Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-07 / 1. szám
Thomas Muster Tíz évvel azután, hogy a profi tenisz élvonalába került, 1995-ben végre a párizsi Roland Garros Grand Slam-viadal megnyerésével feltette életművére a koronát, sőt egy ideig arra is volt esélye, hogy világelső legyen. Ez ugyan nem jött be, de így sem panaszkodhat szenzációs idényére Thomas Muster, a salakpályák koronázatlan királya. A 28 éves, félelmetes kitartásé sportember az elmúlt esztendőben fantasztikusan kezdte az idényt: zsinórban öt salakpályás viadalon diadalmaskodott, Monté Carlo és Róma után pedig a párizsi nem hivatalos salakpályás világbajnokság megnyerésével élete álma is teljesült. Mindeközben 34 egymást követő mérkőzésen nem talált legyőzőre, ami szintén a rekordok könyvébe tartozó produkció. S hogy bebizonyítsa, nemcsak a salakpályákon ura a helyzetnek, hanem a fedettpályás keményborítású játéktereken is, az ősszel Es- senben újabb diadalt könyvelhetett el. - A salak a legkedveltebb pályám, bár tudom, hogy a világ első tíz játékosa között csak azoknak van helyük, akik gyakorlatilag bármilyen borítású játéktéren helytállnak - mondta minden idők legeredményesebb osztrák teniszezője. Úgy látszik, jósnak nem olyan jó, mint teniszezőnek, hiszen 1995-ben életében először feltornázta magát a világranglista harmadik helyére. Mentségére legyen mondva, hogy ezt a kijelentését még 1989-ben tette, éppen a számára legkritikusabb esztendőben. Az akkor 21 éves versenyző éppen üstökösként robbant be a legjobbak közé, és a rendkívül rangos Key Biscayne tornája döntőjének küszöbén állt, amikor egy ittas autós hátulról nekihajtott és szétroncsolta a bal lábát. Térde gyakorlatilag pozdorjává zúzódott, kérdéses volt, hogy egyáltalán lábra tud-e állni a balesete után. Hála az orvostudomány legjobb képviselőinek és Muster kitartásának, 171 nappal balesete után újrajátszani kezdett. Addig azonban a poklok poklát élte meg. Bal lába ugyan gipszágyban volt, egy speciális pádon ülve azonban már gyakorolta az adogatást, a tenyereseket, a fonákokat. Arca eltorzult a fájdalomtól és a megerőltetéstől, de nem adta fel. S nem adja fel mind a mai napig a küzdelmet. Tavaly tavasszal, amikor éppen Boris Beckerrel vívta Monté Carlóban a döntőt, az egyébként szintén szívós német játékos, látva és saját bőrén tapasztalva ellenfele hihetetlen kondícióját, nem túl sportszerűen, ajzószerek szedésével vádolta meg Mustért. E csúnya kijelentést az osztrák bajnok újabb és újabb sikerekkel és negatív teszteredményekkel cáfolta meg, miközben fügét mutatva a spanyol salakpályás tenisziskolának, valamennyi ibériai játékost legyőzte. Közülük is a legjobb, a Roland Garros kétszeres bajnoka, Sergi Bruguera Mustéitól elszenvedett veresége után, nyíltan fejet hajtott az osztrák fiú előtt, mondván, az év legjobb salakpályásától kapott ki. Ez valóban így van, legalábbis napjainkban. Thomas Muster előtt már csak egyetlen, eddig nem teljesített célkitűzés áll: az, hogy a világ legjobbja legyen. Ilyen akaraterővel, szívóssággal és egy kis sportszerencsével akár még ez a ki nem mondott vágya is teljesülhet. Sidó H. Zoltán MEGKÉSETT SZÜLETÉSNAPI VENDÉGSÉGBEN PÉZSA TIBORNÁL Kedvünkért az aranykard is előkerült aládi gyökerei a Duna innenső oldalára nyúlnak át. Édesanyja köbölkúti ^ származású, ő azonban % k J már Esztergomban született. A Duna-parti városban tanult, ott ismerkedett meg a vívással is, nagyszerű mesterek keze alatt. Innen került Budapestre. Pézsa Tibor hét kerek esztendőn át járt a testnevelési főiskolára, ahol elvégezte a testnevelői tanárképző és az edzőképző szakot. Akkoriban került a Bp. Hon- védba, Szűcs János mesteredzőhöz, aki aztán végigistápolta sportolói pályafutását. Budapesti lakásán beszélgettünk. — Persze hogy készítettem mérleget a hatvanadik születésnapomra. Mindjárt hármat is: egy-egy sportolóit, aktív versenyzői karrier utánit és a jelenlegi állapotomat felvázolót. Nos, elégedett lehetek, mert nagyon kevés embernek adatik meg, hogy minden olyan versenyt megnyerjen, amit meg lehet nyerni. Nekem sikemert kilencvennégyben négyszer meghívták Szaúd-Arábiába, szakmai tanácsadónak, (legújabb ajánlata éppen látogatásunkkor érkezett a közel- keleti országból) s a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is többször felkérte, tartson előadásokat a kardvívásról.- Csak egyetérteni tudok azzal, hogy hat évtizeden át csupa siker kísérte az életemet. Megmondom őszintén, én minden vonatkozásban maximalista vagyok. Ha pingpongozom, nyerni akarok, ha biliárdozom, nyerni akarok... Nehezen viselem el a második helyet is. Ilyen az alaptermészetem. A vívás családiélet-ölő dolog. Hét közben az edzőteremben, a hét végén a versenyeken telnek a napok. Korábban Pézsa Tibornak is sok problémát okozott ez az életmód. Amióta nyugdíjban van, több ideje jut a családra.- Van egy tizenhárom éves kislányom, feleségem a tizenkétszeres maJ. MÉSZÁROS KÁROLY menni a Dunára. Hajnalban kimegyek horgászni, soha nem fogok semmit, de hát ez a legtermészetesebb. Kicsit meglepi a kérdés: mikor vívott utoljára? Egyáltalán magára húzza-e még a vívóruhát?- Ahányszor előadok, annyiszor kell gyakorlati bemutatót tartanom. Anélkül nem megy. Ilyenkor mindig beöltözöm. Ha jól emlékszem, Németországban voltam legutóbb versenyzőként a páston. Egy házi viadalon. Nálunk ez nincs úgy, mint a focistánál, aki akár hatvanöt éves korában is lemegy a pályára, és játszik egyet a vele azonos korú- akkal. Az ember keze, a gondolkodása ugyan még gyors, de a lába roppantul lelassul. Úgy nézne ez ki, mintha álló helyzetben akarnék hokizni. Hát az Több mint harminc év távlatából kerül szóba Pézsa Tibor tokiói egyéni karddiadala. Ki merné gondolni, hogy ennél nagyobb sikert is őrizget versenyzői múltjából. — Az emberek hajlamosak arra, Emléksorok az ajándékkönyvbe Köszöntés és köszönet Családi és baráti körben ünnepelte hatvanadik születésnapját. De a Bp. Honvéd vezetői is köszöntötték az együtt eltöltött közel negyven év jegyében. És még sokan mások. Nagy hálával fogadta a szlovákiai magyar sportbarátok általam tolmácsolt jókívánságait.- Szeretném megköszönni, hogy egyáltalán az eszükbe jutottam. Nem is tudtam, hogy ilyen nagy terjedelemben foglalkoznak a magyar sporttal. Nagyon jólesett. rült. Bár... ha kicsit jobban odafigyelek, győzelmeimet akár többszörösen megduplázhattam volna. De nem vagyok telhetetlen, beérem ennyivel is. Edzőszemmel nézve nagyon bánt a dolog, mert olyan hibákat követtem el, amelyeket nem lett volna szabad. Rendre egy-egy tuson múlott, hogy néhány hellyel lejjebb csúsztam. Ha jobban odafigyeltem volna, ha akkor jobban koncentrálok, nyilvánvalóan többre megyek vele. Tehát van bennem egy pozitív elégedettség és van egy nagyon kritikus elégedetlenség, mert hisz ott volt a lehetőség. Mit tagadjam, mi már akkor profik voltunk. És ha egy profinak adott a lehetőség, akkor azt ki kell használnia. Ha most kerülnék oda, szigorúbb lennék magammal szemben. Végzettsége nyomán egyenes út vezetett a sporthoz. Edzőként is sokra vitte, sőt tanítványai jóval átütőbb eredményeket értek el, mint jómaga. Ennél nagyobb elismerés nem is kell egy mesternek. Kétszeres világbajnokként ő készítette fel például a hétszeres vb-első Nébald Györgyöt.- Nem akartam edző lenni. Mikor elvégeztem a főiskolát, egyesületemben sportvezetői állást kínáltak fel. Én azonban nem vállaltam el, mert hallgattam végtelenül bölcs edzőmre, aki azt mondta: a sportról nem beszélni kell, a sportot csinálni kell. És ettől a pillanattól kezdve nekem nagyon komoly összeütközéseim voltak a sportvezetéssel. Olyanok próbálták sokszor megmagyarázni a vívás lényegét, akiknek fogalmuk sem volt 1 róla. így 1 kezdtem ■ edzősködni, 1 később ezzel 1 párhuzamo- 1 san sportvezető voltam, sőt egy ideig a kardválogatottat is irányítót- 1 tam. Talán nem j is tudok még egy olyan olimpiai bajnokot mondani, akinek így egybeesik a karrierje a sporttal, ráadásul abban az ágában, amely igazi magyar sikerszám. Nyolcvankilencben vonult nyugdíjba. Előtte négy évet a németországi vívóparadicsomban, Tauberbischof- heimban töltött a családjával. Időközben megtanult angolul, franciául és németül is, amit jó dolognak tart, gyár mesterfokú tornászbajnoknő, Bártfai Ágnes. Ő nem engedte, hogy tornász legyen, én nem engedtem, hogy vívó legyen, úgyhogy a gyerek elment lovagolni. Éppen tegnap esett le a lóról, s mondta is az edzője: kár, hogy édesanyád nem látta, ez tízpontos talajfogás volt, mert lányunk szerencsére tal- i pon landolt. Hogy mivel | telnek a hétköznapjaim? 1 Imádok nyelvészkedni, 1 állandóan tanulok, fokozatosan frissítemjel ismereteimet. Hobbim a sakkozás, besegítek a házimunkába. Kisma- 1 roson van egy házam, I azt is gondozni kell. 1 Nagy a kert, tele m szőlővel. Kilencvenig rendszeresen teniszeztem. Hetente kétszer vagy háromszor, főleg párost játszottunk, mert az egyesben sokat kell futni. Kismaroson már elkezdtem a lányommal is ütöget- ni, aki rém türelmetlen, pont olyan, mint az apja, rögtön a legjobban akarja csinálni. Persze nem megy, és akkor jönnek a konfliktusok, a viták... Alkalomadtán hobbiból sportolgatok. Van egy kenum, azzal le szoktam lehetetlen. Időnként történnek kísérletek néhány old boys-verseny létrehozására, ám a résztvevők számára a legtöbbször ínszakadással végződik, ezért én óvakodom az ilyesmitől. Egykoron optimálisan használta ki a versenyzői időszakát arra, hogy tovább képezze magát, tanuljon. Ezt forszírozta tanítványainál is.- A vívás jellegéből adódóan megtartotta intellektuál behatását. Képzetlen, buta ember nem kerülhet oda. Voltaképpen az észcsiszolás alapfeltétel. hogy valakit az olimpiai győzelme alapján becsülnek meg, aszerint fogadják el. Holott én sokkal büszkébb vagyok az egyéni világbajnoki aranyérmemre, amelyet harmincöt évesen nyertem Ankarában. Ott a teljes mezőnyben kellett helytállnom, nem úgy, mint a távol-keleti szigetállamban, ahol országonként csökkentett létszámú versenyző állt rajthoz. Mivel egész Magyarországon nincs a törökországi győzelmemről egy filmkocka sem, ezért mindig tokiói sikeremet látja a nagyközönség. Csoda hát, ha arról emlékeznek rám? Nálunk büszkék az olimpiai bajnokokra, ám emögött nincsenek emberi értékmérők. Tehát engem nem valamennyi tulajdonságommal együtt látnak, hanem sikereim fényében. De így van ez szerte a világon. Baráti körömben meg éppen fordított a helyzet. Azt se tudom, mikor beszéltünk utoljára vívásról. Mert nem téma. Persze a sportoló, szakvezető népszerűsége is változik. Egyik barátom úgy fogalmazta meg: „Tibor, volt egy időszak, amikor divat volt a barátodnak lenni. Most már nem az. ” Szeretem az őszinte embereket. A vívásnak köszönhetően fegyelmezett, pontos. Nem tudja elviselni, ha valaki késik.- Tizenhét évesen kezdtem vívni. Ha ma valaki ebben a korban jelentkezik, akkor hazaküldik, mert későn ment a vívóterembe. Én junior világ- bajnokságon nem is indultam, korosztályom legjobbjai akkor már vb- elsőségekkel büszkélkedtek. Mégis a felnőttek között én értem be hamarabb. Nagyrészt Szűcs János edzői precizitásának, következetes módszertani munkájának köszönve. Igazán páratlan pályára indított. (Vlado Gloss felvételei) Sikercsapatával (balról) egy moszkvai diadal után A KARDVÍVÁS MESTEREI
