Új Szó, 1996. december (49. évfolyam, 281-303. szám)

1996-12-20 / 302. szám, hétfő

6 Tévé és rádió - Vasárnap ÚJ SZÓ 1996. DECEMBER 21. A BÖNGÉSZŐ nyertese A Vasárnap 51-52. számában feltett kérdésre a héten 982 helyes megfejtés érkezett. A beküldők közül tegnap Szabó G. László a Vasárnap szerkesztője közjegyző jelenlétében sorsolta ki a szerencsés nyertes nevét. A héten az 1500 koronát Győri Mária nagymegyeri olvasónk nyerte. Gratulálunk! A helyes megfejtés: Síd. (ú) SZÍNHÁZ KELET-SZLOVÁKIAI SZÍNHÁZ: A hótündér (14.30) MOZI POZSON

Y HVIEZDA: A Notre Dame-i toronyőr (am.) 15 A hatalmas Afrodité (am.) 17, 19,21 OBZOR: Kolja (cseh) 15.30, 18,20.30 MLADOSŤ: Hull a pelyhes (am.) 15, 17.30 Kolja (cseh) 20 CHARLIE CENTRUM: A Notre Dame-i toronyőr (am.) 14, 15.30. 16, 17, 21 Trainspotting (ang.) 17.30, 19.15, 21 Dr. Moreau szigete (am.) 19 Barton Fink (am.) 19 Elemi iskola (cseh) 19.15 ISTROPOLIS: A Notre Dame-i toronyőr (am.) 15.30 Teljes kockázat (am.) 18, 20.30 KASS

A DRUŽBA: Sárkányszív (am.) 15.30, 17.45, 20 TATRA: A Notre Dame-i toronyőr (am.) 15.30, 17.45 Intim részletek (am.) 20 CAPITOL: A Notre Dame-i toronyőr (am.) 14 A bölcsek kövére (am.) 13.45, 1.8, 20.15 ÚSMEV: A hatalmas Afrodité (am.) 16, 18, 20 IMPULZ: Ruby Cairo (am.) 16.15, 19.15 Az Év Könyve, amely a Széphalom Könyvműhelyben jelent meg, és Tőzsér Árpád 1994-1972 közütt írt verseinek válogatását tartalmazza. Beszélgetés Tőzsér Árpád költővel, az „Év Könyvének" a szerzőjével A fecsegő Orpheusz ellenében Tőzsér Arpád költö közvetlenül Karácsony előtt vette át a Magyar írószövetség Arany János Alapítványa kuratóriumának döntése alapján a magyarországi Szerzői Jogvédő Hivatal által adományozott az „Év Könyve" díjat a „Mittelszolipszizmus "című kötetéért. DUSZA ISTVÁN Ha van még magyar versolvasó, kissé meghökkenthette e cím egy magyar költő verskötetének a borítólapján. Milyen gondolatiságot hordoz a két idegen szó? Mindenekelőtt nem gondolatiságot kíván hordozni, hanem sejtelmet. A thrákiai Zóné tölgyfái és sziklái csak addig táncoltak Orpheusz muzsikájára, sőt követték útján a költőt, míg az ki nem fecsegte, hogy tulajdonképpen miről is muzsikál. Miután kibeszélte az isteni titkokat, a fák és sziklák visszatértek eredeti helyükre, Zeusz pedig villámával agyonsújtotta a költőt. (Mások szerint persze a bakkhánsnők tépték szét Orpheuszt, mert hogy állítólag homoszexuális volt, s nem akart a kéjéhes nők szolgálatára lenni, de ez most nem tartozik ide.) A „mittel" és a „szolipszizmus" szavaknak külön-külön van konkrét jelentésük is, de így, a kettő együtt, remélem, orfikum. S az általam kreált kifejezés jelentését itt most nem azért nem magyarázom meg, mert nem akarom, hanem azért, mert csak egyetlen jelentését adhatnám a remélem - sok közül. (Orpheusznak is valószínűleg az volt a bűne, hogy a több értelmű titkokat magyarázni kezdte, azaz: kezdett nekik egy jelentést tulajdonítani!) A költő ugyanis nem tudója, hanem csak sejtetője a titoknak, s a költészet eszközeivel a sejtelmet hatványozza, s nem a jelentést. Neki egyetlen tudása van, nevezetesen azt tudja, hogy a kész versnek igenis van sajátos és saját jelentése (vagy ahogy a teoretikusok mondják: jelentésinvariánsa, ha nem lenne, akkor a különböző műveket össze lehetne cserélni), de ezt a „tudá

: sát" fogalmilag ő maga sem tudja leírni, csak megközelíteni, mert számtalan az összetevője. A „míttel" és a „szolipszizmus" szavaknak a kötet egészében saját genézisük és e genézis során kialakult sajátos jelentésük van, s e két jelentés egymás mellé állítva és címbe emelve markánsan megkérdőjelezi egymást: a „míttel" (a köztes lét) a szolipszizmus minden „külsőt" tagadó nihiljét vitatja (mert hisz a „között" legalább két dolog létét tételezi föl, s a szolipszista viszont a „tudat" kizárólagosságát, egyetlenségét vallja), a „szolipszizmus" pedig a „közép" (így például Közép-Európa) tudati jellegét, illuzórikus voltát jelzi. - Ennyit mondhatok el a kötetem címének s kicsit a kötet egészének a jelentéséről, anélkül, hogy félnem kellene Zeusz villámától. Szerencsére, Tőzsér-kötetekben nem szűkölködik az olvasó. Megjelentek publicisztikáid, esszéid és a régi magyar irodalomról szóló tanulmányaid is. Mi inspirál, hogy a költő szerepén messze túl lépve közügyekkel, bölcseleti dolgokkal és irodalomtörténeti kutatásokkal is foglalkozol. Nem tudom már, hol olvastam, hogy reggel, cipőfűzés közben még a legnagyobb költő sem költő; én sem hiszek annak, aki azt állítja, hogy ő a napnak mind a huszonnégy órájában Mallarmét olvas. Csinálunk bizony sok olyan dolgot is, amelyet a versnyelv egyszerűen nem vesz be (még az olyan ellasztikusra dolgozott versesszé-nyelv sem, amilyen a Mittelszolipszizmusé), s ilyenkor, ha a költő elég őszinte magához és másokhoz, s nem hazudja le az effajta késztetéseit, kénytelen más műfajokkal is próbálkozni. Hogyan lehetne például másként elmondani, mint a publicisztika nyelvén, hogy társadalmunkat ma (a határon innen és a határon túl) az „uralkodás zsebtolvajai" irányítják, hogy a kis- és középszerűség, amely életelvként és kortípus-meghatározásként korunkban és korunk irodalmában mára általános lett, a gyakorlati politikában a nagystílűség pózában tetszeleg? Vagy mit lehet arról írni, ha nem irodalomtörténeti tanulmányt, hogy Szenczi A költő saját kötetét szerkeszti, amely feladat bizonyos tekintetben új a számára. (Somogyi Tibor felvétele) Molnár Albert úgy volt a műfordító álarcában kitűnő reneszánsz költő, ahogy ma a legtöbb versfaragónk rossz műfordító a költő álarcában? S folytathatnám a sort az esszé műfajával, de ehelyett hadd mondjam el. hogy van a műfajok közt egy, amely az általam eddig még ki nem próbáltak közül kezdettől fogva rendkívül vonz, s amelyet én még a regénynél is mindenS\ Jelző nélküli magyar írónak érzem magamat. ^ evőbbnek tartok. A drámáról van szó, amely ilyenféleképpen talán ellentmond a fentebbi állításomnak (arról, hogy minden műfajnak külön bejáratú gyomra van, s eszerint tulajdonképpen elég lenne csak drámát írnom, hogy egyéb késztetéseimnek is eleget tegyek. Mert vegyük például a Hamletnek azt a jelenetét, amelyben az előbb töredékesen idézett kitétel, az „Ország, uralkodás zsebtolvaja, ki polcról lopta el a koronát, Úgy dugta zsebre" - mondat elhangzik! Nincs az a regény, amelyben ez a szitoksor (amellyel Hamlet az anyját és Claudiust illeti nem hatna modorosnak és nem lenne unalmas. Itt pedig a dráma egyik legerősebb helye, tébolyig, üvöltésig fokozott klimax. Vagy ahogy Hamlet az egérfogó-jelenet színészeit oktatja, az meg kész - és micsoda hatásos! - dramaturgiai tanulmány. És így tovább, és így tovább. S mindezzel csak azt akarom mondani, hogy aki sokallja eddigi, a „költő szerepén túllépő" kiruccanásaimat más műfajokba, ne lepődjön meg, ha hatvanéves fejjel esetleg teszek majd még egy „eretnekebb" lépést is: a dráma felé! Leköszöntél az Irodalmi Szemle főszerkesztői tisztéről. Oka volt ennek a szlovákiai magyar irodalom, az irodalmi és szellemi élet állapota? Sokáig azt hittem, hogy a „szlovákiai magyar irodalomban" egyszerre nyerhetek műhelyt és életteret magam köré. Csalódnom kellett. A szlovákiai magyar irodalom negyvenéves „ráfordításaim" ellenére sem lett műhely, élettérként pedig soksok éves szerkesztősködésem során (az Irodalmi Szemlében és Madách Könyvkiadóban) a félelmetesen rossz kéziratok tömegével, engem magamat is majdnem „szlovákiai magyar szerzővé" tett. Amióta nem szerkesztem az Irodalmi Szemlét, jelző nélküli magyar írónak érzem magamat, aki földrajzilag elég távol él a pesti szekértáboroktól ahhoz, hogy függedenül alkothasson, de elég közel a magyar irodalom egészéhez, hogy el ne nyeljen a szlovákiai magyar irodalom lápja. A kérdésedre a válaszom tehát egyértelműen: Igen, az Irodalmi Szemle főszerkesztői tisztségéről a szlovákiai magyar irodalom, az itteni irodalmi és szellemi élet állapota miatt mondtam le. És nem bántam meg. Januárban leadom az új verskötetem kéziratát (egy magyarországi kiadónak): végre saját magamat szerkesztem! Beszélgetés Kovácsné Poór Margittal, a szenei alapiskola történelemszakosával A pedagógusnak érzelmileg is többet kell nyújtania Egy súlyos betegség miatt hosszabb ideig nem taníthattál. Milyen érzés ismét ott állni a katedrán? Két évig voltam beteg, és ez alatt sok minden megváltozott, ami a gyerekeken is lemérhető. Úgy érzem, a pedagógusnak az eddiginél is többet kell nyújtania, főleg érzelmileg. Derűs, kiegyensúlyozott, mosolygós tanító nénire lenne a gyerekeknek szükségük, s tartok tőle, hogy ilyen szempontból nem tudok megfelelőt nyújtani. Egy évre van szükségem, hogy " vissza tudjak zökkenni a régi kerékvágásba. A nyolcadikosok történelemórájára Eszterházy Lujza „Szívek az ár ellen" c. könyvével mentél. A sok kötelező tananyag mellett jut idő ilyen kiegészítő olvasmányokra is? Kell, hogy jusson. A tananyag a fasizmus terjedése, a második világháború kezdete. A nyolcadikosok nagyon értelmesek, sokat hallottak, olvastak erről az időszakról, tehát nem lehet csak letanítani a kötelező tananyagot éslcész. Ezek a gyerekek tudnak párhuzamot vonni a mai és a múltbeli történések között. A két világháború közti évekről tanulva többször megjegyezték: „Jé, ez egészen olyan, mintha ma volna!" A történelem néha ismédí önmagát, és a gyerek ezt észreveszi. Ha igyekszünk árnyalt képet rajzolni az adott korról, egyformán láttatni a pozitívumait és a negatívumait, akkor a gyerek is megtanulja, hogy ne csak fehéren vagy feketén lássa azt a kort, amelyben él. Ha lehetőséget kapnak a gyerekek, hogy hozzászóljanak a hallottakhoz, kifejtsék saját véleményüket, kiderül, hogy sokszor meglepően éles meglátásaik vannak. Azt mondják, egy súlyos betegség megváltoztatja az ember optikáját Te is érezted ezt? Igen, az ember másképp látja az életet. Megváltozik a dolgok jelentősége. Az, ami régen fontos volt, jelentéktelen apróságnak tűnik, és fordítva. Az emberek többsége a legfontosabb kapcsolatait is alárendeli a hivatásának, azzal a belénevelt meggyőződéssel, hogy a munka mindennél előbbre való. Közben pedig elszállnak az évek, a gyerekek felnőnek, és a mulasztás soha többé nem pótolható. Sokat gondolkodtam ezen a betegségem alatt, és rájöttem, mennyi mindent másképp csinálnék, ha újra kezdhetném. Azt hiszem, minden dolgozó nőben működik ez, csak igyekszik elfojtani. Kár, Derűs, kiegyensúlyozott, mosolygós tanító nénire lenne a gyerekeknek szükségük... (Somogyi Tibor felvétele ) hogy általában csak akkor tudatosítjuk világosan, mi számunkra a legfontosabb, a legdrágább, amikor veszélyben vagyunk. Számomra ma már nincs fontosabb a családomnál. Mindig a munkád megszállottja voltál... Mielőtt megbetegedtem, egy differenciált osztállyal dolgoztam, és ez a munka a rengeteg energiaráfordítás mellett nagyon sok örömet adott. Mert tudjuk, hogy a tehetséges gyerekekre rendkívül oda kell figyelni, de mi legyen a kevésbé tehetségesekkel, a közepesekkel és a náluk is gyengébbekkel? Mi lesz, ha róluk megfeledkezünk, hisz a népesség túlnyomó részét seholsem a kiugró tehetségek alkotják. Ezért döntöttünk úgy, hogy külön osztályba soroljuk a gyorsan és külön a lassabban haladó gyerekeket, hogy alkalmazkodhassunk a munkatempójukhoz. Volt, akinek ez nem tetszett: „Már negyedikben címkézed, megbélyegzed a gyereket, hogy nem képes tartani a többivel a tempót?" Igen, de megadom neki a felzárkózás lehetőségét. És minél hamarabb adom meg, annál gyorsabban tud felzárkózni. Mert a pedagógus már az első két év alatt megismeri annyira a gyereket, hogy el tudja dönteni, melyik osztályba sorolható, a gyorsabban avagy a lassabban haladóba. Mi már az első félévben át tudtunk irányítani gyerekeket a gyorsabban haladó osztályba! A tehetséges gyerekeknek számos lehetőségük van képességeik demonstrálására a tanulmányi versenyeken. De a kevésbé tehetségesnek is szüksége van sikerélményre, mert nélküle csak teher számára az iskola. És a differenciált osztályban van sikerélménye, mert ott olyan ütemben haladunk, amely neki megfelel. Rájön, hogy ő is megérti a számtanpéldát, ő is tud jó tollbamondást írni, és megjön az önbizalma, ami rendkívül fontos. Mert ha nem törődünk vele, és ennek a nemtörődésnek a tudatát és következményeit cipeli magával a szakmunkásképzőbe, amely ráadásul legtöbbször szlovák nyelvű, tehát ezzel is nehe^ A kevésbé tehetségesnek is szüksége van sikerélményre. zebb, akkor csak sorozatos traumáknak tesszük ki. Ő lesz az, aki - mivel pozitív élményben nem volt része -, nem adja magyar iskolába a gyerekét, hanem szlovákba, hogy „neki könnyebb legyen". Ő szegény, azt hiszi, a magyar iskola miatt bukdácsolt a szlovák tanonciskolában, mert azt elfelejtette, hogy neki már a magyar iskolában sem ment a tanulás. De mehetett volna, ha differenciált osztályba jár! Ott még a magatartása is más lesz a gyereknek, mert van idő megértetni vele, miért van szükség a kulturált viselkedésre, s hogy mennyire igaz a régi mondás: „Amit nem kívánsz magadnak, te se tedd embertársadnak". Azt hiszem, hogy a problémás gyerekek legtöbb problémája ilyen körülmények között megoldható. Ez nagyon optimistán hangzik. Persze, szó sincs arról, hogy ez az egyetlen üdvözítő módszer, és minden egyes gyereknél tökéletesen beválik. A tananyag ugyanaz, de a tempó és a módszer más. És ami lényeges: csak velük, a nehezebben tanulókkal foglalkozol, minden figyelmedet, energiádat rájuk összpontosítod. tény, hogy a külső differenciáció alkalmazása teljes embert igényel, és nem könnyű a pedagógus munkája, de megéri, mert megtérül a befektetetett energia. A betegség nem hagyott rajtad nyomot, ugyanolyan derűs és kiegyensúlyozott vagy, mint régen. De bírod majd huzamosabb ideig erővel? Nem tudom, kibírom-e a nyugdíjig. Most megy a dolog. Ha az órán vagyok, megszűnik minden gond, probléma, nincs semmi más, csak a gyerekek. VOJTEK KATALIN