Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-06-19 / 25. szám
Vasárnap Szlovákiai magyar családi magazin Riport Négy év alatt összesen 35 hajót szállítottak le a constanzai q kikötőbe. O 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1996 .jún. 22-től 28-ig Melléklet Dunaszerdahelyi képeslap- Helyzetkép a városról és a vállalkozókról Hiszen itt az égvilágon semmi sem működik... Désolé, avagy törököt fogtam Vojtek Katalin _________________ An golul kérdezősködik a pozsonyi buszpályaudvaron egy hatalmas utazótáskát cipelő fiatalember. Egymás után szólítja meg a kioszk előtt sorakozó embereket, de azok csak a vállukat vonogatják tanácstalanul, nem értik, mit mond. Én sem értem, csak a „ticket” szóból következtetek arra, hogy jegyet szeretne venni a szerencsétlen. De hová? „Isztambul, Isztambul” - hajtogatja egyre idegesebben. Busszal?! Nem, vonattal. Ó, hát a station az nem itt van, az messze van - mutogatom kéz- zel-lábbal. A fiatalember elvörösödik, dühösen levágja a nehéz táskát, és valami idegen nyelven mond valamit, gondolom, egy cifra káromkodást. Beszél németül? - próbálkozom. „Németül nem. Franciául. Meg persze törökül.” - válaszolja. Összeszedem a középiskolában szerzett, foghíjas franciatudásomat. Kiderül, hogy nemsokára indul a vonatja, de alkalmi útbaigazítói, mivel bizonyára nem értették jól, mit akar, a buszállomásra irányították. Elnavigálom ideges törökömet a buszmegállóra, veszünk egy jegyet, nehogy ismét elkapja és megbüntesse az ellenőr, mint reggel, amikor kénytelen volt jegy nélkül utazni, mert az automata elnyelte az összes apróját. Közben dől belőle a panasz: Sok helyen járt, de ilyen országban még nem. Hogy lehet itt élni, hiszen itt az égvilágon semmi sem működik? Mielőtt elbúcsúzna, gyászos képpel közli: „Je suis bi- en désolé de votre pays.” Ami „Nem csoda, ha olyan ingerülten reagál.” körülbelül annyit tesz, hogy törökünket lehangolta az országunk. Hangosan elkacagom magam. Meghökkenve néz rám, azt hiszi, nem értettem, ezért el- ismétli: „Je suis bien désolé de votre pays.” Nous aussi - válaszolom, bennünket is lehangol. Ráadásul mi itt maradunk, ön pedig, szerencsés fickó, aki épp csak kóstolót kapott a désolé- ból, felszáll a vonatra és maga mögött hagyja ezt a désolé országot, hogy még álmaiban se térjen hozzánk vissza. A belga fiatalember is, akivel ugyanaznap találkozom, kapott egy kis ízelítőt a désoléból. Ittléte első napján ellopták az útlevelét. Kifejti, hogy Nyugat-Euró- pa túldimenzionálja a kisebbségi kérdést, miközben nincs tekintettel Szlovákia érzékenységére. Márpedig Szlovákia nagyon érzékeny erre a problémára, nem csoda hát, hogy a nyugati figyelmeztetésekre olyan ingerülten reagál. „Akkor árulja el, mit csináljunk mi, kisebbségiek, a mi sajgó lelki tyúkszemünkkel, amelyre a többség egyfolytában érzéketlenül tapos? Csak a többség érzékenységére kell tekintettel lenni?” - kérdem tőle. Nem tud mit válaszolni. Hiába, itt egyelőre a nemzetállam a menő, amíg le nem sántul. Ha meggondoljuk, mily sokáig tartott, amíg az erős férfinem megengedte, hogy a gyönge asszonyi állatból is választópolgár lehessen, egyszer talán az is világossá válik, hogy a gyönge kisebbség csak fokozza a többség erejét, ha nem kénytelen saját bajain rágódni, hanem a közös célokra koncentrálhat. A belső ellenség szerepébe kényszerítve erre aligha képes, és ez a többség számára is hátráltató. Addig pedig marad a désolé. Ágnes asszony a patakban... MéryGáborfelvétele Vezércikk Az év „slágere” Szűcs Béla ___________________ A hirtelen beköszöntött kánikulában sokan oltották szórajukat a fővárosi piac sarki borozója előtt ácsorogva. Váratlanul egy szikár, ápolatlan külsejű legényke hajolt a fülemhez, és bizalmasan, jól érthetően a következőket ajánlotta:- Uram, magnókazetta-gyűjteményébe vegye meg az év slágerét. Csak nálam kapható. Egy Stúrért (értsd: ötszázasért) az öné lehet. Egész biztosan sikert arat vele az ismerősei körében. Rendszeres piacjáró lévén megszoktam az ilyen magányos árusokat, akik a bőrdzsekitől a mákdarálóig mindenféle herkentyűt kínálnak. De az még sosem fordult elő, hogy az év slágerét ajánlották volna. Megpróbáltam emberemet lerázni, mondva, én nem gyűjtök kazettákat, kínálja a fiatalabbaknak. A legény csak nem tágított, előhúzott egy minilejátszót és a fülemhez tartva bekapcsolta. Eleinte megütközve hallgattam a párbeszédet, de amikor elhangzott az a bizonyos „altáji rúgás”, rádöbbentem, hogy ez a nagy szám nem más, mint a Hudek-Lexa „duó” hírhedt telefonbeszélgetése, amelyet valamilyen szemfüles hallgató feljátszott a TWIST rádióból és most megpróbál belőle üzletet csinálni, kockáztatva a lebukást is. Ismeretes, hogy Hudek belügyminiszter a rádióban elhangzott telefonbeszélgetése után még aznap reagált a tévében és akkor még nem tagadta a beszélgetés tényét. Két nap múlva azonban hamisítványnak, műszaki ügyeskedésnek, a hangkeverés és hangutánzás bűvészkedésének minősítette. Iván Lexa, a szlovák titkosszolgálat nagyhatalmú főnöke pedig nyomban különféle telefonbeszélgetésekből összetákolt provokációnak kiáltotta ki és letagadta. Magyarul szólva, mindkét úriember hazudott. Pedig tudhatták, hogyha lehet magnókazetta-hamisítványt készíteni, akkor a mai műszaki fejlettség mellett azt is meg lehet állapítani, hogy eredeti vagy sem. Azóta folyik a vita „az év slágeréről”. Közben a prágai rádió és tévé kutatóintézete megállapította, hogy az illető, altáji rúgásokról és homlokcsókokról szóló, telefonbeszélgetés hamisítatlan, tehát az is tény, hogy a két vezető politikus megpróbálta megakadályozni az ifjú Kovác elrablásának tisztességes kivizsgálását. Ez pedig azt bizonyítja, hogy a titkosszolgálatnak ebben a botrányos politikai ügyben jócskán benne van a keze. Ha nem így lenne, bizonyára Meciar pártjának képviselője, Frantisek Gaulieder sem jelentené ki nyíltan, hogy a súlyosan kompromittált „duónak” távoznia kellene a posztjáról, sőt a Szlovák Nemzeti Párt elnöke sem forszírozná a titkosszolgálatnál megejtendő képviselői vizsgálatot. Az ellenzék nagy részének is ez a nézete, ezért rendezett transzparenses felvonulást a parlamentben, ezért nyújtottak be bizalmatlansági javaslatot is a szlovák törvényhozásban. Sajnos, Meciar és pártkoalíciója megmentette és bizalmáról biztosította a két jeles „hazafit”. Hiába, nálunk, Szlovákiában már csak így van ez. Legalábbis egyelőre? Mert belátható időn belül megbukik az „év slágere” és az inkriminált „duó” is biztosan eltűnik a közszereplés porondjáról. Ez azért is nyilvánvaló, mert Meciarék már készíttetik a belügyminisztériummal az új választási törvény tervezetét, amely a hármas koalíció két szekértolóját igyekszik majd kibillenteni pozíciójából. Az idő tehát lassacskán érik, s nyilvánvalóan nem a két „hazafi” javára. Addig hallgathatjuk a slágert.
