Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

1996-06-26 / 26. szám

3 1996. június 26. Eszenyi éjfélig is bírta, Orlando az utolsó buszt is lekéste Ahogy mindenkinek nagyon tetszett Szabó G. László______________ Színház az egész világ. Színház benne minden kávéház, ahova Eszenyi Enikő beteszi a lábát. Po­zsonyban, az elmúlt két és fél hó­nap alatt, a belváros különböző pontjain folytak Shakespeare-pró- bák. Először is a Hviezdoslav Szín­házban. Délelőtt tíztől délután kettőig szakadaüan. Aztán este, magasan az utca felett, egy ötödik emeleti próbateremben. Hattól tí­zig, tizenegyig, ki meddig bírta. Eszenyi eszelős tempót diktált. Helyzeteket elemzett, jellemeket formált, mondatokat szabdalt ap­ró részekre, hogy percekkel később értelemmel és érzelemmel töltve színészeivel rakassa össze. Ezer ödet, ezer szín, ezer megjegy­zés jutott minden egyes napra. Il­letve éjszakára. Mert a színházat ugye, tizenegy után mégiscsak il­lik elhagyni. A rend szódán őre lámpaoltással vagy kulcscsörgés­sel jelez. Eszenyi játékkedvét azonban még a vaksötét folyosó sem tudta elvenni. A színházi pró­bának ugyan vége volt, a kávéházi azonban, pár méterrel odébb, máris elkezdődött. Asztal mellett, asztal körül, asztal alatt, ahogy a darab megkívánta. Orlando oly­kor az utolsó buszt is lekéste. Éjfé­lig Eszenyié volt. Emlékezetes marad azonban ez a két és fél hónap a többi színész szá­mára is. Egyeden olvasópróba után rögtön a színpad - ezzel a módszer­rel most találkoztak először. Meg is lepődtek néhányan, de mélázásra csak a Jaques -ot alakító játékosnak maradt lehetősége, hiszen a szere­pe is erről szól. Két próba között mindenki rohant a maga útján, csak Eszenyi maradt Shakespeare világában. Kelléke­ket válogatott, díszletről, kosztü­mökről tárgyalt. Erkel László-Ken- taurral és Bartha Andreával ez az ötödik közös munkája, de a dra­maturg Böhm Györggyel és a moz­gástervező Gyöngyösi Tamással sem most dolgozott először. Buda­pesti rendezéseinek színlapján az ő nevük is ott szerepel. Andrej Sebannal, a neves pozsonyi zene­szerzővel újkeletű a barátságuk. Szinte pillanatok alatt közös ne­vezőre jutottak. A próbák utolsó hetére a hangef­fektusok kiválasztása és a világí­tás maradt. Eszenyi ezt sem bízta másra. Hangfelvételek tucatját hallgatta végig, míg kiválasztotta az ízlésének megfelelő „zord időjárást”, az „éjszakai erdő ne­szeit”, a „madarak távoli énekét” vagy a „farkasok vonítását”. Magyar rendező, tudomásom szerint, most dolgozott először a Szlovák Nemzeti Színházban. Műszaki tudásával a színpadi ügyelőtől a fővüágosítóig min­denkit ámulatba ejtett. A süllyesztő, a forgószínpad, a zsi­nórpadlás működését, a fejgépek, a fényfüggönyök erősségét ugyanúgy ismeri, mint a színészi játék íratlan szabályait. Egyetlen kérdés foglalkoztathatja még az olvasókat. Hogyan került a Vígszínház vezető művésze a Hviezdoslav Színház rendezői székébe? Az „importőr” Martin Porubjak, a Nemzeti dramaturgja.- Két éve láttam először Enikő Kle- ist-rendezését, a Heilbronni Kati­cát. Akkor még a Nyugati pályaud­var melletti Sátorban játszották. Annyira tetszett a munkája, hogy előadás után meg is kerestem őt, és elkezdtem puhatolózni, volna-e kedve Pozsonyban is rendezni? Az­tán másodszor is megnéztem az előadást, de akkor már Peter Miku- lík, a Hviezdoslav Színház igazga­tója is ott ült mellettem. Azon az estén aztán el is döntöttük, hogy meghívjuk őt, bár konkrét elképze­lésünk akkor még nem volt, hogy mit rendezzen. Több darabot fel­ajánlottunk neki, végül az Ahogy tetsziknél kötöttünk ki. Két és fél hónapos próbafolyamat igazolja döntésünk helyességét: Eszenyi Enikő valóban remek rendező. Vi­lágosan fogalmaz, konkrét helyze­teket teremt, pontosan tudja, mit akar. S ami óriási pluszt jelent ná­la: meg is tudja mutatni, amit el­képzelt, hiszen színésznőként is ki­vételes tehetség. Percek alatt szót értett minden kollégájával, inspi­rálni tudta őket és vezetni, irányí­tani. Kérni mindegyiküktől úgy kért, hogy a szabadságukat azért meghagyta. Gyorsan elfogadta őt a társulat. Tudásával, felkészültsé­gével már az első próbákon nyert ügye volt. Az első hónap munkáját értékeléssel zárta. Mindenkinek külön-külön elmondta, hol volt jó és hol követett el hibákat. S amikor ezt a félórás monológját befejezte, a színészek spontán megtapsolták. Pedig nem bókolt senkinek. Kriti­kus észrevételeit azonban úgy kö­zölte a darab szereplőivel, hogy az egész együttes érezte: előbbre akaija vinni őket. Magyar rendező, tudomásom szerint, most dolgo­zott először a Szlovák Nemzeti Színházban. S aminek külön örü­lök: éppen most, amikor minden téren olyan zavaros időket élünk. Eszenyi Enikő ittlétével, munkájá­val, úgy hiszem, nem egy pohárba öntött tiszta vizet. 1996. június 21. Shakespeare Ahogy tetszik című darabját először mutatta be a Hviezdoslav Színház. Rendezője, a színlap szerint: Enikő Eszenyiová. „A színészeket általában én vá­logattam. Több előadást meg­néztem, mielőtt kiosztottuk volna a szerepeket. Tanácsai­val nagyon sokat segített Peter Mikulík és Martin Porubjak, aki minden próbán ott ült, és bármikor, bármilyen gondom is volt, mindig készségesen mellettem állt. Színházismere­tükkel az ilyen nagy tudású emberek sokat lendítene! előadáson. Fontos szerepe a darabban Méla Jacques akit pán Danciak játszik, lönleges alakítás az övé, ezt a figurát mindig csak e lének szokták mutatni. Szí rúnák és unalmasnak. E most igazán pazar alal Shakespeare-nél nagyon fc a líra is, amelyet Vlado < Ahogy a felvétel is illusztrálja, a kosztümök itt még befejezetle­nek. Célia alakítójáról, a színművészeti főiskola másodé­ves hallgatójáról, Danica Jurcová- ról szinte leesik a ruha. „Bartha Andreával, az előadás jelmezter­vezőjével pontosan megbeszél­tük, mit akarunk kifejezni - mondja Eszenyi Enikő -, s a ru­háknak is azt kell alátámasztani­uk, amit a darabbal szeretnénk el­mondani. Hogy bár ez a modem­nek nevezett világ a markában tart bennünket, olykor mégis jó lenne elmenekülni belőle. Hogy hova? Például az erdőbe. Ezt per­sze nemcsak szimbolikusan ér­tem, hanem valóságosan is. Kell egy hely, ahol boldogan, a vágyai­nak élhet az ember.”

Next

/
Thumbnails
Contents