Új Szó, 1996. szeptember (49. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-06 / 208. szám, péntek

1996. szeptember 5. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 I A szomszéd kecskéje Álltunk a millecentenáriumi emlékműnél, és hallgattuk a szónoklatokat. Újból és újból felvillant előttünk az a két félmondat, amely nagyon gyakran elhangzik napjainkban. „Nem ezt vártuk a demokráciától", szól az egyik. „Itt vagyunk Európa kapujában, az integráció remélhetőleg gyógyírt hoz majd a mi gondjainkra is", hangzik a másik. Többször elmondtuk már, a jelenlegi szlovákiai állapotokat legfeljebb formális demokráciának nevezhetjük, valódinak semmiképpen. Tipikus átmeneti állapotban élünk, ahol a hatalmon levők olyan játékszabályokat hoztak létre, amelyek közt kedvükre kiélhetik infantilis játékaikat; ráadásul nem ritka az olyan eset, amikor a hatalom birtokosai nem tartják be a saját maguk által kreált játékszabályokat sem. A társadalomban megjelentek az anarchia és a káosz jelei, s ez bizony nyugtalanító jelenség. Európa kapujában sem vagyunk, sajnos, ezt is jobb, ha minél előbb észrevesszük. Kilencven után gyakran mondogattunk hasonlókat, s akkor az ilyen kijelentéseknek volt is igazságtartalmuk. 1994 novemberében azonban erős fordulat következett be a szlovák politikában, és sok vonatkozásban ma azt sem túlzás megkérdőjelezni, akart-e egyáltalán valaha is a jelenlegi kormánykoalíció integrálódni az euro-atlanti szerveződésekbe. A legkevesebb, amitel kell mondanunk, az, hogy a koalíció túlértékelte Szlovákia geopolitikai helyzetét és az ebből fakadó vélt előnyöket. Az ideális persze továbbra is az lenne, ha a visegrádi négyek együtt integrálódnának a NATO-ba is, az EU-ba is, ám erre egyre kevesebb az esély. Demokratikus közösségekbe demokratikus módon"senkit sem lehet az akarata ellenére beléptetni. A szlovák politikát a szlovákiai valóság alapján ítélik meg, az pedig nagyon siralmas: az egyes lépések együtt egy kirajzolódó diktatúra képét láttatják. Néhányan - ezt látva - megpróbálták volna Szlovákiát „a hátukon is becipelni" a civilizált országok közé; a magyar-szlovák alapszerződés megkötésének lehetett egy ilyen indítéka is, s hogy ez az igyekezet mennyire volt sikeres, mindenki láthatja. Naivitással vagy a problémák elkendőzésével nem lehet - s nem is érdemes - új Európát építeni. A szlovák kormánypolitika napjainkra egyre inkább elszigetelődik, s nagyon nehéz belátni ennek a folyamatnak a végét. Megdöbbentő, hogyan reagál erre a pozsonyi hatalom: megpróbálja Magyarország esélyeit is csökkenteni, ama bizonyos szomszéd kecskéje elv szellemében. A magyar-magyar csúcsra való reagálás ilyen indíttatású is lehetett; a magyar kormány, érezve a veszélyt, megpróbált előre menekülni. Alapszerződésben állapodott meg a románokkal. Számunkra ennek a helyzetnek fájdalmas következményei lehetnek, ám ez nem ok arra, hogy elveszítsük a fejünket, és hibákat vétsünk. A diplomácia sajnos, sosem, volt az erősségünk, az egymás közti ügyek kulturált intézése sem. Úgy gondolom, nincs jogunk arra, hogy azt várjuk el a magyarországi elittől, fékezze Magyarország csatlakozását a kedvünkért. Ez nemcsak veszélyes és buta kérés volna, de a kívánatos fejlődéssel ellentétes is. Kelet-Európában nem a jobbak integrációs sebességét kell csökkenteni, hanem a gyengébbekét növelni. A fentiekből pedig az következik, hogy egy kemény átmeneti időszak vár ránk is, amelyre fel kell készülnünk, s amelynek nagy károsodások nélküli túléléséhez szövetségeseket kell keresnünk. És nagyon el kell kerülnünk, hogy a Szlovákiában élő magyarok rendezetlen helyzetét visszafogó tényezőként használja fel kalandorpolitikájához bárki is. Egy szó, mint száz: a jelenlegi magyar kormány külpolitikai csetléseit-botlásait illető kritika jogos és helyénvaló. A legtöbb kifogás valószínűleg azt az igyekezetét kell illesse, amely szerint túlzottan alámegy az elvárásoknak, vagy egyéb téren elkövetett hibái által csökkent jó hírét gyorsított alapszerződés-aláírásokkal próbálja meg helyreállítani. A magyar kormány tagjai nálunknál jobban tudják, hogy az ország NATO-tagsága elsősorban a NATO érdekeitől függ: akarja-e a NATO a balkáni és a délkelet-európai térséget hatékonyabban ellenőrizni vagy sem. Úgy néz ki, hogy a válasz igen, s a szinte biztos befutó Lengyelország mellett ez értékeli fel Magyarország és kisebb mértékben Románia esélyeit is, különös tekintettel az újabb török rakoncátlankodásokra. A kritika azonban ne jelentsen hisztériagerjesztést a részünkről, semmi szükségünk az újabb öngólokra. A magyar-magyar kapcsolatok szakítópróbáját megkockáztatni pedig ebben a helyzetben a politikai rövidlátás csúcsa volna. CSÁKY PÁL Házinyulak, tyúkok, héják meg az alapszerződés A magyar-román alapszerződés hiánya volt a legnagyobb akadály a NATO-tagság felé vezető úton a két ország számára - írta tegnap a moszkvai Pravda-5, az egykori Szovjetunió „politikacsináló" központi kommunista orgánumának Jogutódja, kommentálva az utóbbi napok budapesti és bukaresti eseményeit. Az orosz lap írása mottójául - a NATO-követelmények szerepére utalva - Karel Čapek cseh írótól kölcsönzött egy idézetet: „Mi, házinyulak szerződést kötöttünk a tyúkokkal arról, hogy nem foguk megenni egymást - meglátjuk, mit mond majd erre a héja." A Pravda e gondolat alátámasztására szedte csokorba az eseményeket. Beszámolt arról, hogy a magyar közvélemény egy része távolról sem lelkesedik a szerződés feltételeiért. Tájékoztatott a budapesti parlament rendkívüli üléséről, s azt emelte ki: az ellenzék, valamint a romániai és szlovákiai magyarság képviselői azzal vádolják a budapesti vezetést, hogy nem törődik a határon túli több milliós magyar lakosság érdekeivel. A Pravda szerint Brüsszelben - és az óceánon túl - senki sem akar felelősséget vállalni arra az esetre, ha Erdélyben (a terület történelméről külön kronológiát adott közre a lap) a magyarok megint elégedetlenkedni kezdenek helyzetükkel, mint ez korábban a Ceausescu-rendszer idején volt. így hát az érintett országoknak maguknak kell megoldani a feladatot, úgy, hogy a biztonság is megmaradjon, és a demokratikus országkép se szenvedjen csorbát. Ma már a volt szovjet köztársaságok közötti háborúkon sem lehet csodálkozni, de egy idő után a „házinyulaknak és tyúkoknak" elegük lett már abból a megszerzett szabadságból, hogy „egymást egyék". A Nyugathoz leginkább közel álló és „civilizáltabb házinyulak" megértették, hogy ezzel nem is járnak jól, s így minden erejükkel a „héja" meleget adó szárnya alá igyekeznek bújni. A NATO-bővítés gyakorlati terveiről beszámolva a Pravda-5 örömmel állapította meg, hogy Oroszország nem szerepel a „házinyulak és tyúkok" sorában, külön pontként említi az atlanti szövetség együttműködési programjait. Az orosz lap szerint azonban nem teljesen világos, hogy milyen jellegű katonai kapcsolatokat lehet kiépíteni olyan országokkal, amelyekkel Oroszország „mintha még nem kötött volna katonai szövetséget". Pravda-5 Ľupták munkatársai új pártot alapítanak Jozef Mazár, a Szlovákiai Munkásszövetség szóvivője, egyben Ján Ľupták elnök tanácsadója, Tatiana Purdeková, Ľupták titkárságának vezetője és Marian Sisák március végén a belügyminisztériumban kezdeményezték az Egyesített Szlovák Munkáspárt bejegyzését. Kérdésünkre T. Purdeková mindössze annyit ismert el, hogy tagja az előkészítő bizottságnak, és az ügyről tud Ján Ľupták is. Klement Kölnik munkáspárti parlamenti képviselő viszont csalásnak nevezte az információt. A belügyminisztériumban kiderült, hogy az új pártot május 30-án bejegyezték, és a kérvényhez csatolt petíción ezer ember aláírása szerepelt. A párt székhelye Besztercebánya, pontos címét viszont mindeddig nem juttatták el a minisztériumba. (rk), SME Keltošová: Nem utasítjuk el az előrehozott választások gondolatát • A DSZM egynémely lépése az előrehozott választásokra való felkészülésre utal. Tévedek? - Rosszul politizálnánk, ha nem volnánk állandóan készek arra, hogy megismétlődhet az 1994 márciusi helyzet. Más politikai erőktől eltérően úgy gondoljuk, az előrehozott választások elősegíthetnék bizonyos helyzetek megoldását, amelyek nem csak a kormány, hanem az ellenzékkel együtt a parlament számára is gondot okoznak. • Mozgalmuk támogatni fogja, hogy a parlament szeptemberi ülésén az ellenzék is helyet kapjon az ellenőrző szervekben? - A DSZM és koalíciós partnerei feltételezték, hogy még a szeptemberi ülésszak előtt tárgyalásokra kerül sor az ellenzéki pártokkal. Ezeken felhozhatták volna a megoldási javaslataikat. Mivel tárgyalások nem voltak, feltételezem, hogy a szeptemberi ülésen nem lesz szó ezekről a témákról. • Az ország integrációjával kapcsolatban is szó van bizonyos, a demokráciát erősítő intézkedésekről. Mit tesznek tehát? - Az ellenzéki pártoknak azt javasoltuk, hogy a nyári szünetet konkrét megegyezések kidolgozására használjuk ki. Mivel erre nem került sor, nem hiszem, hogy csak a koalíció bűne, ha ezekről a kérdésekről nem esik szó. • Nem értem, hogy miért szabják feltételként a tárgyalásokat. A hatalom ellenőrzésének természetesnek kellene lennie. - Egyetértek. Megjegyzem viszont, hogy az ellenzéki pártok javasolták az ellenőrző szervek átalakítását. • A koalíció, amelynek Ön is a tagja, az ellenzéket vádolja. - Én nem vádolok. Szerintem a felelősség megoszlik a koalíció és az ellenzéki pártok között. NORA SLIŠKOVÁ, Pravda (Rövidítve) KOMMENTÁRUNK Ne építsünk barikádot Nincs könnyű helyzetben a poliüka és a közélet dolgai iránt fogékony magyar átlagpolgár. Politikusai között össznemzeti kérdésekről folyik a vita - ezúttal a román-magyar alapszerződés kapcsán. El kellene döntenie, kinek adjon igazat. Azoknak, akik - akárcsak a szlovák-magyar alapszerződés ürügyén - ma is azt állítják, hogy a Horn-kormány elárulja a határon túli magyarok s az egyetemes magyar nemzet érdekeit, vagy azoknak, akik ennek ellenkezőjét bizonygatják. A magyarországi ellenzéki pártok szerint a kormány felborította a júliusi magyar-magyar csúcson deklarált külpolitikai konszenzust, mivel a román-magyar alpszerződést egy olyan lábjegyzet kíséretében írja alá, amely rögzíti, hogy a kollektív jogok és az etnikai alapú terüleü autonómia fogalmai nem szerepelnek az. ET 1201-es ajánlásában. Egyes ellenzéki politikusok ezt „a trianoni jogfosztás véglegesítésének", mások pedig az identitás, a kultúra, az anyanyelv megőrzéséi megnehezítő tényezőnek tekinük. Lezsák Sándornak, az MDF elnökének véleménye szerint a kormány ezzel azt üzeni: nincs többé lelkileg együvé tartozó magyarság, csak külön életet élő nemzetrészek vannak. Az ellenzéki pártok nyilatkozataiból két dolog tűnik ki: I. Az ominózus lábjegyzet alapszerződéshez csatolása egyedül a Horn-kabinet „bűne". 2. Az alapszerződés jelenlegi formájában aláírhatatlan. A valóság ennél jóval bonyolultabb. Alibista magatartás a történtekért minden felelősséget a magyar kormányra, illetve a magyar diplomáciára hárítani, bár a felelősség oroszlánrésze kétségkívül az övék. Ma már tudni lehet: a román-magyar alapszerződés véglegesítésére jelentős befolyási gyakorol! a magyar-magyar csúcstalálkozó, illetve az ott felvállalt törekvések. Egyre többen osztják a nézetet, hiba volt a magyar-magyar csúcstalálkozót a román-magyar alapszerződés előkészítése idején, a romániai parlamenti választások előtt összehívni. Még nagyobb hiba volt olyan nyilatkozatot elfogadni, amely érvelési alapul szolgált a magyar kormánnyal szemben. A magyar-magyar csúcstalálkozó diplomáciában jártas résztvevőinek tisztában kellett volna lenniük azzal, hogy Amerikában az autonómia szóhoz az a képzet társul, hogy egy ország területi követeléseket támaszt szomszédaival szemben. A baszk, a katalán és a dél-tiroli autonómiáról sem feltétlenül a sokoldalúan gyakorolt kollektív jogok, hanem a baszkok és a katalánok által végrehajtott terrorakciók jutnak a tengerentúliak eszébe, miként arra Papp László, a Magyarok Világszövetsége amerikai tanácsának elnöke figyelmeztetett. így már érthető, hogy az említett csúcstalálkozó dokumentuma, különösen pedig a magyar külügyminiszter aláírása miért adott nyugtalanságra okot nemcsak Amerikában, hanem a nyugat-európai országokban is. S ugyanígy elképzelhető, hogy mindez Magyarország pozíciójának romlásához vezetett a román-magyar alapszerződés szövegéről folytatott tárgyalásokon. Elmondható tehát: a román-magyar alapszerződésbe csúszott vélt vagy valós hibákért valamelyest felelős az ellenzék is. Annál is inkább, mert az ellenzéki pártok követelték legvehemensebben a magyar-magyar csúcstalálkozón egy olyan dokumentum elfogadását, amely még a végső változatnál is jóval radikálisabb megfogalmazásokat tartalmazott volna. Mintha a szlovák kormányhoz hasonlóan nem akarták volna tudomásul venni, hogy annak, aki egy elitklub tagja szeretne lenni, az ott használatos nyelvezetet és értékrendet kell alkalmazna. Csak remélni lehet, hogy a magyar-magyar csúcs résztvevői okultak a történtekből. Szerdai pápai megbeszélésük, illetve az arról kiadott közlemény tartózkodó hangneme némi derűlátásra ad okot. Ám egyértelmű választ erre a kérdésre csak a magyar-magyar csúcs decemberre tervezett második fordulója adhat. Amennyiben lesz második forduló. Amennyiben az ellenzéki erők, a kormány és a haláron túli magyar szervezetek között addig nem tornyosodik föl áthatolhatatlan barikád. A fent leírtak is érzékeltetik, hogy a nemzet, illetve a határon túli nemzeti közösségek dolgai iránt érdeklődő magyarországi vagy szlovákiai átlagpolgár helyzete mennyire nehéz, hiszen gyakorta egymással ellentétes értékelések szövevényében kell eligazodnia. ítéletalkotását megnehezíti, hogy az események sodrában van, amikor az egyes lépések következményeit nem tudhatja, csupán sejtheti. Éppen ezért nem árt óvatos fenntartással viseltetni a magabiztos és megfellebbezhetetlennek tűnő állításokkal szemben. Ugyanis egyértelműen csak az utókor dönti el, hogy kortárs államvezetőink, politikusaink közül ki hibázott, és ki képviselt helyenként népszerűtlen, ám hosszú távon hatékony stratégiát. AHOGY ÉN LÁTOM „Elit" - a középszer legmélyebb bugyraiból Tóth Mihály rovata Már sok szempontból megvizsgálták a történészek és politikusok Németország és Franciaország második világháború utáni gazdasági és társadalmi felemelkedésének okait, és általánosan elfogadottá vált az a vélemény, hogy a csoda azért következhetett be, és azért folytatódhat, mert 1945-ben mindkét országban előítéletek és (főképp a Szövetségi Köztársaságban) megalkuvás nélkül foglak hozzá a múlt bűneinek és hibáinak kiküszöböléséhez, majd ezt követően az élei minden területén olyan viszonyokat teremtettek, amelyek között minimalizálódott a tehetségek elkallódásának a veszélye. Az „elit" így valóban elitté változott, képes volt kibújni a két idézőjel rabságából. Egyszer majd arról is írnak átfogó elemzést, hogy 7-10 évvel a kommunista rendszer összeomlása után Szlovákiában miért nem volt képes beindulni a társadalňii és főleg gazdasági kibontakozás. Meg merem jósolni, hogy e műnek lesz egy fejezete, amelynek szerzője konkrét adatokkal bebizonyítja, nyomorúságunknak az az egyik fő oka, hogy az „elit" kiválasztásában és kiválasztódásában megismétlődött 1945, 1948, 1968 gyakorlata, amelyré mindig a kontraszelekció volt jellemző. E fogalom lényege: az érdemtelenek, a gyengébb tehetségűek javára végzett kiválasztás. Igaz, pártállami viszonyok között, de az 1948 és 1968 közötti időszakban mégiscsak kialakult mind a gazdaságban, mind a kultúrában, a közigazgatásban és az élet más területein a rátermett szakembereknek egy olyan gárdája, amelynek jelenléte már (akár az ideológiai béklyók ellenére is) éreztette hatását. Hasonló fejlődés következett be 1968 és 1989 között is; az élet természetes logikája folytán és a pártállam akarata ellenére is sikerült némileg pótolni azt az intellektuális vérveszteségei, amit a konszolidátorok tobzódása okozott a legrátermettebbek (így a pártállami viszonyokat legbátrabban ostorozok és ezért mellőzésre ítéltek) üldözésével. Egy ilyen kis ország számára túlságosan nagy érvágás az értelmiség húszévenkénti rendszeres lefejezése. Az ilyen gyakorlat még a legnagyobb és leggazdagabb országokat is megrendítené. Most, hét esztendővel a rendszerváltás után ismét javában folyik az ország intellektuális erejének csapolása. Azt írom: folyik, mert a gazdasági életben már úgyszóván be is fejeződött, hiszen az anyagi javak párthovatartozás szerinti elosztása már a végéhez közeledik, és naponta tapasztaljuk, hogy a jellem, a szaktudás és a mértéktartás szempontjából leggyengébbek álltak azok zászlaja alá, akik a javakat osztogatják. Pontosan úgy, ahogy 1948 és 1968 után azoké alá, akik akkor nem földbirtokot, gyárat, nagyvállalatot osztogattak, hanem igazgatói, hivatalnoki, professzori és egyéb pozíciókat. Az ország államigazgatási térképének újrarajzolása óla a közigazgatásban, a kultúrában az iskolaügyben stb. is megkezdődött ez a folyamat. Az új járási és kerületi hivatalok vonzáskörzetében ugrásra készen állnak azok, akik bármilyen rendszerben bármilyen pártba készek belépni, bármit készek megtenni, hogy közelebb kerüljenek a vályúhoz. Ha valamelyik közép-afrikai továbbszolgáló őrmester kerülne hatalomra, mérget vehetünk rá, hogy az ő pártjába is belépnének. így biztosra vehetjük, hogy a legközelebbi években az államigazgatás színvonala lezüllik, ahogy az 1948, illetve az 1968 utáni években is lezüllött. Gyenge minőségű emberekkel nem lehet csodát művelni, márpedig éppen most, amikor romokban hever a gazdaság, válsággal küszködik az iskolarendszer és az egészségügy, csodát művelő tisztviselőkre volna szükség, akik tudnak - és így mernek is - cselekedni. Ez az embertípus nem mer, így akkor is törvényszerűen kemény központosítás lesz a vége ennek az államigazgatási reformnak, ha Vladimír Mečiar történetesen decentralizálási programot hirdet meg, és ezt komolyan is gondolja. A szakmailag és erkölcsileg gyenge minőségű új emberek ezt a szó szoros értelmében kikényszerítik. A társaság, amelyet ez a rendszer majd „elitnek" minősít, a középszer legmélyebb bugyrainak legaljáról kerül ki. Ebben az országban - akárki meglássa - egyetlen tehetségtelen ember sem kallódik el, hanem - .szolgálatrajelentkezik.