Új Szó, 1996. szeptember (49. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-05 / 207. szám, csütörtök

1996. szeptember 5. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 I Érzelmek rabságában ígéretes ellenzéki ötletnek tartottam a parlamenti vitanap összehívását a magyar-román alapszerződés ügyében. Bár mindegyik fél előzetesen többször kifejtette már álláspontját, várható volt, hogy a keddi ülés az érvek és az ellenérvek összecsapása nyomán hozzájárul a szomszédviszony pontosabb értelmezéséhez. Azt hittem, több oldalról megvizsgálják a nyilvánosságra hozott szerződéstervezetet, és elmagyarázzák majd az ország nyilvánossága előtt, mi a jó, és mi a rossz benne; milyeh utakon lehetne majd továbblépni, és hol kell keresni egyéb megoldásokat. A rendkívüli parlamenti ülésen azonban - az indítványt beterjesztő Isépy Tamás ígérete ellenére - nem ez történt. Az ellenzék szónokai szinte kizárólag az érzelmekre apelláltak. Nem az alapszerződés cikkelyeit támadták, hanem magát a közeledési szándékot a szomszéd országhoz. Csak úgy röpködtek a drámai megfogalmazások. A kereszténydemokrata frakcióvezető azt érzékeltette, hogy a szerződéskötés ä trianoni békediktátum sebeit mélyíti tovább. Torgyán József szerint az egyezmény az egész magyarságot zárja gettóba. A kisgazdák elnöke egyébként azt is kifejtette, hogy a kormány sárba ragadt külpolitikát folytat, míg az ő pártja szárnyal, hiszen Torgyán Józsefnének sikerült az augusztusi ünnepség jegyében megmásznia a Vereckei-hágót, míg a hivatalos Budapest meg sem kísérelte ezt. Az értelmezhetetlen érzelmi vita csúcspontjára azonban Giczy György jutott fel a következő költői kérdéssel: „A Balkánnal kell megállapodnunk, hogy csatlakozhassunk Európához?" Szerintem a válasz: igen. Bizony, ha Magyarországot balkáni szomszéddal áldotta-verte meg a sors, és kétmillió magyar balkáni határok között él, akkor a Balkánnal kell államszerződést kötni. Kiábrándító, hogy sem a kereszténydemokrata elnök, sem pedig az ellenzéki szószólók színe-java nem hajlandó ezt megérteni. Előszeretettel idézgetik a szlovák és az ukrán alapszerződés kedvezőtlen következményeit, de egyáltalán nem hajlandóak utalni arra, mennyivel lett volna jobb a helyzet, ha a magyar parlament visszautasította volna ezeknek az egyezményeknek a ratifikálását. Nézzük meg akkor, mi történik most a romániai politikai berkekben, röviddel az egyezménytervezet megjelenése után. A legszélsőségesebb nemzetvédő minisztereket a Magyarországgal kötendő alapszerződés buktatta ki a bukaresti kormányból. Való igaz, hogy a nagyobbik kormánypárt már jó ideje készült megszabadulni az európai felzárkózás szempontjából kellemetlenné vált koalíciós partnertől. Gheorghe Funar emberei végeredményben mégis azért penderültek ki a bársonyszékből, mert pártelnökük az egyezménytervezet'szövegét hazaárulásként értékelte (akárcsak Torgyán). A Vacaroiu-kormány átalakulása Magyarországról nézve sokatmondó. Felborult ugyanis az az ellenzéki érv, amely az alapszerződés megkötésének hatását a román belpolitika alakulására nézve kedvezőtlennek ítélte. A vitanapon Orbán Viktor vette elő ismételten a kártyát. Megemlítette, hogy a jelenlegi bukaresti kabinet már csak harmincszázalékos parlamenti támogatottságot élvez, de elfelejtett emlékeztetni arra, miféle szövetségestől szabadult meg közben a román kormány. „Horn Gyula Iliescu megválasztásához nyújt segítséget" - hangoztatta Orbán. Igen, Iliescu saját kampánycéljaira használja majd fel a Magyarországhoz fűződő kapcsolat minőségi javulását. Ezen lehet itthon sopánkodni, ám ha azt nézzük, hogy a magyar kapcsolat erősödése egy államfőjelölt választási esélyeit növeli, akkor inkább örvendeznünk kellene. Az ellenzék logikája, mely szerint kedvezőbb politikai irányítók bukaresti megjelenésére kellene várni, értelmezhetetlen. Hogyan képzelik? Ha Iliescut választják meg elnöknek novemberben, akkor a szomszédviszony rendezése átcsúszik 2000-re? És ha négy év múlva Iliescu valamelyik szellemi-politikai örököse kerül az államfői székbe, úgy tovább várunk? Mi lenne akkor az euro-atlanti integráció sorsa a rendezetlen szomszédviszony következtében? És hogyan viselhetné el az egyre ellenségesebb romániai környezetet az ottani magyar közösség? Még most, a romániai koalíciós szakítás ismeretében sem értette meg a magyar ellenzék nagy része, hogy minden lépés, amelyet a két ország vezetői egymás felé tesznek, a szélsőséges nemzetvédők pozícióját gyengíti? Azzal az ellenzéki véleménnyel viszont, hogy lehetett volna valamivel jobb egyezményt kötni, tökéletesen egyetértek. Van, ami hiányzik a szövegből, és magyar szempontból elég ügyetlen az a bizonyos lábjegyzet az 1201-es ajánlás értelmezéséről. Egyelőre azonban ennyit sikerült elérni. Jó volna úgy tekinteni az alapszerződésre, mint egy nehéz akadályra, amelyen azért átjutunk. Csak örülni lehet az érzelmek rabságából kiszabadult Jeszenszky Géza józan szavainak. Arról beszélt, hogy a pápai találkozón az RMDSZ-nek és a magyarországi politikai erőknek már nem sopánkodással kellene vesztegetniük az időt, hanem arról eszmét cserélni, hogy az alapszerződés megkötése után mi a teendő - a romániai magyarság érdekében. NEUMANN OTTÓ Magyar Hírlap Cuperötlet Ján Cuper azzal a szuper ötlettel állt elő a parlament alkotmányjogi bizottságának ülésén, hogy a gépkocsivezető nők lakott területen ne haladhassanak a bal sávban, mert csak a forgalmat lassítják és akadályozzák az előzést. Hogy a javaslat abszurd, diszkriminatív, és még mi minden, nem kell részletezni, elfogadásához a közlekedésről szóló törvényt is változtatásra szorulna. Persze ez sem jelenthet akadályt, hiszen Cuper jogi szakértő, és nyilván kidolgozná azt is, milyen módon ellenőriznék a rendőrök a gépkocsivezető nőket, és mennyi bírságot szabhatnak ki, ha mégis átmerészkednének a gyorsabb sávba. Azt viszont már Cuper sem tudná megoldani, hogy egy kétsávos úton hogyan kanyarodhatnának balra a nők. Nem beszélve arról, hogy lakott területen a gyorsabb sáv sem gyorsabb, mert a sebességkorlátozás egyformán vonatkozik mindkét sávra. Cuper javaslata - szavai szerint - konkrét sérelemből fakadt, amikor is több kilométeren át nem tudott megelőzni egy lassan haladó gépkocsit, vezetője természetesen hölgy volt. Magatartása jellemző, hiszen a parlamentben megszokta, hogy mozgalma képviselői bármit el tudnak érni, meg tudnak változtatni Szlovákiában, miért éppen a közlekedési szabályok képeznének kivételt? Az ellenzéki politikusok, független újságírók már jó ideje hajtogatják, ismét pártállamban, totalitárius rendszerben élünk, emberrablást, politikai gyilkosságot, pártállás szerinti privatizációt emlegetve. Cuper észjárása, igaz, nem kimondottan látványosan, de igazolja mindezt. Cuperről az a néhai járási párttitkár dereng fel fél emberöltő messzeségből, aki a pártközpontból a villájáig vezető úton megváltoztatta az egész forgalmat, leszedetett néhány „behajtani tilos" és sebességkorlátozó táblát, hogy az egész napos gürizés után a legrövidebb úton érjen haza, s még csak véletlenül se kelljen lassítania, mert attól ideges lesz, és oda az ötéves terv, vagy talán még valami ennél is tragikusabb történik. Cuper ahelyett, hogy egy jóízűt káromkodott volna, és mindenkit elküld az ótvarosba (bár valószínűleg ezt is megtette), törvénymódosításért kiált, mert úgy gondolja, megteheti. Persze szerencse Cuper szerencsétlenségében, hogy a vele történtek nem a kormány valamelyik hölgy tagjával estek meg. Megnézhetnék magukat a férfi gépkocsivezetők. (holop) KOMMENTÁRUNK Emelték a gyermekétkeztetési árakat Szeptember elsejétől új árak érvényesek az iskolai étkeztetésben. Az oktatási minisztérium rendelete a következő értékeket szabja meg: óvoda - 12-16 korona, alsó tagozat 10-14 korona, felső tagozat - 12-16 korona, középiskolák - 13-19 korona. Ezek alapján a szülők az óvodás gyermek esetében 16-24, alsó tagozatos tanulóéban 13-19, felső tagozatoséban 15-21, középiskolás diák esetében pedig 16-22 koronát fizetnek. Az oktatási tárca szerint a változtatással a tanügyi hivatalok kérésének tettek eleget, mivel azoknak szűk volt a korábbi keret. Az emelés mértéke 0,50-2,50 koronát tesz ki. Az iskolai étkezdék vezetőinek múlt heti találkozóján olyan megegyezés született, hogy az étkezési díjat igyekeznek az alsó határon tartani. Az árakat egyébként a járási hivatalok oktatási osztálya állapítja meg. Práca Megint nőnek a viteldíjak? A szlovákiai autóbusz-közlekedés helyzete újra viteldíjemelést sejtet. A vállalatok ugyanis az első félévben 426 millió koronás veszteséget termeltek. Mi vezetett ehhez? Ha figyelembe vesszük, hogy a vállalatok tavaly a helyi érdekű és a városi tömegközlekedés támogatásaként 430 millió koronával többet kaptak, nyilvánvalóvá válik, mi is okozta a veszteséget. Egyébként arra számítanak, hogy a második félévben ez a helyzet tovább romlik. A veszteségeket ma még senki sem meri felbecsülni. A nyári hónapok forgalma ugyanis nem tükröz hű képet a személyszállítási igényekről. Szeptemberben viszont eldőlhet, hogy ki és miként lesz képes a túlélésre. A legrosszabb helyzetben Közép- és Kelet-Szlovákia van, de több nyugat-szlovákiai közlekedési üzem helyzete sem nevezhető rózsásnak. Idén már háromszor emelték a gázolaj árát, ehhez járul még a villamos energia és a víz árának emelése, így nem csodálkozhatunk azon, ha néhány cég már idén összeomlik. A többi pedig, ha nem kap pénzt a községektől vagy az államtól, lényegében két lehetőség közül választhat: csökkenti a járatok számát, vagy pedig kezdeményezi a viteldíj emelését. A személyszállítás jelenlegi helyzetének ismeretében a második eshetőség valószínűbb. Szó lehet esetleg a teherszállítás visszaállításáról, de kérdéses, mit szól ehhez az alapító szerv, amely ezt éppen a közelmúltban választotta külön. Ebben az esetben ugyanis be kellene ismerni, hogy hiba történt. Szlovákiában azonban ez egyelőre nem szokás. ŠTEFAN MESÁROŠ, Pravda (Röviden) Zöld ígéretek Noha a szlovákiai mezőgazdaság 1995-ös eredményeit összegző Zöld jelentés a múlt évet egészében véve úgy értékeli, hogy sikerült megállítani a honi agrárágazat további leépülését, s már mutatkoznak a stabilitás jelei, nem hallgathatja el azt a tényt sem, hogy az ágazati átalakítási koncepcióban megfogalmazott alapelvek közül jó néhányat nem sikerült megvalósítani. Sőt a gyakorlatban dolgozó agrárszakemberek állítása szerint az ágazat stabilitása csupán hangoztatott óhaj, a valóságban a mezőgazdasági termeléshez nélkülözhetetlen alapanyagok és az eladott termékek ára közötti különbségek egyre mélyítik azt a gödröt, amelybe a termelőket az évek óta fokozódó árkülönbségek juttatták, s amelyből hovatovább teljesen kilátástalannak látják a kiemelkedést. Statisztikai adatok bizonyítják ugyanis, hogy tavaly az alapanyagok árszintje 8 százalékkal nőtt, tehát a termelők ennyivel többet fizettek műtrágyáért, vetőmagért, üzemanyagért és egyéb nélkülözhetetlen dologért, viszont az általuk előállított mezőgazdasági termékek értékesítési ára csupán 3,4 százalékkal emelkedett, ami hozzávetőlegesen 1,4 milliárd koronás kieséstjelentett számukra. Ebben a helyzetben stabilitásról beszélni enyhe túlzásnak tűnik, főleg ha tudjuk, hogy a termelők adósságállománya háromszorosa a behajtatlan követeléseiknek, hogy egy hektár termőföldre tavaly átlagosan már csak 42 kilogramm műtrágya jutott, ami csupán egyötöde a nyolcvanas évek végén elszórt mennyiségnek, amikor az említett okok miatt a legfontosabb gabonanövények hektárhozama minden évben folyamatosan csökken, s félő, hogy e fejlődési görbe nyomán két-három éven belül már a hazai kenyérhez szükséges gabonamennyiséget sem tudjuk megtermelni. A Zöld jelentés szerint ennek egyik oka, hogy a mezőgazdaságban dolgozó felsőfokú végzettségű szakembereknek csaknem a fele, a középszintű vezetőknek pedig csaknem az egyharmada fordított hátat az ágazatnak az elmúlt öt év során. Csodálkozunk rajta? Ha fellapozzuk az átlagfizetésekről szóló statisztikai jelentéseket, nyilvánvalóvá válik döntésük motivációja. A többi ágazatban ugyanis átlagosan húsz százalékkal többet kereshetnek. Azzal már a tárca vezérkara is tisztában van, hogy a központi támogatások emelése nélkül nem lehet kimozdítani a kátyúból az ágazat szekerét. Kiszámították, hogy az egyszerű újratermelés szintjének az eléréséhez, ami áttételesen az élelmiszer-ellátás biztonságát is jelenti, évente legalább 8,4 milliárd koronára volna szükség. Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy a tavalyi és a tavalyelőtti támogatás is alig haladta meg a 7 milliárd koronát. Az idei ágazati jelentés, amely a jövő évi költségvetési támogatás kiindulási alapjául szolgál, úgy véli, az ágazat tartalékaiból 2,4 milliárd koronát még össze lehet hozni, a fennmaradó 6 milliárdot azonban mindenképpen központi forrásokból kell előteremteni. A kérdés: honnét? Az állami költségvetés eddigi gyakorlata szerint általában a „futottak még" kategóriába sorolva juttatnak számukra forrásokat, s ennek alapján a termelők nemegyszer azt is tapasztalták, hogy a tárca vezetése által beígért, sőt a parlament által jóváhagyott támogatásokat is megkurtították, vagy pedig egyszerűen elfelejtették kifizetni. Aszálykár, vízkár, jégkár után járó beígért kárpótlások a jótékony feledés homályába merülve tűntek el a süllyesztőben. Érthető, ha ezek után a szakma némi kétkedéssel fogadja az ígéreteket. Jövőre ugyanis az ágazati miniszter az említett 6 milliárdot két részre bontva szeretné az ágazatba folyósítani. Hárommilliárddal emelnék a költségvetési támogatást, és ugyanennyit juttatnának az 1992-ig folyósított behajtatlan hitelek leírására. Kétségtelen, hogy ez a megoldás is segítene valamit a termelőkön, akik a lét-nemlét határán egyensúlyoznak. Az elképzelés megvalósíthatóságáról azonban gyakorlatilag úgyis a pénzügyi tárca vezérkara dönt majd. Annál pedig, az előző évek tapasztalatai alapján úgy tűnik, a parasztemberek nem állnak előkelő helyen. í SZÁLKA ÉS GERENDA Gyerekek (vég) veszélyben Naponta érkeznek hírek a belgiumi szadista-pedofil férfi és bandájának fokozatosan felderített bűntetteiről. Az a tény, hogy Csehországban és Szlovákiában is járt, lehet véletlen. de ilyen beállítottságú egyének esetében ez aligha valószínű. Szélsőséges viselkedést tanúsítanak. Nagyon céltudatosan szövögetik hálójukat, behízelgő modorukkal teljesen elkábítják a gyerekek környezetét, vagy egyszerűen elrabolják őketr És szenvedélyesek, legtöbbjük kiváló művészi vagy üzleti érzékkel rendelkezik. Mit sem bizonyít jobban az a vallomás, amelyet az egyik nagytapolcsányi szülő mondott el egy tévériportban. Szerinte a belgiumi férfival való találkozások során elképzelhetetlen volt, hogy ilyen veszélyes lehet a gyerekekre, mindenekelőtt a kislányokra. Elgondolkodtató szülői viszonyulást sejtet az is, amiről a lányok beszéltek: pezsgős vacsorákon látta őket vendégül. Az alig tizenöt éves fruskáknak tetszett a gazdag belgiumi széptevése, ígérgetése. Pezsgős hangulatról is beszélnek a bakfisok, de arról már nem - velünk született természetes szemérmesség is van a világon? hogy mi történt egy-egy ilyen vacsora után. Arról is csak mentegetődző állítások látnak napvilágot, hogy azok, akiket Belgiumban is vendégül látott a szadista-pedofil, részt vettek-e gyerekpornófilmek forgatásában... Aztán itt van az ausztriai eset a szlovákiai gyerekekkel, akiket a szüleik „reklámfilmek meg művészi aktfotók" készítésére adtak „kölcsön". Legalábbis ezt mondják a nyomozóknak, akik az osztrák gyerekpornófilmek készítőinek nyomán elindulva érkeztek meg több szlovákiai család otthonába. Tagadják, hogy ők valamit is sejtettek volna a pornófilmekről, a pornófotókról. Oh, ártatlan, becsapott szülők! Könnyekre fakadok, mily szörnyű, hogy a naivitásukat, jóhiszeműségüket kihasználó feketelelkű osztrák lélekkufárok áldozatává váltak. Nos, ez az egy, amit nem hiszek el. Mert kivel, kikkel engedték el ezeket a gyerekeket? Egyáltalán nem érdekelte őket, hogy a szerződések, amelyeket állítólagosán reklámfelvételek és művészi aktfotók készítésére kötöttek, hol és miként valósulnak meg. A szülők, mert ki más volna erre jogosult, aláírták a „sztárszerződést", s talán Hollywood pálmafái is megjelentek lelki szemeik előtt. Erről jut eszembe. Némely családi fotóalbumban is van néhány sárguló aktkép. Meztelen popóval hason fekszik az egyéves nagymama, nagyapa, anyuci meg apuci, s Pistike meg Éviké is fülig érő mosollyal mutogatják magukat. Negyedszázados időközökkel örökítette meg őket a vándorfotográfus vagy a falu egyetlen amatőrje második nekifutásra, mert az első sorozat előhívásakor a felesége felgyújtotta a lámpát a fürdőszobában. Tény, hogy ezek a fotográfiák a legkényesebb ízlésű erkölcscsősz szerint sem pornófelvételek. A tanácstalanság és az elbizonytalanodás nyomán effajta ironizálásra kényszerülök. Van, aki idejekorán utcára küldi a lányát, aki már nem gyerek, külsőre semmiképpen. Van, aki gyerekét adja el művészi aktfotókhoz, ha már szép az istenadta, hadd keressen néhány schillinget. Van, aki veszélyes pedofilt fogad be otthonába, s engedi, hogy pezsgős vacsorákra invitálja tizenöt éves lányát. Van, aki új felesége lányát, kiskorú unokahúgát kényszeríti nemi kapcsolatra. Mikor aztán kitudódnak a dolgok, s nyomozni kezd a rendőrség, minden érintett felnőtt mismásol, tagad, csak a tettesek ismerik be a bűntényeket. Egyik oldala a dolognak az erkölcsi gátlástalanság a beteges hajlamú felnőtt részéről, s a másik a szülők ostobasága, pénzsóvársága meg a leépült erkölcsi és szociális ingerszintjük. Nem tudom, eszébe jut-e szociológusnak, pszichológusnak, hogy megvizsgálja ezeknek a szülőknek az érzelemvilágát, életkörülményeit. Gyanítom, hogy most vannak kisiskolás korban annak a nemzedéknek a gyerekei, akik már gyerekkoruk óta elszenvedői voltak a gátlástalan videózásnak. Pontosabban fogalmazva: egy részüket a videofilmek nevelték. Márpedig ezeket uralja az erőszak kultusza és a pornó. Gyerekek vannak egyre nagyobb veszélyben. Pedofilek, szadisták, kiskorúakat fajtalankodásra kényszerítő betegek mindig is voltak és lesznek. Ezért az elsődleges kérdés, hogy a szülők, a család, a társadalom - azon belül az iskola, az egyházak, a társadalmi szervezetek, az állam - meg tudják-e védeni a gyerekeket. Elsősorban neveléssel és a törvény erélyével. De ha a szülők erkölcsi gátjai omlanak le, belegebedhet a megelőzésbe pedagógus, rendőr és bíró. A kiszolgáltatott gyerekeket ennek ellenére meg kell védeni. Feloldhatatlan ellentmondás? Még ha a szülőé is a gyerek, az életéért, az egészséges fejlődéséért a társadalom is felelős.