Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-02-25 / 8. szám
A lice Wolforth derékig érő, szép szőke haját copfokba fonva viselte. A hölgy zavartnak látszott, mint egy tizenéves lány, aki először vált szót fiúja szüleivel.- Ön Quinn úr? - kérdezte tétován.- Parancsoljon, asszonyom! - mondtam, s az íróasztalom melletti székre mutattam. Wolforthné elmosolyodott, aztán leült. Most, amikor itt ült a közelemben, tapasztaltam, hogy szőke haja inkább ősz, s a szeme sarkában apró ráncok árulkodnak az életkoráról. Ötven év körülinek becsültem.- Miben lehetek a szolgálatára? - kérdeztem.- Gondolja, hogy már nagy lehet a baj, ha magándetektívet fogadok fel? - kérdezett vissza az asszony.- Azt hiszem - feleltem -, ön bizonyos dolgokat nem tud a férjéről, és ezért boldogtalannak érzi magát. Ez addig lesz így, amíg meg nem szerzem a szükséges információkat. Vagyis az én dolgom az, hogy ismét boldoggá tegyem önt.- Valóban, már alig tudok így élni, ebben a bizonytalanságban - mondta Wolforthné. - Pedig már harmincegy éve vagyunk házastársak.- S ez az első alkalom?- Igen. Hiszen már öt unokánk van. De tudnom kell, megcsal-e.- Talán megkérdezhetné magától a férjétől.- Hiszen ezzel elárulnám, hogy gyanakodom! Pedig ő azt hiszi, hogy bízom benne. Meg aztán, biztosan letagadna mindent. Talán nem tudnék meg semmit. Pedig sejtem, hogy van valakije. Az asszony elmondta, hogy a férje egy biztosítási ügynökségnél dolgozik. Mivel az ügynökség nehéz anyagi helyzetbe került, a férje az esti órákban is dolgozik. Nem minden nap, csupán egy- szer-kétszer hetente. Ilyenkor késő éjjel jár haza.- S ön miért nem hisz neki? - kérdeztem.- Isten tudja. Talán a furcsa tekintete, vagy amiatt, ahogyan bánik velem, amikor éjszaka hazajön. A hajamat simogatja, a nyakamat csókolgatja, miközben én alvást színlelek. Ha ilyenkor megszólalnék, biztosan azt kérdezném, hol járt. De mivel hazugságot nem akarok hallani, inkább úgy teszek, mintha aludnék. Elmondta még, hogy valahányszor későn jön haza a férje, előzőleg telefonál. Megegyeztünk, hogy ha legközelebb emiatt hazatelefonál a férje, az asszony ezt közölni fogja velem. Aztán a hölgy átadott nekem egy borítékot, benne huszonöt dollárt. Csütörtökön délután fél öt tájban Wolforthné jelentkezett.- Most telefonált a férjem, Quinn úr. Azt mondta, hogy ne várjam őt, mert még néhány hivatalos látogatást kell tennie. De ez nem igaz. Ezt a hangja árulta el.- Majd meglátjuk - feleltem, és letettem a telefonkagylót. Fogtam a zakómat, elindultam. Wolforthné elmondta, hogy a férje egyéves szürke Taunuson jár. A rendszámát is megadta. A gépkocsit hamar megtaláltam. Besorakoztam a parkolóhelyen, két kocsisorral mögötte. Elővettem a fényképet, amelyet az asszony adott a férjéről. Acélszürke, hátrafésült haj. magas homlok, sötét keretű szemüveg. Az asszony elmondása szerint a félje ötvennyolc éves, száznyolcvan centi magas, vállbán kissé előregömyed. Fél hat körül pillantottam meg. A kocsija felé tartott, kezében aktatáska volt, melyet a hátsó ülésre tett. Hagytam, hogy néhány autó besorakozzék közénk, s úgy követtem őt egészen Cambridge-ig. Amikor befordult a Charles szálló előtti parkológarázsba, én folytattam az utamat, s miután háromszor megkerültem a szállodát, én is a parkolóban állítottam le a kocsimat. Aztán elővettem parányi fényképezőgépemet, melyben nagy érzékenységű film volt, s ezért gyenge világításban is remek képeket lehetett vele készíteni. Bementem a szálloda szalonjába. Észrevettem, hogy Thomas Wolforth a sarokban ül egy fotelban, s valamit iszogat. A szalonban sok szabad hely volt, ezért egy olyan asztalhoz ültem, amely Wolforth mögött volt, s ahonnan jól láthattam minden mozdulatát anélkül, hogy ő látott volna engem. Rendeltem egy palack Heineként. Aztán megláttam a nőt. Belépett, körülnézett az intim fényű helyiségben, és Wolforth asztalához ült. Aztán a férfihoz hajolt, s arcon csókolta. Lefényképeztem őket Az ismeretlen hölgy húszegynéhány éves lehetett, tehát fele olyan idős, mint Alice Wolforth. Magas, jó alakú, a haja rövidre vágva. Szűk, tengerészkék szoknyát viselt, amely ülés közben látni engedte formás combjait. Sárga kardigánja alatt elefántcsont színű blúzt viselt, amely csak annyira volt nyitott, hogy látni lehetett: néhány értékes aranylánc van a nyakán. Lehet, hogy ez a hölgy a titkárnő volt, vagy jogász, esetleg a börzén dolgozott, s a munkaidő után érkezett ide. A pincérlány egy pohár fehér bort hozott neki. Koccintottak. A hölgy szorosan Wolforth mellé ült, s láttam, hogy a férfi lábát fogdossa. Ezt is lefényképeztem. Tizenöt vagy húsz perc elteltével a hölgy felállt, mutatóujját a férfi ajkához nyomta, s elindult a női toalett felé. Thrmas Wolforth néhány bankjegyet higyott az asztalon. Én ugyanezt tette n, s kimentem a hallba. Ott várakoztam, amíg mindketten ki nem jöttek. Elmentek mellettem, s elindultak felfelé a lépcsőkön. A hölgy átölelte Wolforth djrekát, fejét a férfi vállára hajtotta. Tiszi es távolságból követtem őket. Ismét kész ítettem néhány felvételt. Még azt is lefényképeztem, ahogyan együtt mennek be a szállodai szobába, sőt azt is, ahogy an két órával később elhagyják a szobái. Másnap felhí' ott Alice Wolforth. Azt mondtam neki, hogy egészen Cambridge-ig követtem i féijét, de aztán a Har- vard Square-i ú kereszteződésnél eltűnt a szemem elől. Kedden este ismét felhívott az asszony, s közölte, hogy a félje megint későn fog hazatérni. Megígértem neki, hogy ezúttal igyekszem erdményesebb lenni. Ezúttal egy szőke nővel randevúzott Wolforth. A hölgy alacsonyabb volt és kevésbé feltűnő, mint a múltkori barna, de szintén nagyon elegáns. Ő is fehér bort ivott, aztán ugyanabba az emeleti szobába mentek fel, mint a múltkor. Minden mozzanatot lefényképeztem. A következő alkalommal egy másik szőke hölgy érkezett. Már nem is fényképeztem. Amikor kijöttek a haliból, odamentem a férfihoz.- Wolforth úr? - kérdeztem. Kedvetlenül nézett végig.- Igen. Mit óhajt?- Szeretnék önnel néhány szót váltani.- Ön kicsoda?- A nevem Quinn. Átadtam- neki a névjegyemet, melyen ez állt: Quinn magánnyomozó. KÖNYVESPOLC Megnézte a névjegyet, aztán engem, majd a szőke hölgyet.- Mit óhajt? Vállat vontam. Wolforth vagy egy percig bámult, aztán elővette a szállodai szoba kulcsát és átadta a szőkének.- Válj meg - mondta.- Nos, Quinn úr, mit óhajt?- Nagyon bájos. Igazi szépség - mondtam, miközben a távozó szőke hölgy után fordultam. Wolforth nem szólt semmit.- Véleményem szerint hármuk közül az a barna hölgy volt a legszebb - mondtam. - Én odavagyok a barnákért.- Nézze...- Wolforth úr, ön tudja, hogy az emberek különféle gondjaikkal fordulnak hozzám. Én igyekszem megoldani a problémáikat, s ezzel boldoggá teszem őket. Szeretek boldog embereket látni. S ha boldoggá tehetek valakit, akkor úgy érzem, megtettem a kötelességemet. Ugye, ért engem? Wolforth mogorván nézett rám. Elővettem a barna, majd az első szőke hölgyről készített fényképeket. Elnézte őket, aztán felém fordult. Kis ideig alkudoztunk. Ötezer dollárt kértem a negatívokért, s a kész fényképekért. De másban is megegyeztünk. Másnap délután ismét találkoztunk a Charles szálló halijában, ahol lebonyolítottuk a megbeszélt üzletkötést. Wolforth egész idő alatt gentlemanként viselkedett. Búcsúzáskor kezet ráztunk. Wolforth még köszönetét is mondott nekem. *** Alice Wolforth az íróasztalomnál ült, s a pénztárcája Villámzárjával játszadozott.- Nos, asszonyom - mondtam. - Ne aggódjék. Őszinte leszek.- Tudtam - mondta az asszony idegesen.- Dehogy! Nincs semmi baj! Az ön félje derék, becsületes férfi. Az asszony tágra nyílt szemmel bámult.- Valóban? Bólintottam. Alice Wolforth szemét elöntötte a könny.- Ügy megkönnyebbültem - mondta. - Nem is tudom, hogyan köszönjem meg önnek, Quinn úr. Vállat vontam.- Örülök, hogy így áll a dolog - jegyeztem meg. *** Azóta egy esztendő telt el. Wolforth megígérte nekem, hogy felhagy a titkos találkákkal. S mivel úriember, állja is a szavát. Nem randevúzgat sem a Charles szállóban, sem más szállodákban. S mert állja a szavát, úgy gondolom, ez boldoggá teszi őt. S azt hiszem, hogy Alice Wolforth is boldog. S éppen ezért - boldog vagyok én is... Sági Tóth Tibor fordítása Talamon Alfonz: Az álomkereskedő utazásai Nemzedékének legígéretesebb írójaként tűnt fel Tálamon Alfonz, akinek harmadik prózakötete egyértelműen bizonyítja, hogy időközben a fiatal magyar prózairodalom élvonalába került. A Kalligram Könyvkiadónál Az álomkereső utazásai címmel a közelmúltban megjelent elbeszélésválogatás hét rövidebb-ho- szabb írást tartalmaz. A novellák az emberi, lelki konfliktusok kíméletlenül őszinte feltárását adják, a fiatal író expresszív, gazdag nyelvezetével, a tőle megszokott súlyos képzeletvilággal. „Tálamon azon kevés kortárs alkotók közé tartozik, akik - dacolva korunk kiábrándító pró- zaiságával - korhoz nem köthető mítoszrajzokká gyúrják a psziché történéseit...” - olvashatjuk a kiadó fülszövegében. Tálamon Alfonz eddigi kötetei: A képzelet szertartásai (1988), Gályák Imbrium tengerén (1992). Tőzsér Árpád: Egy diófa és környéke Tavaly ünnepeltük Tőzsér Árpád születésének hatvanadik évfordulóját. A költő, irodalomkritikus, esszéíró és szerkesztő Tőzsér ennek apropóján három kötet megjelenését nyugtázhatta, amelyek szinte teljes alkotói pályáját igyekeztek befogni és felmutatni. A Budapesten kiadott Mittel- szolipszizmus a költő verseiből nyújtott válogatást, a Kalligram Kiadó által megjelentetett életrajzi sorozatban pedig Péchy Györgyi monográfiája mutatta be az alkotót és az embert. A közelmúltban a Nap Kiadó által kiadott Egy diófa és környéke pedig az esszéíró Tőzsér három irodalomtörténeti portréját fogja össze, nevesül a Szenei Molnár Albertról, Amadé Lászlóról és Baráti Szabó Dávidról írt tanulmányokat, kiegészítve ezeket a tavalyi Balassi-évfor- duló kapcsán írt két rövid tanulmánnyal. A kötethez Kovács Sándor Iván írt előszót. A jaguár fiai Az Egyszemű éjszaka nemzedékének költőjeként indult és a szlovákiai magyar lírában egyéni hangot képviselő Mi- kola Anikó a kevésszavú, ritkán megnyilatkozó alkotók közé tartozik. (Hosszú szünet után tavaly jelent meg az AB-Art Kiadó gondozásában egy válogatott verskötete.) Az irodalomkedvelők tudják, hogy ő a magyar nyelvterület egyik legérdekesebb „témájú” műfordítója: a kecsua indiánok népköltészetét az ő szakavatott tolmácsolásában olvashatták olykor az ínyencek. Most megjelent kötetében (szintén az AB-Art Kiadó jóváltából) tágít a horizonton. A könyv dél-amerikai indián mesék, mítoszok, legendák válogatását adja az olvasónak, kiegészítve a szerző rövid eligazító tanulmányával. -yIRODALOM ____ _________________________________________________________________________________ 1996. február 25. l/BSámap
