Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-05-12 / 19. szám
llasúrnap 1996. május 12. RIPORT EC CE HOMO Amikor lelassultak a fájások, újabb infúziót kapott a kismama Maráky doktor elégedetten nyújtja át az újszülöttet a gyermeknővérnek A szülési fájdalmak délelőtt háromnegyed tizenegykor jelentkeztek. Terhessége kilenc hónapja alatt ugyan felkészült a rá váró eseményekre, a testébe nyilalló görcs ereje mégis meglepi. Mire tudatosítja, mi is játszódik le szervezetében, megkönnyebbül, a fájdalom alábbhagy. A szülésznő ajánlatára sétálni kezd. A folyosón magányosan teszi meg a távot, s csak az időnként agyvelejéig hatoló fájás állítja meg. Összegörnyed, megkapaszkodna a falban, de reszkető keze lecsúszik a csempézett fal sima felületén. Szembogara kitágul, lélegzete elakad. Talán fekve mégis jobb, könnyebb lesz - gondolja, s úgy fészkeli be magát fekhelyére, mint aki menedéket keres. - Gyere, siess már kicsim! - szólítgatja a világra kéredzkedő elsőszülöttét, aki nem hallja meg édesanyja kérését. Az ágyban sem jobb. pedig az órák óta tartó kínzó fájdalom alaposan kimerítette. A szülésznő nyugtatni próbálja: a vajúdás eltarthat tíz-tizenkét órát is, a türelmetlenség, az idegeskedés csak gyengíteni fogja. Akkor pihen meg csupán, amikor rákapcsolják a műszerre, s hallhatja a magzat szapora szívverését. Ki tudja mitől, de rettenetesen fázni kezd, keze-lába jégcsappá változik, foga vacogva összeverődik.- Az először szülő kismamáknál ez gyakran előfordul, mindez a félelem és a fáradtság velejárója - melengeti a kezét Alexander Maráky szülész-főorvoshelyettes, mialatt a vizsgálóasztalra segíti. Bár jó hallani az orvos nyugtató hangját, jóleső érzés tudni, hogy csak vele foglalkozik a szülésznő, hogy őrzik őt és a megszületendő csecsemő minden mozdulatát, nem tud másra gondolni, csak arra: ereje fogytán, pihennie kellene. Az orvosnak más a véleménye, a szülés meggyorsítása mellett dönt. Míg karjába szúrják az infúziót, szeretteire gondol... A gyógyszer hatására kétpercenként hasít bele a fájdalom. Nem kiabál, nem jajveszékel, pedig úgy érzi, erre volna szüksége.- Istenem, legyen már vége - fohászkodik: nem akar sími, szeme mégis könnyekkel telik meg. A szabad karjával gyorsan letörli őket, ne lássa senki. - Kis szünet kellene, picivel több levegő - motyogja magának.- Szépen nyílik, a baba szívhangjai rendben - jelenti a szülésznő az orvosnak, miközben arra biztatja a kismamát, hajön a fájás, úgy mint eddig, aprókat lihegve vegyen levegőt. Amikor az eseményeknek gyorsulniuk kellene, hirtelen megnő a két fájás közti időtartam. Pedig Maráky doktor beöltözve, sapkástul, kötényestül, tettre készen lép be a szülőszobába. Az újabb vizsgálatot újabb infúzió követi, miközben a magzat szívhangjára is kíváncsi. A kismama véráramába jutó oldat szaporább tevékenységre készteti a méhet. Már hét órája vájúdik, több órája együtt „lihegjük” át a fájásokat, amikor az orvos fölé hajol és közli a felszabadító mondatot: most már világra kell hozni a kicsit. A szülésznő látja a húsz éves fiatalasszony meggyötört arcát, s amilyen kedvesen lehet, kiadja az utolsó utasításokat: ha érzi a tolófájásokat, erőteljesen lefelé nyomjon. A szavak eljutnak ugyan a tudatáig, de testében fogytán az erő, s levegőt is alig kap már. Oxigénnel segítenek rajta, majd együttműködésre szólítják fel. Pattognak a vezényszavak, sűrűsödik a levegő, a szülésznő ráfeszik a kismama hasára, úgy próbál segíteni.- Na, még egyszer, gyorsan - siettetik. Összeszedi maradék erejét, mert valahol a zsigereiben érzi, igyekeznie kell, nehogy baj legyen. Az orvos és a szülésznő összenéznek, újabb utasítások hangzanak el, majd rövid időn belül a megkönnyebbülés sóhaja hallatszik... Az óra 18.15 percet mutat, amikor az óvó kezek kezelésbe veszik a csecsemőt, s a jól fejlett legényke erőteljesen felsír. A gyermeknővér megtörölgeti, a gyermekgyógyász megvizsgálja, lemérik a testsúlyát, hosszát.- Ötvenegy centis a baba és 3,55 -öt nyom - sorolják hangosan az adatokat úgy, hogy a szülőszobában is hallják. - Boldog lehet, anyuka, ép, egészséges fiúcskának adott életet. Mi lesz a neve?- Kristóf - suttogja a kismamából lett édesanya és csendesen hozzáteszi: Köszönöm. PÉTERF1SZONYA Köszönettel tartozunk az édesanyának és dr. Alexander Maráky szülész- főorvoshelyettesnek, hogy jelen lehettünk Kristóf megszületésénél. Kristóf készen áll arra, hogy bemutatkozzon édesanyjának A gyermekgyógyász a babát, tiltakozása ellenére, alaposan megvizsgálja a nővér viszont megméri a súlyát (Somogyi Tibor feltévetelei)
