Új Szó, 1996. szeptember (49. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-23 / 222. szám, hétfő

1996. szeptember 25. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó [ 5 j KOMMENTÁRUNK Gyűrűzik a gabonabotrány V. Krasznica Melitta Amikor augusztus végén a gazdasági minisztérium nyilvánosságra hozta a botrányos gabonakivitelért, úgymond, felelős osztályvezető nevét, talán a legvérmesebb kormánypárti honatyák és szimpatizánsaik sem gondolhatták komolyan, hogy ezzel, valamint a számvevőszéki jelentés titkosításával lezárult az ügy. Hiszen nincs az a titkos dokumentum, amely nálunk előbb-utóbb „véletlenül" fel ne tűnne valakinek az íróasztalán, vagy más módon ne kerülne nyilvánosságra. Még mielőtt a parlament megtárgyalhatta volna a számvevőszéknek a gabonapiac ellenőrzésével foglalkozó jelentését, lehullott az első miniszteri fej: Ján Ducký, a gazdasági tárca vezetője volt kénytelen távozni bársonyszékéből. Úgy tűnik föl azonban, hogy ezzel nincs vége a főhullásnak. Az ellenzéki képviselők indítványozták a másik kompromittált miniszter, Peter Baco leváltását is. Egyértelműen bebizonyosodott ugyanis, hogy mindkét tárca hivatalnokai törvénysértést követtek el, így főnökeiknek nincs mit egymás szemére vetniük. Az-ellenzék a privatizáció után a legnagyobb pénzügyi csalásként értékeli az egész ügyet. Nem csoda, hiszen a törvénytelen engedélyek odaítélésével egyes kereskedelmi cégek (amelyek neve nem sokat mond a hétköznapi emberek számára, viszont annál érdekesebb volna tudni, kik állnak mögöttük) 1,1 milliárd korona haszonra tettek szert. Ha csak néhány százalékos jutalék ütötte is a besegítő hivatalnokok markát, el lehet képzelni, milyen szépen jövedelmezett számukra ez az üzlet. Egyes vélemények szerint elképzelhető, hogy a gabona, amelyei a kereskedelmi cégek először külföldön értékesítettek, majd az országban fellépő gabonahiányt követően behoztak, a valóságban el sem hagyta a raktárakat, és az egész akció csupán papíron valósult meg. Az egész botrányban talán az a legfélelmetesebb, hogy a lakosság élelmiszer-ellátása került veszélybe. És nemcsak sütőipari termékékből, hanem a takarmánykészletek kimerülése következtében állati eredetű élelmiszer-féleségekből is. Viszont a hiánnyal automatikusan velejár az áremelkedés, amely mindenkit érint. Ezért ebben az esetben nem volna szabad félmegoldásokkal megelégedni. A bűnösöknek - a hierarchia bármely fokán álljanak is - minden működő demokratikus rendszerben felelniük kellene tettükért, beleértve természetesen az anyagi felelősséget is. Mert ezek a pénzek valakiknek a zsebébe vándoroltak. Félő azonban, hogy ott is maradnak. Náci kincs: egyre nő a becsült érték A náci Németország nem csupán aranyat, de lopott műtárgyakat, valutát, értékpapírokat és ékszereket is elhelyezett a svájci bankokban a II. világháborúban - írta a vezető londoni konzervatív napilap, brit és amerikai levéltári adatokra hivatkozva. A Svájcban őrzött náci kincsek utáni kutatás lavináját az a két hete kiadott londoni külügyi nyilatkozat indította el, amelyben a brit kormány hivatalosan elismerte: a szövetségesek annak idején tudtak arról, hogy a hitleri Németország az alpesi állam bankvilágának mélyére rejti a megszállt országokból - elsősorban is azok üldözött és kifosztott zsidóságától összelopott aranyat és egyéb zsákmányt. Az első beszámolókban 6 milliárd dollár körüli érték szerepelt, az azóta közzétett független vizsgálatok adatai azonban már - mai árakon számolva - 100 milliárd dollár közelébenjárnak. A lap által feltárt források szerint csak a zsidóktól elrabolt és Svájcba menekített festmények összértéke 22,5 milliárd dollárt tesz ki mai árfolyamon kifejezve. Több ezer festmény érkezett a megszállt országokból, de a háború után a szövetséges hatóságok alig 75öt találtak meg az értékes munkákból, amelyek zöme svájci műkereskedők kezébe került, a többit Spanyolországba, Portugáliába, Dél-Amerikába „exportálták" tovább a menekülő nácik. A londoni lap szerint az egykori náci „műgyűjtők" - például Hermann Göring - Svájcot tették meg annak a sajátos cserekereskedelemnek a központjává is, amelynek keretében a hitleri ideológia által dekadensnek bélyegzett impresszionista művészek alkotásait tömegesen „váltották át" régi - főleg németalföldi - mesterek festményeire. The Daily Telegraph Kissinger: Boszniában háború lesz, ha... Boszniát félelmetes vihar fenyegeti: ha december 29-éig kivonják az amerikai csapatokat, ismét lángba borul a volt jugoszláv tagköztársaság - állítja Henry Kissinger, a Nobel-békedíjas volt amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó abban a cikksorozatában, amely pénteken kezdődött a zágrábi hetilapban. Kissinger elutasítja az egységes, többnemzetiségű bosznia-hercegovinai állam kialakításának a tervét. Véleménye szerint meg kellene szakítani a jelenlegi választási folyamatot, a Boszniában élő mindhárom etnikum területén népszavazást kellene tartani arról, hogy együtt akarnak-e élni a muzulmánok, a szerbek és a horvátok. A népszavazás idejére a NATO-csapatoknak mindenképpen a helyükön kellene maradniuk a tűzszünet biztosítása érdekében, majd a népszavazások eredményeinek ismeretében lehetne folytatni a helyhatósági választások megrendezésének procedúráját. Kissinger azt állítja, hogy egy önálló muzulmán állam kialakítása jelentené a legjobb megoldást. Ezt az államot NATO-csapatok jelenléte óvná az esetleges szerb és horvát fenyegetéstől, azonban csak akkor, ha Szarajevó szakítana Iránnal. A szerző szerint az Egyesült Államok 1994-ben ki akarta játszani a volt Jugoszláviával szembeni fegyverembargót, s Irán boszniai fegyverszállításainak ösztönzésével „a fundamentalista és terrorista Irán ma már támaszponttal rendelkezik Európában". A szerző történelmi tapasztalatok alapján azt állítja, hogy a Bosznia területén élő három etnikum egyike sem ismerte el sohasem bármelyik másik dominanciáját ezen a vidéken, s jelenleg is ez a helyzet. A szerző szerint a daytoni megállapodásban foglaltak - a szabad választások, az egységes Bosznia, az ország területének egészén a mozgásszabadság biztosítása s a menekültek visszatérése otthonaikba csak jelentős katonai erő jelenlétével biztosítható. A Clintonkormányzat s a NATO szövetségesek is azt hangoztatják, hogy kivonják katonáikat Boszniából. Ha ez így lesz, nagyon valószínű, hogy Boszniában ismét háború lesz - jósolja Henry Kissinger. Globus Elfordul a magyaroktól az osztrák sógor? Erhard Busek volt osztrák alkancellár szerint megváltozott az osztrákok magatartása Magyarország iránt, már szkeptikusan tekintenek a keleti bővítés lehetőségére. Busek az osztrák lapban jelentetett meg cikket annak kapcsán, hogy a közelmúltban Budapesten részt vett egy osztrák-magyar konferencián, amelynek tárgya éppen a két ország 1000 éves szomszédsága volt. A volt -alkancellár - akit Ausztriában tekintélyes közíróként tartanak számon, s olyan, a politika első vonalából visszavonult személyiségként, akinek érdemes odafigyelni a szavára - cikkében megjegyzi, hogy a magyarok az osztrákokat sógorként emlegetik, s nem, moncjjuk, anyósként, s ez sokat mond. Busek úgy véli, hogy nem a monarchiában szerették meg a magyarok ennyire az osztrákokat, hiszen azt az időszakot a kölcsönös versengés és neheztelés jellemezte, hanem valószínűleg inkább a XX. században, s 1956 után a vasfüggöny átlyuggatása is megtette a magáét. „Bárhogy is vesszük: minden tény egy szoros baráti kapcsolat mellett szól. A keleti tömb felbomlása nemcsak Burgenland határhoz közeli régiói számára járt sok előnnyel; Magyarország az osztrákok kedvenc beruházási helyévé is vált". Busek azonnal hozzáteszi: erről Ausztriában ma szinte senki nem beszél, csak arról jelennek meg sorra cikkek, hogy egész osztrák üzemek települnek át. „Ahelyett azonban, hogy ez érvül szolgálna Magyarország mielőbbi integrációjához, ahhoz, hogy a két országban a bérszint közeledjen, és azonos feltételek alakuljanak ki, az osztrák felelős személyek egyre szkeptikusabbak az Unió bővítését illetően." A volt alkancellár szerint az utóbbi időben a vezető osztrák tartományi politikusok is a keleti bővítés ellenzőivé váltak, pedig tudhatnák, hogy a bezárkózásnak Ausztria látja kárát. A magyarok szomorúan látják, hogy egyre kevesebb osztrák politikus látogat el Magyarországra, s a tőlük hallottak sem igazán töltik el optimizmussal őket az ország EU-ambícióit illetően. Ehhez járul még a határellenőrzések megszigorítása és a tudományos, kulturális érintkezések számának jelentős csökkenése - sorolja Busek. A volt alkancellár felteszi a kérdést, hogy nincs-e más stratégia, nem adhatna-e valamilyen jelet az osztrák (Európa-) politika Budapestnek, s a magyarok valóban csak ilyen bánásmódot érdemelnek-e az osztrák sógoroktól, azt, hogy hátat fordítsanak nekik. Der Standard ITTHON TÖRTÉNT-7 NAP ALATT | KIKBŐL LESZNEK NAGYKÖVETEK? Noha a végeredményt mindenki előre tudta, az ellenzék kétszer is nekirontott Hudec kulturális miniszternek, aki még csak arra sem volt hajlandó, hogy párbeszédei folytasson a tőle B*

1 eltérően gondolkodó képviselőkkel vagy a szíIliKJlHI nészekkel, illetve a hatáskörébe tartozó más intézmények centralizációtól tartó munkatársaival. Ha a bolsevizmus praktikáira emlékeztető kormányzati magatartás láttán nem hervadna le arcunkról a mosoly, nevetnünk kellene azon, hogy például Roman Hofbauer, a nemzeti vonal legvehemensebb prókátora a minisztert védelmezte: „... tőrőlmetszett szlovák orientáltságú, robusztus férfiú". A védőbeszédek mind azt bizonyították, hogy a miniszterelnöknek esze ágában sincs szakmai, netán gazdasági érvek alapján módosítani elképzelésein. Előre megjósolható, hogy a Peter Baco földművelési miniszter viselt dolgainak „megszellőztetésére" irányuló ellenzéki kezdeményezésnek is ugyanaz lesz a következménye, mint a Hudec elleni bizalmatlansági indítványnak. Pedig Baco kritizált intézkedései (engedély nélküli gabonaexport) a szó legszorosabb értelmében a reálszférát érintik; az ő melléfogásainak pénzben közvetlenül kifejezhető következményei vannak. Az egyre nehezebben élő állampolgár ilyenkor felteszi a kérdést: mekkora baklövést vagy - súlyosabb esetben - anyagi visszaélést kell egy miniszternek elkövetnie, hogy annak személyi következményei is legyenek? Ján Ducký, a volt gazdasági miniszter közvetve már beismerte, hogy az országot megkárosító gabonaexportért ő is felelős. Így védekezett: „Egy krajcár hasznom se volt belőle." Ezt azonban nem neki és nem Baco miniszternek kellene kimondania, hanem egy független ellenőrző szervnek. Aminek létrehozásában ma már senki sem hisz Szlovákiában. A Mečiar-kormány ugyanis nincs olyan helyzetben, hogy megengedhetné magának egy nagy botrány kirobbanását. A hatalom egyre inkább olyan helyzetbe kerül, mint az 1989-es fordulat előtti garnitúrák voltak. Ezek is tudtak a nagy visszaélésekről, a felelősöket azonban nem engedték leleplezni, hanem - minél távolabbi országokba - nagykövetekké nevezték ki őket. Rövidesen várhatók a kormányban személyi változások, valószínű, hogy nemsokára nagykövet lesz néhány eddigi miniszterből, ezt azonban majd úgy intézik, hogy senki se gondolhassa: ami történt, az az ellenzék kezdeményezésére történt. Mečiar érthetően megmondta annak idején: „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy megismétlődjék 1994 márciusa." DRÁGA KEMÉNYPORNÓ AZ OLCSÓ NYOMDÁBAN. A szlovákiai privatizáció egyik legtöbbet vitatott esete volt a Neografia nyomdavállalat Matica slovenská általi privatizálása. Mondják, akik tudják, hogy a Nemzeti Vagyonalap főnöke üveg alatt őrzi azt az 1 (szóval: egy) koronát, amelyet a patinás kulturális szervezet a testvérek között is félmilliárd korona értékű, korszerű üzemért fizetett. A nemzet janicsárhajlamú, illetve csak langyosan hazafias egyedei közül sokan keményen káromolták az intézkedést. A velük ellentétes oldalon állók viszont ájuldoztak a gyönyörűségtől: végre egy kormány, amely jelentőségének és irányultságának megfelelően viszonyul a nemzeti értékekhez. De mert minden botrány csak három napig botrány, a Neografia esete fölött is napirendre tért a nemzet. Mindenki vérmérsékletének és hajlamainak megfelelő kiadványokat várt a nyomdavállalat tulajdonlásának köszönhetően a Maticától. A keresztények hitbuzgalmi olvasmányokra, a történelmi érdeklődésű szlovákok pedig elsősorban a nemzet klasszikusai műveinek újrakiadására számítottak. Nagy megrökönyödést váltott ki, hogy imakönyv, illetve nemzetébresztő literatúra helyett olyan keménypornót ömleszt a keresztény és nemzeti Neografia az ország sajtópiacára, amelynek példányait olvasva még a kamionsofőrökre specializálódott nehézbombázó lányok is elpirulnak. De nemcsak ők szemérmeskednek, hanem Markuš, illetve Bajaník úr, a Matica slovenská két kulturális csúcsfunkcionáriusa is élenjár a szemérmeskedésben; bizonyára azért hunynak szemet a pornóújságok Neografia általi előállítása fölött, mert ennek tényét sehol sem tüntetik fel a kiadványokban. Természetemnél fogva én is szemérmetes vagyok. E tulajdonságomat azonban sikerült legyőznöm, és - amikor senki se látta - az egyik újságárusnál megvásároltam a kulturális intézmény olcsó nyomdájának drága termékét. A címét nem tüntetem fel, mert ez nem a reklám helye. Viszont a Neografiától valaki (feltehetően janicsár) kiszivárogtatta, hogy a Matica slovenská központi vezetése minden tagjának rendszeresen megküldik a darabonként 80 koronáért forgalmazott, krétapapírra nyomtatott pornóújság tiszteletpéldányait. A rossz nyelvek szerint hormonháztartásuk egyensúlyban tartása érdekében. Messze még a Rubicon Kedden az optimistáknak, csütörtökön késő este pedig a borúlátóknak volt igazuk azzal kapcsolatban, ami a szlovák parlamentben történt. Ennek az esetnek az a pikantériája, hogy mindkétszer ugyanarról, vagyis az Ivan Hudec kulturális miniszter iránti ellenzéki bizalmatlansági indítványról volt szó. A hét eiején látszólag a derűlátó elemzők értékelték reálisan a helyzetet, mert szerintük bármennyire heterogén politikai értékrendet képvisel is a jelenlegi szlovákiai politikai ellenzék, azért fontos kérdésekben csak képes összefogni. Ezúttal is, amikor valamennyi ellenzéki párt egységesen követelte a súlyos társadalmi és morális károkat okozó kulturális miniszter leváltását. Miután a kézi vezérlésű kormánykoalíciós szavazógép megvédte a bukástól Ivan Hudecet, az ellenzék logikus lépéssel válaszolt: rendkívüli parlamenti ülés összehívását követelte, amely kinyilvánítaná bizalmatlanságát a központosító rögeszméit minden áron keresztülhaj s'zöló miniszter ellen. Ekkorra azonban már a pesszimisták helyzetelemzése érvényesült, akik szerint a mostani szlovákiai ellenzék a közös minimum kimunkálására és következetes képviseletére sem képes. Ugyanis a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülés összehívását a baloldal, pontosabban a Demokratikus Baloldal Pártja már nem támogatta. A borúlátók újabb érve az is, hogy az iskolák autonómiáját és szakmai színvonalát veszélyeztető oktatási miniszter asszony leváltását egyértelműen csak a Magyar Koalíció és a Demokrata Párt szorgalmazza. Ezek a tények szemléletesen tükrözik a mai szlovákiai ellenzék képlékenységét. Egyúttal pedig jelzik azokat a dilemmákat és nehézségeket, amelyekkel a Magyar Koalíció találja szembe magát, amikor szövetségeseket keres a mostani szlovák ellenzék táborában. Mert a stratégia egyértelmű: az eredményes kisebbségi politizáláshoz többségi támogatók is kellenek, csak hát a sokszor leírt okok és előítéletek miatt szerfölött nehéz a közös célok és a közös politikai lépések kivajúdása. S ezért a csigalassúságú kibontakozásért, a szlovákiai demokratikus erők szétforgácsoltságáért nem a Magyar Koalíció a hibás, hiszen a neves szlovák kommentátorok is egyre többször hangoztatják, hogy jelenleg a hazai magyar pártok képviselik a legkövetkezetesebb ellenzéki politikát a parlamentben. Ondrej Dostál, a Sme kiváló szemleírója éppen tegnapelőtt keserűen állapította meg, hogy ez a következetesség egyre inkább elmagányosodik a törvényhozásban. Messze még a Rubicon, sóhajtom szomorúan szlovák kollégámmal együtt. Bizony elég távolinak tűnik a sokunk által áhított helyzet, amikor nemcsak egyes kiváló szlovák személyiségek, hanem számottevő ellenzéki szlovák politikai tömörülések is képesek lesznek visszavonhatatlan lépéseket tenni, tehát felülemelkedni nemzeti előítéleteiken és különféle görcseiken. Jelenleg nem látok sok esélyt arra sem, hogy ez a mai szlovák ellenzék legalább a sorsdöntő kérdésben, vagyis a mai kormánykoalíció leváltásának kérdéskörében elvben és a gyakorlati politizálásban egységes lesz. A kibontakozás és a megoldás útját hosszadalmasnak és göröngyösnek ítélem: bármennyire bonyolult és ellentmondásos folyamatnak ígérkezik,is Szlovákiában szintén ki kell alakulnia a jobboldali és a szociáldemokrata ellenzéknek, amely kétféle alternatívát kínál a Mečiar utáni korszakra. Közülük leginkább az számíthat sikerre, amely képes lesz a saját táborába verbuválni a kiábrándultak tömegét. Ugyanis bármennyire fájdalmas is leírni, Szlovákiában részben a szükségszerű, jórészt pedig a mai kormánykoalíció katasztrofális gazdaságpolitikája miatt - amely kizárólag a hatalom bebetonozását tartja szem előtt - egyre több lesz a megélhetési gondokkal küszködők, következésképpen a mečiari ígérgetésekből kiábrándultak száma. Az elkövetkező időszakban a Magyar Koalíció éppen következetes politizálása révén még fontosabb szerepet tölthet be a jobboldali szlovákiai ellenzéki tömörülés további megszilárdulásában és térnyerésében. Különösen akkor, ha egyes politikusai meggondolatlan kijelentéseikkel nem ássák alá azt a közös alapot, amit mára már sikerült rendkívül fáradságos és türelmes munkával létrehozni. S aminek az eredményei leginkább évek múlva mutatkozhatnak meg teljes egészében. A szociáldemokrata értékrendű baloldali ellenzék ehhez képest ma még szinte embrionális állapotban vergődik. Sajnos, ebben bizonyos mértékben a DBP hónapok óta teljesen passzív magyar szekciója is hibás, ugyanis sem a párton belül, sem pedig a baloldali érzelmű magyar nemzetiségű polgárok felkarolásában nem tölt be semmilyen szerepet. S ez már csak amiatt is veszélyes helyzet, mert ezzel a semmittevéssel teret ad a hosszú nevű magyar mozgalom demagógiájának, amely eddigi működése során csak talpnyaló hűségnyilatkozatokra volt képes, s leginkább pedig arra, hogy az odavetett koncokon propagandarendezvényekkel és -kiadványokkal visszhangozza a számára előírt hamis szólamokat. Hazai magyarságunknak a baloldali politikai térfélen is olyan politikusokra van szüksége, akik a szakértelmet, az európai értékrendet és a célirányos szövetségi politizálást tűzik zászlajukra, s nem az egyéni haszonszerzés és a hatalom kiszolgálása vezérli tetteiket.