Új Szó, 1996. szeptember (49. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-25 / 224. szám, szerda
HÜ ÚJ SZÓ MOZAIK 1996. szeptember 2334. ZEMPLENYI GYÖRGY. A MAGYAR USZOSZÓVETSEG HAJDANI ELNÖKE. AKIT NAGYMÉRETŰ CSALÁSSAL VÁDOLNAK: „Széchy hatása alá kerültem..." Bukóforduló címen szeptember 23-án jelent meg Bednárl Imre és Vajda Péter dokumentumkötete a magyar kriminalisztika egyik legnagyobb méretű csalásával vádolt Zemplényl Györgyről. Az úszó szövetség hajdani elnöke, a válogatott menedzsere, a „dollárpapa" több százmillió forint adóssággal háta mögött 1992. augusztusában, a barcelonai olimpia után tűnt el, s négy éwel később, az atlantai nyári játékok előtt adta fel magát. A két szerzőnek sikerült szóra bírnia Zemplényit, aki részletesen beszél a magyar úszósportban töltött éveiről is. A budapesti Nemzeti Képes Sport alapján közlünk részleteket a könyvből. Széchy Tamás, aki Zemplényi Györggyel szorosan együttműködött... (Fotó: Vlado Gloss) Peter Graf börtönben marad A karlsrúhei tartományi fellebbviteli bíróság kedden úgy döntött, hogy a 19 millió márkás adócsalással vádolt Peter Grafnak a bírósági tárgyalás idejére börtönben kell maradnia - jelentettea Reuter Peter Graf ügyvédjére, Peter Saldittre hivatkozva. Szeptember 13-án a mannheimi területi bíróság még úgy rendelkezett, hogy a kitűnő német teniszezőnő, Steffi Graf édesapja 3 millió márka pvadék fejében szabadlábon védekezhet. Az ügyészség azonban fellebbezett, ezért a jogerős döntést a karlsrúhei tartományi fellebbviteli bíróság hozta meg. Peter Graf és a család adótanácsadója, Joachim Eckhardt 1989 és 1993 között 42 millió márkát „hallgatott el" az adóhatóság elől Steffi Graf pénzdíjaiból. Ilyeténképpen 19 millió márkával károsította meg a némefállamot. Peter Graf 13 hónapja, adótanácsadója pedig 11 hónapja ül vizsgálati fogságban.(MTI) Thomas Bach nem nyilatkozik Thomas Bach nem hajlandó nyilatkozni arról, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság küldöttsége milyen tapasztalatokat szerzett Stockholmban. A német sportvezető - és vele egy NOB-csoport - a 2004-es nyári olimpia megrendezésére pályázó tizenegy várost meglátogatva a helyszínen méri fel a jelentkezők felkészültségét. Az oroszországi Szentpétervár után a svéd főváros volt a NOB 15 tagú „utazó brigádjának" úticélja Stockholmban három napot töltöttek el. Thomas Bach szerint igazságtalanságot követnének el a többi tíz várossal szemben, ha nyilvánosságra hoznák tapasztalataikat. A NOB 1997-ben határoz a 2004-es nyári ötkarikás játékok helyszínéről. Előbb március 7-én „szűkíti le a keretet", azaz kiválasztja azt a négy, esetleg öt várost, amelyik a legjobb feltételeket birtosítja. 1997. szeptember 5-én jelentik be, kié a 2004es nyári sportfesztivál. (sr) Date visszavonul? Japán első számú teniszezőnője, Kimiko Date az év végén szögre akasztja ütőjét, befejezi pályafutását - jelentette a Kjodó hírügynökség egy teniszezőkhöz közel álló informátorra hivatkozva. - Date semmi ilyet nem mondott nekünk - nyilatkozták a Japán Tenisz Szövetségben. Kimiko Date irodája szerint a teniszezőnő hamarosan sajtótájékoztatót tart, s ott több fontos dolgot is bejelent. - Az utóbbi években mind lelkileg, mind fizikailag teljesítőképességem határára érJem - nyilatkozta egy tokiói lapnak a 26 éves Date, a világranglista jelenlegi hetedik helyezettje. A japán teniszezőnő 1988-ban kezdte profi pályafutását. Azóta hét tornán diadalmaskodott. Hazája első női teniszezője, aki elődöntőbe jutott a francia nemzetközi bajnokságon. Ugyanebben az évben, 1995-ben Wimbledonban és a New York-i Mesterek Tornáján negyeddöntős volt. Legelőkelőbb világranglistapozícióját tavaly érte el, a negyedik helyre tornázta fel magát. Idén a tokiói és a San Diegó-i tornát nyerte meg. A wimbledoni elődöntőben a későbbi győztes német Steffi Gráftól kapott ki. (sr) - ... Széchy közölte, hogy 25 millió forintra van szüksége, mert e nélkül nem tudja felkészíteni a csapatot a perth-i világbajnokságra. Akkor hallottam róla, hogy Széchy a kilátásátalan pénzügyi helyzet, a sport állami támogatásának teljes összeomlása miatt a visszavonulás gondolatával foglalkozik, több hónapja nem is járt az uszoda környékén. Felismerte, hogy pénz nélkül képtelen világ- és Európa-bajnokokat nevelni, olimpiai aranyakat hozni. Darnyi Tamásék könyörögtek neki, hogy ne hagyja abba... 1. - Nincs egy fillérünk sem mondta Tamás bácsi, kérdően nézve rám. Elmosolyodtam, de számomra ez nem azt jelenti, mint Széchynek, hogy 25 millió forint jelentéktelen összeg, és azonnal megkapja. Azért mosolyodtam el, mert rögtön tudtam, hogy most beütött a tragédia, én ennek az embernek soha nem tudok majd nemet mondani... Mindezt magam sem tudom megmagyarázni, de a pszichiáterem azt mondja, hogy Széchy hatása alá kerültem. Olyan lehengerlő volt, olyan meggyőző, szeretetreméltó, hogy nem tudtam ellenállni. A leghíresebb ember, akivel én addig kapcsolatrban álltam, az Verebes József volt, hiszen jó ideig menedzseltem az MTK-t. Széchyvel egyik pillantról a másikra az olimpiai bajnokok környezetébe kerültem, a nemzeti hősök közelébe, én, a 20 évvel ezelőtt még börtönviselt ember. Széchy azonnal lehívott az uszodába, bemutatott a versenyzőknek. Nagyon sokszor jár a fejemben ez az első találkozó, s az, hogy mi imponált nekem annyira, miért kellett ezt nekem elvállalni, de még most is úgy érzem, hogy az ajánlatot nem lehetett visszautasítani. Képtelen voltam rá. Aki azzal vádol, hogy mindezt már akkor azért tettem, mert így kerülhettem abba a körbe, ahol már nem kérdik, honnan a pénz, nos, az téved. - Az első beszélgetést rögtön követte a 25 millió előteremtése? TIPPELŐKNEK A NIKÉ fogadóirodáiban a következő sporteseményekre tippelhetünk... CSÜTÖRTÖK, SZEPTEMBER 26. • Német jégkorongbajnokság: 146. Capitals-Kassel 1,4-5,04,01,15-2,2; 147. Wild Wings-Nürnberg 1,6-5,0-2,9-1,25-1,85; 148. Landshut-Frankfurt 1,5-5,0-3,31,15-2,0; 149. Augsburg-Wedemark 1,45-5,0-3,6-1,15-2,1. • Svéd hokibajnokság: 150. Södertelje-Djurgaarden 1,94,8-2,31,4-1,55; 151. Frölunda-Lulea 1,9-4,8-2,3-1,4-1,55; 152. HV 71-Fárjestad 1,854,8-2,4-1,41,6; 153. MoDo-Leksand 1,84,8-2,5-1,35-1,6. • Finn jégkorongbajnokság: 154. Jokerit Helsinki-llves Tampere 1,3-5,24,81,1-2,6; 155. Jyväskylä-Ässät Pori 1,6-5,0-2,9-1,25-1,85; 156. KEspoo-HIFK 1,94,8-2,3-1,41,55; 157. Lukko Rauma-Hámmenlinna 1,5-5,0-3,3-1,15-2,0; 158. Tappara Tampere-Kuopio 1,4-5,0-4,0-1,15-2,2. • Labdarúgó KEK-visszavágók: 159. Kispest-Honvéd-Olympique Nimes (az első meccsen 1:3) 1,65-3,04,3-1,1-1,8; 160. Sparta Prha-Sturm Graz (2:2) 1,65-3,0- Nem mondtam ki, hogy adok 25 milliót, csak annyit közöltem, ami tőlem telik megteszem. Néhány nappal később felhívott Széchy és azt mondta, hogy Darnyi Pucinak gondja van az autójával, és próbáljak valahogy segíteni. - Milyen összefüggés Darnyi kocsija és az úszócsapat felkészülése között? - Nem értettem én sem, mi közöm van Darnyi autójához és annak a világbajnoki felkészüléshez, de azt mondtam, hogy jöjjön be a gyerek és megbeszéljük. Jött a Puci és elmondta, hogy ellopták a Ladáját. A biztosító már kifizetett 290 ezer forintot és szeretne egy másik kocsit, esetleg valami jobbat. Az lett a vége, hogy kapott egy jó karban lévő Opetl, ami 700 ezer forintba került. Odaadta a 290 ezrét, a különbözetet pedig én álltam. Hangsúlyozom, a saját pénzem bánta, nem a a jólmenő Idea Tours irodámé, de hát akkor még olyan helyzetben voltam, hogy megtehettem. Boldog volt a gyerek, azt sem tudta, mit csináljon örömében. Tamás bácsi délután felhívott az uszodába, hogy a Puci rohant hozzá, lecipelte az uszoda elé, megmutatta az autót, madarat lehetett fogatni vele. Na, így kezdődött a palimadárságom... 2. - Szintén Széchy mutatta be Rózsa Norbertnek? - Rózsa Norbert... Ő az én fogadott fiam. Tudom, egyesek most elkezdenk vigyorogni, mert azt hiszik, hogy szexuális kapcsolatunk volt egymással. Ki kell ábrándítanom mindenkit. Rózsa Norbertnél tisztább, romlatlanalabb, áldozatkészebb baráttal nem találkoztam. Ő az öccsével együtt édesapa nélkül nőtt fel. Széchy megvádolta a sajtót azzal, hogy az újságírók boronáltak össze Norbival. Ez nem fedi a valóságot, hiszen néhány nappal a Puci Opelje után megint felhívott Széchy és azt mondta: Van itt egy fiatal úszónk, teljesen ismeretlen, nincs még egyetlen kiugró eredménye se, de nagyon tehetséges. Nincs édesapja, és 4.3-1,1-1,8; 161. Galatasaray Istanbul-Constr. Kisinyov (1:0) 1,154,5-13,00-3,4; 162. Crvena Zvezda Beograd-Kaiserslautern (0:1) 1,9-2,8-3,5-1,2-1,6; 163. Liverpool-Myllykoski (1:0) 1,154,5-13,0-0-3,4; 164. Vinnyica-Sion (0:2) 2,5-2,8-2,5-1,35-1,35; 165. Olimpija Ljubljana-Aarhus (1:1) 2,02,8-3,2-1,2-1,5; 166. Brann Bergen-Cercle Bruges (2:3) 1,7-2,84.4-1,1-1,75; 167. Varasdin-Lokomotiv Moszkva (0:1) 2,5-2,82.5-1,35-1,35; 168. AIK Stockholm-FC Reykjavik (1:0) 1,25-3,89,5-0-2,7; 169. AEK Larnaca-FC Barcelona (0:2) 8,5-3,5-1,3-2,5-0; 170. Ruch Chorzów-Benfica Lisszabon (1:5) 3,2-3,0-1,9-1,61,2; 171. Chemlon Humenné-AEK Athén (0:1) 2,8-2,7-2,31,4-1,3; 172. Fiorentina-Gloria Bistrita (1:1) 1,15-4,5-13,00-3,4; 173. PSV Eindhoven-Dinamó Batumi (1:1) 1,1-5,0-16,0-04,0. • Holland labdarúgó-bajnokság: 174. Waalwijk-Arnheim 2,6-2,82,4-1,35-1,3. o Labdarúgó Joao Havelange Szuper Kupa: 175. FC Santos-Penarol (az első meccsen 1:2) 1,6-3,04,7-1,05-1,85. PÉNTEK, SZEPTEMBER 27. • Német hokibajnokság: 194. Köln-Eisbáren 1,2-5,5-6,0-1,05szüksége lenne támogatásra, segítségre. Akkor hallottam először Rózsa Norbertről. A gyerek bejött az irodámba, leültettem, aztán elkezdtünk beszélgetni. Az első félóra után olyan hangulat alakult ki, mintha már tíz éve ismernénk egymást. Mindketten szeretetre éheztünk. Akkor még egyáltalán nem értettem az úszáshoz, csak azt tudtam, hogy ennek az emberkének semmi másra nincs szüksége, mint lelki segítségre. Norbinak akkor még egyetlen számottevő nemzetközi eredménye sem volt a felnőttek közt, mindössze egy ifjúsági Eb-n szerzett 3. hellyel dicsekedhetett. Négy hónap múlva Perthben a 100 méteres mellúszásban világbajnokságot nyert, ráadásul világrekorddal. A 200 méteres mellúszásban pedig ezüstérmes lett. Széchy akkor még úgy nyilatkozott, hogy Norbi ezeket azeredményeket nélkülem nem érhette volna el. Na mindegy... - Számos fotó bizonyítja, hogy abban az időben Rózsával még a szabadidejüket is együtt töltötték. - Néhány hónap alatt rendkívül szorossá vált a kapcsolatunk, de nemcsak ővele, hanem a családdal is. Elintéztem például, hogy a világbajnokságot követő ünnepségre eljöhessen Rózsa Karcsi is, aki katonaként valahol az ország végében szolgált. Rendszeresen feljártam a családhoz, Norbi édesanyja is nagyon szeretett. Ha jól emlékszem, ebben az időben a Rózsa család egy XI. kerületi egyszobás bérlakásban lakott - mostoha körülmények között. Elintéztem, hogy az Újpesti Dózsa Rózsa Norbertnek biztosított egy nagyobb lakótelepi lakást, amit a Dózsából való kiválás után megvásárolt. Ez akkor volt, amikor a csapat Széchy vezetésével átigazolt a Budapesti Rendészeti SE-be. Szeretném hangsúlyozni, hogy a lakás megvásárlásához nem járultam hozzá, Rózsa akkor már világbajnokként keresett annyit, hogy nem volt szüksége a pénzemre. - Arról cikkezett a sajót, hogy vett neki egy sárga Hondát... 3,0; 195. Ratingen-Kaufbeuren 1,55-5,0-3,1-1,2-1,9; 196. Mannheim-Düsseldorf 2,04,5-2,2-1,41,45; 197. Krefeld-Rosenheim 1,6-5,0-2,9-1,25-1,85. • Rnn hokibajnokság: 198. TPS Turku-SaiPa 1,15-6,0-7,0-1,05-3,5. • Cseh labdarúgóliga: 199. Baník Ostrava-Boby Brno 2,1-2,83,0-1,25-1,45. Ezt a meccset legalább hármas kombinációban lehet tippelni! • Német labdarúgó Bundesliga I: 200. Karlsruhe-Bielefeld 1,45-3,0-6,8-0-2,1; 201. 1. FC Köln-Bochum 1,753,03,8-1,15-1,7. • Német labdarúgó Bundesliga II: 202. Wolfsburg-Lübeck 1,6-3,04,7-1,051,85; 203. Uerdingen-Mannheim 1,8-2,8-3,9-1,15-1,65. • Angol II. labdarúgódivízió: 204. Swindon-Wolverhampton Wanderers 2,4-2,8-2,6-1,3-1,35. SZOMBAT, SZEPTEMBER 28. • Szlovák labdarúgóliga: 227. Nitra-Lokomotíva Košice 2,1-2,83,0-1,25-1,45; 228. Bardejov-Tatran Prešov 2,4-2,8-2,61,3-1,35; 229. TAURIS Rim. Sobota-Dukla Banská Bystrica 2,72,8-2,3-1,4-1,3; 230. FC Košice-Petržalka 1,5-3,0-5,9-02,0; 231. Dubnica-Prievidza 2,02,8-3,2-1,2-1,5; 232. DAC-Žilina 1,8-2,8-3,9-1,15-1,65; 233. Spar- A rosszindulatú pletykák és cikkek ellenére kocsit nem vettem neki. Valóban volt egy sárga Hondája, amit gyűlöltem, mert életveszélyesen gyors kiskocsi volt. Ezt a Hondát nem vettük, hanem egy reklámszerződés keretében szereztem neki. Karambolos autó volt, amit kikalapáltak és sárgára festettek. Bementem az autószalonba, megígértem az üzletvezetőnek, hogy ha ezt a kocsit megkapja Rózsa, akkor ő lesz ennek a cégnek a reklámhordozója. Beleegyeztek, megszületett a szerződés, így kapta meg Norbi a kocsit, egyetlen fillér kifizetése nélkül. 3. Ráadásul a kocsiról két évig szó sem eshetett, mert ha erről Széchy tudomást szerez, akkor lett volna nemulass! Szintén titokban kellett tartani Széchy előtt, hogy Norbinak barátnője van. Ne nézzenek hitetlenkedve, Széchy megtiltotta a fiúknak, hogy lányokkal ismerkedjenek. Szerinte az edzés és az eredmények rovására mennek a randevúk. Darnyinak már lehetett barátnője, hiszen ő már korosabb volt, de Norbinak és Czenének nem. tak Trnava-lnter Bratislava 1,53.0-5,9-0-2,0. Ezeket a meccseket csak ötös kombinációban lehet tippelni! • Cseh labdarúgóliga: 234. Opava-Teplice 1,65-3,04.3-1,1-1,8. Ezt a találkozót csupán hármas kombinációban lehet tippelni! • Magyar labdarúgó NB I: 235. Stadler FC-Debrecen 2,82.7-2,3-1,4-1,25; 236. Csepel-Győri ETO 1,9-2,8-3,5-1,21,6; 237. Vác—ll(. Kerületi TVE 1.8-2,8-3,9-1,15-1,65; 238. MTK-ZTE 1,45-3,0-6,80-2,1; 239. Haladás-Pécs 1,7-2,84,41.1-1,75. Ezeket a meccseket csak hármas kombinációban lehet tippelni! • Német labdarúgó Bundesliga I: 240. Hamburg-Duisburg 1,4-3,0-8,2-0-2,2; 241. Schalke 04-Leverkusen 2,2-2,82,8-1,25-1,4; 242. Freiburg-Rostock 2,2-2,8-2,8-1,25-1,4; 243. 1860 München-Stuttgart 2,62,8-2,4-1,35-1,3; 244. Düsseldorf-Mönchengladbach 2,6-2,82.4-1,35-1,3; 245. Werder Bremen-Bayern München 2,5-2,82.5-1,35-1,35. • Német labdarúgó Bundesliga II: 246. Stuttgarter Kickers-Meppen 1,9-2,8-3,5-1,21,6. • Svájci futballbajnokság: 247. Aarau-Sion 1,9-2,8-3,5-1,21,6; 248. Lausanne Sports-Grasshoppers Zürich 2,52,8-2,5-1,35-1,35; 249. Lugano-Xamax Neuchatel 2,7-2,8-2,3Még egy tévhitet szeretnék eloszlatni. A fáma arról is szólt, hogy akárhova mentünk a világba, Norbi és én egy szobában laktunk. Ez nem igaz, és erre tanúim vannak. Általában lakosztályokban laktunk, ahol két hálószoba, két fürdőszoba volt, persze közös nappalival. Széchy ugyanígy lakott Czenével egy másik lakosztályban. Mindezt összevetve, ha holnap meg is halok, akkor is volt értelme az életemnek, mert Norbi olimpiai, világ- és Európa-bajnok lett. Pedig neki, de még Czenének is nagyon nagy árat kellett fizetnie ezekért az érmekért. - Mindenkinek nagy árat kell fizetnie ilyen sikerekért. - Hogy ez az ár mekkora volt, arra térjünk ki akkor, amikor Széchy edzésstílusáról beszélünk. Norbival a barcelonai olimpia utolsó napján találkoztam utoljára, azzal búcsúztam el tőle, mint mindenki mástól, hogy néhány hétig az üzleti ügyeimet intézem Spanyolországban. Azóta nem is kerestem, mert attól tartok, hogy miattam bántódása esik. 1,4-1,3; 250. Luzern-Basel 2,12,8-3,01,25-1,45; 251. Young Boys Bern-St. Gallen 2,8-2,8-2,21.4-1,25; 252. FC Zürich-Servette Genf 2,2-2,8-2,8-1,25-1,4. • Francia labdarúgó-bajnokság: 253. Caen-Nice 1,9-2,8-3,5-1,21,6; 254. Cannes-Le Havre 1,92,8-3,5-1,2-1,6; 255. Lens-Lyon 1,85-2,8-3,7-1,15-1,6; 256. AS Monaco-Metz 1,7-2,84,4-1,11,75; 257. Montpellier-Auxerre 2.6-2,7-2,5-1,35-1,3; 258. Bastia 2.7-2,7-2,4-1,35-1,3; 259. Nantes-Rennes 1,8-2,8-3,9-1,151,65; 260. Olympique Marseille-Bordeaux 2,1-2,8-3,0-1,251,45; 261. Strasbourg-Lille 1,752,84,1-1,1-1,7; 262. Guingamp-Paris St. Germain 2,8-2,82,2-1,4-1,25. • Holland labdarúgótoajnokság: 263. Roda Kerkrade-Fortuna Sittard 1,55-3,0-5,21.05-1,95. • Belga labdarúgó-bajnokság: 264. Genk-Aalst 2,3-2,82.7-1,3-1,4; 265. St. Liége-Mechelen 1,5-3,0-5,9-0,-2,0; 266. Molenbeek-Charleroi 1,9-2,a 3,5-1,2-1,6; 267. Royal Antwerp-Lokeren 1,85-2,8-3,7-1,151,6; 268. Lierse-Mouscron 2,12.8-3,0-1,25-1,45; 269. St. Truiden-Lommel 2,2-2,8-2,8-1,251,4. A nyerési szorzószámot a tippiroda - menet közben - bármikor megváltoztathatja!