Új Szó, 1996. szeptember (49. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-06 / 208. szám, péntek

1996. szeptember 6. BELFÖLD ÚJ SZ Ó 1 2163 | A JÉGKORONG VILÁG KUPA CSOPORTMERKOZESEI UTAN A vb-címvédő csehek vesszőfutása Ki gondolta volna, hogy az NHL rendezésében zajló Jégko­rong Világ Kupa első felvonása, a csoportmérkőzések után Csehország és Szlovákia pont nélkül sereghajtó lesz. A szlo­vákoktól senki sem várt csodát, mert az „amerikai csoport­ban" a házigazda Kanadával és az Egyesült Államokkal, Il­letve Oroszországgal mérkőzött a tengerentúlon; ám a vi­lágbajnok csehektől mindenki továbbjutást várt. Ők az „eu­rópai csoportban" a finnekkel (3:7), a svédekkel (odahaza - 0:3) és a németekkel mérkőztek (1:7). Annak elle­nére, hogy Jozef Golonka edző le­génysége .mind­három találkozó­ját elveszítette ­a szakemberek és a szövetség vezetői szerint - nem okozott csa­lódást. Az oroszokat (4:7) sokáig sakkban tartotta , majd alaposan ráijeszetett a házigazda kanadai­akra (2:3), ám a zárómérkőzésen, az amerikaiak ellen nem sok vizet zavart (3:9). Igaz, ekkor már nyil­vánvaló volt: nem juthat a ne­gyeddöntőbe. Golonka' széke nem inog(hat) meg, ugyanis az egykori kitűnő D SPORTHÍRADÓ B • Az 5 a 40-ből 36. hetének nyereményei - I. és II. díj: nincs nyertes, III. díj: 9 nyertes á 4350 korona, IV. díj: 561 nyertes á 137 korona. Az átvitt Jackpot­nyeremény: 38 676 korona. • A mintegy 20 millió már­kás adócsalással vádolt Peter Graf pere a világsajtó óriási ér­deklődése mellett kezdődött meg tegnap Mannheimben. A vi­lágranglistát vezető tení­szezőnő, Steffi Graf apja ellen 13 hónapi nyomozás után kezdődött meg a bírósági eljá­rás. Steffi ügyvédje révén közöl­te a bírósággal, hogy mint a vád­lott közvetlen családtagja, élve törvényadta jogával, tanúként sem kíván megjelenni. • Zabrzében barátságos lab­darúgó-mérkőzésen Németor­szág válogatottja 12 000 néző előtt 2:0 (1:0) arányban nyert Lengyelország ellen. Góllövők: Bierhoff (28. p.), Klinsmann (89.). A mintegy 300 német csehszlovák válogatott nem sok­kal a Világ Kupa-rajt előtt ült le a kispadra. Viszont Ludék Bukačot a „krachot" (így értékelte a cseh sajtó Jágrék VK-szereplését) kö­vetően többen is „tűz" alá vették. Ő azonban nem hajlandó lemon­dani, habár elismerte, nagyot té­vedett, amikor valamennyi (önje­lölt) NHL-sztárnak bizalmat sza­vazott. Karel Gut, a Cseh Jégko­rong Szövetség elnöke is kiállt Bu­kač mellett, többek között azt mondta, ha a tréner távozna, az tragédia lenne. Mind a mai napig nem derült fény arra, hogyan utazhatott a Pittsburgh sztárja, Jaromír Jágr - a válogatott szélsőséges fiatal a meccs előtt összeverekedett a lengyel szur­kolókkal, majd az általuk elfog­lalt szektorban szétszedték a padokat és a rendőrök felé haji­gálták; a Hitler-köszöntéssel vé­gighallgatott himnusz után zsi­dó-és lengyelellenes jelszavakat skandáltak, s azt üvöltözték, hogy „ismét bevonultunk". • A Szlovák Kézilabda Szö­vetség Tanácsának döntése alapján a Štart Bratislava to­bábbra is szerepelhet a női I. li­gában, mivel időközben megol­dódtak a klub anyagi gondjai. így 13. tagú lesz a bajnokság. • Győri sikerrel ért véget a csallóközaranyosi női kézilabda­torna: Zlatná-Győr 24:25, US Praha-lnter 16:27, Zlatná-US Praha 24:21, Inter-Győr 16:27, Zlatná­Inter 26:21, Győr-US Praha 27:23. A sorrend: Győr 6, Zlatná 4, Inter 2, US Praha 0 pont. A KENŐ 10 tegnap kisor­solt nyerőszámai: 3, 5, 14, 16, 24, 25, 31, 34, 39, 40, 43, 44, 45, 53, 54, 55, 57, 61, 77, 79. edzőtáborozása idején - Német­országba, egy bőségesen hono­rált bemutató mérkőzésre?! Az érintett ezzel kapcsolatban a NO­VA Televízióban kijelentette: „Már jóval a Világ Kupa előtt hívtak, s mivel megfizettek, mentem; az igaz, hogy Bukač edzőnek nem vallottam be a dolgot..." A csehek tehát leszerepeltek, s ezt vala­mennyi „érintett" beismerte! Szlovákiában viszont a három vereség ellenére optimista hangu­lat uralkodik, úgy ünneplik a pont nélkül hazautazó válogatottat, mintha továbbjutott volna. Peter Šťastný, a korábban kiszemelt, majd „elfelejtett" edző megjegyez­te: az ő vezetésével tovább lépett volna a gárda, s ha az oroszok el­len Mega véd, nem szenved vere­séget a szlovák együttes... Úgy tűnik, Šťastnýt még mindig bosszantja, hogy nem ő lett a vá­logatott vezetőedzője! Talán majd legközelebb őt választják az illeté­kesek... (zsigárdi) US Open Nem hozott nagy küzdelmet Agassi és Muster összecsapása az USA nyílt teniszbajnokságán. A 10,89 millió dollár összdíjazá­sú US Open férfi egyes negyed­döntőjében a 6. helyen kiemelt Agassi négy játszmában verte a harmadikként rangsorolt Mus­tért, ugyanitt az amerikai Chang a spanyol Sanchezt győzte le. Tovább menetel a svájci Hingis, két szettben diadalmaskodott a nála jóval esélyesebbnek tartott cseh Novotná ellen. Eredmények - férfi egyes, ne­gyeddöntő: Chang-Sanchez 7:5, 6:3,6:7,6:3; Agassi-Muster 6:2, 7:5, 4:6, 6:2. Női egyes, negyed­döntő: Hingis-Novotná 7:6 (7:1), 6:4; Graf-Wiesner 7:5, 6:3. Ve­gyes páros, elődöntő: Raymond, Galbraith-McQuillan, MacPher­son 6:3, 3:6, 6:4; Bollegraf, Le­ach-Hingis, van Rensburg 5:7, 6:4, 7:5. Leány páros, 2. forduló: Jagieniak, Weingartner (francia, német)-Gubacsi, Uričková (ma­gyar, szlovák) 6:3, 6:0. VASARNAP AZ OLIGETI LOVERSENYPALYAN: Amazonok és agarak UJ Szó-tudósítás Hajrájához közeledik az idei lóversenyidény. Vasárnap dél­után hét futamot láthat a pozso­nyi-óligeti pálya közönsége (kez­dés 14.30), s abból kétszer az amazonok, vagyis az amatőr sportlovasnők ülnek nyeregbe, hogy a két szombati bécsi összecsapásuk után eldöntsék egymás között az Európa-bajno­ki cím sorsát. Összesen kilenc ország egy-egy képviselője in­dul, futamonként más-más ló hátán: Bárándi Zsuzsa (magyar, a mezőny legfiatalabbja)), Marli­es Gloor (svájci, tavaly harmadik lett), Rikke Hansen (dán), Trine Langvad (norvég), Dagmar Mer­rellová (cseh), Kirsten Neumann (német), Silvie Roussel-Mullie (francia), Ulrike S chmutzler (osztrák) és Alena Petrlíková (szlovák). A Somorján élő lo­vasnő két éve megnyerte az Eb­t, s ha szerencséje lesz a pari­pák sorsolásánál, most is a leg­jobbak között végezhet. A győztes jutalma egy arany karó­ra. Hat év múltán először ren­deznek agárversenyeket, öt fu­tam lesz műsoron. Marián Šur­da, a lóversenypálya igazgatója tegnapi sajtótájékoztatóján be­jelentette: szeptember 14-én délután kettőtől megnyílik az ér­deklődők előtt a somorjai Güth­ler Hof ménes úszori telepe, mi­közben lóvásárlásra is nyílik al­kalom. (j- mészáros) Pillanatfelvétel az Arsenal-Chelsea angol bajnoki labdarúgó-mérkö­zésről (Fotó: ČTK) Labdarúgó-bajnokságok ANGLIA. A Premier League 4. fordulójának hétközi mérkő­zései: Arsenal­Chelsea 3:3 (1:2), Merson, Keown, Wright, ill. Leboeuf, Vialli, Wise, 38 000 néző; Blackburn-Leeds 0:1 (0:1), Harte, 23 000 néző; Co­ventry-Liverpool 0:1 (0:0), Babb, 23 000 néző; Derby Co­unty-Manchester United 1:1 (1:1), Laursen, ill. Beckham, 19 000 néző; Everton-Aston Villa 0:1 (0:0), Ehiogu, 40 000 néző; Middlesbrough-West Ham 4:1 (2:0), Emerson, Mustoe, Rava­nelli, Stamp, ill. Hughes, 30 000 néző; Southampton-Notting­ham Fores 2:2 (0:2), Dryden, Le Tissier, ill. Campbell, Saunders, 15 000 néző; Sunderland-New­castle 1:2 (1:0), Scott, ill. Be­ardsley, Ferdinand, 22 000 néző; Wimbledon-Tottenham 1:0 (1:0), Earle, 18 000 néző. 1. Sheffield 2. Aston Villa 3. Chelsea 4. Liverpool 5. Arsenal 6. Leeds 7. Manchester U. 8. Newcastle 9. Middlesbrough 10. Sundedand 11. Everton 12. Tottenham 13. Nottingham 14. Leicester 15. West Ham 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 1 4 0 0 3 0 1 2 2 0 2 2 0 2 1 1 2 1 1 1 3 0 2 0 2 1 2 1 1 2 1 2 1 1 2 1 1 2 1 1 1 2 1 1 2 8:3 5:2 6:3 6:3 7:5 5:5 8:5 5:5 8:6 5:3 4:3 3:2 7:7 3:5 4:8 16. Derby 4 0 3 1 5:7 3 17. Wimbledon 4 10 3 1:6 3 18. Southampton 4 0 2 2 4:6 2 19. Blackburn 4 0 1 3 2:6 1 20. Coventry 4 0 13 1:7 1 HOLLANDIA. A 4. forduló mérkőzései: Alkmaar-Volen­dam 2:1, Doetinchen-Nijmegen 4:0, Roda Kerkrade-Ajax 0:0, Sp. Rotterdam-Twente 1:2, Wil­lem ll-Vitesse 2:1. Az élcsoport: Feyenoord 10 pont (4 mérkőzés), Eindhoven 9 (3), Twente 8 (4)... 7. Ajax 7 (4). SVÁJC. A10. fordulójánál tana pontvadászat: Grasshoppers-Ne­uchatel Xamax 0:0, Young Boys-FC Zürich 1:2, Basel-Lau­sanne 2:4, Sion-Luzern 2. Az él­csoport: Xamax 23, Lausanne 17, Grasshoppers 17 pont. AUSZTRIA. A Casino Salzburg vezet a 7. forduló után: Salz­burg-FC Tirol 1:0, Austria-LASK Linz 1:2, Sturm Graz-Grazer AK 0:0, Ried-Rapid 3:3, FC Linz-Admira Wacker 1:1. Az él­csoport: 1. Slazburg 17, 2. Tirol 14, 3. Austria 14, 4. Sturm 10, 5. Grazer AK 7, 6. Rapid 6 pont. FRANCIAORSZÁG. Az 5. for­duló: Monaco-Lens 5:1, Marseil­le-Rennes 3:1, Montpellier-Pa­ris SG 0:3, Strasbourg-Auxerre 2:1, Bordeaux-Bastia 3:1, Lil­le-Nice 3:2, Caen-Metz 0:0, Nancy-Le Havre 0:1 Guin­gamp-CannesO:l, Nantes-Lyon 2:2. Az élcsoport állása: Paris SG 13, Lens 12, Monaco 10, Lille 10, Cannes 10, Bordeaux 9, Mar­seille 8 pont. ÚJ SZÓ szlovákiai magyar napilap főszerkesztő: Szilvássy József ("5238318) főszerkesztőJielyettes: Madí Géza ("5238342) Kövesdi Károly ("5238316), a Vasárnap vezető szerkesztője Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. 0. BOX: 49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343 hírfelvétel és üzenetrögzítő: 5217054, sportrovat: 5238339,5238340 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806 Kassa 095/6228639 Rozsnyó 0942/21947 Rimaszombat 0866/925-14. Érsekújvár 0817/97679 Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató " 5238322, fax: 5238321 Hirdetőiroda: » 5238262.5238332 fax: 5238331. Nyomja a DANUBIAPRINT 02-es üzeme. Ter­jeszti a Postai Hírlapszolgálat, valamint a Medi­aprint-Kapa. Külföldi megrendelések: PNS ES vývoz tlače. Košická 1, 813 81 Bratislava. Új­ságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12,1993. december lOén. Engedélyszáma 179/93 A szerkesztőség a beküldött kéziratok rövidíté­sének és szerkesztésének jogát fenntartja. A nem megrendelt kéziratokat nem őrizzük megesnem küldjük vissza. Index 48011 D SIK B A pardubicei sakkfesztivál 286 résztvevős A-csoportjában a 19 éves Gyimesi Zoltán már második alkalommal teljesítet­te a a nagymesteri normát. A te­hetséges magyar versenyző fél ponttal maradt el a győztes orosz Jevgenyij Najer mögött, és a 2-9. helyet osztotta. Jó fényt vet következetes játékve­zetésére az alábbi játszma. NIMZOINDIAI VÉDELEM Világos: Gyimesi - Sötét: Vo­losln 1. d4 Hf6 2. c4 e6 3. Hc3 Fb4 4. e3 c5 5. He2 d6 (számí­tásba jött 5.... cxd4 6. exd4 d5 és 7. c5-re He4) 6. a3 Fxc3+ 7. Hxc3 0-0 8. Fe2 Ve7 9. 0-0 e5 10. b4I e4 11. f4 exf3 ep. 12. Fxf3 Hc6 (a győztes szerint jobb volt a 12.... Hbd7 13. Hd5 Hxd5 14. Fxd5 Hf6 15. e4 világos csekély előnyével) 13. Hd5! Hxd5 14. cxd5 Hb8 15. bxc5 dxc5 15. e4 Hd7 17. Fb2 cxd4 (17. ... Be8-re 18. Bel) 18. Vxd4 f6 19. d6l Ve6 (19.... Vf7 20. Bel után is világos kitűnően áll) 20. e5l fxe5 21. Fd5 exd4 22. Fxe6+ Kh8 23. Fxd4 Hf6 24. Bael (talán még erősebb volt 24. Fd5) 24. ... Fxe6 25. Bxe6 Kg8 26. Fxf6 (pontosabb, mint 26. Be7 Bf7) 26.... gxf6 (vagy 26.... Bxf6 27. Bfxf6 gxf6 28. Be7 Bd8 29. Bxb7 Bxd6 30. Bxa7) 27. Bell (27. Bfxf6 Bxf6 28. Bxf6 Bd8 még ellenjátékot adna) 27. ... Bf7 28. Kf2! (csak döntetlenre vezet 28. Bc7 Bxc7 29. dxc7 Kf7 30. Bd6 Ke7 31. Bd5 Bc8 32. Bh5 Bxc7 33. Bxh7+ Kd6) 28. ... Kd8 (valamivel több elle­nállást nyújtott 28. ... Bd7, de 29. Be7 Bxe7 30. dxe7 Kf7 31. Bc7 után világosnak jó nyerési esélyei lennének) 29. Bc8 Bdd7 30. Be7! (ezzel a játszma eldőlt!) 30. ... Bfxe7 31. dxe7 Bxc7 32. e8V+ Kg7 33. Ve3! Kf7 34. Vxa7 Be7 35. Vb6 Kg6 36. g4 Kf7 37. Kf3 Kg7 38. Kf4 Kf7 39. h4 Kg7 40. a4 Kf7 41. Vd8 KeS 42. Vg8+ Bf7 43. a5 és sötét feladta. Még bemutatjuk az ugyan­csak 19 éves tornagyőztes rö­vid játszmáját. CSEH VÉDELEM Világos: Najer - Sötét: P. Blatný 1 d4 d6 2. e4 Hf6 3. Hc3 c6 4. g3 e5 5. Hge2 b5 6. Fg2 Vc7 (jobb Hbd7) 7. 0-0 b4 (kockáza­tos, ismét a Hbd7 volt jobb) 8. Ha4 c5 9. c3 bxc3? (ez már ko­moly hiba, 9.... a5 volt a követ­kezetes lépés) 10. dxe5 cxb2?l 11. exd6 Fxd6 (vagy 11. ... bxalV 12. dxc 7 Hbd7 13. Hec3!) 12. Fxb2 Fb7 13. Hec3 Fc6 14. f4 Fe7 15. Hd5! Vd7 16. Fxf6 gxf6 (16. ... Fxa4 17. Hc7+ Kd8 18. Fxe7+ Kxc7 19. Vd6+ 20. Fxd6+ Kxd6 21. e5 stb.) 17. Hac3 Ha6 18. Vh5 Hb4 19. Badl Vb7 20. BblI a5 21. a3 Va7 22. Khl Hd3 23. e5 Bc8 24. Vf5 Va6 25. Bb6, és sötét feladta. 1995. SZÁMÚ FEJTÖRŐ Tóth Gy. (1934) Világos Indul és 2 lépésben mattot ad 4 A 4 A á §§ Ŕ, i H i A s IB n Ellenőrző jelzés - világos: Ka4, Vb5, Ba2 és el, Hc3 és d4, Fg4 és h4, gy: h3 (9 báb). Sötét: Kf4, Hb4 és f8, Fe5, gy: a3, b2, b6, d3, f5 és f6 (10 báb). A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére kül­dendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtők között - min­den feladvány után - két 200 koronás pénzdíjat sorsolunk kll A megfejtés beküldésének határideje - az 1993. és az 1994. számú fejtörőkkel együtt - szeptember 23. DELMÁR GÁBOR Vengloš Kassára? Köztudott, az 1. FC Košice klubvezetése távolról sem elé­gedett az I. ligás labdarúgócsa­pat eredményeivel és játékával, s a sikertelenségek már kezdik kikezdeni a nagy terveket szövö­gető funkcionáriusok lelkivilá­gát. Hiába pumpálják a nagy pénzeket a futballistákba és az edzőkbe, ennek szinte semmi látszata. A vezetők egy része már korábban azon a vélemé­nyen volt, hogy nemcsak a játé­kosokat kell hibáztatni, hanem azt is meg kell nézni, milyen szakmai munka folyik a klub­ban. Konkrétan Ján Kozák edzőre gondoltak, aki szép sza­vakkal vagy ingerülten (főleg az újságírók felé) eddig mindig megmagyarázta a bizonyítványt. Ugy tűnik azonban, hogy a Szlovák Kupából való szégyenle­tes kiesés után ( a II. ligás rózsa­hegyiek búcsúztatták a milliomo­sokat) már kezd betelni a pohár. Egyre gyakrabban emlegetik Kas­sán a trénercserét. Egy magát megnevezni nem akaró klubve­zető szerint már csak napok kér­dése, hogy mikor ül le a kassaiak kispadjára Jozef Vengloš, akinek letelt a szerződése Ománban; most idehaza tölti szabadságát (az érdekelt korainak tartotta nyi­latkozni az ügyben). Az sem titok, nincs minden rendben Ján Kozák és a játéko­sok között. A szakvezető (elsőosztályú edzői képesítés nél­kül dirigálja az európai babérok­ra pályázó klub igencsak gyengél­kedő csapatát) egyesekbe „sze­relmes", másokba nem, s ez nem tetszik a korifeusoknak. Pél­dául a kétszeres gólkirály Róbert Semeník sem tartozik az edző kedvecei közé, olyanokat mellőz, akik játéktudásuk alapján jobb sorsra érdemesebbek.... Egyszóval Jozef Vengloš? A csehszlovák és a szlovák válo­gatott egykori edzője már tevé­kenykedett Kassán, a 70-es években ezüstérmet szerzett a VSS-szel. Különben nem is olyan régen, mintegy két esztendővel ezelőtt a mostani miniszter, Ale­xander Režeš az 1. FC klubelnö­keként a szlovák labdarúgás messiásának nevezte Jozef Venglošt. Lehet, hogy ő váltja meg a kassai labdarúgást? (t. v.) A spanyoloknak ment... Szlovákia válogatottja után a spanyolok is bemutatkoz­tak labdarúgó vb-mérkőzé­sen a Feröer-szlgeteken; Já­tékukkal, valamint eredmé­nyükkel Is Jobb benyomást keltettek az előző „vendé­geknél", mivel nagy arányú győzelmet értek el. FERÖER-SZIGETEK-SPA­NYOLORSZÁG 2:6 (0:1). Gól lövők: Jonsson (47. p.), Arge (90.), ill. Martinez (37), Munoz (63., 84 és 87.), Johannesen (70., öngól), Hierro (85). 4000 néző. A spanyolok a következő összeállításban szerepeltek: Zu­bizarreta-Belsue, Aranzabal, Al­kotta, Nadal, Hierro, Guardiola, Luis Enrique Martinez, Pizzi, Narvaez, Sergi Barjuan. A 6. selejtező csoport állása: 1. Jugoszlávia 2 2 0 0 9:1 6 2. Spanyolország 1 1 0 0 6:2 3 3. Szlovákia 1 1 0 0 2:1 3 4. Csehország 0 0 0 0 0:0 0 5. Málta 10 0 1 0:6 0 6. Feröer-szigetek 3 0 0 3 4:11 0 Ebben az esztendőben még a következő mérkőzésekre kerül sor - szeptember 18.: Csehor­szág-Málta; szeptember 22.: Szlovákia-Málta; október 6.: Fe­röer-szigetek-Jugoszláva; októ­ber 9.: Csehország-Spanyolor­szág; október 23.: Szlová­kia-Feröer-szigetek; november 10.: Jugoszlávia-Csehország; november 13.: Spanyolor­szág-Szlovákia; december 14.: Spanyolország-Jugoszlávia; de­cember 18.: Málta-Spanyolor­szág. (sr)

Next

/
Thumbnails
Contents