben 1965-ben megjel első, rólam szóló riportét Sokáig én voltam a lap eg dűli gyalogló riportere. É kig a honoráriumokból és idegenvezetésből éltem. Tőketerebesi járásban s. lettem, de negyvennyolc Prágában van az állan lakhelyem. Ott végeztem az újságíró szakon. Mindig szerényen élt, környezetéhez képest túl gosan is szerényen. Három felesége hagyta el, mii egyiket a jólét csalogatta máshoz.- Nálunk nem volt komfort, hiányzott a mosógép televízió és valamennyi civilizációs csoda. Kel szlovákiai szülőfalumban gyümölcsöt termesztettü Mindig azzal a szándékkal nősültem, hogy a fele gém vállalja a vidéki, de inkább pusztaira emlék tető életet. Eleinte mindegyikük lelkendezett. AmiI aztán szembe találták magukat a falusi lét valóság val, az első kínálkozó alkalommal továbbálltak. csalogatta őket a gazdagság, a jobb életnívó. Kilét venben váltam el utoljára. Nem maradtam fali mert úgy érzem, természetellenes lenne egyedül é vidéken. Gyümölcsöt és zöldséget termeszteni, álla kát nevelni csak családban lehet. Visszatértem I Prágába, s azóta onnan indulok gyalogtúráimra. 1 mélem, még sokáig. J. Mészáros Károt A GYALOGLÓ VÁNDOR az egyik asztaltól a friss helyzetjelentést a szemlélők táborába egy újságírókolléga. - Rosszul áll a szé­nája, akarom monda­ni a pénzcsomója - folytatja. Majd hoz­záteszi, hogy a kár­tya olyan játék, ahol nem számít, hogy valaki orvos-e, mér­nök, kőműves vagy kereskedő. Ilyen szempontból a versenyzők me­zőnye itt is igen vál­tozatos lehet. Persze, valóban nem az a lényeg, hogy ki micso­da, hanem az, hogy ki milyen ügyes. Néhány asztalnál ott izgulnak a „segé­dek” is. Persze, ők csak „védenceik” lap­jába tekinthetnek bele. A szabály az sza­bály. A rimaszombati Misove Attila is lélegzetvisszafojtva figyeli jó ideig a já­tékot, aztán feláll, sétálni indul.- Mi a helyzet? - kérdezem tőle.- Apám idáig jól áll, esélye van a to­vábbjutásra - újságolja némi örömmel. A továbbjutás ebben az esetben a har­madik fordulóban való részvételt jelenti. Tudniillik a két alapkörben még minden­lyen gondom támad, rendre a helyes táp­lálkozásban és a mozgásban találok rá ellenszert. Azt szokták az orvosok kérdezni tőlem: mi­kor kerülök válság­ba? Nem ismerem ezt az állapotot, mint ahogy nem teszek különbséget a gya­loglásra alkalmas és alkalmatlan időjárás között. Csupán meg­felelően kell öltöz­ködni, és bármikor nekivághatunk. Puci bácsi számta­lan csúcs gazdája. A legtöbbet kilencvenben gyalogolt: tizenkétezer kilo­métert. Szakaszonként Szlovákiában. Máskor megál­lás nélkül két nap és két éjszaka bírta, s ezalatt 282 kilométert hagyott maga mögött. Negyvenkét éve­sen. Legutóbbi szlovákiai körútja során az ésszerű táplálkozást népszerűsítette. Pontosabban a hidegen sajtolt napraforgóolajat, az úgynevezett szűzolajat. Fogyasztási szokásaiból is felvillant néhányat:- Délelőttönként mindig gyümölcsöt és zöldséget eszem. Tökéletesen megrágva. Naponta legalább há­rom-négy liter folyadékot juttatok a szervezetembe, hogy kimossa belőlem a fizikai és pszichikai fáradal­makat. Több olajat, teát iszom, szeretem a csapolt sört. Csak részben vagyok vegetáriánus. Soha nem fekszem le anélkül, hogy ne lenne elegendő folyadék bennem. Azelőtt időnként lelki válságba kerültem. Ma már hihetetlen számomra, hogy valamikor ilyen gondjaim voltak. Gyakran kérdezik: fáj-e a lábam a sok gyaloglástól? Hogy este fáradt vagyok, az termé­szetes dolog. Ám a zuhanyozás, az alapos test-

Next

/
Thumbnails
Contents