Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-03-31 / 13. szám
32 oldalas színes MAGAZIN Heti tévé és rádióműsor írásunk a 7. oldalon Szörnyek 13 1996. március 31. XXIX. évfolyam Ára 10 korona MIROSLAV KUSY Az etnikai autonómia joga Jozef Moravcík úr, a Demokratikus Únió elnöke nemrég két cikkben* és egy interjúban** nyíltan és részletesen kifejtette véleményét (egyben a DU véleményét) a „kényes” témáról: a magyar kisebbségnek az etnikai autonómiára való jogáról. Ez az álláspont vitaalapul szolgálhat a szlovák politikai élet demokratikus ellenzéke számára; valamennyinek ki kellene használnia az alkalmat, és kifejtenie az álláspontját „a mi magyarkérdésünkben”, mivel a jelenlegi kormánypolitika ezt a kérdést egyre sürgetőbbé és egyre élesebbé teszi. Nagyjából egyetértek Moravéík úr elemzéseivel, végkövetkeztetéseivel szemben azonban fenntartásaim vannak. Ezek nem is az általa kifejtett és leírt álláspontot érintik, hanem inkább azt, amit az adott összefüggésben megkerült vagy elhallgatott. Pedig éppen ez határozza meg az egész probléma felvetésének és kezelési módjainak szemléletét. Az első elhallgatott tény a nemzetállam léte Szlovákiában. Moravéík úr ugyanis a polgári állam és az etnikai autonómia kapcsolatát elemzi. Elemzésével nem lehet nem egyetérteni. Csak az a bökkenő, hogy ez nem a mi esetünk: Szlovákiában ma nem polgári állam létezik. A mi valóságunk a nemzetállam, s a nemzetállam és az etnikai autonómia közti viszony lényegesen különbözik a polgári állam és az etnikai autonómia közti viszonytól. Az etnikai autonómia kétségtelenül idegen elem a polgári államban, de teljesen természetes és logikus következménye a nemzetállamnak: tükörképe annak, nemzetállam kicsiben. Szlovákiában a nemzetállamot nemcsak az alkotmány preambulumának szerencsétlen dikciója sugallja, de elsősorban a nemzetállam eszméjének következetes és alapos megvalósításában érzékelhetjük a jelenleg kormányzó garnitúra politikájában. Ez a politika ma a domináns, az államalkotó és uralkodó szlovák nemzet koncepcióját erőlteti a társadalmi élet minden területére. Megnyilvánulási formái: a nyelvtörvény, mint a kisebbségi identitás elleni koncentrált támadás eszköze, a kisebbségi kultúra (az állami támogatás radikális korlátozása), a kisebbségi oktatás (nemcsak az alternatív oktatás erőltetése, hanem az iskolai önkormányzat elnyomása, az igazgatók leváltása stb.) diszkriminációja; az államigazgatásban, a közügyek intézésében participálódó kisebbségi igények állandó korlátozása. A nemzetállamot kormányzó garnitúra „szlovákhű” politikáját a legnagyobb létszámú, politikailag legöntudatosabb kisebbséggel, azaz a magyarokkal szemben érvényesíti legmarkánsabban. Ezért éppen a magyarság védekezik a leghangosabban. Ha politikai képviselete autonómiát követel, akkor ez az önvédelem logikus válasz a nemzetállam fokozódó nyomása ellen. Az etnikai különválás veszélyes és káros, olvashatjuk Moravéík első cikkében. Igen, az etnikumok kiválása veszélyezteti a működő polgári államot, árt a polgári együttélésnek. Ugyanakkor az egyedüli lehetséges válasz az etnikai jellegű, nemzetállami politizálásra, arra a politikára, amely az állam összes lakójának egyenrangú, polgári együttélését a domináns nemzet tagjainak felsőbbrendűségi princípiumával helyettesíti. Az etnikai különválás tehát nem az autonómiáért kiáltással, hanem a nemzetállam létrejöttével kezdődik: s itt az uralkodó etnikum - az államalkotó nemzet - vált külön először az ország összes többi lakójától, hogy „első osztályú polgáraiból” domináns csoportot teremtsen. Ezzel a különválással a priori meghatározta a nemzetállam másodosztályú lakosságát, amely az autonómia óhajával csak a megsértett polgári egyenlőség orvoslatáért kiált. (Folytatás az 5. oldalon)
