Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

1996-04-14 / 15. szám

32 oldalas színes MAGAZIN Heti tévé és rádió­műsor MJÁMF öíLDŰN 25'JÍ)- MN >a öiíi Képriportunk a 8-9.oldalon A LOJALITÁSRÓL Ankétünk az 5.oldalon Í15 1996. április 14. XXIX. évfolyam Családi magazin Ára 10 korona JÓPÁR hete immár nem ásványvízzel oltom a szomjamat, pedig korábban ez volt a kedvenc ita­lom. Hol ilyen, hol meg amolyan üdítővel kísérle­tezgetek, de valahogy egyik sem annyira jó szomjűző, mint a gyöngyöző szántói víz. Szentül hittem vagy február derekáig, hogy a lehető leg­egészségesebb, ásványi anyagokban dús frissítőt fogyasztok. Ám a szlovák környezetvédelmi mi­niszter egyik percről a másikra megingatta az ás­ványvíz jótékony hatásába vetett rendíthetetlen hi­temet. Ján Zlocha vagy félszáz ember - a parla­ment környezetvédelmi bizottsága és néhány új­ságíró - előtt elképesztő dolgot mondott: a mohi atomerőmű beindításától tartanak az emberek, közben meg mit sem sejtve kortyolgatják a külön­féle ásványvizeket, pedig a bennük lévő sok rádió- aktív anyag sem veszélytelen. A Slatinát és San- tovkát palackozó üzem cáfolata azóta is várat ma­gára, ezért iziben töröltem itallapomról az egész­ségesnek hitt hűsítő italt. Igaz, azóta sem bukkan­tam olyan alkoholmentes nedűre, amelyet élvezet­tel iszogatnék, de tovább próbálkozom. A jégbe hűtött teánál kötöttem ki egyelőre, ám újabb dilemma elé kerültem: egyek-e marhahúst, vagy sem? Nem nagyon nyugtatott meg, hogy a torinói csúcstalálkozó állam- és kormányfői hősie­sen és demonstratívan rágták a marhasültet. Nekik garantáltan nem a ködös Albionból származó megszivacsosodott agyú marhapéldányokat tálal­ták fel, véltem, miközben családunk étlapjáról ész­revétlenül levettem a marhapecsenyét. Döntésemet megkönnyítette a húsvét előtti disznóölés, s ha ez a készlet elfogy, alighanem a húspótló szójakészít- ményeknél horgonyzok le. Lehet, hogy megrögzött hitetlenkedő vagyok, de amíg egyértelmű, minden kétséget eloszlató cáfo­latot nem kapok a hazai húsipari illetékesektől, ad­dig igenis - kételkedem. Mindenről kételkedjünk, mindenről vitakozzunk - jut eszembe az ókori gö­rög filozófus bölcseleté, aki szerint a termékeny polémia viszi előre a dolgokat a megoldás felé. De ami nálunk kergemarhakór-ügyben érzékelhető, az nem más, mint néhány megkésve jött, csillapító­nak szánt nyilatkozat. Az egyik illetékes váltig ál­lítja, hogy Szlovákia a fertőzött marhák importjá­val alaposan gyanúsítható országokból 1993 óta nem hozott be marhahúst, sem állati eredetű ter­méket. Ha ilyen biztosan tudják ezt az állategész­ségügyiek, akkor miért nem nyilatkoztak rögvest, a marhavész-ügy kirobbanásának másnapján, har­madnapján, netán negyednapján? Lassan egy hó­napja téma a világsajtó címlapjain az emberre is halálosan veszélyes, akár tíz-harminc éves lappan- gási idejű betegség, de idehaza nem akadt felelős személy, aki higgadt szakmai érvelésével és té­nyekkel alátámasztott nyilatkozatával csírájában eloszlatta volna a lakosság aggodalmait. Épp e jegyzet írása közben hallottam a rádióban, hogy végre megszólalt az ügyben Baco mezőgazdasági miniszter, aki mindenkit megnyugtatott. De vajon miért hagyta eddig kétségek között az embereket? TÉVEDÉS ne essék, nem azt vártam, hogy John Majort utánozva Vladimír Meéiar vagy Mi- chal Kovác - a hazai marhahús hibátllanságát bi­zonyítandó - a tévé kamerái előtt elfogyasztott volna egy-egy rost-beafet. Netán közös asztalnál... Azt reméltem, hogy az országos állategészségügyi felügyelőség felelős vezetője még valamikor már­cius derekán megnyugtatja a lakosságot és közli: továbbra is minden aggodalom nélkül, nyugodt szívvel fogyasztható a marhahús. Ehelyett mit ol­vasok az újságban? Azt, hogy ugyan a hússal talán minden rendben van, de nem kizárt, hogy élelmes és leleményes honi állattenyésztők kihasználták a nyugati csontőrlemények árának alapos zuhanását és potom áron vettek ezekből az állati eledelekből. Márpedig ha így van, akkor ott vagyunk, ahol a part szakad: pillanatnyilag talán jó húst ehetünk, de ha a teheneket valóban a gyanúsan olcsó zúzott csonttakarmánnyal etették, akkor nálunk is egye­nes út vezethet a marhák megkergüiéséhez. S mi­vel az állati elmezavarral párosuló nyavalya orvosi kutatások szerint átlépi a fajok, vagyis az ember és az állat között áthághatatlannak hitt határokat, hát megnézhetjük magunkat úgy tíz év múlva, mikor az első tünetek jelentkeznek. Ezért pártolok át va­lószínűleg a vegeteriánusokhoz! P. VONYIK ERZSÉBET semmi vész?

Next

/
Thumbnails
Contents