Új Szó, 1996. december (49. évfolyam, 281-303. szám)
1996-12-04 / 283. szám, szerda
ÚJ SZÓ 1996. NOVEMBER 4. SPORT FR^J Ma este véget érnek a csoportküzdelmek a labdarúgó Bajnokok Ligájában - folytatás márciusban Négyen már a nyolc között A mai 6. fordulóval befejeződnek a Bajnokok Ligája idei csoportmérkőzéseinek küzdelmei. Valamennyi találkozó 20.30 órakor kezdődik. A csoportokból az első két helyezett jut tovább. MTI-JELENTÉS • Az már biztos, hogy a címvédő Juventus, az Adetico Madrid, a Borussia Dortmund és az FC Porto ott lesz a legjobb nyolc együttes mezőnyében. Az A-csoportban három csapat, a Grasshoppers, az Ajax Amsterdam és a Auxerre egyformán kilenc ponttal rendelkezik, vagyis a trió bármelyik tagja kiharcolhatja még a továbbjutást. A 3 pontos Glasgow .Rangers semmiképpen nem lehet a negyeddöntő résztvevője. A továbbjutásra esélyes három csapat közül talán az Auxerre helyzete a legkönnyebb, hiszen a franciák hazai pályán mérkőznek. A Grasshoppers-Ajax mérkőzésnek óriási a tétje, hiszen egy vereség mindkét csapat számára a búcsút jelenti. Az Auxerre kudarca esetén viszont a svájci gárda és az Ajax döntetlennel is elérhetné a célját, vagyis kvalifikálná magát a negyeddöntőbe. Nem ígérkezik különösen izgalmasnak a B-csoport utolsó fordulója, mivel az Atletico Madrid és a Borussia Dortmund már korábban biztosította helyét a legjobb nyolc csapat mezőnyében. A Widzew Lódz és az egykori BEKgyőztes a Steaua Bucuresti viszont abban az esetben is csak a csoport harmadik helyén végezKarel Poborský (a labdával) csapata, a Manchester United Bécsben, a Rapid otthonában szeretné kiharcolni a nyolc közé jutást. Vajon sikerül-e gólt lőnie a cseh futballistának? (Fotó: UEFA News) het, ha megnyeri hatodik találkozóját. A Világ Kupa-győztes Juventus már továbbjutott, a Fenerbahce és a Manchester United reménykedik. Mind a török, mind pedig az angol bajnoknak csak a győzelem jelentené a továbbjutást. A 6 pontos Manchester, ha nyer, továbbjut, feltéve, hogy a 8 pontos Fenerbahce nem nyer Torinóban. Mert a törökök jutnak tovább, ha győznek, sőt, akkor is, ha kikapnak, de az angol bajnok nem tudja megverni Bécsben a Rapidot. A törökök mellett szól, hogy a bécsi zöld-fehérek az idei sorozatban otthon még nem kaptak ki. Igaz, Szombaton asztalhoz áll a világbajnok is! Pingpongcsemege a lamacsi csarnokban ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS • Pozsony. A férfi asztalitenisz BEK negyeddöntőjében - a tavalyihoz hasonlóan - a ŠKST Sporiteľňa Bratislava most is az olasz bajnokkal méri össze erejét. A szlovák csapat szombaton a lamacsi sportcsarnokban (19.00) a világklasszisokkal telitűzdelt Libertás Alfaterna együttesét fogadja, amely egy éwel ezelőtt a második helyen végzett, s a nyolc között 4:1 -re verte a pozsonyiakat. Az olaszok a közelmúltban alaposan megerősödtek, hiszen sikerült leigazolniuk a kínai Kong Ling-huit, aki nyert már világbajnokságot egyesben és párosban, s a Világ, valamint az Ázsia Kupán is diadalmaskodott. Rajta kívüla vendégeknél asztalhoz áll még egykori honfitársa nem is győztek... A Rapid a csoport utolsó helyén tanyázik, és már kiesett. Az FC Porto is már a negyeddöntő résztvevője. A másik továbbjutó helyért két együttes, az AC Milan és a Rosenborg verseng. Utóbbi csak óriási bravúrral kvalifikálhatná magát a legjobb nyolc közé: akkor, ha Milánóban győzné le az itáliai riválist. Az AC Milánnál George Weah és Marcel Desailly mellett Stefano Eranio játékát akadályozza meg eltiltás. A holland védő, Edgar Davids kéz-, Christian Panucci izomsérüléssel bajlódik. A montenegrói sztár, Dejan Savicsevics a jelek szerint újra pályára lép a Bajnokok Ligájában. A norvég bajnoknál Jahn Ivar Jakobsen az egyetlen eltiltott. Az angol Tottenhamhez távozó csatár, Steffen Iversen ezúttal szerepel utoljára a Rosenborgban. A 6. forduló ma esti (20.30) műsora-A-csoport: Grasshoppers-Ajax (élőben közvetíti az MTV 2 és a CST 2), AJ Auxerre-Glasgow Rangers; B-csoport: Dortmund-Steaua (élőben közvetíti az RTL), Adetico Madrid-Lódz; C-csoport: Rapid Wien-Manchester United (élőben közvetíti az SZTV 2 és azóRF 1), Juventus-Fenerbahce; D-csoport: AC Milan-Rosenborg, IFK Göteborg-FC Porto. SPORTHÍRADÓ (nemrég kapott olasz állampolgárságot), Jang Lin (az olasz nyílt bajnokságon megverte Waldnert!) és Massimiliano Mondello. A 22 éve alakult klubot Jang Ksziao Peng irányítja, aki egyben az olasz válogatott mestere is. A hazaiknál a Vladimír Janči, Martin Grežo, Martin Jaslovský trió kap játéklehetőséget a BEKnegyeddöntőben. Kollárovits István, a pozsonyiak szakvezetője: „Mivel a korábbi edző váratlanul távozott, ezért én vezetem a tréningeket. Az erőviszonyokat figyelembe véve, csak a tisztes helytállásban reménykedhetünk, már az nagy siker, hogy idáig eljutottunk. Beléptidíj nincs, és aki kilátogat a pingpongcsemegére, étellel, itallal vendégül látjuk..." (zsigárdi) • A jégkorong Extraliga 20. fordulójában: Martin-Slovan 2:2 (1:0, 0:0, 1:2), Poprad-Nitra 6:3 (2:1, 4:0, 0:2), Sp. N. Ves-B. Bystrica 4:1 (1:1,1:0,2:0), L. Mikuláš-Dubnica 3:4 (1:4,1:0,1:0). A Košice-Trenčín tévés rangadó jóval lapzárta után ért véget. • A labdarúgó UEFA Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján: Karlsruhe-Bröndby 0:5 (az első meccsen 3:1), tj.: Bröndby; Schalke 04-FC Bruges 2:0 (1:2), tj.: Schalke 04; Besiktas Istanbul-FC Valencia 2:2 (1:3), tj.: FC Valencia. • Münchenben elkezdődött a 7. Compaq Grand Slam Kupa nagyszabású férfi tenisztorna: Henman-Stich 6:3, 6:3; Washington-Krajicek 6:1, 6:2; Becker-Stoltenberg 6:3, 6:2; Courier-Rosset 7:5, 6:2. Enqvist is visszalépett, helyette a spanyol Corretja játszik majd. • A brünni teniszgála nyitómérkőzésén: Hingis-Paulus 6:1, 6:4. A tegnap esti találkozón Habšudová 6:1, 6:l-re verte Sukovát. • Sorsoltak az 1998-as férfi kézilabda Eb-re. Szlovákiának előselejtezőt (Törökország, Észtország, Lettország) kell játszania, s ha továbbjut, akkor a 4. csoportban (Spanyolország, Norvégia, Németország) folytathatja. A magyarokat az 5. csoportba (Svédország, Dánia és a D-előselejtező csoport győztese) sorolták. A két-két legjobbjut az olaszországi Eb-re. • Jaromír Jágr lett az elmúlt hónap legjobbja a jégkorong NHLben. • Előkészületi női kézilabdamérkőzésen Neusiedlben: Ausztria-Szlovákia 31:25 (12:10). • A KENŐ 10 tegnapi, 319. sorsolásának nyerőszámai: 1, 2, 12, 19, 22, 23, 24, 28, 33, 34, 47, 53, 58, 61, 63, 69, 71, 74, 79, 80 RÖVIDEN Az elnök is fogadta a DK-győzteseket Párizs. Hősöknek kijáró fogadtatásban részesült a Davis Kupát megnyert francia teniszválogatott: a csapat tagjai kedden egy nyitott tetejű autóban végighajtottak Párizs híres főutcáján, a Champs Elysées-n, amelynek járdáiról a rossz, esős idő ellenére több ezren üdvözölték őket. A válogatottat ezt megelőzően az Elysée-palotában fogadta Jacques Chirac államfő, aki meleg szavakkal méltatta teljesítményüket, azt, hogy vasárnap a svédországi Malmőben hatalmas küzdelemben sikerült legyőzniük a házigazda svédek csapatát, (m) Rajt a labdarúgó Ázsia-bajnokságon Abu Dhabi. Az olajiparáról híres Egyesült Arab Emírségekben ma megkezdődik a XI. labdarúgó Ázsia-bajnokság. Az eseményen tizenkét válogatott lép pályára, nem úgy, mint a négy éwel ezelőtti kontinensviadalon, amelynek mezőnyét csak nyolc együttes alkotta. A résztvevők között található Japán és a Dél-koreai Köztársaság válogatottja is. Az ázsiai erőviszonyokat figyelembe véve nem lenne meglepetés, ha a 2002-es világbajnokság házigazdáinak egyike szerezné meg az aranyérmet, (m) Albániát visszavette a FIFA! Zürich. A FIFA visszavette tagjai sorába az Albán Labdarúgó Szövetséget, így nincs akadálya a december 14-i Észak-írország-Albánia vb-selejtező megrendezésének. A FIFA azután tiltotta el meghatározatlan időre az albán válogatottat a nemzetközi mérkőzésektől, hogy az ország sportminisztériuma felfüggesztette tisztéből a szövetség főtitkárát, Eduard Dervishit és feloszlatta a végrehajtó bizottságot. A FIFA nyomására Dervishi felfüggesztésétvisszavonták. (m) Az MTK „csak" ötpontos előnnyel őszi bajnok Elutasított győri óvás MTI-JELENTÉS Budapest. A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága a pályán elért eredménnyel, azaz 3:2-es Fradi-győzelemmel igazolta a november 16-án lejátszott Ferencváros-Győr NB l-es mérkőzést. Mint ismert, a győriek azért óvták meg a meccset, mert a ferencvárosiaknál egy időben négy nem magyar játékos szerepelt, holott a szabályok csak hármat engedélyeznek. Az indoklás szerint az ukrán Szergej Kuznyecov „futballmagyarként" lépett pályára, s ezt a jogosultságát akkor sem veszítette el, amikor egy időre elhagyta az FTC-t. Mivel az MTK - hétfőn este - az őszi idény utolsó találkozóján csak gól nélküli eredményt ért el Szombathelyen a Haladás ellen, így a kékek „csak" ötpontos előnnyel várhatják a tavaszi folytatást. 1. MTK 17 15 1 1 47:12 46 2. Ferencváros 17 13 2 2 39:20 41 3. Újpest 17 12 3 2 39:17 39 4. Vasas 17 12 2 3 27:12 38 5. Kispest 17 9 3 5 26:21 30 6. Debrecen 17 8 4 5 33:21 28 7. BVSC 17 7 4 6 22:16 25 8. Győr 17 7 3 7 22:27 24 9. Zalaegerszeg 17 7 1 9 17:30 22 10. Haladás 17 5 5 7 20:19 20 11. Vác 17 5 4 8 22:27 19 12. Videoton 17 4 6 7 20:22 18 13. III. Ker. TVE 17 4 6 7 23:31 18 14. Békéscsaba 17 4 3 10 19:34 15 15. Siófok 17 4 3 10 13:31 15 16. Csepel 17 2 7 8 25:31 13 17. Stadler FC 17 2 3 12 9:27 9 18. Pécs 17 1 4 12 13:38 7 TIPPELŐKNEK Szerda, december 4. Jégkorong NHL: 46. Buffalo-Vancouver 2,0-4,5-2,2-1,41,45; 47. Ottawa-Pittsburgh 2,54,8-1,8-1,6-1,35; 48. Montreal-Boston 1,75-4,8-2,6-1,301,70; 49. NY Rangers-Philadelphia 1,8-4,8-2,5-1,35-1,6; 50. Washington-Detroit 2,1-4,5-2,11,45-1,45; 51. Dallas-San Jósé 1,65-4,9-2,8-1,25-1,8; 52. Colorado-Edmonton 1,65-4,9-2,81,25-1,8; 53. Anaheim-Tampa Bay 2,0-4,5-2,2-1,4-1,45. Labdarúgó Bajnokok Ligája: 54. Auxerre-Glasgow Rangers 1,4-3,0-8,20-2,2; 55. Grasshoppers Zürich-Ajax Amsterdam 2,3-3,22,3-1,35-1,35; 56. DortmundSteaua Bucuresti 1,25-3,8-9,5-02,7; 57. Adetico Madrid-Widzew Lódz 1,25-3,8-9,5-0-2,7; 58. Rapid Wien-Manchester United 3,5-2,8-1,9-1,6-1,2; 59. Juventus-Fenerbahce 1,45-3,0-6,8-02,1; 60. IFK Göteborg-FC Porto 2,5-2,8-2,5-1,35-1,35; 61. AC Milan-Trondheim 1,2-4,5-8,5-03,0. Angol labdarúgó Premier League: 62. Arsenal-Southampton 1,353,5-7,0-0-2,35; 63. West Ham-Aston Villa 2,5-2,8-2,51,35-1,35. Angol II. labdarúgó-divízió: 64. Stoke City-Charlton 2,0-2,8-3,2-1,2-1,5. Kedden este már a 20. forduló mérkőzéseit bonyolították le a jégkorong Extraligában. Nagy érdeklődés előzte meg a listavezető trencséniek kassai, valamint a Slovan turócszentmártoni vendégjátékát... > - (Berenhaut Róbert felvétele) Tegnap bejelentették: Szlovákia megpályázza a 2001. évi férfi testépítő-vb rendezését Menetrendszerű világbajnoki érmek J. MÉSZÁROS KÁROLY Pozsony. A Szlovákiai Testépítők, Erőemelők és Fitnessversenyzők Társulásának nemrégi tisztújító közgyűlése után is Michal Čapla maradt az ország egyik legsikeresebb sportágának első embere, de a vezérkar is alig változott. Tegnap három világbajnokság eredményeiről hallottunk értékelést. November derekán Ammanban a testépítők folytatták éremgyűjteményük gazdagítását. Ezúttal Jaroslav Horváth a második (80 kg), Ján Kus (+90 kg) az előkelő.negyedik helyen végzett. Helytállásukról Róbert Brimich, a válogatott edzője így vélekedett: „Több szempontból is értékes ez az ezüstérem. Először is minden idők legnépesebb mezőnyében született, mindegyik súlycsoportból csak selejtezőn keresztül lehetett az elődöntőbe jutni, s versenyzőink kategóriájában éppen a legtöbben, harmincötén léptek pódiumra. Jaro eggyel magasabb súlycsoportba lépve is bizonyított, az elődöntő után még vezetett, de a fináléban az ukrán Zsúr jobban pózolt, s ez döntött elsőségéről." Szót kapott az ezüstérmes kassai testépítő is: „Az első hatban szerettem volna végezni, aztán hajszálnyira kerültem az elsőségtől. Még fiatal vagyok, így legközelebb már akár megnyerhetem a vb-t, persze, ha nem jelenik meg egy szuperellenfél. Mikor megtudtam a végeredményt, kissé a csalódottság lett úrrá rajtam, de aztán lehiggadtam, s az ezüstéremnek is nagyon örülök." Ugyancsak érmes reményekkel utazott volna Ammanba Adam Cibuľa, ám lekéste a buszt, és az induláskor nem ért vissza Pozsonyba. Botrányos otthonmaradásának eredményeként megbüntették a válogatott edzőit, s rövidesen újabb eltiltás vár az egyébként kicsapongásairól ismert Európa-bajnokra. Bejelentették: Szlovákia megpályázza a 2001. évi férfi világbajnokság rendezését, az első diplomáciai lépéseket már megtették. Az ausztriai Salzburgban randevúztak a világ legjobb erőemelői. A hatalmas mezőnyben nem termett babér a szlovákoknak: Trnka nyolcadik lett, Lehocky nem jutott túl a kezdősúlyon. Silkeborgban volt kire büszkének lenni: Matejová az 56 kilósok között ötödik lett, 97,5 kg-s teljesítménnyel. Három érmet szereztek a mozgássérült fekvenyomók: Oros (48 kg) és Bartošová (56 kg) arany-, Mihál bronzmedállal tért haza, s a két győztes hölgy az abszolút sorrendben is dobogóra állhatott.