Új Szó, 1996. december (49. évfolyam, 281-303. szám)

1996-12-23 / 299. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 1996. DECEMBER 3190. SPORT EEL 3220 Bordás Sándor pszichológus szerint ott nem lehet igazi a karácsony, ahol az év 364 napján nem figyelnek egymásra Legyen kölcsönös a szeretet Családi ünnep a karácsony. Ha szívünkben él a szeretet, a szeretet iránti vágy, akkor a szenteste csendes örömét meg kívánjuk osztani. Bár ­bevalljuk vagy sem - az ün­nep kapcsán elvárásaink is vannak. PÉTERFI SZONYA " Nem kizárólag az ajándékkal, ha­nem társunkkal, szeretteinkkei kapcsolatban. A harmonikus vi­szonyban már az iinnepvárás, a készülődés is örömforrás, ám ahol hiányzik az összhang, csaló­dás éri a partnereket. Nem talál­ják meg az utat egymás felé, ma­gányosak maradnak családjukon belül is. Erről beszélgettünk Bor­dás Sándo^ pszichológussal. Hogyan oldható fel - ha ez egy­általán lehetséges - a társas vi­szonyban, illetve a valóban mások lelkiállapotának javítá­sáért? Húszéves magánstatiszrikám adataiból kiindulva elmondha­tom, hogy a pszichológiai tanács­adóban szeptembertől december első hetéig erős jelentkezési hul­lámot észlelünk. Úgy tűnik, mint­ha a nehéz helyzetben lévők ad­ventig szeretnék megoldani gondjaikat. A rövid szélcsend után január második hetében is­mét beindul a nagyüzem. Azok keresnek fel, akiknek érzelmi té­ren voltak nagy elvárásaik az ün­neppel kapcsolatban, ám nem tel­jesedtek be. És ennél nagyobb sé­rülés nem érheti az embert. A szeretet igénylése az ember alapvető tulajdonsága, ám aki érzelmeit nem tudja kimutatni, az nem is várhatja el környeze­tétől a szeretet megnyilvánulá­sát. Konfliktus konfliktust szül... ládtagok az év 364 napján nem fi­gyelnek egymásra. Nem is vár­hatják, hogy ezen a napon hirte­len megtalálják az utat egymás­hoz. Az érzelmi világot érő kudar­emlékszem, hogy gyermekko­romban az istentisztelet végezté­vel a lelkész megnevezte azt, aki vállalta idősebb testvérünk gon­dozását. Kapni is jó, de ** adni is. Kezdet­nek megtenné, ha egy tányér süteménnyel bekopognánk a köze­lünkben elő egye­dül állóhoz... >\ Somogyi Tibor felvételei VV A.zok keresnek fel, akiknek érzel­mi téren voltak nagy elvárásaik az ünnep­pel kapcsolatban, ám nem teljesed­tek be. egyedül élők esetében kará­csonykor jelentkező nyomasz­tó magányosság? Mit tehetünk Ez valóban így van. A szenteste ünnepi hangulata, misztériuma elképzelhetetlen ott, ahol a csa­cot csak nagyon nehezen lehet feldolgozni. Jó tudatosítani, hogy a szeretet esetében is az adok-ka­pok elv érvényesül. A frusztrált szeretet elviselhetetlen. A magány is az. Erre utal a ka­rácsonyi öngyilkosságok ma­gas arányszáma. Sajnos, nagyon sok idős ember nem tudja elviselni az egyedüllét nyomasztó érzését. Valaha a kö­zösség odafigyelt az elesettekre, a magányosokra, ma azonban úgy tűnik, mintha kiveszőben volna az önzetlen segíteni aka­rás. A gyerekek is gyakran szere­tet, érzelmi töltés nélkül nőnek fel. Nagy kár, hogy az iskolák sem táplálják beléjük az idősek segítésének nemes gondolatát. Valaha az egyházi közösségek látták el az elhagyatottakat; még Jelenleg még nem eléggé telje­sedhetett ki az egyházak kari­tatív szerepe, ezért talán az önkormányzatok is részt vál­lalhatnának ebből az ember­baráti tevékenységből. Tulajdonképpen ez feladatuk is, hiszen a magukra maradottak­ról nem lehet csak intézménye­sen gondoskodni. De ha egy kö­zösség összefog s a felnőttek a gyerekeket is beavatják a „se­gélyakcióba", akkor a magányo­sok lelkéből kiűzhetik a szomo­rúságot. Persze ez nem csupán a karácsonyi ünnepekre vonatko­zik. Lehet, hogy közhelynek tűnik, de a szeretet valóban egy­üttes érzés. Kapni is jó, de adni is. Kezdetnek megtenné, ha egy tányér süteménnyel bekopog­nánk a közelünkben élő egye­dül állóhoz... Három lelkész karácsonyi nyilatkozata a krasznahorkaváraljai millecentenáriumi emlékmű megmentéséért '\ Nem szabad korlátoznunk egymást! ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Rozsnyó. Gábor Lajos, a nyu­gatkássai református egyházme­gye esperese, Kelemen Ignác, rómni katolikus plébános-espe­res és Rusznyák Dezső sajógö­möri evangélikus lelkész tegnap az alábbi nyilatkozatot juttatta el szerkesztőségünkbe. Szomorúan és megdöbbenéssel értesültünk a Rozsnyói Járási Hivatal Környezetvédelmi Osz­tályának azon újabb döntéséről, mely szerint nem kívánatos és ezért leromboltatásra ítéltetett a krasznahorkaváraljai millecen­tenáriumi emlékmű. Mi, lelkészek, akik június 8-án megáldottuk-felszenteltük a gö­möri és tornai polgárok adomá­nyaiból készíttetett és felállított emlékművet, rendkívül érzéket­lennek tartjuk a lerombolásról szóló rendelet kiadásának az időzítését. A történelmi múlt­jukra emlékezők s azt tisztelet­tel ünneplők akkor kapták ezt kézhez, amikor a szeretetre, megértésre kellene összpontosí­tanunk, nem pedig mások korlá­tozására és kirekesztésére. Hi­szen előttünk a karácsony, leg­szentebb ünnepünk: a szeretet és a megbocsátás felebaráti mély érzése ápolásának ideje. Mi a megbékélést szorgalmaz­zuk, a különféle vallású és nem­zetiségű emberek békés egymás mellett élését. Ami mindenkor a különbségek és a más vélemények elviselését is jelenti. Ennek jegyében szólítunk fel mindenkit arra, hogy az elkövet­kező napokban cselekedeteiket méginkább a szeretet és megér­tés irányítsa. Rendőrök karácsonya A nyolcvannyolc éves Kun Bálint kíváncsian várja, milyen lehet az ünnep Pihennek a bűnözők Érsekújvár. Varga István, a já­rási vizsgálati hivatal helyettes vezetője elmondta: az utóbbi években karácsonykor nem ér­kezett bejelentés súlyosabb bűncselekményekről. Közlése szerint 1995. december 24-én egy éjszakai betörés tör­tént; 25-én nem érkezett beje­lentés; 26-án egy lakásba törtek be; 27-én egy raktárba hatoltak be, két gépkocsit törtek fel, illet­ve két fiatalkorú egy telefonau­tomatát tett tönkre. Varga István reméli, hogy az idén is nyugodt lesz az érsekúj­vári rendőrök karácsonya. Az eddigi tapasztalatok azt mu­tatják, hogy január elején a bűnözők ismét „munkához lát­nak". (kamoncza) Karácsony a nyugdíjasotthonban ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Nagykapos. Bizonyára sokan vannak, akik különböző okok mi­att vagy elfoglaltságukból eredően nem tölthetik családjuk körében a szeretet ünnepét. Azok száma sem kevés, akik idős korukra - szintén különböző okokból - egyedül, család nélkül maradva a korábbiakhoz képest egészen más módon és más kör­nyezetben kénytelenek ünnepel­ni a karácsonyt. Arra voltunk kí­váncsiak, hogyan ünnepelnek az utóbbiak, a nagykaposi nyugdí­jasotthon lakói. Óttjártunkkor csupán a társalgóban felállított, de még csupasz karácsonyfa utalt arra, hogy közeledik a sze­retet ünnepe. - Lehetőségeink­hez mérten igazi, meghitt ünnepi légkört próbálunk teremteni la­kóink számára - tájékoztatott Kissné Fekete Katalin megbízott igazgatónő. - Sokra ugyan nem futja, de azért mindenki kap sze­rény ajándékot. Szentestén el­jönnek a helyi cserkészcsapat betlehemesei és az egyes egyházi közösségek képviselői, s lesz ön­álló karácsonyi műsor is. Termé­szetesen nem marad el az ünnepi vacsora sem. Hasonló ünnepi hangulatban telik majd a két ün­nepnap is, mert a 29 lakó közül nagyon kevesen töltik az ünne­peket hozzátartozóik körében. Capp Jánosnak, a ház legidősebb lakójának idén lesz a kilencve­negyedik karácsonya, itt az ötö­dik. - Az elsők között kerültem ide, tehát most töltöm az ötödik karácsonyomat az otthonban. Valamennyi szép és emlékezetes maradt számomra, remélem, hogy az idei és a többi következő is az lesz - mondta korát megha­zudtoló lendülettel az idős férfi, majd hozzátette: - Jobban gon­doskodnak itt rólunk, mint a csa­ládban, és az ünnepeket is na­gyon szépen meg tudják rendez­ni. Vannak itt olyanok is, akik még nem szokták meg az otthon­beli életet, és az ünnepek köze­ledtével a régi szép családi össze­jövetelek jutnak az eszükbe. A nyolcvannyolc éves Kun Bálint csupán néhány hónapja került az otthonba. Amint elmondta, szív­szorongva várja, milyen is lehet a karácsony az új közösségben ­azok nélkül, akikkel évtizedeken át együtt ült le szentestén a fenyőfa alá. (katócs) RÖViDEN Halállal fenyegették meg az államfőt Kassa. Michal Kováč államfő a kassai Korzo rímű napilapnak adott interjúban azt állította, hogy pénteken levelet kapott, amelyben a névtelen levélíró halálosan megfenyegette őt és családtagjait. „Mindnyájatokat felakasztunk, men csak őt (Mi­lan Čičet - a szerk. megj.). Aki Szlovákia ellen tesz, az lógni fog" - idézett a névtelen levélből Michal Kováč. (TA SR; CTK) Szlovákiában a belga kormányfő Pozsony. Jean-Luc Dehaene belga kormányfő ma látogatást tesz Szlovákiában. Itt-tartózkodása során találkozik Michal Ko­váč köztársasági elnökkel, s fogadja őt Ivan Gašparovič, a parla­ment elnöke és Vladimír Mečiar miniszterelnök is. (TA SR) Politikusok az elnökválasztásról Pozsony. A köztársasági elnök közvetlen megválasztásáról szóló, ellenzéki képviselők által benyújtott alkotmánytörvény­javaslatról vitatkoztak tegnap a Szlovák Televízió Lépések című műsorában. Bugár Béla szerint azért van szükség a mó­dosításra, mivel félő, hogy 1998 márciusában, az államfő man­dátumának lejárta után, a jelenlegi kormányfő kezébe kerülne néhány államfői jogkör. (TA SR) Playboy-nyuszit választottak Kassa. Péntekről szombatra virradó éjszaka a kassai Slovan Szállóban már második alkalommal válasz­tották meg a legszebb Playboy­nyuszit. A Playboy-party győztese a 19 éves kassai Natá­lia Lajtarová lett, akit stíluso­san egy hatalmas torta dísze­ként mutattak be. Mint ismere­tes, rövidesen szlovák nyelven is napvilágot lát a Playboy című magazin. (TA SR) Natália Lajtarová (TA SR-felvétel) NYEE-alapítók nyilatkozata Pozsony. A Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom egykori alapító tagjai felhívással fordultak az ország lakosságához, s eb­ben arra kérik a polgárokat, hogy támogassák a köztársasági el­nök közvetlen megválasztása érdekében tervezett népszavazást, az emberek közötti tolerancia megőrzését s az emberi és a ki­sebbségi jogok tiszteletben tartását. Tetteikkel járuljanak hozzá annak bizonyításához, hogy a jelenleg érvényesülő kormánypo­litika ellenére Szlovákia a demokratikus Európához, tartozik. A felhívást Grendel Lajos és Szigeti László is aláírta, (ú) Betlehemi fény az egész országban Kassa. Szlovákiai körútjának végén szombaton Kassára érkezett a betlehemi fény, amelyet pozsonyi cserkészek hoztak maguk­kal Bécsből. A kelet-szlovákiai városból szintén cserkészek által jut el a régió városainak és falvainak templomaiba. (TA SR) Növekszik a munkanélküliség Pozsony. November végén a munkahivatalok 312 452 munka­nélkülit tartottak nyilván, 4036-tal többet, mint az előző hó­napban. Az előző év ugyanezen időszakával összehasonlítva számuk 13 827-tel volt kevesebb. Novemberben a munkahiva talok 31 630 új munkanélkülit vettek nyilvántartásba, a mun­kanélküliség aránya 12,17 százalék volt. (TA SR) Gašparovič jótékonysági rendezvényen Poltár. Ivan Gašparovičnak, a parlament elnökének részvéte­lével a régió egészségkárosodott gyermekei számára szervez­tek ünnepséget szombaton Poháron. (TA SR) Bőrfejűek támadtak romákra Pozsony. A Markíza Televízió esti híradója szerint tegnap kora reggel Handlován bőrfejűek megtámadtak két roma férfit. Az apa nem élte túl a támadást, fiát súlyos sérülésekkel - hasba szúrták - szállították kórházba, (ú) A pozsonyi lovas rendőrök négylábú társaik számára is karácsonyi hangulatot varázsoltak a hét végén. Például ínyencfalatokkal megra­kott kosarakból etették meg a paripákat. (TA SR-fotó) a&MWM wawiiMMWM (Archív-felvétel) Az emlékmű

Next

/
Thumbnails
Contents