Új Szó, 1996. szeptember (49. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-05 / 207. szám, csütörtök

_2J ÚJ SZÓ BELFOLD - KÜLFÖLD 1996. szeptember 4. J RECENZIÓ GAL SÁNDOR: SZEL A mítosz küszöbén túl ,Versekkel van tele a hegyoldal" - írja egyik esszéjében kezdő mondatként a költő Gál Sándor. Valóban imponáló s egyben meghökkentő is az elmúlt évek magyar versáradata. A kritikus most papírra vetheti, hogy vannak tehetségeink, és sok rossz vers megíródott napjainkban; de azért születnek jó versek is; ám az igazán nagy, költői életmű ritka a mi tájainkon. Viszont azt is tudni kell: „a költők illetékességi köre ma is a mindenség, s hogy egy költészet milyen kitüntetett tartalom, központi mag köré szerveződik, annak egyedül hivatott bírája a költő önmaga" (Kis Pintér Imre). A többi meg majd úgyis az olvasói a kritika, az irodalomtörténetírás, és az idő feladata lesz. Utassy József írja egyik versében: „Nincs határ, ami engem határol." Gál Sándor bizonyára jól ismeri Utassy költészetét, és tudja, hogy a mindenkori költő „küldetéstudata félreérthetetlenül közemberi érzés." Utassy korai sorait, a „kié a naprendszer harmadik bolygója / ha nem az enyém"-e

t Gál az 1992-ben megjelent kötetében ekként írja tovább: „az alászálló napkorong/ kettényílt pirosában/ örökhagyók és örökösök". S Gál ugyanennek a kötetnek (Kettényílt napkorong, Madách) egyik versében jut el ahhoz a friss felismeréshez is, hogy „- Csak mérhető időnk van - kiszámítható időnk nincsen." Mert Gál Sándort mindig is izgatta az „idő" faggatása - a negyedik dimenzió. A Búcson született (1937) költő, író a szlovákiai magyar irodalom egyik legsokoldalúbb alkotója. Az ő kisebbségi helytállásra sarkalló költészetét jól ismerhetjük. Gált féltették már korábban is az önismétléstől, a beszűküléstől, az igénytelenségtől..., de a „morális elszántság költőjét", csak a kevesek ismerték föl benne. Tény és való, hogy az 1982-ben napvilágot látott Új Atlantisz (Madách) című válogatott versgyűjteményét Szakolczay Lajos annak idején (1982) értő, de kemény kritikával illette. Gál szűkebb spektrumú lírájával kapcsolatosan az idősebb pályatársak azóta is csak önmagukat ismétlik, a fiatalabbak meg egyszerűen nem vesznek róla tudomást. De az imént elmondottak meg ne tévesszenek senkit, mert az is igaz, hogy Gál Sándor-verset sohasem szabad kritikátlan lelkesedéssel olvasnunk, mert nem lehet bizonyos számunkra, hogy a benne rejlő drámai feszültség csak úgy egyértelműen visszatükrözi-e Gál versvilágának belső kohézióját. Poétánk korábbi apokaliptikus látásmódja (és kisebbséglírája) a mostani, legújabb verskötetének is egyik legfontosabb jellemzője. De nemcsak ez. Ez a szintézisteremtő igénnyel megírt, közel nyolcszáz soros hosszú vers Szél címmel jelent meg a Madách-Posonium Kiadó (1995) gondozásában. És most, az inkább csak füzetnyi terjedelmű hosszú vers nekem Weöres Sándor meg Juhász Ferenc néhány monumentálisabb opuszát juttatja eszembe. Tájainkon mostanság szokatlan az effajta költői megnyilatkozás. Gál Sándort mindenképpen dicséri az elbeszélő formák egyikének a költészetben való visszahódítására, újrafelfedezésére tett eredményes kísérlete. Költőnknek ezzel az egyetlen hosszú, narratív versfolyamával sikerült egy új szintézishez eljutnia. A jelen kötet valójában a terjedelmes Gál-líra egy szeletének friss metszete, amely az elmondottak mellett a történelmi idő (múlt, jelen és jövő) előtti állapotokat is lázasan monitorozza. Nyomába ered az egyik őselemnek, a Szélnek, amely szerinte „az első hang/ a mindig első" az „ember-nem-látta múlt is/ a lávaömlések a vízgőzök/ sistergő szűz-eleje// hány millió/ év visszafelé s mégis/ ott áll eggyé-menekített/ valódban az egész". Mi ez, ha nem a költészet?! Gálnak ebben az egyébként szikár nyelvezetű, a formai cicomáktól mentes, hömpölygő prózaversében már nincsenek jelen a korábbi, kimerevített tájképei. Ezt a művet egyvégtében kell elolvasnunk, hogy részesei s értői lehessünk annak a kozmikus lüktetésnek és időutazásnak, amelynek mozgató ereje, s egyben energiaforrása a mindenkori szél. Mert ha e földi létünk során, sok minden ismeretlen és „néma" is a számunkra, de „ha más nem/ a hang emléke él minden/ lenyomatban/ melyet a szél/ egykor megérintett". A Szél című hosszú vers akár Gál Sándor új lírai korszakát is jelölheti. Kiemelhető erénye még az a gondolati-képi sűrítés, amelynek segítségével jótékonyan felerősödik az a műszervező erő, amely a korábbiakban Gálnál már megfáradni látszott. Gál jól érzékelhető elmozdulása, új rendező elve, itt esztétikai nyereséggé minősül. Szakmai moráltól átitatott, fegyelmezetten megírt gondolati líra ez, amely keresi, kutatja „a költői szó lehetséges igazát." VÖRÖS PÉTER Homoróddaróc Pintér Tamás grafikája A Magyar Intézet híre A Magyar Tudományos Akadémia Füst Milán Fordítói Alapítványa ez évben is meghirdeti fordítói ösztöndíj pályázatát. A fordítói ösztöndíjra pályázhatnak a magyar irodalmi műveket idegen nyelvre fordító vagy fordítani szándékozó - magyarországi vagy külföldi alkotók, illetve azok, akik a magyar irodalmat magas szinten bemutató kritikai vagy tudományos munkássággal foglalkoznak. A kérelmeket 1996. szeptember 15-ig kell benyújtani, a pályázó munkásságának bibliográfiáját mellékelve, az alapítvány levelezési címére: Budapest I. sz. Ügyvédi Iroda (1053 Budapest, Kecskeméti u. 13., dr. Rőder Edit címére). A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete - igény esetén - kész a pályázatok továbbítására, amennyiben azokat 1996. szeptember 15ig eljuttatják címére: A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete, Somolického l/a, 811 05 Bratislava. 8. NEMZETKÖZI KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL ÉRSEKÚJVÁROTT Transart Communication 4 Tóth Lehel felvétele A Stúdió erté 1996. szeptember 27-29. között zajló fesztiváljának az érsekújvári Béke mozi ad helyet. A részletekről a fesztivál főszervezőjét, Juhász R. Józsefet faggatom. • Elöljáróban hogyan jellemeznéd az idei találkozót, mennyiben fog eltérni az eddigi rendezvényeitektől? - A fesztivált három napra terveztük, szeptember 27-én, pénteken délután kezdődik, és KELET-EURÓPÁRÓL szól a világnak. Még akkor is, ha a fellépők fele lesz csak kelet-európai, a többiek pedig más országokból érkeznek (Nyugat-Európa, DélKorea, Japán stb.). Azért döntöttünk így, mert annak idején, '89 után Kelet-Európában rengeteg információ szabadult fel, s ennek köszönhetően érdekes volt megmutatkoznunk Nyugatnak. Három-négy év elteltével kicsit alábbhagyott az érdeklődés Nyugat-Európa részéről. Eljutottunk azonban oda, hogy elég sok kelet-európai performer már ismert a világban. Különböző országokban, úgymond égtájakon találkozunk, s éppen mi nem tudunk egymásról, ott ismerjük meg egymás munkáját. • Kelet-Európára hangolódva, mesélj, honnan várjátok fellépőiteket? - Lengyelországból, Jugoszláviából, Szlovéniából, Macedóniából, Lettországból, Litvániából, Magyarországról és Szlovákiából. Fesztiválunk nevét, a Transart Communication fogalmát is szeretném hangsúlyozni, mert igyekszünk a kommunikációra is még nagyobb figyelmet fordítani. Minden délután szimpóziumot tartunk, ahol a fellépő művészek és meghívott művészettörténészek közvetlen beszélgetésre várják az érdeklődőket. Vasárnap délután élő Internet kapcsolás lesz Basel, Köln és Érsekújvár között, s a téma itt is maga a PERFORMANCE lesz. • A tavalyi fesztivál egyik érdekessége volt az irodalmi lapok bemutatkozása, a felolvasó estek, az installációk és a képzőművészeti kiállítás. Idén is nyittok más műfajok felé? - A költészeti szekció idén is műsoron van, de sokkal nyitottabb formában szerveződik, mint tavaly. Nem az irodalmi lapok meghívására érkeznek fellépőink, hanem az egyik szervezőnk, Máčovsky Péter várja mindazok jelentkezését, akik szeretnének részt venni, saját műveikkel, az irodalmi blokkban. A dolog érdekessége az, hogy irodalmi tevékenységünket év közben is folytatni szeretnénk, visszahozva ezzel az IRÓDIÁ-t, más formában. A Béke moziban található BAR-OKO Galéria a fesztivál idejére Tóth Lehel fotóalkotásaiból rendez kiállítást, mely által betekintést nyerhetünk az eddigi fesztiváljaink legizgalmasabb pillanataiba. • A Stúdió erté évenkénti fesztiváljainak a megszervezése mindig némi anyagi nehézségekbe ütközött. Hónapokig szponzorokat, önzetlen támogatókat hajszoltok. Hová forduljon az a jólelkű olvasó, akinek kedve támad pár koronával támogatni az idei rendezvényeteket? - A Stúdió erté címére (Jazdecká 20, 940 80 Nové Zámky, tel.: 0817/415 174, bankszámlaszám: VÚB-Nové Zámky: 12936-172/0200) köszönettel fogadunk minden adományt és támogatást. ZALABA ZSUZSA AD: FELJELENTETTEK A NEMZETI SZÍNHÁZ IGAZGATOJAT Módszeresen le akarnak járatni Az Új Szó augusztus 28-i számában beszámolt a Művelődési Minisztérium sajtótájékoztatójáról. Ott elhangzott egyebek közt az is, hogy a rimaszombati Gömöri Múzeumból az előző igazgató tevékeny•sége során történeti értékű könyvek tűntek el, illetve a múzeum egyes dokumentumait nem a terület szlovák történelmének megfelelően értékelték és tárták fel. Mint az említett intézmény korábbi igazgatója, ehhez az alábbiakat kívánom megjegyezni: 1990. május 15-i hatállyal vettem át az intézmény igazgatását. Kiemelt jelentőségű feladatnak tekintettem a múzeumi gyűjtemények átfogó revízióját. Azt talán nem kell hangsúlyozni, hogy 1989 novembere után pár hónappal, a korábbi működési feltételek alapvető változásai közepette ennek a célkitűzésnek az előkészítése mit jelentett. Hónapokig tartott az intézmény delimitálása a JNB hatásköréből a Művelődési Minisztérium közvetlen irányítása alá, folyamatban volt a múzeum belső szervezeti átalakítása, s eközben az intézmény minden alapvető funkcióját (gyűjtés, megőrzés, dokumentálás, állagmegóvás, közművelődés) ellátta. Minden gyakorló muzeológus számára nyilvánvaló, hogy egy sok tízezer tételt tartalmazó gyűjtemény (külön történeti, régészeti, néprajzi, képzőművészeti, természetrajzi és történeti könyvtári részlegekkel) átfogó leltározása nem hogy az említett, de még ideális feltételek közepette sem egyszerű feladat. Azt is fontos tudni, hogy az említett gyűjteményeket - anyagi felelősség terhe mellett - egy-egy megbízott szakember kezeli. Az igazgató általános felelősséggel tartozik ugyan, ám ez a felelősség közvetett, mivel az egyes gyűjteményekhez kizárólag csak az érintett szakember jelenlétében férhet ő is hozzá. 1991. április 15-én adtam utasítást a könyvtári állomány (s ezen belül az ún. történeti könyvtár) revíziójára. Az ellenőrzés április 16-tól több szakaszban valósult meg. A revíziós bizottság az inventarizáció lezárására tett javaslatát 1992. június 29-én terjesztette elém. Ebben, a Művelődési Minisztérium múzeumi osztályának akkori vezetőjével történt konzultáció értelmében a hiányzó tételeket (összesen 33-at) nem végső kiselejtezésre javasolta, hanem hogy kallódóként vezessük őket a legközelebbi leltározásig. Fontos tény az is, hogy a 33 hiányzó tétel közül 18 darab könyv már 1984-ben is hiányzott! Az előterjesztést teljes mértékben elfogadtam, és az 1992. június 6-án kelt igazgatói utasításban elrendeltem az abban foglaltak végrehajtását. Hangsúlyozom: a történeti könyvtár revíziójáról, a hiányzó könyvekről és az ezzel összefüggő egyéb kérdésekről a Művelődési Minisztérium tudott. Sőt, az ő ajánlásuk szerint jártunk el. Meggyőződhetett a tényállásról a művelődési tárca legfelsőbb irányító szerve saját ellenőrzési osztályától is, amely 1992 novemberében folytatott vizsgálatot a múzeumban, egyebek közt a történeti könyvtár ügyében is. írásos jelentése november 13-án kelt. Ebben olvashatjuk: „Az ellenőrzés nem állapította meg a könyvtári anyag szakszerűtlen kezelését és a könyvek elhelyezése megfelel a Művelődési Minisztérium által kiadott és a könyvtárak egységes rendszerében található könyvtári állományok nyilvántartásáról, revíziójáról és selejtezéséről rendelkező 2783/ 1973-0sv. számú Irányelveknek." Megjegyzésre érdemes tény, hogy a fentebbi ellenőrzés alapjául az a feljelentés szolgált, amelyet 1992. szeptember 13-i keltezéssel az akkortájt anyasági szabadságon lévő Mgr. Svetlana Bornayová (utódom az igazgatói tisztségben, jelenleg pedig a nemrég létesített helyi állami intendantúra igazgatója), Helena Dudová (a múzeum egykori gazdasági osztályvezetője) és Marta Hansková látott el kézjegyével. Az utóbbi személy aláírása már csak azért is pikáns, mivel nem másról van szó, mint a múzeum egykori könyvtárosáról, aki a leltározás idején szakmai és anyagi felelősséget viselt a reá bízott könyvállományért... Ezek tehát a tények! Természetesnak tartom, hogy igazgatóként is azt követően tudok valós (ám mindenkor közvetett) felelősséget vállalni az egyes gyűjtemények, jelen esetben a történeti könyvtár teljességéért és állapotáért, ha annak ellenőrzése megtörtént. Ennek okán az 1991. évi leltározáskor nem talált (kallódó) 15 könyvtétel esetében kénytelen vagyok a közvetett felelősséget is elhárítani. Hogy a Művelődési Minisztérium ezt a felfogásomat magáévá tette, jelzi, hogy 1992 decemberében külön jutalmat kaptam „mindenekelőtt a gyűjtemények biztonsága és védelme körüli feladatok teljesítéséért, valamint a gyűjtemények dokumentációja színvonalának javításáért." A Művelődési Minisztérium másik állításával, mely szerint „a múzeum egyes dokumentumait nem a terület szlovák történelmének megfelelően értékelték és tárták fel", nem igazán tudok érdemben mit kezdeni. Én magam a regionális történelem egységét vallom. Ennek a történelemnek pedig a tájegység minden lakója egyénenként is és különböző (pl. felekezeti, nemzeti, lokális, szakmai, szociális...) közösségek, illetve rétegek tagjaként is részese és alakítója. Egykori kollégáimmal együtt arra törekedtünk, hogy valósan érzékeltessük a gömör-kishonti régió történetét és kulturális sokszínűségét. A sajtótájékoztatón elhangzottakból nyilvánvaló, hogy a jelenlegi kulturális kormányzat célja az eltávolított magyar múzeumigazgatók szakmai és erkölcsi lejáratása. Engem személy szerint nem igazán lep meg, hisz 1995. január 3-i leváltásom, majd február 8-i kirúgásom óta módszeres lejáratási kampány folyik ellenem. Ennek azonban valójában nem a múzeumi tevékenységem az igazi és elsődleges oka. Kicsinyes bosszú ez mindazért, amit 1989 novembere után a közélet terén magyar értelmiségiként sokakkal együtt felvállaltam. B. KOVÁCS ISTVÁN