Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-02-04 / 5. szám
— Csztnyi Cnikő és Koszás Attila 32 oldalas színes MAGAZIN Heti tévé és rádióműsor Vendégségben \dr. Pálházy Bélúéknál, I a magazin \6-7. oldalán 1996. február 4. XXIX. évfolyam Ára 10 korona f tessék megijedni, szó sem lesz |mj borzalomról. Amiről szólni akarok, JL 'í az utcán történt, és nálunk kint, a nyílt utcán egyelőre nem történnek rémségek. Azok esetleg csak bent a fejekben történnek, de láthatatlan folyamatról lévén szó, senki nem veszi észre. Még maga a fej viselője sem, jobban mondva, ő a legkevésbé. Büszke öntudattal jár-kel a világban, a feje meg egyenesen meghatványozódik és önálló életet él, mint Gogol novellahősének orra: hol a képernyőről szemez velünk, hol tucatnyi magazin címoldaláról mosolyog ránk egyszerre. Ez a fajta fej képes kapásból megmondani, hogyan hívják vagy ne hívják Németországot, mire gondol titokban az állampolgár, ha magyar, vagy hogy ki játszhat meghatározó szerepet az ország kedvező külhoni imidzsének alakításában: a sportoló-é avagy az operaénekes. Régen a sportolót illette a babér, minden győzelme a szocialista rendszer nagyszerűségének egy-egy fényes igazolása volt, de hajh, változnak az idők, és manapság már egy-egy tökéletes trillán, acéltorok formálta magas cén áll vagy bukik diplomáciai sikerünk. Nem kisebb ember, mint a parlament elnöke ecsetelte lelkesen csillogó szemmel az újévi operagála szünetében, a tévékamerák előtt, micsoda lenyűgöző hatása van a külföldi politikusokra és diplomatákra egy-egy szlovák operacsillagokat felvonultató áriaestnek. Szegény énekesek - akik reggelente felébredve nyomban a hangjukat próbálgatják aggódva, hogyan fog parírozni aznap este -, ha tudnák, mekkora felelősség hárul rájuk, talán ki sem mernének menni a színpadra. így érthetőbbé válik, miért látogatják oly buzgón a kormány tagjai, élükön a kormányfővel, az operaelőadásokat. Az énekesek politikai megbízhatóságának következetes és folyamatos ellenőrzése ez. Belegondolni is szörnyű, minek minősülhet egy protokoll-előadáson elkövetett énekesi gikszer: szabotázsnak-e csupán, avagy aljas hazaárulásnak? Az ember nem tudja, kit sajnáljon jobban: az énekeseket, vagy Ján Luptákot, a rendíthetetlen munkásvezért, aki szolgálati kötelességből és a haza iránti odaadása jeléül időnként végigül egy operát. H ~W úgy vesszük, ez is dráma, sőt rá *•' nézve egyenesen tragédia, de M A. Cll nem erről akartam beszélni. Fogalmam sincs, hogyan tévedtem be a nyílt utcáról az operaházba, de most már legfőbb ideje, hogy visszatérjek háromfelvonásos drámám színhelyére. Az első felvonás tavasszal kezdődött, amikor egy szép napon a mellékutcában, ahol naponta megfordulok, az egyik palánkon hatalmas felirat jelent meg, hirdetve, hogy KÖTELES TÖKÉLETES MUNKÁT VÉGEZ. Hogy kötelet vert, tetőt fedett, vagy bútort szállított-e, azt sajnos, a mai napig nem tudom, mert a kisebb betűkkel írott sorokat sosem olvastam el. Mindenesetre az első pillanattól kezdve a szívembe zártam ezt a Kötelest. Jó, jó, tudom, hogy aki ahhoz a nemzethez tartozónak vallja magát, amelynek legnagyobb költőjét eredetileg Petroviénak hívták, az nem lehet finnyásan válogatós a neveket illetően, de azért a Fogaiok, Rezeiek, Kezeiek, sőt mit ne mondjak, Dördok (nem viccelek, ilyet is láttam már) világában ez a szlovák szövegben magyar helyesírással írt Köteles baráti biztatásként hatott rám. Naponta megnéztem, ott van-e még, nem mázolták-e át, és naponta örültem neki. És persze, drukkoltam, hogy menjen az üzlete ennek a derék, karakán, tökéletes munkát végző Kötelesnek. A második felvonás mintegy négy hónappal a felirat felbukkanását követően kezdődött, egy apró, de drámai változással. A fordulatot egy ortográfiái jel képviselte, amitől a név ilyen formát nyert: KÖTELES. Először nem hittem a szememnek. Még egyszer alaposan szemügyre vettem a feliratot. Nem tévedtem. Hm, barátom, úgy látszik, nem megy az üzlet. Jobban mondva nem ment, de abban reménykedsz, hogy így már menni fog. Hát, ahogy gondolod - mondtam magamban, de most már nem voltam annyira biztos abban, hogy olyan remek üzletember ez a Köteles, akarom mondani Kötelei. Mimikri ez, vagy őszinte azonosulás? Azonosulás "kivel, mivel? A személyazonossági igazolványában is átírathatta a nevét? A gyerekeiét is? Vívódott magában előtte? Foglalkoztatott a dolog. Eddig csupa olyan emberrel találkoztam, aki nem maga változtatta meg, hanem örökölte a nevét, akár Sesztáknak, akár Sabonak hívták. Most in statu nascendi láttam a fordulatot. Szerettem volna kifaggatni ezt a modern anabaptistát, napjaink újrakeresztelkedőinek egyikét. Gondoltam, benézek egyszer az irodájába, de halogattam, mert tudtam, hogy nem örülne a faggatózásomnak. A harmadik felvonás is vagy négy hónap után következett. Eltűnt a tökéletes munkát végző Kötelei, helyette új felirat pompázott a kerítésen: XEROFIX. Köteleiről egy szó se, pedig most már a kisbetűs szöveget is gondosan áttanulmányoztam. Csődbe ment volna? Még így is?! Vagy éppenséggel megtollasodott és egy még jobb üzlet után nézett? Esetleg Mallorcán vagy a Kanári-szigeteken üdül? Vajon hol lehet, mit csinálhat? Semmit sem tudok róla. Egy dolgot mégis, és azt biztosan: már sohasem lesz Köteles. VOJTEK KATALIN
