Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

1996-05-12 / 19. szám

- Köszönöm, Róbert, hogy a börtönfelügyelet beleegyezé­sével maga is ráállt erre a párbeszédre, elvégre a vizs­gálatifogság mégsem baba­zsúr. Én nemcsak azért ke­restem meg itt, mert hosszú éveken át narkós volt és az utóbbi esztendőkben kábító­szer-kereskedéssel is foglal­kozott, hanem mert felfigyel­tem vallomásának egyik mondatára, hogy kamasz­ként azért kezdett el szipóz- ni, mert boldogtalan volt. Sok mindent szeretnék hát megtudni magától de jó len­ne, ha megértené, hogy a társalgásunk könnyen ér­téktelenné válhat...-... ha nem leszek őszinte, igaz?- Igen. Az iratait lapozgatva kitűnik, hogy több esetben félrevezette azokat, akik kérdezték.- Nézze, a pszichológusokat, az or­vosszakértőket vertem át a legjobban. Lé­nyegében szórakoztatott a dolog. Ők ru­tinból kérdeztek, én rutinválaszokat ad­tam. Ezt várták, ezt kapták. Néha talán oda sem figyeltek. Én viszont jobbára tudtam, hogy mit miért kérdeznek. Még gimnazistaként - amikor úgy gondoltam, hogy akár egyetemre is mehetnék - elég sokat olvastam e témáról. Olvastam és kutattam magam. Ezért később rendre ki- éreztem, ha egy pszichológus nem tudott közel férkőzni hozzám. Higgye el, senki nem kutatta igazán a tetteim indokait, vagy annak motívumait, hogy miért kap­tam rá a narkóra. Onnan pedig már csak egy lépés kell ahhoz, hogy valaki szen­vedélybeteggé váljon. Sajnos, én a har­madik lépést is megtettem: nemcsak POKOLJÁRÁS Beszélgetés egy kábítószer-kereskedővel drogfüggő lettem, hanem jó pénzen a fü­vek forgalmazását is vállaltam. Kellett a steksz, mert ez az élvezet nem kis lóvéba kerül.- Kialakult már nálunk a keménydrog piaca?- Részben igen, de igazi bázisa azért még nincs Szlovákiában. Ez főként annak tudható be, hogy a korona nem életképes fizetőeszköz, a külföldi kábítószer-keres­kedők viszont nem bíbelődnek a fizetőké­pes vásárlók felkutatásával. Kellenek hát a hazai dealerek, akik közvetítik a boltot.- Miért? Talán nincs elegendő valuta magánkézben ahhoz, hogy a kábítószer­forgalmazók számára az ország érdekes­sé váljon?- Mostanában már egyre több valuta akad, de négy-öt éve még nem így állt a helyzet. Ezért lehet számítani arra, hogy nálunk is felfut a drogforgalom. A külföldi kereskedők nyilván mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy a könnyebb drogok után most már a hó­dító hatású áruikhoz is hozzászoktassák a hazai érdeklődőket.- Magyarán ez azt jelenti, hogy mosta­nában már hozzánk is eljut, méghozzá nem is csekély mennyiségben, az igazi ká­bítószer!- Szlovákia közel fekszik a Balkánhoz. A kábítószer-szállítás fő útvonala Török­országból kiindulva, a volt Jugoszlávia területén át a nyugat-európai országok fe­lé irányul. Ennek az egyik leágazása Ma­gyarország. Szlovákia, Csehország, majd Ausztria, Németország egészen a célállo­másig. A másik leágazás Románia, Uk­rajna, majd a közép-európai orszá­gok és így tovább. Ezeken az útvon­alakon bonyolítják közel-kelet felől Nyugat-Európa irányába a kamion- forgalmat. Nem titok, a nagyméretű járművekben viszonylag könnyen ki lehet alakítani a kábítószerek rej­tekhelyeit. Ez azt is jelenti, hogy aránylag kis kockázattal szállíthatók a jelentős értéket képviselő drogok. Segíti a hazai kábítószer-alvilágot, hogy a Nyugat-Európába irányuló vendégmunkás-forgalom szintén érinti Délnyugat-Szlovákját. Így az sem meglepő, hogy nálunk is ki­épülőben vannak már a kisebb-na- gyobb kábítószerraktárak.- Beszéljen egyelőre inkább ön­magáról! Annak idején miért kez­dett el szipózni?- Mert mindig csak azt láttam, hogy más boldog. Ahogy nőttem ki a gyermekkorból, úgy éreztem egy­re inkább, hogy szeretnék boldog lenni. Úgy, hogy akihez kötődök, az állandóan őszinte legyen hozzám, és ugyanezt kívánja tőlem is. Lehet, hogy ilyen nincs a földön, de én ilyet képzeltem el, ilyenben tudtam volna felszabadulni. De soha nem volt senkim, aki csak hozzám tarto­zott volna. Állandó szorongásban éltem, ez alól jelentett meg­könnyebbülést a szipózás.- Olyankor mit érzett?- Előjött valamiféle fülzúgás, mintha egy i tenger morajlását hal- A lottam volna. VIég jffl most sem tudom ezt! szavakkal leírni, de azután jött a forróság, sikerült kikapcsolnom, éreztem, ahogy oldódik bennem az örökös fe- szü Sérült vagyok érzelmileg, és ez megol­dást jelentett.- Vissza tud emlékezni a gyermekkorá­ra?- Igen. Soha nem éreztem azt, hogy szeretnek. Vagy ha szerettek is, nem tud­ták kimutatni. És ahogy múltak az évek, egyre több visszautasítást éreztem.- Például az édesapjától is?- 0 szinte soha nem játszott velem. Folyton nevelni akart és számonkérni mindent. Veszekedés volt, az anyámmal is mindig csak civakodott. Az az igazság, hogy az öcsémmel együtt nemigen szeret­tük őt. Ha hazajött, igyekeztünk elmenni otthonról.- Agresszív volt?- Inkább kötekedő. Csak azután vált agresszívvá, amikor inni kezdett. Egyre gyakrabban járt haza piásan. Egyszer ré­szegen felém rúgott. Az öcsém, talán ijedtében, a pártját fogta. Azóta őt is ke­rülöm. Talán ezzel magyarázható, hogy zárkózott vagyok, szinte mindent magam­ba zárok. Akár bánatot, akár örömet.- És az édesanyja? Vele milyen volt a kapcsolata?- Szeretett bennünket, és én is őt. Vol­tak pillanatok, hogy nagyon közel kerül­tünk egymáshoz, de akkor sem tudtam igazán kimutatni iránta az érzelmeimet.- Nélkülöznie is kellett?- Nem. Mindent megkaptunk. Kivéve a boldogsághoz szükséges érzelmi hátte­ret. Talán ez is az oka annak, hogy az érettségiig még csak-csak eljutottam vala­hogy, de olyan hitvány volt a bizonyítvá­nyom, hogy az orvosegyetemről szó sem lehetett. Jött helyette a kötelező katona­ság, ahol még az utolsó csepp optimiz­must és jóérzést is kiölték belőlem. Ott aztán végleg elidegenedtem mindentől és mindenkitől. Eltűnt belőlem a szeretet ér­zése, és nekem azóta sem hiányzik.- Ez aligha jó...- Tudom. De azt is tudom, hogy még gyerekkoromban, csíráiban megölték a bol­dogságomat. Amikor ezt egyre inkább tu­datosítottam magamban, egyre jobban kí­vántam a szipózást. Később pedig a vala­mivel hatásosabb szereket is. Eleinte csak önmagam számára igyekeztem beszerezni a drogokat, de később rájöttem, hogy ez kitűnő pénzkereseti forrás. Őszintén szólva, nem is rossz. Végül ez lett a vesztem.- Milyen drogokat szokott árulni?- Javarészt könnyűeket: főleg marihuá­nát, hasist, néha hasisolajat. Általában olyasmit, ami nekem is jó volt. Én is sokat szívtam, és tudtam, hogy az nem öli meg az embert, legföljebb átformálja. Viszont aki csupán a keményebb drogokban uta­zik, az csakis a pénzre hajt. Azért ad vala­kinek heroint, mert tudja, hogy az illető holtbiztosán vissza fog jönni. Ezekbe a nagy-nagy üzletekbe nem szabad bepörög­ni, mert ott nem lehet szünetelni, hibázni, és a lebukás veszélye is komolyabb.- Mennyi pénzt lehet ezzel keresni?- Itt az jelenti az üzletet, ha a haszon minimum kétszáz, de inkább háromszáz százalékos. A keresletszabályozás lénye­ge, hogy az áru mindig kéznél legyen, ha kell; nagyobb tételben viszont csak olya­noknak szabad eladni, akik tovább árul­ják. Persze, ezt a jövedelmet azért úgy kell nézni, hogy a haszon több emberen csapódik le, és nem minden évszakban jön össze. Biztosnak mondható beindulás csak a nyár elején, illetve november-de­cember fordulóján van. De az anyag így is az egész esztendőben mozgatja az em­bert, hogy dolgozzon tovább, mert a ha­szon mindig a szertől függ. Hogy mennyire drága vagy olcsó.- Róbert, maga kitől vásárolta, mond­juk, a könnyebb szereket?- A hazai forrásokat illetően általában olyan emberektől, akik itthon termeszte­nek füvet, és azt felhozzák a városba. Ne­kik végül is mindegy, hogy répát vagy fü­vet termesztenek, csak jó pénzt kapjanak érte. A jobb minőségű füvek általában külföldről származnak. Egyre biztosabb piacuk van a szintetikus drogoknak is, amelyeket inkább nyugaton állítanak elő. A német, az angol, a holland, a francia vegyipar nagyon fejlett, ezekben az or­szágokban nagyon sok kis laboratórium van, ahol nagyban állítják elő ezeket a drogokat. Ebből is látszik, hogy a balkáni útvonalnak nincs végállomása, hanem oda-vissza irányban, pontosabban körbe- körbe működik.- Pozsonyban hogy néz ki a dolog?- Az óvárosban vannak a gazdagabb arcok, ott többet vásárolnak, mert a pénz is több. Itt vannak a kávéházak, a jobb diszkók. A drogfogyasztók zöme szív, de néha komolyabb anyagokat is használ, s egyre többen fogyasztanak ópiátokat. A leginkább talán a Kórház utcán kezd el­durvulni a helyzet, mert itt egy ideje meg­jelentek az örömlányok, és velük együtt a stricik is. Némelyikük ráállítja a nőjét va­lamilyen keményebb anyagra, hogy ezzel is még jobban magához láncolja. De ez még eléggé ritka eset, mert ezeknek a pa­sasoknak enélkül is elég pénzük van ah­hoz, hogy bármilyen drogot megvegye­nek maguknak. A diszkókban és az egyéb szórakozóhelyeken is sok anyag cserél gazdát, bár itt már tanácsos résen lenni. Részint azért, mert nem tudni, kinek meddig ér el a keze, de ennél is nagyobb probléma, hogy sokan jönnek délről meg keletről, akik nemcsak másként állnak az üzlethez, mint egy normális üzletember, hanem a lehető legócskább minőségű anyagból is iszonyatos profitot akarnak csinálni.-A rendőrség mit tesz?- Mostanában egyre többet szimatol­nak és beépülnek sokfelé, bár a kábító­szer-kereskedelmet manapság már nem lehet felszámolni. A rendőrség legföljebb bekeményíthet, és akkor a dealerek közül jónéhányan elhullanak. Látja, én is itt csücsülök. A komolyabb nehézfiúk vi­szont ritkán akadnak fönn a hálón. Ők többnyire el-elbújnak az olyan vállalko­zások mögé, amelyek nagyjából legáli­sak, vagy annak látszanak. Nekik meg­vannak a belső, szűk kapcsolataik, ahol az üzlet sok mindennel összefonódik. És akkor még nem szóltam a pénzről, mert akinek gubája van. az még az állami végrehajtó-gépezet karmaiból is könnyebben menekül. Igaz, ez már ritkán a könnyű drogok világa.- Olvastam, hogy a megrögzött kábí­tószer-élvezők közül sokan nem érik meg h a mincöt évet... Róbert, maga sohasem félt a haláltól?- Kérem, ne vegye nagyképűségnek, de nem. Ellenkezőleg, számtalanszor kí­vántam a halált, és már öngyilkosságra is gondoltam. Ha torkig voltam mindennel, arra gondoltam, megölöm magam. Annyira szerettem volna boldog lenni, hogy különben sok esetben az életnek sem láttam semmi értelmét. De hiába vet­tem magamhoz kötelet vagy injekcióstűt, mindig csak a narkós kábulatig jutottam. Amikor azután elmúlik a hallucináció, akkor elillan belőlem a mersz is, és csak azon rágódom, hogy miért húzódnak el mellőlem az emberek. Miért viszolyog- nak tőlem, miért csak a drogokról tudnak velem beszélgetni? Mert különben nem vagyok se durva, se csúnya, se hisztériás, se nyomorék. Kiérzik, hogy sohasem vol­tam boldog? Képtelen vagyok leküzdeni a kishitűségemet, és minden helyzetben vesztesnek érzem magam.-Az iskolában milyen diák volt?- Közepes. Mindig tudtam a tananya­got, de feleltetés közben sokszor leblok­koltam. Úgy éreztem, jobban kellene fúj­nom a leckét.- Sportolt valaha?- Nem. Attól tartottam, hogy sohasem tudnék nyerni. Az életben annyiszor ve­szítettem, hogy nem akartam szaporítani a csalódásaimat.- Az öccsén kívül más játszópajtása volt?- Egy srác az ötödik elemiig. Miután átíratták őt egy másik iskolába, én jobbá­ra magányosan sétáltam az iskolaudva­ron.- És a szerelem? Az sohasem kerítette a hatalmába?- Nálunk otthon ez mély, titkolni való magánügynek számított. Amit a szexről részletsebben tudok, azt a könyvekben ol­vastam.- Olvasta? Hiszen ép, egészséges férfi­nak látom...- Soha nem volt meg a kellő bátorsá­gom ahhoz, hogy udvaroljak, hogy tartós kapcsolatom legyen egy lánnyal. A simo- gatásnál, a csókolózásnál tovább sohasem jutottam. Mindig leblokkoltam, egy­szerűen nem volt meg hozzá a kellő önbi­zalmam, hogy lejjebb nyúljak. Féltem a kudarctól. Hogy elhessegessem magam­tól ezt a nyomasztó érzést, egyre gyak­rabban kerestem a bódulatot. A lebegést... azokat az órákat, vagy akár csak perce­ket, amikor nem éreztem a föld vonzását, amely a terheket is a vállunkra nyomja.- Nem megfutamodás ez a valóságtól? Ez lett az életcélja?- És ha az, akkor mi van? De láthatja, nemcsak az életcélom, a vesztem is az lett...- Mielőtt leültünk társalogni, megígér­tem, hogy e beszélgetés anyaga nem kerül a hivatalos aktákba és nem is használhat­ják föl maga ellen, vagy éppenséggel ma­ga mellett. Ezért mielőtt kikapcsolnám a magnót, tudni szeretném: kábítószer-él­vezőként betegnek, drogkereskedőként vétkesnek, vagy egyszerűen csak peches pasasnak tartja magát, akit a körülmé­nyek összjátéka révén lefülelt a rendőrség?- Mondja, nem mindegy, hogy én most mit érzek?... Bűnhődöm és punktum. És még fogok is bűnhődni, hiszen éppen ma­ga mondta, azt olvasta valahol, hogy a kábítószerélvezők a harminc-harmincöt évet érik meg. Akkor még van néhány évem. És legyen nyugodt, magához őszinte voltam. Csak azoknak szoktam hazudni, akik pusztán rutinból kérdezget­nek. De hadd kérdezzek most én is vala­mit: tudja, mi Új-Kaledónia fővárosa?-... nem. Nem tudom.- Megmondom: Nouméa. Bátran meg­jegyezheti. Kedveltem a földrajzot, mert utazni szerettem volna. Sokat utazni, hogy kitörhessek magamból. Nálam talán ennek hiányát pótolja a lebegés.- Talán. De a szenvedélytől azért a gyógyulásig is vezet egy út! Köszö- HBk nőm az őszinteségét. \ MIKLÓSI PÉTER INTERJÚ 1996. május 12. llBSÉmap

Next

/
Thumbnails
Contents