Új Szó, 1996. november (49. évfolyam, 256-280. szám)
1996-11-19 / 270. szám, kedd
ÚJ SZÓ 1996. NOVEMBER 22. KULTÚRA OK TATÁS 9 Bejegyezték a nem hivatásos színjátszók új szervezetét Neve: Pódium Színházi Társaság Mivel a szlovákiai magyar nem hivatásos színjátszók, iskolai együttesek, bábjátszók valamint vers- és prózamondók esetében a zavartalan munka folytonosságát a régi társadalmi szervezet jogalanyiság híján nem tudta vállalni, az idei Jókai Napokon megszületett a döntés: Pódium Színházi társaság (a továbbiakban: PSZT) néven rövidesen új társulás alakul. DUSZA ISTVÁN Erre hamarosan sor került, s az elődszervezet - a Szlovákiai Magyar Színjátszók Egyesületének legális önfeloszlatása után, november 9-én Kassán a Thália Színházban az új szakmai tömörülés közgyűlése betetőzte az átalakulás folyamatát. Az új szubjektum elnökének Kis PénTovábbra is együttműködik a Csemadok Országos Választmányának titkárságával... tek József népművelőt, rendezőt, titkárának dr.Kamenár Évát választották. Székfoglaló beszédében az elnök az összehangoltabb szakmai munkát és az együttesekkel való szorosabb kapcsolattartástjelölte meg célként. Meghatározó része a Pódium munkájának a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny megrendezése Rimaszombatban, a Duna Menti Tavasz előkészítése Dunaszerdahelyen és a Jókai Napok komáromi hagyományainak erősítése. Éppen ezért továbbra is együttműködik a Csemadok Országos Választmányának titkárságával, a területi választmányokkal, a magyar iskolákkal, a kulturális szervezetekkel és alapítványokkal. Lehetőség szerint az állami közigazgatás és helyi önkormányzatok intézményeivel is kapcsolatokat ápol. Ennek figyelembe vételével meghirdeti a már említett országos versenyeket. 1. A Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Versenyt a PSZT és a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya a Csemadok OV társrendezésében szervezi meg. A járási fordulókat 1997. március 7-éig tartják meg, a kerületi versenyeket április 7-éig rendezik meg. Az országos döntőre 1997-április 24-étől 27éig kerül sor Rimaszombatban. 2. A Duna Menti Tavaszt a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya és a PSZT a Csemadok ÓV társrendezésében hirdeti meg. A rendezvényt meggelőző szakmai válogatás 1997. prilis 2-ától május 3-áig folyik majd. A DMT időponja 1997. június 4-7. 3. A Jókai Napokat a Komáromi Városi Művelődési Központ, a Csemadok Területi Választmánya és a PSZT a Csemadok OV társrendezésében hirdeti meg. A rendezvény előtt újra lesz szakmai válogatás, amely 1997. május 15-én fejeződik be. A JN időpontja: 1997. június 16-22. A rendezvényekkel kapcsolatban hozott közgyűlési döntések értelmében az egyes országos versenyek határidőit a PSZT és a társrendezők jövőre szigorúan betartják. A Pódium Színházi Társaság szemléletében nyitott, az önkéntesség alapján működő társadalmi szervezet, amelynek tagjává válhat minden nem hivatásos színjátszással és a pódium-műfajokkal foglalkozó, ezeket támogató ember, együttes, intézmény vagy társulás. Tagként az alábbi bankszámlára beérkezett tagsági díj után tartják számon: POĽNOBANKA a.s. Filiálka Komárno č.ú. 25657-236/1200. Ennek összege Pillanatkép az idei Duna Menti Tavaszról, amely rendezvényt a Pódium Színházi Társaság sokoldalúan segíteni akar. (Fotó: Prikler László) egyéni tagoknak 100 Sk, gyerekcsoportoknak 300 Sk és felnőttegyütteseknek 500 Sk. Döntés született arról, hogy az országos rendezvényeken a rendezők nyújtotta költségtérítéseket és kedvezményeket csak a szakmai társaság tagjainak tudja garantálni. A Pódium Színházi Társaság címe: 815 57 Bratislava, Nám.l. mája 10-12, tel.: 321-147. A jobb, pontosabb és alaposabb informálást segítve Pódium címmel a társaság kiad egy rendszeresen havonta megjelenő hírlevelet, amelyben eseményeket, rendezvényeket, alapítványi pályázatokat előre jelezni fog. Közlemény A Szlovákiai Magyar írók Társaságának Választmánya ma 14.00 órai kezdettel beszélgetést rendez a Szlovákiai írószervezetek székházában, Pozsonyban, a Laurinská 2. szám alatt, az V. emeleti tanácsteremben. A rendezvényen Zs. Nagy Lajos költő munkásságát Pokstaller Lívia és Ágh István (Budapest) értékeli, (ú) Sound off: záróhangverseny Vasárnap bezáija kapuit Somoiján a Sound off elnevezésű intermediális projekt, amelynek az At Home Gallery adott otthont. November 24-én 16.30 órától az előzőleg már nagy sikerrrel szerepelt Michael Delia amerikai zeneszerző ad kocertet a helyi zsinagógában, (ú) Németh Ilona installációja E héten pénteken a somorjai At Home Galleryben lesz Németh Ilona legújabb installációjának ünnepélyes megnyitója. A nagyközönség november 25-étől tekintheti meg a kiállítást, (ú) Egy órával később Ma délután a szokásostól eltérően 18.00 órakor kezdődik a Lýceum kávéházban a törzsasztal melletti beszélgetés, mivel előtte egy órával magam is a magyar kulturális intézet Kortárs-estjén veszek részt. Szeretettel: Dusza István Wll IWHMP színház Wm/SSKKKKKm SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: A Titanic gyermekei (19) HVIEZDOSLAV SZÍHÁZ: Üvegre festve (19) KIS SZÍNPAD: Szentivánéji szexkomédia (19) ASTORKA SZÍNHÁZ: Kázmér és Karolina (19.30) KELET-SZLOVÁKIAI SZÍNHÁZ: Üvegre festve (19) KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ: Az aranyember (10) KASSAI THÁLIA SZÍHÁZ: Don Juan (19) MOZI POZSONY HVIEZDA: Sztriptíz (am.) 15.30, 18, 20.30 OBZOR: Láncreakció (am.) 16, 18, 20 MLADOSŤ: A bölcsek köve (am.) 15, 17,19, 21 CHARLIE CENTRUM: Kolja (cseh) 17,19 Sztriptíz (am.) 17, 21 Telefonszex (am.) 17.15, 20.30 Traispotting (ang.) 18.30,21 Három szín: Kék (lengy.-svájci-fr.) 19 Koncert a túlélőknek (szlov.) 19.15 KASSA SLOVAN: Telefonszex (am.) 15.30, 17.45, 20 DRUŽBA: A Függetlenség Napja (am.) 15.30, 17.45, 20 TATRA: Nixon (am.) 15.30, 17.45, 20 CAPITOL: Mision: Impossible (am.) 15.45,18, 20.15 ÚSMEV: Sztriptíz (am.) 16,18.15,20.30 IMPULZ: Csók és aludj jól (am.) 16.15,19.15 A Seagram ezúttal is gondoskodott a mámoros jókedvről A szlovák film négy rózsája Tudatosítanunk kell, hogy megmaradásunk záloga a színvonalas iskola Felhívás a magyar szülőkhöz: támogassuk az SZMPSZ-t ÚJ SZÓTUDÓSlTÁS Pozsony. Nincs könnyű helyzetben a szlovák film sem. Társadalmi és gazdasági átalakulás bizonytalanítja, nehezíti folyamatos, zökkenőmentes működését. Mára szinte köddé vált az évtizedeken át megszokott állami támogatás. Pénz persze mostanság is van a kulturális tárca és alapítványai kasszájában. Csak éppen a fő-fő hivatalnokok úgy tesznek, mintha saját, nehéz munkával összekuporgatott vagyonukról lenne szó, amelyből kizárólag a szívükhöz közel álló művészek kaphatnak. (Ideje belátnunk, hogy a minőség sem lehet mindig elsődleges szempont...) Kiút persze mindig akad, ha a (filmes szak)ember keres. Ha az állam szűkmarkú, akkor másfelé kell fordulni. Szerencsére már Szlovákiában is akadnak olyan sikeres vállalkozások, amelyek nem csupán a saját hasznukat tartják szem előtt. (Bár a számuk egyelőre szerény.) Filmes berkekben az első fecske a márkás italokat gyártó és forgalmazó amerikai Seagram cég szlovákiai képviselete lett. Vezetőségük a szlovák filmszakma több neves képviselőjével és a Fórum Alapítvánnyal tárgyalva döntött úgy, hogy létrehozza a „Négy Rózsa a szlovák filmért" elnevezésű alapítványát, melynek segítségével a hazai művészeket, filmeket kívánja támogatni. A Four Roses (Négy Rózsa), a mely Seagram által forgalmazott, közkedvelt bourbon nevéből került az alapítvány elnevezésébe, múlt pénteken is gondoskodott a „mámoros" hangulatról. Pozsonyban, a Danube szállóban ugyanis aznap nyújtotta át a Seagram képviseletében Bohuš Hlavatý igazgató a 444 400 szlovák koronáról szóló csekket Marián Urbannak, a Rivers of Babylon című, készülő új szlovák film producerének. A Peter Pišťánek nagy sikerű regénye alapján születő film forgatását tavaly év végén kezdték el, ám pénzhiány miatt a befejezés előtt le kellett állniuk. Most a Four Roses támogatásának köszönhetően a Rivers of Babylont remélhetőleg már jövő év májusában műsorukra tűzhetik a szlovákiai mozik, (aye) Kamocsa. A Kamocsai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Óvoda szülői munkaközössége évek óta figyelemmel kíséri a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) az iskoláink és óvodáink megvédése és fejlesztése, valamint a pedagógusok szakmai továbbképzése érdekében végzett munkáját. Tudatosítva, hogy megmaradásunk záloga a színvonalas iskola, s azt a jelenlegi társadalmipolitikai helyzetben elsősorban ÚJ SZÓ-TUDOSlTÁS Pozsony. „A Mentsük meg a kultúrát" nyílt fórum tegnapi sajtóértekezlete az Újságírók Házában nyílt vitává változott a függeden Szlovákiai Képzőművészek Uniója és a Vladimír Mečiar miniszterelnöki tartalékalapjából elkülönített 6 millió koronával létrehozott, fiatal művészeket támogató Mikuláš Galanda Alapítvány képviselői között. Tény, hogy ez az alapítvány már indulásakor pénzügyminisztériumi engedményeket kapott a gazdálkodásához, míg az Unió idén egyeden fillér költségvetési támogatást sem könyvelhetett el. önerőből kell megóvnunk és fejlesztenünk, felhívással fordulunk a magyar nyelvű óvodát vagy iskolát látogató gyermekek szüleihez, támogassák gyermekenként évente 30 koronával a SZMPSZ-nek a magyar pedagógusok továbbképzése érdekében végzett munkáját. Elhatározásunkat megerősítendő 1996. október 11-én 1560 szlovák koronát fizettünk be az SZMPSZ Országos Választmánya által alapított Pro PedagogiMegszűnés előtt áll az 1700 tagot és közel 30 társulást tömörítő szervezet lapja, a Výtvarný život, minimálisra csökkent a beleszólási joguk a Képzőművészeti Alap tagjaikat is érintő döntéseiben. Pedig a külföldi kiállításokon és hazai tárlatokon résztvevő művészek kilencvenöt százaléka az Unió tagja. Elsősorban a hatalmi szempontokat érvényesítő diszkrimináció és a nyílt társadalmi korrupció ellen tiltakoznak. Ezzel kapcsolatban hangzott el, hogy a művészeket korrumpálhatják, de a művészet minőségét soha. Azt ugyanis nem minisztériumok, állami vállalatok hivatalnokai ítélik meg, hanem szakemberek, (d-n) ca Alapítványra, melynek számlaszáma 68642 -149/0900. Kérjük a szülőket, a szülői munkaközösségeket és a további támogatókat, csatlakozzanak felhívásunkhoz. Felkéljük az SZMPSZ vezetőit, rendszeresen tájékoztassák a támogatókat az adakozásból származó összeg rendeltetésszerű felhasználásáról. A kamocsai alapiskola és óvoda szülői munkaközössége Münchenben: Magyar filmek MTI-HÍR München. Gyöngyössi Imre, Kabay Barna és Petényi Katalin filmjeiből vetítenek vasárnaptól két héten át a müncheni Filmmúzeumban. A bajor tartományi főváros és a Filmmúzeum támogatásával zajló bemutató sorozat darabjait a 25 éve együtt dolgozó három művész legjobb alkotásaiból válogatták. A vetítésre kerülő 13 film között ugyanúgy találhatók dokumentumfilmek, mint játékfilmek, így többek között a Jób lázadása, a Cirkusz a Holdon, Halál sekély vízben, valamint a Szarvassá vált fiúk. Megszűnhet a Szlovákia Képzőművészek Uniója Elmaradt az állami támogatás Bohuš Hlavatý, a Seagram igazgatója sok sikert kíván a Rivers of Babylon rendezőjének, Vladimír Balcónak. Marián Urban producer kezében a csekk 444 400 koronára szól. (Fotó: Martin Petrik)