Új Szó, 1996. december (49. évfolyam, 281-303. szám)

1996-12-04 / 283. szám, szerda

10 NAGYSZÜNET ÚJ SZÓ 1996. DECEMBER 4. Azt mondta, ellopták a pénztárcáját Égy sikeres nap... Megtudhatod, hogy milyen diák volt Nagyvendégi Éva újságíró, az Új Nő havilap főszerkesztője... Csak azt tanultam, ami érdekelt GRENDEL GÁBOR Manapság az ember sok érdekes dologgal találkozhat az utcán. Márpedig egy tizenéves járókelőt egyre jobban érdekel a „külvilág". Valahogy így lehetett ezzel e történet írója is, aki egy napon a következőkre szánta magát: összefoglalja egy napba azon események sorozatát (persze, csak a legjobbakat), amelyekkel tizenhat év alatt volt szerencséje találkozni. így született még a „sikeres nap", amely a véletlen folytán szerdára esett. Ez a bizonyos nap (ahogy azt hősünk megírta), pont úgy kezdődött, mint a többi... De most már átadom neki a szót: Szóval, fölkeltem, reggeliztem, iskolába mentem, de... csak egy rövid időre. A ' kötelesség Dunaszerdahelyre szólított, ahol egy bemutatón kellett aktívan részt vennem. Illetve, nem kellett, hanem lehetett. Ilyen lehetőséget pedig nem lehet elszalasztani. Illetve lehet, de nem kell. Tehát egyszer csak ott voltunk. Javában zajlott a bemutató, amikor furcsa emberek érkeztek hozzánk, az asztalfoci asztalhoz. Bántam is, hogy nem volt nálam 5000 hazai pénz, mert ezek az idegenek ilyen papírnak megfelelő összegben játszottak volna velünk. így azután az úton hazafelé azon törtem a fejem, miért nem vittem magammal pénzt Szerdahelyre. Honnan kerítettem volna elő? Addig-addig töprengtem, mígnem arra lettem figyelmes, hogy Pozsonyban vagyok. Az XY utca 15-ös számú háza felé vezető út a K-marton át kanyargott. S ha az ember arra jár, csak azért is benéz, hogy mi újság odabenn. Én nem így tettem, mert odabenn éppen bombariadót játszottak, élesben. Ezek után a Kijev Szálló felé vezető úton kellett végigsétálnom, ahol egymás hegyén-hátán sorakoznak a „pénzváltó automaták". Egyikük talán gazdag osztrák turistacsemetének nézett. Tény, hogy valutát váltott volna. Velem. Kedvem lett volna (csak az úr bosszantására) felajánlani szerencse egydollárosomat, de nem tettem, mert azt vészhelyzetre tartogatom. Folytattam hát utamat. Találkoztam egy régi „kedves ismerősömmel", ciki már sokadszor szólított meg, mondván, ellopták a pénztárcáját, s neki sürgősen 12 Sk-ra van szüksége, hogy buszjegyet válthasson Malackára. Némi apró volt nálam... Végre hazaértem. Otthon kezembe vettem a megújult Új Szó szerdai számát. Egy Vasárnap is hevert az asztalon. Rémülten vettem tudomásul, hogy Kaprinay Zoltán, a Nagyszünet című diákoldal szerkesztője már az Új Szót és a Vasárnapot is megfertőzte. Felháborodásomban este sétálni indultam. Fél kilenc körül lehetett, amikor a Kereszt utcán sétáltam hazafelé. Ez az utca híres arról, hogy hétköznapokon este nyolctól csúnyábbnál csúnyább ún. „örömlányok" sorakoznak fel mellette. Bár nem tudom, kinek öröm velük (különösen, ha az ember alaposabban szemügyre veszi őket). Nekem kissé a kommunista rendszert juttatják eszembe, amikor szintén a mennyiség és nem a minőség volt fontos. Csak az felháborító, hogy egy ilyen hölgy képes egy tizenhat éves fiatalembert (azaz engem) leszólítani: 1000 szlovák korona ellenében hajlandó lenne velem. Szegény! Senki nem világosította fel, hogy én a világ minden kincséért sem vagyok hajlandó vele, meg a hozzá hasonlókkal, (rosta) Hetvenhattól nyolcvanig volt a dunaszerdahelyi gimi diákja. Azé az iskoláé, ahová most a lánya jár. Tavaly nyílt ott a nyolcosztályos gimnázium, oda íratta Rékát. Éva mindig önálló diák volt, szülei azt sem tudták, milyen jegyeket kapott. Harmadikban már maga írta alá az ellenőrzőjét. SZÉL JÁNOS Úgy tartottam, hogy az életben magamnak kell kiharcolnom a helyemet. Arról is magam döntöttem, mit tanuljak meg, s mit ne. Mindig tiszta egyes tanuló voltam, de csak azt tanultam, KAPRINAY ZOLTÁN November hatodikán írtam Neked a jogokról, pontosabban arról, hogy a jogokat a kötelességek és a szankciók váltották fel. Rá egy hétre, november tizenharmadikán ugyancsak írtam erről a problémáról. Ismételten megkértelek arra, küldd el a Te sulidban érvényben lévő belső rendszabályt, rendtartást. Akkor már idéztem egy mondatot az egyik iskola rendtartásából. Pár ilyen szabályt elküldtél, de még nem kaptam meg az összeset. Márpedig ezt a harcot (sem) nem adom fel. Érdekes módon ami érdekelt. Abból éltem, amit a tananyag mellett olvastam, olyankor óra alatt is a könyvet bújtam. Emlékszem, állandóan az első padban ültem. A tanárok sokszor nem is sejtették, mi történik a pad alatt... Kedvenc tantárgyaid? A magyar, történelem és a nyelvek. Nekem kevés volt, amit a tanterv előírt, sokkal többet akartam. A suliban, persze, ez senkit sem érdekelt. Csak az, hogy a diák megtanulja a tananyagot. Előfordult, hogy valahová készültem, s tudtam, feleltetés lesz, hát az elsők között jelentkeztem, és a következő órán, amíg a többiek feleltek, mentem a dolgom után. Majd arra a napra írtam magamnak az igazgató urak által beígért szabályok (mindegyike) sem érkeztek meg. Az egyik gimnáziumban, amikor az igazgató urat megkértem erre a szívességre, azt mondta, a következő szünetben majd megbeszéljük a dolgot, most órája van. A következő szünetben az illető „úriember" titkárnője közölte velem: az igazgató úr azt üzeni, hogy nem adja ki. Az ilyenek még azt is letagadják, hogy van ilyen rendtartás. Láthatod, szükségem van Rád, hiszen a Te sulidról, a Te diákéletedről van szó. Sokan azt sem tudják, hogy a sulijukban van ilyen rendtartás, csak nagyritkán kerül szóigazolást. (Ez igen! - Zoltán megjegyzés) Hogy alakult az „A" osztály élete? Barátok voltunk, de nem voltjellemző az osztályra az összetartás. Nem hatottunk egymásra, igaz, az egyik osztálytársnőm ma is a barátnőm. Úgy érzem, bármi történhet az életemben, sohasem fogunk elszakadni egymástól. Osztályunkban kisebb csoportok alakultak ki, falkaszellem uralkodott. A négy-öt lánycsoport alig tartotta egymással a kapcsolatot. A mi csoportunk suli után is összejárt, mindent tudtunk egymásról, ismertük egymás gondolatait. Úgy néztünk a jövőre, mint egy almára, melyet leszakíthatunk a fáról, s a tenyeba, ha néha megfenyegetik őket: hogy ecet. Folyamatosan várom ezeket a rendtartásokat Tőled, amelyeket a suliban kikérhetsz, a vezetőség pedig köteles (!) Neked azt kiadni. Ha nem adják ki, mondd meg nekik, hogy vegyék be (azokat a rendtartásokat is, amelyeket már esetleg előtte kiadtak az idősebb diáktársaidnak)! A jövő heti Nagyszünetben részletesebben olvashashatsz majd emeletes hülyeségeket arról, hogy milyen kötelességeid vannak. Illetve elolvashatod majd azt a Diákhálózat, a tizenöt gimnázium és szakközépiskola által kidolgozott kiegészítő javaslatot, amelyet kirünkben tarthatjuk. Sokak álmai nem teljesültek az osztályból, de állítom, hogy ez mindig az adott emberen múlik. Eddig három osztálytalálkozótok volt. Osztálytársaim alaptermészete nem változott. Pedig azt mondják, az évek formálnak bennünket. Furcsa, hiszen a mi osztályunk mindenre nyitott volt. A tanáraid? Voltak jó tanáraim, akiktől rengeteget kaptam. Útravalót mégis Ozsvald Edit tanító néni adott, még az alapiskolában. Neki köszönhetek a legtöbbet. Sokat foglalkozott velem. Az ő érdeme, hogy már az. alapsulin tudtam, újságíró szeretnék lenni. lencvennégyben az Országos Középiskolás Találkozón állítottak/állítottunk össze. Azért, hogy Neked (is) jobb legyen. Ha pofon üt a tanár, ne kelljen azon gondolkodnod, hogy sírj, nevess, vagy visszaüss. Mondjuk azért, mert egy diákszervezet áll mögötted, mondjuk azért, mert tudod, hogy mihez van jogod Neked, és mihez a tanárodnak. Együttes erővel könyebb. Tudod, a Jednotában van az erő. Türelmetlenül várom soraidat! Azoktól, akiknek a levelére még nem válaszoltam, bocsánatot kérek, és addig is küldök három puszit. Majd igyekszem... Sokan azt sem tudják, hogy a sulijukban van ilyen rendtartás, csak nagyritkán kerül szóba... „Továbbá köteles vagy..." című fejezet Jövőbarát A MOL töltőállomások a jövő évezredbe váltottak belépőjegyet a kedvező ökológiai technológiával és az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatások színvonalával. Emberbarát A MOL Szlovákia munkatársainak minden igyekezete arra irányul, hogy a motorosoknak a lehető legszínvonalasabb szolgáltatásokat nyújtsák, s az ügyfelek a MOL töltőállomásokon kényelmesen és kellemesen érezzék magukat. A személyes kiszolgálásnak és a gazdag áruválasztékot kínáló kereskedelmi helyeknek, valamint annak köszönhetően, hogy közvetlenül a töltőállomásokon lehetőség nyílik az általános karbantartásra, a MOL töltőállomás az a hely, ahová örömmel térünk vissza. Környezetbarát Mindenki örömmel veszi, ha a töltőállomáson megállhat, ellenőrizheti autóját, esetleg bevásárolhat anélkül, hogy a mindenütt áradó benzinszag kísérné. A MOL töltőállomásokon - az új technológiának köszönhetően - nem érezni a benzint. A tankolás során ugyanis egy gombnyomásra elindul a „pisztolyból" a benzin a tartályba, miközben a gáztermékeket a föld alatti tárolókba szívatják vissza. Ezenkívül a MOL Slovensko társaság célja a töltőállomások ökológiai szempontból abszolút biztonságos és hibátlan működése. Régióbarát A MOL töltőállomások az adott régióban a lakosság számára nemcsak új munkahelyeket biztosítanak, hanem további előnyökkel is járnak. A MOL Slovensko társaság támogatja annak a régiónak a fejlesztését, amelyben töltőállomást létesít, a lakosoknak lehetőségük nyílik arra, hogy a nap 24 órájában vásárolhassanak élelmiszereket, s ügyfelei számára különböző támogató- és társadalmi rendezvényeket szervez. Örök barát! MOL SLOVENSKO Töltőállomások