Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-02-25 / 8. szám
llasúrnap 1996. február 25. GYERMEKVILÁG- Nálunk, Flandriában, nem szokás elvinni a párnát abból a házból, ahol vendégül láttak bennünket. A flamand urak köpönyegei így a királyi palotában maradtak az ifjú uralkodó nagy bosszúságára. Néhány nap telt el a lakoma után, s a flamand urak hazakészülődtek. A francia király szíves szóval kérlelte Flandria grófját, mulasson még néhány napig Párizsban, és asztalánál egyszer lássa őt, a királyt is vendégül. A furfangos ifjú király ugyanis meg akarta tréfálni a flandriaiakat, akik a palotában hagyott köpönyegekkel éppen nem öregbítették a királyi udvartartás hírét-nevét. Megparancsolta, hogy a városban senki se adjon el tűzifát sem a grófnak, sem az embereinek. Hideg télidő volt akkortájt. A grófnak hamarosan fülébe jutott a királyi parancs.- No, válj csak, franciák királya! Nem jársz túl a flaman- dok eszén, fogadom! - nevetett Flandria grófja, s megparancsolta szolgáinak, hogy a házban található összes ajtókat, faburkolatokat tépjék ki a helyéből, rakjanak belőle tüzet, s annál főzzék meg az ünnepi ebédet. Majd szétküldte embereit a városba, hogy vásároljanak össze minden fellelhető drága bútort, mindennemű drága fából készült faragványt. így is történt. Amikor a francia király a gróf házának ebédlőtermébe lépett, a kandalló feketén ásított, dermesztő hideg fogadta a magas vendéget.- Kihűlt kandallóval vársz rám, kedves atyámfia, holott tudod, hogy odakint farkasordító hideg van - szólott szemrehányóan Flandria grófjához.- A mulasztásomért megbocsáss, uram királyom! Nyomban lobogni fog a tűz, mégpedig magas személyedhez méltó, olyan, aminő eddig még nem égett a te kastélyodban sem! - Ezzel megparancsolta szolgáinak, hogy hozzák be sorra az ékes bútorokat, a drága faragvá- nyokat, és ezekből rakjanak tüzet a király tiszteletére. FUlöp király elámult a flamand urak furfangosságán, tréfás kedvén, gazdagon megajándékozta s kegyesen hazabocsátotta őket. Flandria népe pedig örült, hogy grófja és polgármesterei bátran és okosan, igazi flandriaiak módjára viselkedtek a francia király előtt. Bartócz Ilona átdolgozása Sok-sok évvel ezelőtt, talán már hatszáz éve is elmúlt, hogy meghalt Franciahon öreg királya, s örököse foglalta el a trónt. Ekkor Ludwig van Maele, Flandria grófja is Párizsba indult, hogy hűséget fogadjon az új királynak. Vele tartott Flandria három legnagyobb városának három polgármestere is. Az ifjú király nagyon megörült a messzi vidékről érkezett vendégeknek, szíves szóval köszöntötte, s illő módon lakomára invitálta őket kastélyába. A flamand urak felöltötték legdíszesebb ruhájukat, úgy indultak vendégségbe a királyi palotába. Igen ám, de mikor a fényes terembe értek, észrevették, a király azzal már nem tisztelte meg őket, hogy puha párnát rakatott volna a székekre. Az urak nem sokat teketóriáztak, összenéztek, lekanyarították vállukról a köpönyeget, ki-ki a maga székére terítette, és letelepedett a dúsan terített asztalhoz. Nem akármilyen köpönyegek voltak ezek, finom kelméből készültek, dús hímzés, drága prémek ékesítették valamennyit. A lakoma végeztével Simon van Aertryke, Brügge város polgármestere megegyezett társaival, hogy a köpönyegeket otthagyják a székeken. Tisztességgel elbúcsúztak a királytól, és éppen elindultak, amikor fut ám utánuk a király egyik embere, és hangos szóval kiáltja:- Flamand urak! Álljatok meg! Itthagytátok a köpönyegeiteket! Simon van Aertryke visszafordult, és méltósággal szólott: SZABÓ LŐRINC Szárnya van, de nem madár, repülőgép, amin jár, szél röpíti, az a gépe, így iil a ház tetejére. Ház tetején sok a drót, megnézi a rádiót, belebújt a telefonba, lisztet rendel a malomban. Lisztjét szórja égre-földre, fehér lesz a világ tőle, lisztet prüszköl hegyíe-völgyre, fehér már a város tőle: Rácz fehér már az utca, fehér már a muszka, pepita a néger, nincs Fekete Péter, sehol, de sehol nincs más fekete, csak a Bodri kutyának az orra hegye és reggel az utca, a muszka, a néger, a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter és ráadásul a rádió mind azt kiabálja, hogy esik a hó! Molochnak a mindent elnyelő, nagy áldozatokat követelő erőt nevezik. De így hívják az ausztráliai sivatag egy teljesen ártalmatlan gyíkocskáját is. Igaz, külseje igencsak visszataszító, testéről körben tízcentis tüskék meredeznek. Sokáig azt hitték róla, hogy félelmetes gyilkos, s a tüskéi támadó fegyverek. Pedig dehogy! Éppenséggel védekezésre használja őket, mégpedig a sivatag zsarnoka, a szárazság ellen. Bőre szarurétegén rengeteg apró pórusa van, ezek a tüskék közzötti barázdákban nyílnak a szabadba. Ha a tüskés gyík bármelyik pontjára egy csepp víz hullik, az azonnal beszívódik a pórusokba. Innen a tüskék közötti hajszálcsőrendszeren keresztül a bőrben a fej felé áramlik, ahol két kis lyukacsos párnácskában áll meg. Ezek a moloch szájzugában vannak, így ha a gyíkocska megszomjazik, a legnagyobb szárazságban is szájnál van neki némi ital. Ugyancsak a tüskéivel szívja magába a pocsolya vizét vagy a levegő nedvességét. MEGFEJTÉS A február 4-ei számunkban közölt feladat megfejtése: Svejk, a derék katona. Nyertesek: Illés Csaba, Rimaszombat: Farah Diana, Kassa; Grós Jancsi. Nagy kapós; Kosternák Zoltán. Kürt; Szabó Tamás, Boldog. Szerkeszti: TALLOSI BÉLA egyszer egy igen gazdag földbirtokos. Fösvény volt és kapzsi. Volt egy különös hóbortja: az ökröt macskának, a lovat pedig patkánynak nevezte. Amikor a földművesek a vásárra hajtották az állataikat, ő kiállt az országút szélére, megállította őket, s megkérdezte tőlük:- Mit kérsz ezért a macskáért? Ha lovat látott, ezt kérdezte:- Mit kérsz a patkányodért? De bármennyit is kértek a földművesek, ő az ökörért bizony csak olyan keveset fizetett, mintha macskát vett volna, a lóért meg csupán annyit, mintha patkányért fizetne. De a földművesek féltek a nagyhatalmú földesúrtól, nem tehettek semmit, mert ha elégedetlenek lettek volna a kevés pénz miatt, akkor ingyen elvette volna tőlük az állataikat. Volt a faluban egy bátor és fürge észjárású legény, aki jól megleckéztette a földesurat. Egyszer ő is vásárra vitte az ökrét. Amint vezette az ökröt az országúton, hirtelen ott termett a földesúr, s így szólt:- Add el nekem a macskádat, te legény!- Miért ne? - válaszolta a legény. - De csak akkor adom el, ha a farkát levághatom.- Bolond vagy te! - kacagott a földesúr. - Minek lesz neked a macska farka macska nélkül? s mentek mindketten a maguk útján... Ősszel a legény eladta a lovát is a töldesúmak.- A patkány farkát is levágod? - kérdezte gúnyosan a földesúr.- Le bizony - felelte a legény, s úgy is tett. Eljött a tél. A legény fát vágott magának az erdőben. Egy szánt megrakott fával, s vitte a vásárra, hogy egy kis ÉSZT NÉPMESE pénzt kapjon érte. Mivel lova már nem volt, ő maga húzta a szánt. De nem jutott el a vásárra, mert a földesúr ezúttal is megállította őt.- Hová viszed ezt a szalmát, legény? - kérdezte, s a hasábfára mutatott. Mit tehetett a legény. Eladta a fát a földesúrnak néhány garasért. Még ha valóban szalmát árult volna, azért is többet kellett volna kapnia. Néhány hónappal ezután beteg lett a földesúr. A városból egymás után jöttek hozzá az orvosok, de egyik sem tudott segíteni rajta. Amikor ezt meghallotta a legény, fekete szakállat ragasztott az áliára, a levágott ökörfarkat a batyujába tette, s elment a foldesúrhoz. Orvosként mutatkozott be. Bevezették őt a földesúrhoz, aki nagyon jajgatott. Miután „megvizsgálta” a beteget, így szólt:- Az az én dolgom - felelte a legény. A földesúr adott neki néhány rézpénzt, a legény levágta az ökör farkát,- Sajnos, ez nagyon súlyos nyavalya. Itt csak a forró fürdő segít... A fürdőben hasra fektette a földesurat, elővette az ökörfarkat, s jól elverte őt vele.- Ezentúl majd nem fogod az ökröt macskának nevezni, s a földműveseidtől néhány garasért megvásárolni! - mondta a legény, s gyorsan odébbállt. A földesúr az ütésektől még jobban jajgatott, de restellte elmondani, hogyan „kezelte” őt az idegenből jött orvos. Néhány nap múlva a legény törökös turbánt csavart a fejére, sötét szemüveget vett fel, ezúttal a lófarkat tette a batyujába, s ismét elment a foldesúrhoz. A cselédség hajlongva fo- v fei gadta az „idegen” doktort, J aki így szólt:- Gyógymódom kissé fájdalmat okoz a betegnek, de bármennyire is ordítana az úr, ne jöjjetek be a szobába, mert akkor a gyógyításom hatástalanná válik. Bement a foldesúrhoz, s elővette a lófarkat. Ekkor a ház ura már tudta, honnan fúj a szél, de még mielőtt segítségért kiáltott volna, a legény jól kiosztotta őt a lófarokkal, s így szólt:- Mi van a kezemben?- Lófarok - nyögte a földesúr.- Szóval tudod - mondta a legény. - Ezentúl tehát ne merészeld a lovakat patkánynak nevezni, s a földműveseidtől néhány rézgarasért megvenni. Aztán otthagyta a lófarkat, és sietve eltávozott. A földesúr még egy hónapig nyomta az ágyat. Amikor felgyógyult, soha többé nem nevezte az ökröt macskának, a lovat pedig patkánynak. A fölműveseknek pedig mindig annyi pénzt adott az ökrökért meg a lovakért, amennyit az állatok valóban értek... Sági Tóth Tibor fordítása
