Új Szó, 1996. november (49. évfolyam, 256-280. szám)

1996-11-09 / 262. szám, szombat

ÚJ SZÓ 1996. NOVEMBER 5. P A NO RÁ MA F | Milyennek képzeli el az új politikai tömörülést Vladimír Špiner, a Korzo napilap főszerkesztője? Kassai Polgári Párt alakul A Korzo című helyi napilap a minap beharangozta egy új kassai politikai tömörü­lésnek a közeljövőben vár­ható megalakulását. A cikk szerint az új párt nem tö­rekszik majd országos te­vékenységre. GAZDAG JÓZSEF A Kassai Polgári Párt kiaárólag helyi kérdésekkel, a város ügyei­vel akar foglalkozni, a település általános fejlődése és felvirágzá­sa alapfeltételének a magántu­lajdont tartja. A párt egyik szer­vezője Vladimír Spiner, a Korzo főszerkesztője. Mi teszi indokolttá az újabb párt megalakítását? - A helyi viszonyok. Vagyunk néhányan, akik úgy látjuk, hogy városunk közügyeinek igazgatá­sa a jelenleginél történhetne jobban, eredményesebben is. Szerintünk azért olyan, amilyen, a mai állapot, mert a jelenlegi pártok nem érvényesítik kellően a programjukban megfogalma­zott helyi vonatkozású politikát. » Ha másutt is ala­kulnak helyi pár­tok, az állam- és a he­lyi érdekek egyezteté­sében nem le­szünk esélytelen \\ partnerek Nem elég az, hogy választások előtt a népszerűség megtartása vagy növelése érdekében a leg­fontosabb feladataik között em­legetik a helyi ügyek, köztük a települések gazdasági fejlődésé­nek támogatását. Az ígéreteket A pöstyéni csúcsról Mečiar rádióbeszéde Vladimír Mečiar kormányfő szoká­sos péntek esti rádióbeszédében kitért a keddi magyar-oszt­rák-szlovák kormányfői találkozó­ra. Azt mondta, a magyar fél Pös­tyénben azt javasolta, hogy a szlo­vák-magyar alapszerződésnek mindenekelőtt a 15. cikkelyét el­lenőrizzék. Szerinte az alap­szerződés tartalmilag gazdag, hosszú távra szóló dokumentum, ezért a szlovák fél nem ért egyet az­zal a javaslattal, hogy csak a 15., a kisebbségekkel foglalkozó cikkely ellenőrzésére hozzanak létre mun­kacsoportokat, mert úgy ítéli meg, hogy az alapszerződéssel mint egésszel kell foglalkozni. „Ezt elfo­gadták, és közös munkabizott­ság alakul az egész szerződés teljesítésének ellenőrzésére" ­tette hozzá. (TA SR) Csehország Megfigyelési botrány Prága. Új botrány robban ki a cseh politikai porondon alig több, mint egy héttel a szenátusi válasz­tások előtt. A titkosrendőrség, vagyis a Biztonsági Információs Szolgálat állítólag magas rangú politikusokat tartott megfigyelés alatt, köztük Josef Luxot, az egyik kormánypárt elnökét, mi­niszterelnök-helyettest. Lux pa­naszt tett ez ügyben Václav Ha­vel államfőnél is, aki úgy véleke­dett, ha a vád bebizonyosodik, annak személyi döntéseket is maga útán kell vonnia. (ČTK) teljesíteni kell. Jobban, mint ahogyan jelenleg történik. Önök a város gazdasági erősö­désében látják a boldogulás kulcsát minden téren, tehát az életszínvonal emelésében, a kultúrában, a tömegközleke­désben, az oktatásügyben stb. Mindehhez pénz kelí, s mint tudjuk, a gazdasági törvények a parlamentben születnek. Ho­gyan tudja majd ezt a folyama­tot egy helyi párt úgy befolyá­solni, hogy az eddiginél na­gyobb haszna legyen belőle Kassának? Arra törekszünk majd, hogy az önkormányzatok jogkörei bővül­jenek. Helyi pártunk az országos politikát alakító demokratikus parlamenti körökkel, államigaz­gatási szervekkel együttműköd­Sándor Róbert felvétele ve azon lesz, hogy a céljaink megvalósítását befolyásoló gaz­dasági törvények, szabályozók a jelenleginél nagyobb mértékben támogassák a településeket, az önkormányzatokat. Ha nemcsak Kassán, hanem fokozatosan má­sutt is alakulnak helyi pártok, akkor az állami és a helyi érde­kek egyeztetésében és összehan­golásában nem leszünk esélyte­len partnerek. Természetesen nem vonjuk kétségbe az állami érdekeket sem. A közelmúltban felmerült, hogy a városok is lehetnének a színházak alapítói, illetve működtetői, de ahhoz változ­tatni kellene a pénzforrások elosztási módszerén. - így igaz. És nemcsak a színhá­zat működtetné a város, hanem más olyan intézményeket is, amelyek jelenleg a minisztérium hatáskörébe tartoznak gazdasá­gi téren is. Újra kell gondolni a gazdasági szabályozókat, de úgy is mondhatnám, hogy a játéksza­bályokat, a jogkörök elosztását. Visszatérve a gazdasági háttér erősítéséhez: vallom, hogy a he­lyi méretekben jelenleg elérhető pénzekkel is lehetne okosabban gazdálkodni. Úgyszintén a város ingatlanjaival és más tulajdoná­val. S nemcsak gazdaságosab­ban, hanem nyilvánosabban, át­tekinthetőbben is. Az épületek eladásában, valamint bérbeadá­íí A szlovákok, ma­** gyarok, más nemzetiségűek, kü­lönböző vallású, vi­lágnézetű emberek otthon érezhes­sék itt magukat. (( sában jobban kellene érvényesí­teni a piacgazdaság kínálta le­hetőségeket. Itt főleg a verseny­pályázatokra gondolok. Vagy miért ne lehetne magántulaj­donba adni a városi tömegközle­kedési vállalatot, s ezen a téren is kialakítani a konkurenciát?! Mennyiben lesz nyitott a Kas­sai Polgári Párt a kisebbségek felé? - Programtervezetünkben az áll, minden olyan kassai lakos pártja akarunk lenni, aki magáénak ér­zi ezt a várost, aki azon fárado­zik, hogy a város fejlődjön, gaz­dagodjon, s az itt élő szlovákok, magyarok, valamint más nemze­tiségek, különböző vallású, vi­lágnézetű emberek egyformán otthon érezhessék itt magukat. Batta István az EBESZ bécsi felülvizsgáló értekezletéről Újabb amerikai bírálat a szlovák kormány címére ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ - Ján Slotának, a Szlovák Nem­zeti Párt elnökének ez év eleji nyilatkozata szerint az ország­ban élő magyarok barbár ázsiai hordák. Az amerikai küldöttség az ilyen rasszista jellemzéseket visszataszítónak tartja. Felhív­juk a szlovák kormányt, hogy ne csak szóban határolja el magát ettől az állásponttól, hanem tet­teiben is. Három éve érte el a Szlovák Köztársaság a függet­lenséget, s hisszük, hogy itt az ideje biztosítani a kisebbségi nyelvek használatát az iskolák­ban és a közéletben úgy, hogy az ne elválassza, hanem összefogja Szlovákia polgárait, függetlenül a nemzeti hovatartozásuktól ­mondta tegnap az EBESZ bécsi felülvizsgáló értekezletén David Little, az amerikai delegáció tag­ja az USA állásfoglalásaként. Amint arról Batta István, az Együttélés alelnöke lapunkat tá­jékoztatta, ezután Kardos Béla, a Magyarok Világszövetségének elnökségi tagja is kitért a magyar nemzeti közösség helyzetére Szlovákiában. Az ő felszólalásá­ra reagált Daniela Rozgoňová nagykövet, az EBESZ állandó szlovák missziójának vezetője. Ő arról beszélt, hogy Dél-Szlová­kia etnikai szempontból vegyes terület, ahol az 560 ezer magyar mellett 1,1 millió szlovák is él. Szerinte 1945-ben a beneši dek­rétumokat a győztes hatalmak hozták meg, majd hozzátette: Szlovákia különben sem felelős a volt Csehszlovákia határozata­iért. A kisebbségi nyelvek hasz­nálatára vonatkozó törvényről pedig azt állította, hogy ez előkészületben van, és sejtette, hogy rövid időn belül el is akar­ják fogadni. Az új közigazgatási beosztásra vonatkozóan kijelen­tette, az nem sérti a magyar ki­sebbséget, mivel megmaradt a két magyar többségű járás. Az elnöki iroda cáfolja Mečiar kormányfő állítását Több ki- és beutazó Növekvő turizmus Közlik a három tanú nevét? CTK-HIR Pozsony. Alaptalan hazugság­nak minősítette tegnap az ál­lamfő irodája által a szlovák hírügynökséghez eljuttatott küzlemény Vladimír Mečiar kor­mányfő azon állítását, miszerint Michal Kováč a kormányfő meggyengült egészségi állapo­táról terjeszt különféle pletyká­kat. Mečiar a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom csütör­töki pozsonyi nagygyűlésén be­szélt erről, azt állítva, hogy az államfő öt meghívott újságíró­val közölte: a kormányfőnek agydaganata van, ezenkívül lel­ki beteg, Svájcban kezelik, és nemsokára meg fog halni. Mečiar végül közölte, hogy ezt három újságíró tanúsítani is hajlandó. Az elnöki iroda felszólította Vladimír Mečiart, hogy a lehető legrövidebb időn belül tegye közzé a tanúk nevét. Egyben le­szögezte, hogy az államfő min­dig és mindenkinek jó egészsé­get kívánt, és ez alól a kor­mányfő sem kivétel. TA SR-HLR Pozsony. Az év nyolc hónapja alatt 22,4 millió külföldi érke­zett Szlovákiába, 21 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában. Még jobban emel­kedett a külföldre utazók szá­ma, az ő esetükben augusztus végéig 14,4 millió kiléptetést végeztek el, 30 százalékkal töb­bet, mint tavaly. Csak augusz­tusban 4,8 millió külföldi érke­zett Szlovákiába, és 2,8 millió szlovák állampolgár utazott kül­földre. 60 %-al csökkent az Uk­rajnába utazók száma. RÖVIDEN Hétfőn érkezik Max van den Stoel Pozsony. Hétfőn érkezik kétnapos látogatásra Pozsonyba Max van den Stoel, az EBESZ kisebbségi főbiztosa. Elsőként Michal Kováč államfővel, Ivan Gašparovič parlamenti elnökkel és Vla­dimír Mečiar kormányfővel találkozik. Kedden tárgyal a parla­menti pártok, köztük az MKDM, az MPP és az Együttélés kép­viselőivel. (TA SR) Fejlesztik a vidéki turizmust Rozsnyó. A vidéki turizmus fejlődésének lehetőségei az észak­gömöri régióban címmel tartották tegnap Rozsnyón azt a nem­zetközi részvétellel zajló konferenciát, melyen részt vett és fel­szólalt Peter Harborne, Nagy-Britannia szlovákiai nagykövete. Ö és a Gömörben egy éve brit támogatással megvalósuló ide­genforgalmi projekt menedzsere, Gordon Hickman is hang­súlyozta: olyan kezdeményezéseket fognak támogatni, me­lyeknek tartós értékük van, s új munkalehetőségeket hoz­nak létre, (ambrus) Erélyesen a nem fizetőkkel szemben Fülek. Füleken a lakbérfizetést megtagadókkal kapcsolatban körülbelül száz bírósági végzést adtak ki. A város pedig 35 ki­lakoltatást hajtott végre, úgy, hogy indokolt esetben még szük­séglakást sem biztosított az érintetteknek. Fejes Lajos polgár­mester szerint ezzel ugyan nem csökkent a kétmillió koronás lakbérhátralék, de legalább nem nőtt. Következő lépésként a város a kötelességeiket nem teljesítő vállalkozókkal szemben is fellép. (TA SR) Kováč levele a pápához Pozsony. A szlovákok ké­szülő római nemzeti búcsú­járása alkalmából Michal Ko­váč államfő levelet küldött II. János Pál pápának. Ebben sajnálatát fejezte ki, hogy nem vehet részt személyesen az eseményen, de örömmel csat­lakozik azokhoz, akik megem­lékeznek a katolikus egyházfő pappá szentelése 50., illetve szlovákiai látogatása első év­fordulójáról. (TA SR) Az államfő mindent megtesz a pápa szeretetfilozófiájának terjesztéséért. (Archív felv.) Sitek spórol a védelmi tárcának? Pozsony. František Kašický, a honvédelmi minisztérium ál­lamtitkára szerint amióta Ján Sitek miniszter a Nemzeti Va­gyonalaptól is kapott lakást, pénzt takarít meg a minisztériu­mának. Korábban ugyanis a lakbért a hivatal fizette, az adás­vételi szerződés aláírása óta viszont ez megszűnt. (TA SR) Osztrák bíboros előadása Pozsony. Az egyház és a demokrácia címmel tart előadást a jövő szerdán délután négykor a Közgazdaságtudományi Egyetem ligetfalui épületében Franz König osztrák bíboros. Az akciót az egyetem társadalomtudományi tanszéke szer­vezte. (TA SR) Agyonlőtték a menekülő betörőt Lovčica. Csütörtökön, néhány perccel éjfél előtt betörést je­lentettek Lovčicából a garamszentkereszti rendőrőrsre. A kivo­nulójárőr a helybeli bolt előtt két menekülő férfira lett figyel­mes, akik nem reagáltak a felszólításra és a figyelmeztető lö­vésre sem. A járőr egyik tagja 35 méteres távolságból az egyik betörő (30 éves, többszörösen büntetett) medencéjébe lőtt. A sebesült a gyors orvosi beavatkozás ellenére a garamszent­kereszti kórházban meghalt. 47 éves társát pénteken fogták el. (TA SR) Új hajót kereszteltek Komárom. Az arhangelszki Parohodsztvo által megrendelt 17 teherhajó közül a nyolcadikat keresztelték meg tegnap a ko­máromi hajógyárban. A Northern Larsnes nevű hajó az Észa­ki-tengeren közlekedik majd. A komáromi cég az arab piac­ra is megpróbál betörni, ennek érdekében nemrég részt vettek az Egyesült Arab Emirátusokban rendezett szlovák bemutatón. (TA SR) Tiltakozás a Shell-kútnál. A Szabad Alternatíva aktivistái tüntet­tek tegnap a pozsonyi Tomášik utcai Shell-benzinkút előtt. Po­zsonyon kívül Turócszentmártonban, Privigyén, Kassán, Zó­lyomban és Trencsénben is megemlékeztek kilenc nigériai béke­aktivista egy évvel ezelőtti kivégzéséről. A Shell-kúthoz érkező gépkocsivezetőknek a holland-belga cég nigériai tevékenysé­géről beszámoló röplapokat osztogattak. (TA SR felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents