Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-05-12 / 19. szám
Élet Naprendszeren A kiváltságokat élvező Föld abban a rendszerben, amelyet alkotója után Ptolemaioszinak ismerünk és amely hosszú ideig fenntartotta uralmát, már nem létezik. A csillagászati felfedezések és a távcső megjelenése kimozdította a Földet a világegyetem középpontjából és oda helyezte, ahová tartozik: egy naprendszer bolygó- jainak sorába. Ezzel együtt az ember különlegesnek vélt helye is megingott, mivel már nem a világ középpontjában elhelyezkedő Földön, hanem egy egyszerű és még csak nem is a legnagyobb bolygón él. Egy különlegessége talán mégis csak fennmaradt a Földnek. Az élet, amely valaha kialakult rajta ismert életforma perceken belül elpusztulna. Talán a Naphoz való közelsége és a sűrű légköre, amely még beengedi a napsugarakat, de eltávozni már nem hagyja őket és az ebből következő nagy felszíni hőmérséklet, egyszerűen nem teremtett megfelelő körülményeket az élet számára. A Nap negyedik bolygója, a vörös Mars a Föld külső szomszédja. Nagyjából fele akkora méretű, mint a mi bolygónk, de sok hasonlóságot lehet találni e két szomszéd között. Egy nap a Marson csak kb. fél órával hosszabb mint nálunk és mivel hasonlóak a pályaelemei is, itt is váltakoznak az évszakok, csak majdnem kétszer olyan hosszúak, mint a Földön. A egyedüli ismert életformának a részei vagyunk. Ez „Földcentrikussá” tett bennünket, mivel ha Földön kívüli életről beszélünk, tudat alatt mindig a miénkre gondolunk. Ez vonatkozik az életformára is, de főleg az élet alapelemeire és alapfeltételeire. Egy Marskutató csillagász mondta a következőket: „Míg a Viking űrszonda a Mars felszínén mikroorganizmusok után kutat, addig egy helybéli jegesmedve a lábát próbálja elharapni”. Igen, egy teljesen idegen, Földön kívüli világban találkozhatunk olyan életformákkal, amelyeket egyszerűen nem ismerünk fel és elsiklunk felettük. Nagyon nehéz feladat vár azokra, akik a jövőben elindulnak a távoli világűrbe életinnen és túl tel hemzsegő bolygókat keresni, mivel feltehetően azt sem fogják tudni, hogy mit keressenek. Ha meglelik uticéljukat, vajon milyen lesz az ott talált élet? Hasonlítani fog-e a miénkhez vagy teljesen más lesz? Az az életforma, amely a Földön alakult ki, vajon azért ilyen, mert a körülmények erre adtak lehetőséget vagy egyáltalán csak ilyen alakulhat ki? Csak szén, hidrogén, nitrogén, oxigén alapú organikus anyag „kelhet” életre és „szülhet” gondolkodó lényeket? Amíg nem találunk más Földön kívüli élőlényeket, addig ezek a kérdések megválaszolatlanok maradnak. A csillagászok olyan óriási méretű porgázfelhőket fedeztek fel, ill. figyeltek meg, amelyek nagy mennyiségű molekuláris anyagot tartalmaznak és ami még nagyobb szenzációt váltott ki, hogy ezek között többfajta organikus molekula is jelen van. Úgy tűnik, mintha a Világegyetem tele volna olyan anyaggal, amelyből az élet keletkezett a Földön. A megfigyelések ezt bizonyítják. Az ismert Nagy Orion ködben például a víz molekuláit fedezték fel, de ennél bonyolultabb szerkezeteket is találtak több más csillagközi ködben, pl. metánt, metylalkoholt, ammóniát. Több tudós az élet eredetét nem a Földre, hanem a kozmikus térbe, például egy fent említett molekulafelhőbe vagy egy üstökös anyagába vagy bármilyen szilárd kozmikus anyagba helyezi. Ha az ilyen organikus részecskék valamilyen módon egy fiatal bolygó felszínére kerülnek, megfelelő feltételek mellett „életre kelhetnek” és több millió évig tartó folyamat után létrehozhatják az első „élő anyagot”. Vajon törvényszerű-e, hogy minden alkalmas bolygón megfoganjon az élet? Ha igen, akkor a világegyetem tele van élő bolygókkal, csak meg kell találni őket? Reméljük, hogy egyszer mindegyik kérdésre megleljük a választ és nem maradunk örökké egyedül ebben az óriási Világyegyetemben. MÉHES OTTÓ A Mars vörös és sziklás felszíne, ahogy a Viking leszálló egysége látta és elindult bonyolult fejlődési útján. De nem válik-e hamissá ez a különlegessége is valamikor? Egyenlőre csak a földi életforma ismert számunkra, de ahogyan kezdjük felfedezni az első idegen csillagok körül keringő bolygókat, lassan talán eljön az első földönkívüli élet felfedezése is. Az első komoly kutatások már elkezdődtek. A Vénusz a maga titokzatosságával, a Mars az érdekes jelenségeivel már nagyon régen a kutatás középpontjába került, ezért az ember ellátogatott eme világokra. Ha nem is személyesen, de űrszondák és tudományos állomások segítségével közelebbről is meg kívánta vizsgálni az ottani viszonyokat. A Naphoz közelebbi Vénusz bolygóra (más néven Esthajnal csillag) az orosz Venyere űrszondák szálltak le. Tudnunk kell, hogy a Vénusz méreténél fogva csaknem azonos a Földdel, ezzel azonban ki is fogytunk a hasonlóságokból. Ugyanis a sűrű légkör (amely főleg széndioxidból áll) és az áthatolhatatlan felhőzet alatt egy forró (a felszíni hőmérséklet kb. 470 °C körül van), sziklás, nagy méretű mélyedésekkel teli tájat találunk, amelyet állandó szürkület borít. A felszínére leereszkedő szondák forró, száraz és teljesen kihalt, kopár vidéken landoltak, ahol bármilyen felszíni hőmérséklet a nagyon ritka széndioxid légkör miatt -150 °C és 20 °C között mozog. Víz is található a felszínén, de csak jég és pára formájában és a jelenlegi alacsony légnyomás mellett cseppfolyós állapotban nem is létezhet a Marson. Viszont sok jel arra utal (többek között a folyómederhez hasonlító hosszú és kacskaringós képződmények), hogy valaha víz folyt a felszínén, tehát a légkörének is sűrűbbnek kellett lennie. Ha viszont a múltban valamilyen élő szervezetek ki is alakultak a bolygó felszínén, vagy túl mélyen a felszín alá húzódtak, vagy kipusztultak. A Viking űrszondák nem találtak semmit, csak egy kopár, száraz és óriási vulkánokkal teli világról számoltak be, amely az élet szempontjából továbbra is eléggé érdekes. A fent említett kutatások csakis az ismert életformákra voltak kiterjesztve, tehát olyanokra, amelyekkel a Földön találkozunk. Természetesen ez másképp nem is lehetne, mivel más, Földön kívüli életet nem ismerünk és ez nagyon beszűkíti az élet utáni kutatásokat nemcsak a Naprendszer belül, de azon kívül is. A probléma ott kezdődik, hogy a földi életforma az egyetlen, amelyet ismerünk és tovább bonyolódik azzal a ténnyel, hogy mi magunk is ennek az TUDOMÁNY 1996 május 12. l/BSámap
