Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-05-19 / 20. szám
Alapítványfojtogató- Minden kertele's nélkül leszögezhető, hogy a harmadízben nemzeti-munkás koalícióban országló Vladimír Meőiar hadat üzent a Szlovákiában 1989 után létrejött alapítványoknak. A kormánykörökben divatos szóhasználattal élve: törvénnyel kell gátat vetni az úgynevezett közhasznú alapítványok működésének, s ' egyúttal döntő befolyást kell szerezni az egyre terebélyesedő Harmadik Szektorban! Nos, e téma parlamenti vitájának időszakában helyénvaló hát a kérdés: vajon milyen nálunk a hivatalosan bejegyzett alapítványok helyzete; illetve a kormány törekvéseivel szemben minő pozíciókból próbálja érvényesíteni ellenérveit a civil szervezetek érdekvédelmi szerveként működő Harmadik Szektor Grémiuma, melynek ön az egyik szóvivője?- Szlovákiában jelenleg kereken tízezer nonprofit érdekképviseleti szervezet van, ebből több mint négyezer az alapítvány. E szerveződések zöme valóban közhasznú tevékenységet folytat, elsősorban a kultúra, az oktatás, az egészségügy, a környezetvédelem, továbbá az emberi vagy éppenséggel a kisebbségi jogok védelmében, sok tekintetben segítve ezzel a civil társadalom kiépítését. Az érem egyik, fényesebb oldalát tekintve tehát virágkorukat élik manapság Szlovákiában az alapítványok; s ez így is van rendjén, mert a modern demokráciákban nemcsak a segítségnyújtás a feladatuk, hanem az időben érkező jelzés is, hogy a társadalomban valahol, mondjuk, szociális feszültség keletkezett. Elvégre a „szociális hálóval” - az állami hivatalok különböző szintjein - jobbára csak az aktaemberek találkoznak; az alapítványok viszont jól tudják, hogy ez a háló nemigen létezik, hanem több személy hasonló problémája esetén is elsősorban egyéni sorsok vannak. És ha a szociális gondoskodás, netán a műemlék- vagy környezetvédelem egyik-másik hasadékát ott „fenn” bestoppolják is, másutt rendszerint újabb hasadás keletkezik. A működő nyugati demokráciákban ezért az állami, illetve vállalkozói szféra mellett épp az alapítványok és a különféle civil szerveződések értendők az úgynevezett harmadik szektor fogalma alatt. Az itt tömörülök tevékenységének mozgatórúgója - az állam mindenhatóságával szemben - az önkéntességre épülő polgári kezdeményezés. Sajnos, a mi kis demokráciánkban ez is másként működik. Az állami szervek elvben örömmel veszik az alulról jövő kezdeményezéseket: a népjóléti, az egészségügyi, vagy éppenséggel a kulturális tárca pontosan tudja, hogy ezek a szerveződések a társadalmi feszültségek hatásos csökkentésével mekkora értékeket hoznak létre. Másrészt a kormányzó erők terhesnek tartják mind az alapítványányok, mind a nonprofit szervezetek független tevékenységét. Gondolom, a fentiek alapján már nyilvánvaló, hogy nem az a baj, ha Szlovákiában is törvény szabályozza a Harmadik Szektor szervezeteinek ezreit; hanem az a riasztó, hogy a szlovák kormány olyan törvénytervezetet dolgozott ki az alapítványok működésének szabályozására, amely megszűnésükhöz vezethet.- Az igazságügyi és a pénzügyi tárca viszont azzal érvel, hogy a szóban forgó törvénytervezetet külföldi minták alapján szőve gézt ék...- Ez így egy rókalelkű mese. Az illetékesek tényleg cseh, német, skandináv, bizonyos vonatkozásokban talán még amerikai mintákról is beszélnek; a bökkenő csupán abban rejlik, hogy az alapítványokról szóló ottani törvények filozófiája helyett elsősorban azok megtorló intézkedéseire összpontosították a figyelmet; s elsősorban ez utóbbiakból keverték ki az így sajátossá sikeredett szlovák törvénytervezet „demokratikus” színeit. Sajnos, ily módon az alapítványokról szóló szlovákiai törvényjavaslat bolsevik törekvéseket leplezve hivatkozik a valóban demokratikus világ törvénykezésének gyakorlatára.- A Harmadik Szektor Grémiuma, a kormányzat idevágó szándékai láttán, 1996 januárjában országos alapítványmentő kampányba kezdett. Elmondható hát, hogy a szlovákiai lakosság körében kellő támogatottság mutatkozik az önök igyekezete iránt? Vagy netán az is remélhető, hogy a hazai alapítványok függetlenségének, a működésük eddig bevált gyakorlatának megőrzését célzó békés hadjárat akár a demokrácia szlovákiai jövőjének fontos próbatétele lehet?- Ez utóbbi dilemmát csupán a jövő döntheti el. Tény viszont, hogy január óta, a politikai mozgalmak és a pártok bevonása nélkül is, rengeteg szimpatizánst sikerült civil kurázsira, aktív kiállásra serkentenünk. Ezt a bennünket támogató nyilvános állásfoglalások sokasága, illetve az alapítványok egészséges önvédelmi reflexeit igazoló aktivitások bizonyítják. Ez pedig, szerintem, nemcsak az embereknek az alapítványok szabad és független működése iránti óhaját fejezi ki, hanem azt is, hogy a meglévő civil szervezetek érdekvédelmi szervének sikerült ország-világ előtt bébiÍL zonyítania: ebben az országban egyelőre vannak még kérdések, amelyekben nem törvény- szerű a szlovák társadalom már-már áthidalhatatlannak tűnő megosztottsága. Ezért kifejezetten rosszindulatúnak tűnik az az igyekezet, amellyel a jelenlegi kormányzat a már bevált civil szerveződésekkel párhuzamosan, amolyan „csakazértis” struktúrákat erőltet. Hogy csupán egyetlen példát említsek: a Szlovák Televízió 19 funkcionáriusa - szembehelyezkedve a tévé alkotóművészeinek már régebben működő uniójával, tehát truccból - egy kormánypárti társulást hozott létre, hogy különböző nyilatkozataikkal ott ministrálhas- sanak a kormányzat oltáránál.- Szavaiból kitetszik, hogy a szlovák társadalom zömében - így tehát még a kormánykoalícióhoz dörgölődzők jelentős hányadában is - ott vibrál az alapítványok és a nonprofit érdekképviseleti szervezetek megőrzésének, magyarán: a politikától mentes önkéntességnek a fluiduma. Legalábbis egyelőre. És amiként az a világ egyéb tájain is természetes, nálunk szintén egy-egy konkrét célra, problémára, megmentendő értékre összpontosítják figyelmüket az adott ügyben érdekeltek, vagy ennél is szerencsésebb esetben a pénzadománnyal segítők. Önkéntelenül felvetődik hát a kérdés, vajon a kormányzat is mutat-e legalább ennyi hajlandóságot a Harmadik Szektor nyilvánosan prezentált törekvései, esetleg távolabbi szándékai iránt?- Nem. Ez a mostani kormányzat ugyanis azt hiszi önmagáról, hogy egymaga is győz mindent. Egyrészt ugyan jólesik neki a segítség, másrészt viszont szent meggyőződése, hogy bárminő civil támogatás nélkül is remekül megállná a helyét.- Gondolom, a kialakult helyzetben aligha érdemtelen firtatni, hogy az 1994 decemberében hivatalba lépett Meciar-kormány szemében mikor váltak kegyvesztettekké az előző négy esztendőben meghonosodni látszó alapítványok? Talán Soros György lenne a „vétkes ", aki Genfiben, a kilencvenöt februárjában rendezett világgazdasági fórumon nem tett szalvétát a szája elé, amikor a hosszú kések parlamenti éjszakája után kialakult szlovákiai helyzetet jellemezte; Vladimír Meciart pedig egy társaságban emlegette Tudjman és Milosevics urakkal?...- Való igaz, hogy a Svájcban akkor elhangzottak szerepet játszottak abban, hogy a szlovák kormány nemcsak találva érezte magát, hanem hirtelenjében a szemöldökét is szigorúan összevonta az alapítványok fölött. Soros úr ugyanis valóban szókimondóan kifejtette a véleményét arról, hogy a politikai és társadalmi stílus- váltás nélkül elképzelhetelen a tényleges demokrácia megteremtése. Az általa létrehozott alapítványok is mindig és mindenütt ezt a célt támogatják.- És ebben a Szlovákiára nézve „ veszélyes, nemzetáruló helyzetben” Meciar úrnak elegendő volt egyet csettintenie ahhoz, hogy Roman Hofbauer össztüzet zúdítson „a haza tekintélyét aláásó”, de legfőképpen az „államalkotó nemzet érdekeit kijátszó” alapítványok ellen!...- Úgy tűnik, hogy Hofbauer úr amolyan kismeéiarnak képzeli magát, noha sem termetre, sem energiával nem tudja vele felvenni a verenyt.- Epéskedésben viszont igen!- Ők ketten abban feltétlenül egyetértenek, hogy csakis Meéiar, csakis a HZDS, csakis ez a kormányzat, tehát csakis ŐK akarhatják Szlovákia számára a legjobbat. Ez a beszűkült látásmód kizárja még a gondolatát is annak, hogy mások is Szlovákia javát akarhatják, noha más, elsősorban demokratikusabb utakat járva.- Ám ha Vladimír Meciar és a kismeéiarok annyira egy követ fújnak, érthetetlen, miért nyilatkozta a kormányfő 1996. február 2-án a rádióban azt, hogy az alapítványokat illetően a kormánynak semmiféle törvényjavaslata nincs; ami dokumentum erre vonatkozóan esetleg közkézen forog, az egyszerű hamisítvány... Ezzel szemben Katarina Tóthová, a törvényalkotási munkáért felelős miniszterelnök-helyettes már egy nappal korábban Pozsonyban bejelentette, hogy az alapítványokról szóló törvény elkészült, sőt az alapítványok is kifejthették már vele kapcsolatban a véleményüket.- Pedig egyszerű dologról van szó: Meéiar úr nem tartotta kívánatosnak, hogy bárki hozzászóljon a készülő törvényjavaslathoz, netán még társadalmi vita is kerekedjen az ügyből. Az ő értékrendje szerint annyi fér bele a demokrácia fogalmába, hogy a parlamenti vitában az ellenzék rendre felsorolhatja az ellenvetéseit,’a koalíciós többség pedig mindezt lesöpri az asztalról. Azután az államfő még visszaadhatja a törvényt, majd újbóli megsza- vaztatása után az Alkotmánybíróság is foglalkozhat vele. Vladimír Meéiar az egyszemélyes döntések híve, ezért elzárkózik a demokratikus társadalmakban jól bevált módszer elől, hogy a törvényalkotást széles körű szakmai vagy társadalmi vita előzze meg. Prikler László felvételei- Ez a kormányzat valóban hataloméhes. A Harmadik Szektor nyilván azért akadt fenn a torkán, mert az alapítványok a kormány számára nehezebben hozzáférhető, körülményesebben szemmel tartható privát vagyonnal bírnak. Vagy tévednék?- Nem, ez pontos meglátás. A jelenlegi kormánykörök egyszerűen nem tartják fontosnak a nonprofit érdekképviseleti szervezetek tevékenységét. A most érvényesülő kormányzati stílusnak a kétszek- toros társadalmi modell felel meg, ahol első síkon az állam, második síkon pedig az állampárttal rokonszenvező vállalkozói szféra bír döntő befolyással. Így alakul ki az a társadalmi modell, ahol mind az állam, mind a bizniszmenek privát tulajdona egyaránt a MIÉNK... Ami pedig nem a közös akol értelmében jelent magántulajdont, az könnyen bajt hozhat a nemzetre, az ország területi épségére, megfertőzheti az emberek gondolkodásmódját, ezért tüzetes kontrollnak kell alávetni, s lehetőleg jócskán megszorongatni. A szlovákiai alapítványok működését megbénító törvénytervezet a ‘89 novemberében kimúlt Nemzeti Front újkeletű rémével kísért.- Talán nem baj, ha a riporterben is ott bujkál a kétely, vajon politikamentesíthetők-e az alapítványok?- Létezik a világon magas szintű, illetve közérdekű politika, ha úgy tetszik, „csupán” politikum. Nem jó, ha az alapítványok rendre a magas szintű politika tárgyává válnak; politikumként viszont itt lehetnek a hétköznapjainkban, hiszen a helyi gondok megoldásába az állampolgárnak is közvetlen beleszólása van. A politikának ez a két szintje nem szükségszerűen függ össze egymással, hanem az az előnyös, ha egymás alternatíváit jelentik. Arra kell törekedni, hogy a környezetvédelem, vagy éppenséggel az egészségügy egy- egy adott problémája ne politikai, hanem a helyszínen - az alapítványok segítségével - megoldható kérdés legyen.- Véleménye szerint mennyiben vonatkozik ez a szemléletmód a kisebbségi gondok zökkenőmentes megoldására?- Minden tekintetben. Az alapítványok, a szegényebb vagy éppenséggel gazdagabb civil szerveződések fontos feladata lehet a helytörténeti kiadványok, kulturális rendezvények, szakmai képzések támogatása. De ugyanez a szándék vonatkozhat az oktatásügy hézagos költségvetésének kompenzálására, a kisebbségek önmegtartását segítő rendezvényeinek finanszírozására. De amíg én minderről, a dolog természetéből adódóan, pusztán általánosságokat tudok említeni, a szlovákiai magyarok nyilván listaszám sorolhatnák, mi mindenhez kellenének alapítványi pénzek...- így igaz. Noha annyiban pontosítani szeretném az ön jóindulatú véleményét, hogy nemcsak alapítványi pénzekkel illenék gazdálkodnunk, hanem azzal is, ami a sorozatos visszatartás provokatív kormányzati gyakorlatával ellentétben — adófizető állampolgárokként - az állami költségvetésből alanyi jogon dukál nekünk! És akkor talán, ahogy az a jó állampolgárokhoz illik, az alapítványokat is bőkezűbben hizlalhatnánk. Egyben erősítve ezzel a Harmadik Szektor tekintélyét, hogy a kormányzatnak csak akkor legyen bátorsága kikezdeni vele, ha már önnön szándékainak is ellenségévé válik. MIKLÓSI PÉTER INTERJÚ 1996. május 19. l/BSÉmap
