Új Szó, 1996. december (49. évfolyam, 281-303. szám)

1996-12-31 / 303. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1996. DECEMBER 3190. SPORT EEL 3266 KASSA Rimaszombatban járva kaptam lencsevégre a művelődési ház im­pozáns épületének tőszomszédságában álló komor, félig kész épü­letet. Ismerősöm, aki az egykori Magasépítő Vállalat kőműveseként maga is dolgozott az építkezésen, úgy tájékoztatott, moziépület­nek indult, csakhogy egy idő után leálltak a munkálatokkal, s azóta bizony már sok víz lefolyt a Rimán, de az épületen nem történt előrehaladás. Félig kész épületek láttán szoktam volt mondani: ami késik, nem múlik, legfeljebb mállik... (Kép és szöveg: -dzsár) ZÓLYOM A vidéki turizmus fellendítése Eddig több mint három és fél ezer ember kapcsolódott be a Zólyomi járás hat községéből a környezetvédelmi és a hulla­dékgondok megoldását célzó, a Közösség a Harmonikus Éle­tért nevű társulás programjába. A zaježovái székhelyű társu­lás aktivistája, Igor Chýra elmondta, a projekt fő célja egy­bek között a vidéki turizmus fellendítése. A hulladékproblé­ma megoldásához a Pliešovskái-katlanban láttak hozzá. Ezenkívül a műemlék épületek állagának, valamint a régi gyümölcsfajtáknak a megőrzését is fontos feladatuknak tartják. (TA SR) Hiányzik a tolerancia Milan Čič, az alkotmánybíróság elnöke tegnap a sajtóirodának adott nyilatkozatában elmondta: az emberek, a pártok, az álla­mi szervek közötti jó viszony kialakítása a jóakarattól, a pozitív gondolkodástól függ, s nekünk e téren nagy hiányosságaink vannak. A kölcsönös tolerancia hiányát az a tény is bizonyítja, hogy az alkotmánybíróknak az idén is rengeteg munkájuk volt. Három év alatt 3000 beadvány érkezett az alkotmánybíróság­ra, ezek közül 150 azt kívánta vizsgálni, hogy egyes törvények összhangban vannak-e az alkotmánnyal. (TA SR) Gyilkossági kísérlet Gyilkossági kísérlet vádjával kezdeményeztek eljárást a kassai nyomozók egy 57 éves Stará Lesná-i (Késmárki járás) éjjeliőr ellen, aki a kassai Inžinierske stavby Rt. alkalmazottja.. Az il­lető december huszonnyolcadikán este, ittas állapotban szó­váltásba keveredett 63 éves sógornőjével, majd kétszer a mell­kasába szúrt. Az asszony két hónapon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. (TA SR) POZSONY Nem volt halálos baleset Vasárnap a belügyi szerveknek 61 betöréses lopást jelentettek, az összkárt csaknem 1,3 millió koronára becsülik. Ugyanezen a napon Szlovákiában 111 közlekedési baleset történt, senki sem vesztette életét, egy ember súlyos, hét pedig könnyebb sé­rüléseket szenvedett. Az anyagi kár meghaladja a 2,5 millió koronát. (TA SR) 2,2 millió koronás tűzkár Az elmúlt hét folyamán, azaz december 23. és 29. között Szlo­vákiában 86 tűzesetet jelentettek, az anyagi kárt 2,2 millió ko­ronára becsülik, egy ember megsérült. A sérülés vasárnap, a Rimaszombati járásban történt, amikor egy családi ház kazán­ja felrobbant. A legnagyobb anyagi kárral járó tűzeset pedig pénteken volt a nagyszombati járáshoz tartozó Kátlovce köz­ség mezőgazdasági szövetkezetében. A villanyvezetékben rö­vidzárlat keletkezett, kigyulladt egy garázs, amelyben trakto­rok voltak. Itt a kár kb. félmillió korona. (TA SR) KASSA Fotódokumentumok a dómról Az értékes könyvek a kertben hevertek Kladek Gábor kassai művészettörténész az óvá­rosi önkormányzati testü­let hathatós segítségével október elején hozzálátott a Szent Erzsébet-dóm részletes fényképdoku­mentációjának elkészíté­séhez. Mára teljesen kifosztották a több helyen is omladozó, romossá vált épületet FEISÖZELLŐ Közismert tény, hogy a szlováki­ai magyar hívők lelkészhiánnyal küszködnek. A többségében ma­gyarok lakta területeken számos plébániaépület gazdátlan. Ez tapasztalható a Nagykürtösi járásban is, ahol szám szerint öt parókia pap nélkül maradt, üre­sen áll. Még szerencse, hogy nem mindegyik olyan állapot­ban, mint Feísőzellőben a pap­lak, amely a műemlékként nyil­vántartott katolikus templom közvetlen szomszédságában ta­lálható. Ugyanis az elmúlt évek során az épület állaga teljesen leromlott, lakhatatlan állapotba került. Ami viszont ennél is el­szomorítóbb, hogy a gazdátlan­Munkája akár egy esztendeig is eltarthat, s ennek során lencse­végre kapja az egyházi létesít­mény külső és belső épületele­meit, berendezéseit, festménye­it, kegytárgyait, majd a fényké­pekhez csatolja a tárgyak hiteles műszaki leírását. Szlovákiában állítólag egyetlen műemlék épü­letről sincs még olyan alapos fényképes katalógus, mint ami­lyen most a kassai dómról ké­szül. A kivitelező szerint is éppen ide­je már, hogy műemlékeinkről ilyen korszerű és átfogó doku­mentumgyűjtemények is napvi­lágot lássanak. - Furcsállom például, hogy a né­hány ezer koronás, törzskönyve­zett kutyákról gazdáik részletes, naprakész kartotéklapot vezet­Az ellopott tárgyak felku­tatásában megkönnyíthe­ti a nyomozást. nek, viszont a felbecsülhetetlen értékű műemlékekről nincs ala­pos, élő dokumentációnk. Élő olyan szempontból, hogy tartal­mazná, rögzítené az alaphelyze­tet, és minden tatarozási, resta­urálási beavatkozás szakmai le­írását is. A műemlékvédők, illet­ve a műemlékvédelemért felelős állami szervek tanulhatnának a kutyatenyésztőktől, az egyszerű kutyatartóktól. A műemlékvédelem fotometri­A felbecsülhetetlen értékű műemlékekről nincs alapos, élő dokumentációnk. kai dokumentumok nélkül ma igencsak hiányos. Szükség van az olyan fényképékre is, ame­lyekről pontosan le lehet ven­ni, olvasni az ábrázolt tárgy va­lósághű méreteit. A fényképes dokumentáció segíti, segítheti a későbbi restaurátori te­endőket vagy az elemi csapá­sok során megrongálódott műemlékek helyreállítását. Ugyanakkor az ellopott tár­gyak felkutatásában meg­könnyítheti a nyomozók mun­káját. Mindezen felül számos további szempontból is hasz­nos lehet a fotódokumentáció. Természetesen alapkövetel­mény az is, hogy az ilyen alap­dokumentum ne forogjon köz­kézen, hanem megfelelően védve legyen. Az utóbbi hetekben megkérdez­ték már tőlem azt is, hogy a kas­sai dómból származó, ám ma másutt lévő tágyak fényképeit is tartalmazza-e majd a készülő dokumentumgyűjtemény. Nos, én a másutt fellelhető tárgyakat is szeretném ilyen módon Nem elég az innen elke­rült tárgyakat visszasze­rezni. megörökíteni. Az esetleges ha­zahozataluk nem az én dolgom. Ezzel kapcsolatban az a vélemé­nyem, hogy nem elég az innen elkerült tárgyakat visszaszerez­ni. Meg kellene oldani szak­szerű kezelésüket is. Mert bi­(S. Písecký felvétele) zony ezen a téren is vannak hiá­nyosságok. Például a dóm most folyó ala­pos tatarozása során a déli abla­kok színes üvegeit néhány évig egyszerű ablaküveggel helyet­tesítették, minek következtében a napfény kiszívta, megkoptatta az egyik oltár színeit. A most ké­szülő dokumentáció alapján az ilyen mulasztások is tetten ér­hetők lesznek. Összegezve: a korszerű műemlékvédelem ilyen fényképes dokumentu­mok nélkül elképzelhetetlen ­nyilatkozta lapunknak a kassai művészettörténész. Majd meg­jegyezte: a többi helyi temp­lomról és más műemlékobjek­tumról is mielőbb el kellene ké­szíteni a fényképes kartotékla­pokat. Gazdag József ná vált plébánia felszerelése és berendezése, szinte érthetetlen módon, szabad prédává vált. Fokozatosan elvitték a bútoro­kat, a használati tárgyakat, egy­szóval mindazt, ami mozdítható volt. Amikor vagy két éve ott jártam, meglepődve láttam, hogy az épület előtti kertben száz vagy kétszáz éwel ezelőtt nyomtatott latin, magyar és német nyelvű könyvek hevertek a fűben, ha­sonlóképpen bent a plébánián is szétdobált könyvekkel, iratok­kal találkoztam. Az egyik szobá­ban pedig miseruhák, stólák, karingek hevertek a padlón. Mára teljesen kifosztották a több helyen omladozó épületet. Kovács Tibor polgármester A szerző korábbi felvételén is jól látható, hogy gazdátlanná vált a plébánia épülete. szintén érthetetlennek tartotta mert nem a község, hanem az a történteket, és mint mondot- egyház tulajdonát képezi az ta, nem tehet ellene semmit, épület, (bodzsár) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: GYENGÉN FELHŐS IDŐ, MÍNUSZ 7 - MÍNUSZ 11 FOK mm?: ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA A Nap k,el 07.44 - nyugszik 16.06 órakor. A Hold kel 22.59 - nyugszik 10.50 órakor. j .: i I > t J j > A Duna vížállása: Pozsony) 275, apad; Medve; 95, apad; Komárom: 170, apad; Párkány: 100, apad. Derült vagy gyengén felhős idő, reggelre keleten is abba­marad a hava­zás. A legma­gasabb nappali hőmérséklet mí­nusz 7 és mínusz 11 fok között alakul. Gyenge, átmeneti irányú szél. Szerdán és csütörtökön megnövekszik a felhőzet, és gyenge hószállingózás is várha­tó. Az éjszakai hőmérséklet mí­nusz 10 és mínusz 14 (a völ­gyekben mínusz 17), a legmaga­sabb nappali mínusz 5 és mí­nusz'9 fok között 'alakul. Észa­korí ennél hidegebb lesz, ótt mí­nusz'12 fokrá kell számítani. A rendkívüli hideg és a le­vegőszennye­zettség növe­kedése a reg­geli órákban kedvezőtlenül befolyásolhatja az idült légzőszervi és a szívbe­tegek állapotát. Ezt leszámítva kedvező időjárási hatások érvé­nyesülnek (ez vonatkozik a reu­más betegekre is). Jó lesz a fizi­kai és a szellemi teljesítőképes­ség, valamint javul a reakcióidő is. Az alacsony vérnyomásúak viszont számítsanak migrénes fejfájáS éš hányitige'r ésétleges 'kiálakuŕásáral A szívbetégek fe­Hetőleg kíméljék fnagukat.

Next

/
Thumbnails
Contents