Új Szó, 1996. szeptember (49. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-25 / 224. szám, szerda
2 j ÚJ SZÓ BELFOLD - KÜLFÖLD 1996. szeptember 2328. Klaus: nincs bankválság CTkhír Václav Klaus cseh kormányfő visszautasítta, hogy a cseh bankszektor helyzetével összefüggésben a válság szót használják. Leszögezte, semmi egyéb nem történt, minthogy az Agrobanka központi banki felügyelet alá került. Ha eltekintünk az Agrobankától, akkor a bankszektor csupán 3,5 százalékának vannak nehézségei, válságról tízszer ekkora arány esetén beszélnék mondta Klaus. Közben a Právo című lap közölte: a Cseh Központi Bank (ČNB) kérésére idén májusban FBI-ügynökök látogattak Csehországba és szakembereket képeztek ki pénzügyi csalások leleplezésére. A ČNB véleménye szerint a szakértők segíthetnek a pilzeni Kreditní banka augusztusi összeomlásának kivizsgálásában is. Ez a csőd komoly likviditási gondokat okozott az Agrobankának, amely az ötödik legnagyobb cseh bank, a [riagánkézben lévők közül pedig a legnagyobb. Thomas Klestil jobban van MTI-hír Thomas Klestil osztrák államfő, aki több mint egy hete fekszik tüdőgyulladással a bécsi Általános Kórházba, három nap után magához tért az altatásból amely alatt átmenetileg mesterségesen lélegeztették -, és „meglepően jól" van - közölte hétfő esti sajtóértekezletén az őt kezelő munkacsoport. Mint beszámoltak róla, az elnök rendesen tud lélegezni és beszélni. Betegségének várható alakulásáról pontosabb információkat csak az elövetkező napokban tesznek közzé az orvosok, annyi azonban már most bizonyos, hogy az államfőt sújtó kór nem veszélyes, nem fenyegeti életét. Az APA jelentése szerint Kiestilt egy csütörtök este elvégezett tüdőszövettani mintavétel óta ápolják intenzív osztályon. Kiestilt kívánságára egy hétig Franz Vranitzky kancellár helyettesíti hivatali teendőiben. Tegnap hajnalban szétvált egymástól az Atlantis amerikai űrrepülőgép és a Mir orosz űrállomás. A zsilipcsatorna két végén lévő csapóajtó fedelét már 12 órával korábban lezárták, miután a két legénység búcsút vett egymástól. Az űrrepülőgép a tervek szerint holnap tér vissza a Földre. A szétválás egyúttal azt jelenti, hogy megkezdte a hazafelé vezető utat Shannon Lucid, a világcsúcsot beállító amerikai űrhajósnő (felvételünkön az Atlantis legénységével). Az 53 éves biokémikusnő 188 napot töltött az űrben: márciusban érkezett a Mir fedélzetére annak a közös programnak a keretében, amelynek során összesen 6 amerikai űrhajóst látnak vendégül az orosz űrállomáson 1998-ig. A biokémikusnő váltótársa John Blaha. ČTK/AP-felvétel CSEH ALLAMPOLGÁRSÁGI TÖRVÉNY Amerikai bírálat Élesen bírálta a cseh állampolgársági törvényt az Egyesült Államok Helsinki Bizottsága, amely dokumentumban szólította fel a cseh kormányt, hogy mihamarabb változtassa meg a jogszabályt. Az amerikai emberi jogi testület arra a megállapításra jutott, hogy a törvény nem felel meg a nemzetközi normáknak és azoknak a nemzetközi kötelezettségeknek, amelyeket Prága önként vállalt magára. A „cseh állampolgársági törvény ugyanis a múltban elkövetett bűnökért súlyosabb ítéletet helyez kilátásba, mint amilyenek a törvény megszegésének idején voltak érvényben". Mint ismeretes, Csehszlovákia kettéválása után a törvény szellemében nem kaphattak cseh állampolgárságot azok a Csehországban élő, de Szlovákia területén született egyének, akik az utóbbi években valamilyen törvénysértést követtek el. Az amerikai kongresszus Helsinki Bizottsága szerint ez az előírás „ellentétben van az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával" és más, idevágó nemzetközi dokumentumokkal. A bizottság figyelmeztette Prágát, hogy például az USA-ban az ilyen utólagos büntetések törvénysértésnek számítanak. A testület felhívta a cseh kormányzat figyelmét, hogy az állampolgársági törvényt az Európa Tanács és az EBESZ is több ízben bírálta. Prága ugyan tavaly áprilisban részben módosította a törvényt, de az még ebben a formájában sem felel meg a nemzetközi emberi jogi dokumentumoknak, s ezért további módosításokra van szükség szögezte le a bizottság. MTI Megkezdődött az aláírás (Folytatás az 1. oldalról) kát, köztük Japán, Németország, Olaszország, Kanada, Argentína és Dél-Afrika. A CTBT kidolgozásáról éveken át zajlott a vita a genfi leszerelési bizottságban. Az egyeztető konzultációk végül is kudarccal végződtek, mert India vétót emelt az elkészült szövegtervezet ellen. Egyrészt kifogásolta, hogy a szerződés nem ír elő konkrét és kötelező időpontot az atomhatalmak számára nukleáris készleteik felszámolására. Másrészt tiltakozott az ellen is, hogy az egyezmény életbe lépéséhez előfeltételnek nyilvánították annak a 44 országnak a csatlakozását, amely nukleáris fegyverrel vagy atomprogrammal rendelkezik. Már-már úgy tűnt, hogy az indiai ellenkezés miatt az egyezmény ügye végleg megfeneklik. A gordiuszi csomót végül is az az ausztrál javaslat vágta el, amelynek alapján a szerződést nem a genfi bizottság formális előterjesztésében, hanem a Közgyűlés előző ülésszakán megejtett többségi szavazás révén nyújtották be aláírásra. India - és nyomában Pakisztán - azonban jelezte, hogy továbbra sem kívánja aláírni az egyezményt, amely jogi értelemben így nem is léphet hatályba. Szakértők ennek ellenére úgy vélik, hogy a szerződés mindazonáltal kötelező lesz az aláíró országokra nézve, vagy legalábbis morálisan lehetetlenné teszi számukra a kísérletek esetleges megkezdését vagy felújítását. Az általános atomcsendszerződés jelentősége abban áll, hogy a robbantások betiltásával - a számítógépes modellezés lehetőségének ellenére - gyakorlatilag kivitelezhetetlenné teszi új nukleáris fegyverrendszerek kifejlesztését. Román diplomáciai offenzíva MTI-hír A román-magyar alapszerződés aláírása nyomán Bukarest diplomáciai offenzívát indított annak érdekében, hogy Románia a bővítés első hullámában csatlakozhasson a NATO-hoz. Teodor Melescanu román külügyminiszter, aki részt vesz az ENSZközgyűlés ülésszakán, New Yorkban átadja a román államfő személyes üzenetét Bili Clinton amerikai elnöknek és Jean Chrétien kanadai miniszterelnöknek - jelentette tegnap a bukaresti rádió tudósítója. Az üzenetek ismét leszögezik, hogy Románia szilárdan eltökélte magát a NATO-hoz való csatlakozásra, és kifejtik: Románia minden szempontból megfelel annak, hogy az elsők között vegyék számításba az atlanti szövetség bővítésekor. VILÁGHÍRADO Rakétaelhárító rendszerek: amerikai - orosz megegyezés New Yorkban Warren Christopher amerikai és Jevgenyij Primakov orosz külügyminiszter hétfőn New Yorkban egyetértésre jutott arról, hogy milyen ballisztikus rakétaelhárító védelmi rendszereket lehet kiépíteni az 1972-ben kötött ABM-szerződés megsértése nélkül. A szerződést újraértelmező egyezmény értelmében az Egyesült Államok kiépítheti újgenerációs harcászati rakétaelhárító rendszerét (THAAD): a megkötés abban áll, hogy az elfogó rakéták sebessége nem haladhatja meg a másodpercenkénti 3 kilométert, és hatótávolságuk nem lehet nagyobb 3500 kilométernél. Katonai szakértők szerint ázonban az új rendszer még a korlátozással együtt is sokkal hatékonyabb - és jelentősen nagyobb távolságban tudja majd megsemmisíteni az érkező ballisztikus rakétákat -, mint például a Patriot-rakétákból álló védelem. Örményországi elnökválasztás ellenzéki tüntetés Jerevánban Levon Ter-Petroszján, a hivatalban lévő örmény államfő hétfő este az elnökválasztás győztesének nyilvánította magát. A Központi Választási Bizottság közölte, hogy a 11 választási körzetből eddig 9 adatait összesítették, s ezek szerint az 51 esztendős köztársasági elnök 56,9 százalékot ért el. Ugyancsak hétfő este Jerevánban az ellenzéki Nemzeti-demokratikus Szövetség felhívására mintegy 100 ezer résztvevővel nagygyűlést tartottak. A rendezvényen felszólalva az Örmény Demokratikus Párt elnöke azt állította, hogy Vazgen Manukján ellenzéki elnökjelölt a szavazatok több mint 60 százalékát szerezte meg, a hivatalban lévő államfőt pedig a választóknak csak egyharmada támogatta. Elhangzott: Manukján Jerevánban 63 ezer szavazattal többet kapott, mint ellenfele. Az ellenzék bírálta a Központi Választási Bizottságot, amely úgymond közreműködik a választási eredmények meghamisításában. Hivatalos adatok szerint Manukján 35,6 százalékot kapott. Kegyelmet kér a pápa merénylője Kegyelmet, vagy életfogytiglani büntetésének enyhítését kérte Ali Agca török terrorista, a pápa elleni merénylet végrehajtója Oscar Luigi Scalfaro olasz államfőtől. Agca ezzel egy időben az olasz igazságügyi minisztertől azt kérte, hogy az 1983-as strasbourgi konvenció alapján tegyék számára lehetővé hátralévő büntetésének törökországi börtönben való letöltését. Agca, a „Szürke Farkasok" nevű török terrorista szervezet tagjaként 1981. május 13-án több pisztolylövéssel életveszélyesen megsebesítette II. János Pál pápát a vatikáni Szent Péter téren. Az elfogott merénylő felett a lateráni egyezmények értelmében olasz bíróság ítélkezett, mely életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki a terroristára. Agcát jelenleg Ancona város börtönében tartják fogva. Olaszország: jövőre Európa-adó? Az olasz kormány rendkívüli „Európa-adó" bevezetését tervezi, hogy az olasz költségvetés megfelelhessen a pénzügyi unióban, vagyis a közös EU-pénzben való részvétel feltéteinek. Olasz lapok szerint az új adó kivetése jövőre várható, és a személyi, illetve a vállalkozói jövedelemadóhoz fog kapcsolódni. Önégetés Oroszországban Egy 46 éves orosz férfi benzinnel leöntötte és meggyújtotta magát a szibériai Abakan polgármesteri hivatala előtt. A hétfő esti jelentések szerint Mihail Geraszimov a szegénység és a munkanélküliség elleni tiltakozásul követte el tettét. Felesége szerint a férfi elkeseredését fokozta, hogy 23 éves fiuk emberölés vádjával több mint két éve vizsgálati fogságban van. Az esetről hírt adó AP szerint Oroszországban nem ritka, hogy a gyanúsítottak éveket töltenek vizsgálati fogságban, tárgyalásra várva. Geraszimovot súlyos állapotban szállították kórházba; bőrfelúletének 80 százaléka megégett. Gázálarcban Hegyeshalomnál Nukleáris balesetet szimuláló, azt elhárító gyakorlat lesz ma a Hegyeshalom-Nickelsdorf határátkelőnél és közvetlen környékén. A magyar határőrség szóvivője elmondta, hogy a NATO békepartnerségi programja keretében zajló gyakorlat nem zavarja majd a forgalmat. Az autósokat az Ml-es autópálya díjszedő fülkéjénél szórólapon tájékoztatják a műveletről. A sugármentesítési akcióban való részvételre vállalkozó autósok járműveit a polgári védelmisek ingyen lemossák. A szóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy ma 16 óra körül sok gázálárcossal is találkozhatnak majd az arra közlekedők. Ijedtségre semmi ok, csupán arra kérik az autósokat, hogy feleslegesen ne fékezzenek, nehogy baleset történjen. A gyakorlat során sugármérő és sugárellenőrző járművek is feltűnnek a határátkelő környékén. MTI DUTROUX-UGY Politikai viták MTI-hír A pedofil Marc Dutroux ügyében mutatkozó hatósági tehetetlenség és szabálytalanságok a jelek szerint politikai válság felé te> relik Belgiumot. A belga sajtó már lemondásokat is sugalmaz, miközben a befolyásos politikai személyiségek közül egyre többen követelik, hogy vesse végre latba tekintélyét Jean-Luc Dehaene kormányfő is, aki eddig mély hallgatással válaszolt a vezetést ért bírálatokra. A vita mindamellett már a kormányon belül is folyik. Stefan de Clerck igazságügyminiszter információk visszatartásával vádolta a rendőrséget, amire Johan Vande Lanotte belügyminiszter az igazságszolgáltatási gépezet éles bírálatával válaszolt. Eközben előkerült Dutroux édesanyjának egy tavaly írt levele, amelyben az asszony felhívta az ügyészség figyelmét, hogy fia gyanús dolgokat művel jemeppesur-sambre-i házában. Az anyát a szomszédok figyelmeztették arra, hogy az elsötétített házban egy 16 és egy 18 év körüli fiatal lány is tartózkodik, akik soha nem teszik ki a lábukat az ajtón. Dutroux anyja közölte: az ügyészség nem foglalkozott a bejelentéssel, holott a pedofil férfi hasonló bűnök miatti börtönbüntetéséből amnesztiával szabadult, és nem lett volna szabad kiesnie a hatóság látóköréből. Dutroux-t egyelőre 6 kislány meggyalázásával gyanúsítják. Közülük eddig négynek a holttestét találták meg a banda különböző ingatlanjaiban. Nem kizárt, hogy ez a banda felelős további 8-10 serdülő eltűnéséért. Újraindították a nyomozást két antwerpeni gyermek ügyében. Az akkor 11 éves Kimet és 8 éves öccsét két és fél éwel ezelőtt rabolták el - a leányt holtan megtalálták, a fiú máig nem került elő. ORSZÁGGYŰLÉS: KISEBBSÉGI TÖRVÉNY. POZSONYI DÖNTÉSEK A himnuszrendelet sérti az alapszerződést A magyar Országgyűlés hétfőn este folytatta le a kisebbségi törvény módosításáról szóló, az emberi jogi bizottság által benyújtott javaslat általános vitáját. A bizottság nevében Jakab Ftóbertné (MSZP) indokolta a hétpárti egyeztetés nyomán készült előterjesztést. Elmondta: a módosítás azért szükséges, mert a kisebbségi törvény által 500 millió forintban meghatározott úgynevezett kompenzációs keret nem került felhasználásra, így célszerű a maradvány sorsáról határozni. A javaslat szerint a fel nem használt összegeta kisebbségi koordinációs és intervenciós keretbe csoportosítanák át, amelyből többek között a nemzetiségi iskolákat, a hagyományőrző és kulturális intézeteket, valamint a helyi kisebbségi önkormányzatokat támogatják. (A kompenzációs keretből eredetileg azok az önkomrányzatok részesülhettek, amelyek helyiséget biztosítottak a kisebbségi önkormányzatoknak. Az igényeket ez év április 15-ig lehetett benyújtani, s az összesítés után kiderült: nem kerül felhasználásra az 500 millió forintos keret.) Határozathozatalra várhatóan a jövő héten kerül sor. A plénum hétfői tanácskozását is a szokásoknak megfelelően napirend előtti felszólalások vezették be. Horn Gábor (SZDSZ) frakcióvezető-helyettes szóvá tette, hogy Szlovákia a múlt héten ismeretessé vált himnuszrendelettel megsérti az alapszerződés szellemét és betűjét. Elfogadhatatlan olyan helyzetbe hozni a kisebbségeket, amikor megkérdőjelezhető, hogy elénekelhetik-e himnuszukat. Kérték, hogy az Országgyűlés Külügyi Bizottsága, illetve a kormány tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a szlovák törvényhozás változtassa megdöntését. A hozzászóló ellenzéki képviselők osztották ezt a vélekedést. A külügyminisztérium képviseletében Szent-lványi István hangoztatta: az első lépéseket már meg is tették, amikor a Magyarországon tárgyaló Hamžík külügyminiszternek szóvá tették, hogy a himnuszrendelet sérti az alapszerződés szellemét és betűjét. A politikai államtitkár ugyanakkor utalt arra is, hogy a tervezet egyelőre nem emelkedetttörvényerőre; van olyan politikus, aki úgy értelmezi, hogy a rendelkezés nem terjed ki a himnuszra. Külügyi szóvivői tájékoztató Szentiványi Gábor magyar külügyi szóvivő tegnapi sajtóértekezletén többek közt elmondta: magyar részről szeretnék felállítani a kormányközi vegyes bizottságot a magyar-szlovák alapszerződés valóra váltása érdekében. Pavol Hamžík budapesti látogatása alkalmával jelezte, hogy Pozsonyban tanulmányozzák a magyar indítványt. A szóvivő visszautasította azokat a felszólalásokat, amelyek a parlamentben hangzottak el hétfőn, s csalással vádolták a külügyminisztert a magyar-román alapszerződés állítólagos szövegeltérése miatt. A szóvivő utalt arra, hogy a külügyminiszter augusztus 16-án az akkori szövegváltozat alapján tájékoztatta a frakcióvezetőket, s kérte a szöveg bizalmas kezelését. Nem szerencsés - tette hozzá -, hogy ezt a szöveget lobogtatva a parlamentben a képviselők becsapásával vádolják a minisztert. A végleges szövegváltozatot szeptember l-jén nyilvánosságra hozta a külügyminisztérium, miután augusztus 21-22-én elvégezték az eredetileg angol nyelvű munkaszöveg összefésülését. (MTI-N-g)