Új Szó, 1996. szeptember (49. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-09 / 210. szám, hétfő

1996. szeptember 11. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó i 5 i KOMMENTÁRUNK Švec professzor Robinson-szigete ITTHON TÖRTÉNT -7 NAP ALAT Gazdasági gyógyfürdő Csak üdvözölni lehet a kormánynak azt a lépését, hogy többnapos intenzív tanácskozáson megvitatta az ország legfontosabb gazdaságpolitikai kérdéseit, amelyek az ezredfordulóig terjedő időszakban meghatározó fontosságúak lehetnek. A Pöstyénben szombaton véget ért találkozón gazdasági miniszterek, pénzügyi, gazdasági, banki szakértők, nagyvállalatok és munkaadói szervezetek vezetői, valamint a tudomány képviselői olyan fontos területeket tekintettek át. mint a külkereskedelem, a gépipar, a mezőgazdaság, a lakásépítés és a tudományos-technikai fejlesztés. Csupán az a bökkenő, hogy már a pőstyéni találkozót megelőzően is volt egy-két ilyen nagyszabású gazdasági konferencia, melyek végkövetkeztetései, tanulságai nem mutatkoztak meg a mindennapi kormánydöntések sorában. Vladimír Mečiar miniszterelnök sem hiányozhatott a világhírű fürdővárosból, rögvest le is szögezte: most minden másképpen lesz, a pőstyéni határozatok ismeretében dolgozzák ki az 1997-es állami költségvetést és a jövő évre szóló gazdaságpolitikai programot. Nem véletlenül került sor éppen most a tanácskozásra. A legfontosabb kiváltó ok a külkereskedelmi mérleg egyre nagyobb deficitje és az export ütemének lanyhulása. Márpedig éppen a külkereskedelem sžámított az első számú sikerágazatnak, az 1994-es és a tavalyi gazdasági növekedés motorjának. A motor most akadozni kezdett, bár még a lendület az idén is növekedési pályán tartja az országot. De mi lesz jövőre? A miniszterelnök közölte: napjainkig a külkereskedelem 32 milliárd koronányi hiányt halmozott fel, a passzív mérleg elsősorban az Oroszországgal folytatott kereskedelemnek köszönhető, vele szemben 29 milliárd koronás deficitet mulatunk fel. Előre megjósolható, az év végéig-a mi szempontunkból csak romlani fog a szlovák-orosz, külkereskedelem mérlege, mivel a kedvezményekre lehetőséget adó ún. szurguti egyezmény elvesztette érvényességét, így a világpiaci árakon juthatunk csak hozzá az. orosz kőolajhoz és földgázhoz. Sokáig azzal magyarázták a jelentős külkereskedelmi hiányt, hogy megkezdődött a fejlett technológiájú berendezések, gyártósorok intenzív importja. E vélekedés már nem tartható fenn, hiszen a deficit elsősorban a megdrágult kőolajnak, földgáznak és részben a vasércnek köszönhető. Oroszországból csupán a MiG vadászgépek behozatala számíthat fejlett technológiának... Ezért a deficit okára új bűnbakot találtak, mégpedig az 1500 cm

3 hengerűrtartalom alatti gépkocsik kedvezményes behozatalát. Jövő évtől el is törlik a kedvezményeket, igaz, a behozatali pótlék (jelenleg 7,5 százalék) is megszűnik. Pöstyénben felmerült egy exporttámogató bank létrehozásának terve is. A külkereskedelmi mérleg hiánya terén még rosszabb helyzetben lévő Csehország például az 1997-es állami költségvetésben az idei évhez képest 60 százalékkal növeli az exporttámogatásra szánt pénzügyi keretet, s ez számunkra is követhető példa. Természetesen sorba vehetnénk a többi fontos, a tanácskozáson megvitatott terület problémáját is, a helyszűke miatt azonban most csak egyre, a mindinkább háttérbe szoruló tudományos-technikai fejlesztésre összpontosítunk. A kormányfő szerint az alapkutatás helyett az alkalmazott kutatást kell előnyben részesíteni. A pőstyéni vélekedés esetünkben talán még igaz is lenne, ha nem tudnánk - az ország tudományos-technikai bázisa romokban hever. Míg 1989-ben Szlovákiában 69 0(X)-en foglalkoztak tudományos és fejlesztési tevékenységgel (a főiskolai oktatókat is beleszámítva), addig 1995-re ez a szám 25 000-re csökkent, közülük is csupán 16 000-en folytatnak közvetlenül tudományos munkát. A legradikálisabb létszámcsökkentés éppen a vállalkozói szférában történt. Legalább ilyen radikális a tudományra és fejlesztésre fordított összegek lefaragása is; 1989-ben 10,4 milliárd korona, 1994-ben már csupán 4,5 milliárd korona állt a tudomány rendelkezésére. Állandó árakon számítva a 4,5 milliárd mindössze 1,6 milliárd koronának felel meg. Ilyen drasztikus leépítések nem engedik meg, hogy a tudományos és műszaki innovációból aktívan kivegyük a részünket. Így ne is váijuk, hogy az elsősorban alapanyag- és félkésztermékgyártásra szakosodott honi ipar gyorsan lépést tud váltani, és magas feldolgozottságú, tudásigényes termékekkel rukkol elő. Aki Pöstyénbe betegként látogat, a csodálatos gyógyfürdőjének köszönhetően többnyire egészségesként hagyja el a várost. A többnapos gazdasági tanácskozás csak elméleti „iszappakolást, gyógykúrát" adhat Szlovákia gazdaságának, gyógyulást aligha. Hogy az ország gazdasága valóban kettétörje mankóját - mint azt teszi a pőstyéni fúrdő előtt álló szobor -, ahhoz az elméletet, a koncepciót át kellene ültetni a gyakorlatba. És ez az igazán nehéz feladat. SIDÓ H. ZOLTÁN Imponáló az akadémiai testület hagyományos díszbe öltözött tagjainak lassú, méltóságteljes bevonulása az egyetem dísztermébe, a felsőoktatási törvény módosítása ellen tiltakozó rendkívüli nyilvános ülés színhelyére. A promóciókon olykor megmosolyogtató talárok, barettek, csillogó méltóságjelvények most csöppet sem hatnak anakronisztikusan. Nem talmi díszek, hanem a gondolat, a szellem szabadságát biztosító, nyolc évszázados múltú egyetemi autonómia tiszteletet parancsoló attribútumai. Komoly és ünnepélyes az a pillanat, amikor Juraj Švec, az egyetem rektora emelkedik szólásra. Arról beszél, hogy meg kell védeni a hatalom centralizáló törekvéseitől a főiskolákat, a szabadság és demokrácia utolsó szigeteit. A sziget szóra képzeletemben Robinson neve ugrik be. Lelki szemeim előtt máris 19 ezer idősebb és 65 ezer ifjú Robinson tolong egy szigeten. Ennyi felsőoktatási dolgozó és diák ért egyet a törvénymódosítás elleni tiltakozással, s ha a hatalom enged, ennyien élvezhetik a szabadságot és a demokráciát Švec professzor szigetén, távol a demokráciától és szabadságtól egyre beláthatatlanabb messzeségbe kerülő mindennapjaink valóságától. Akár irigyelhetnénk is őket, ha nem tudnánk, hogy ez csak álom. A hatalom nem így működik. Egy, a szabadságot és demokráciát fölösleges ballasztnak tekintő rendszer nem engedélyez a demokráciának még egy aprócska szigetet sem, különösen, ha az ifjú generációk agymosását lehetővé tevő oktatás területéről van szó. A robinsoni álmokat kergető Juraj Švec még nem tanulta meg, hogy a szabadság, a demokrácia, a jog egy és oszthatatlan, nem lehet szigetekre szabdalni. És megtartásuk állandó éberséget igényel az egész társadalomtól, akkor is, ha bizonyos szabadságjogok elvesztése csak egy szűkebb réteget érint közvetlenül. Parlamenti képviselőként Juraj Švec is igennel szavazott a jogcsorbító nyelvtörvényre, és nem tiltakozott más jogcsorbítások ellen sem, abba az illúzióban ringatva magát, hogy ettől még az ő szigetén csorbítatlan marad a szabadság és demokrácia. Nézem az ülés végeztével kifelé vonuló főiskolai tanárokat és odaképzelem soraikba azokat, akik ellen a szigetet védik: Eva Slavkovskát, az inkriminált törvénymódosító tervezetet kidolgozó tárca miniszterét, Ján Cupert, a DSZM jogi szakértőjét és az engedelmes parlamenti gombnyomogatók közül sokakat. Ezek mind kollégáik voltak a most tiltakozóknak, és valamennyien a szabadság és demokrácia szigetének mondott alma mater neveltjei. De ideképzelem a jelenlegi szigetlakók egy csoportját is: a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola azon aktív tanárait, akik lihegő nyilatkozatban támogatták a törvénymódosítást. Úristen, hogy is van ez? Ki van szigeten belül és ki kívül? Egyáltalán - van még sziget? VOJTEK KATALIN Elsősorban Mečiart kellene leváltani Nagy jelentőségűnek tartja a szlovák kormányban történt személycseréket a cseh kormányhoz közel álló lap. Rámutat: a személycserék már csak azért is figyelemreméltóak, mert KözépEurópa legstabilabb kormányában került rájuk sor. Az, hogy a szlovák kormány 20 és fél hónapig volt változatlan összetételben hatalmon, viszont nem azt jelenti, amit a normális körülmények közt - tehát biztonságot, folyamatosságot és a kormányzati gépezet nyugodt és hibátlan működését, hanem azt, hogy a Mečiar-kormányzat megalakításakor a legmagasabb kritérium a szolgalelkűség, hűség és a lojalitás volt. Éppen ebből a szempontból kell nagyon fontosnak tekinteni a végrehajtott cseréket: Schenk volt külügyminiszterről, Hudek volt belügyminiszterről és Ducký menesztett gazdasági miniszterről ugyanis mindent fel lehet tételezni, csak azt nem, hogy nem lettek volna hűségesek Mečiarhoz. A legvalószínűbb, hogy Mečiar csak régi rendszere homlokzatát szeretné újrafesteni, s nem célja a radikális politikai fordulat. Egy ilyen változat ugyanis két évi nehéz munkával felépített hatalmi pozíciók lerombolását jelentené és végeredményben oda vezethetne, hogy a politikai számlát magának Mečiarnak nyújtanák be. Mečiar a változásokkal tehát csak a jelenlegi helyzet szebbre festését szeretné elérni, de Szlovákiának ez is csak hasznot hozhat. Tudatosítani kell ugyanis, hogy a kormány legalább kétharmada már megérett a leváltásra. Ugyanakkor igazat kell adni azoknak, akik azt állítják, hogy a leváltásra legérettebb miniszter maga Vladimír Mečiar kormányfő. Sajnos egy ilyen önkritikához a jelenlegi szlovákiai politikai élet legbefolyásosabb alakítója még nem jutott el. Denní telegraf NEM KARÁCSONYI . AJÁNDÉK AZ EGYETEMI AUTONÓMIA. Egyre több jelből arra lehet következtetni, hogy a Mečiar vezette koalíció a társadalmi és a gazdasági élet összes területére rá akar telepedni. Nem elégszik meg azzal, hogy a pártTsr^v'Wj szempontú privatizációval teljesen elköte^ Ä i/? lezte maga mellett az újkapitalislákat. A területi átrendezéssel helyi szinten is mindenütt megkaparintja a stratégiai tisztségeket, és még arról is gondoskodik, hogy a színházak „világot jelentő deszkáin" is úgy mozogjanak a művészek, ahogy azt a pártközpontban kívánatosnak tekintik. A hét folyamán felháborodással vegyes derültséget keltett, hogy a kormánykoalíció egyik alkotmányjogásza - Ján Cuper professzor - még a nők gépkocsivezetési stílusát is törvényileg szabályozná; kijelentette, törvényjavaslatot terjeszt elő, amelynek értelmében a szebbik nem volán mögött ülő egyedeinek megtiltanák a közutak előzősávjának használatát. Később kiderült, hogy nincs ok a derültségre, a prof halálos komolyan gondolta a dolgot. Ilyen légkörben azon kellene csodálkoznunk, ha a miniszterelnök környezetében senkinek nem jutott volna az eszébe, hogy az egyetemek megzabolázásának is elérkezett az ideje. Olyan felsőoktatási törvényjavaslatot dolgoztak ki, amelyet ha elfogad a parlamenti többség (márpedig "elfogad), az 1989 novembere után visszaállított egyetemi autonómiát már csak múlt időben emlegethetjük. Tudja a hatalom, hogy mit csinál. Tisztában van vele, hogy az értelmiség egyetemeken működő színe-java a legnehezebben összeroppanthatö kemény diók közé tartozik. A múlt hét péntekén a Komenský Egyetem falai között ülésezett az Országos Felsőoktatási Tanács, valamint a Rektori Konferencia, és a jelenlevők egységesek voltak az eddig hatályos felsőoktatási törvény kiherélésének, pártállamivá tételének elutasításában. Juraj Švec professzor, a rektori konferencia elnöke egyértelműen megüzente a hatalomnak, hogy a felsőoktatási intézmények számára az egyetemi autonómia érvényesülése a természetes állapot, és az természetellenes, hogy a kormány ezeket - pillanatnyi érdekeinek megfelelően - megajándékozza bizonyos jogokkal. Jellemző, hogy a kormányhoz közelállók ugyanúgy reagálnak az értelmiség kiválóságainak önérzetes magatartására, ahogy a kommunista pártállam is mindig reagált: populizmussal. az alagsori politikai erők mozgósításával, értelmiségellenes hangulatkeltéssel. JÁN HÓHÉROVIC SLOTA. Érdekes vonása az 1993. január Ije utáni szlovákiai politizálásnak, hogy számos pártvezető - ha szorul a kapca - azt ígéri választóinak, hogy győzelme esetén ismét szorgalmazza a halálbüntetés bevezetését, noha az Alkotmány 15. cikkelyének 3. pontja kimondja: „A halálbüntetés megengedhetetlen". Az 1989 novembere utáni törvényhozás nem utolsósorban azért módosította így a pártállami alkotmányt, hogy politikai célokra már soha senki ne vehesse igénybe a bakó szolgálatait. Egyébként is, nemzetközi kötelezettségeinkből kifolyólag szintén kötelességünk az abszolút büntetés kiiktatása a Büntető Törvénykönyvből. Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke számára most - szorul a kapca. Koalíciós szövetségese kampányolni kezdett (elsősorban az új kerületekbe és járásokba delegált államigazgatási funkcionáriusai segítségével), és alig leplezi, hogy a legközelebbi választásokkal olyan politikai erőviszonyokat kíván teremteni, hogy a DSZM vagy Slotáék, vagy Luptákék, vagy mindkettejük nélkül is kormányképes legyen. Figyelemre méltó, hogy a Szlovák Nemzeti Pártból egyes járásokban úgyszólván tömegesen igazolnak át Mečiarékhoz, és - nyomban megkapják kinevezésüket valamilyen funkcióba. Ezzel is magyarázható, hogy az elmúlt héten ahányszor megjelent Ján Slota a képernyőn, annyiszor sürgette a hóhér szolgálatba állítását. Slotának mostanában mindenről az akasztás jut az eszébe. Néhány hónapja, a köztársaságvédelmi paragrafusok körüli vita során is hasonlóképpen ütötte a vasat, és egy pillanatra sem titkolta, hogy az új szankciók beiktatására elsősorban a magyarok elleni gyűlölet sarkallja. A hét folyamán viszont akasztást emlegetve - egyfolytában „cigányozott". Ha rajta múlna, akár azt is törvénybe iktatná, hogy a halálbüntetés intézménye pedig csak nemzetiségi, vagy faji alapon alkalmazható. Persze, felmerül a kérdés, mi történik, ha történetesen sikerül a DSZM-nek oly nagy számú SZNP-tagot állasszóznia, hogy Slota pártja a legközelebbi választásokon nem éri el a bűvös 5 százalékot, és a pártelnök legfeljebb csak Zsolnáról szemlélheti, mi történik a szlovákiai politikában. Vannak, akik azt állítják, ebben az esetben - hogy kiélhesse hajlamát - megpályázza az állami ítéletvégrehajtói állást. Gašparovič azt üzente... Még a legnagyobb túlzással sem lehet azt állítani, hogy a szlovákiai média kellő figyelmet szentelt volna Ivan Gašparovič parlamenti elnök elmúlt heti amerikai látogatásának. Ez a tény a független sajtó esetében érthető, hiszen az amerikai hírforrások nem nagyon törődnek a félhivatalos látogatásokkal, különösen ha az illető valahonnan Közép-Európából érkezett. Meglepetést jelentett viszont a kormánypárti sajtó visszafogottsága, hiszen ők aztán kiválóan értenek ahhoz, hogy nagy csinnadrattával kövessék és túllihegjék egy-egy nekik tetsző szlovák politikus eléggé ritka külföldi portyázásait. Pénzt, paripát is kapnak hozzá, nem is keveset. Most mégis mintha hangtompítót használtak volna, s ez számomra csak addig okozott fejtörést, ameddig nem hallottam a szlovák parlament elnökének rádiónyilatkozatát. Aki viszonylag őszintén elmondta, hogy az amerikai politikai döntéselőkészítők és döntéshozók egybehangzóan és egyértelműen tudomására hozták, hogy Szlovákia jelenleg nem szerepel azon országok között, amelyekkel az euro-atlanti integráció első körében számolnak. Ivan Gašparovič tisztességes volt, mert e rossz hír bejelentését követően nem nyúlt a szokványos forgatókönyvhöz, vagyis nem janicsározta le a szlovák ellenzéket és nem kiáltotta ki külföldi bérenceknek a szlovákiai magyar politikusokat, hanem kerek perec kimondta: Szlovákia jelenlegi kedvezőtlen amerikai megítélésének kizárólag belpolitikai okai vannak. Szlovákia egyetlen józanul gondolkodó magyar nemzetiségű állampolgára sem örülhet ennek a hírnek, hiszen szlovák, továbbá más ajkú sorstársainkhoz hasonlóan számunkra is biztonságot, perspektívát egyéni és társadalmi vonatkozásban elsősorban az jelenhet, ha integrálódunk az egyetemes nyugati struktúrákba. Ezért is fogadtuk reménykedve Helmut Koh! moszkvai bejelentését, aki Jelcint nyugtatgatva közölte, hogy az idén még nem születik végső döntés a NATO tervezett bővítésének az ügyében. Ami azt is jelenti, hogy Szlovákiának van még esélye - habár napról napra kevesebb - javítani mostani bizonyítványán. Ezt az esélyt csak úgy lehet megtartani és növelni, ha a választásokon győztes legerősebb kormánypárt átlépné saját árnyékát és a sok ígérgetés után végre valóban Európa felé mutató, bátor lépésekre szánná el magát. Sajnos, ennek a politikai akaratnak a legkisebbjeiét sem tapasztalom. Sőt: amint az várható volt, bumerángként ütnek vissza a kormány eddigi súlyos hibái. A területi és közigazgatási reformot követő, kimondottan politikai indíttatású leváltások évtizedekre kiható szakmai és erkölcsi károkat okoznak, az átszervezések súlyos milliárdokat emésztenek föl, az államigazgatás pedig nehézkesebb és korszerűtlenebb lesz, sokféle bosszúságot okozva a lakosságnak. Eddigi propaganda csodafegyverünk, Szlovákia makrogazdasága is súlyos betegségek tüneteit mutatja, s a mostani pőstyéni konzílium sem tölt el derűlátással, mert a gazdasági törvényszerűségek érvényesülésének elősegítése helyett újra csak a kormány, mindenekelőtt pedig a kormányfő szerelné megtartani a mindentudó, mindent elosztó és mindent ellenőrző, megfellebbezhetetlen instancia szerepét. Az ilyesfajta tüneti kezelés semmiképpen sem vezethet gazdaságunk fokozatos kigyógyulásához, s ezt valamennyien egyre inkább saját bőrünkön és pénztárcánkon érezzük meg. Az ideológiai központosító törekvések arroganciája és szakmai dilettantizmusa legszembetűnőbben a kulturális és az oktatási szférában nyilvánul meg, ezért teljesen természetes, hogy ismét létrejött a művészek és az oktatási szakemberek, tágabb értelemben a szlovákiai demokrácia sorsáért felelősséget érző és vállaló értelmiségiek védszövetsége. Ugyanúgy, mint nyolcvankilenc őszén. S ugyanúgy, mint akkor, most is hallatják szavukat a szlovákiai magyar színművészek, más értelmiségiek is. Egy csatasorban, ugyanazokért a célokért küzdenek vállvetve szlovák, szlovákiai magyar, ukrán, rutén és más értelmiségiek. Megnyilvánulásaikkal bizonyítják, hogy a demokrácia ügye egyetemes, minden állampolgár felelőssége. Nem véletlen, hogy a színművészek pozsonyi tiltakozó gyűlésen Milan Ferko, a szlovák nyelvtörvény egyik hírhedt kifundálója azt fröcsögte a hallgatóság felé, hogy hasonszőrű társaikkal együtt megvédik a szlovák kullúrát, sőt a fiatal szlovák államot is. Túlontúl ismerősek ezek a szólamok és fenyegetések. Nem is olyan régen a szocialista kultúrát és a szocialista államot iparkodtak megvédeni, ugyanilyen gőggel és tekintetnélküliséggel. Máig nincs hát jele az euro-atlanti integráció szempontjából is fontos belpolitikai változásoknak. Csak egy vonatkozásban, az pedig örvendetes. Egyre többen tudatosítják, hogy gátat kell vetni a diktatúra további dáridózásának. És cselekednek, lelkiismeretük, meggyőződésük szerint. Jó lenne, ha a Magyar Koalíció is cselekedne, s véget vetne számos pótcselekvésének. Először talán alapos helyzetelemzést és önvizsgálatot kellene tartania. Mert sok tény utal arra, hogy ősszel fontos dolgok történhetnek Szlovákiában, s ilyen szempontból is tragikus lenne, ha politikusaink vakvágányon, vagy a leálló sávban vesztegelnének.