Új Szó, 1996. szeptember (49. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-19 / 219. szám, csütörtök

Í 2 \ ÚJ SZÓ BELFOLD - KÜLFÖLD 1996. szeptember 19. CSUKA ZOLTÁN (1901-1984) Az idő mérlegén Ttizenkét évvel ezelőtt rövid, de annál szomorúbb hír döbbentette meg az olvasót: „1984. március 29-én tért végső nyugovóra Csuka Zoltán". Ki is volt vajon Csuka Zoltán? Mélységeiben is fölfelé tekintő írói munkásságával, szerény hangvételével, - ha nem is rendhagyó, de összességében - „egyedülálló" életművével maradandóan bejegyezte nevét az egyetemes magyar irodalomtörténetbe. Csuka Zoltán nagy tudású és sokoldalú íróember volt. Tehetségét a ráérzés és a tudatos elhivatottság harmonikus ötvözésévé* bontakoztatta ki. Költő volt és műfordító, irodalomszervező és irodalompolitikus, író és szerkesztő. E figyelemre méltó irodalmi hagyatéknak a további kutatása, értelmezése és (át)értékelése, valamint megőrzése, majd/most a hozzáértő örökösök számára kell, hogy jelentsen kötelező-szép, hálás, netán hálátlan feladatot. Érdemes és illő végigpillantanunk ezen a gazdag életpályán: mert tiszteletre méltó. Csuka Zoltán irodalmi tevékenysége két jelentősebb (a művein is érzékelhető) alkotói szakaszban érlelődik és teljesedik be kerek egésszé. Az első, a kezdés és az emigráció, majd a hazatérés éveit öleli magába, sok-sok megállóval... Zichyfalván született 1901. szeptember 2-án. Már egészen fiatalon bekapcsolódott a pécsi diákmozgalmakba. Szerkesztette a Diák (1919) és a Krónika (1920) című lapokat, Mindössze tizennyolc éves volt, amikor Versek (1920) címmel megjelent első versgyűjteménye. Csuka Zoltán a költői pályán valójában az avantgard mozgalom fiatalabb képviselőivel (Palasovszky Ödön, Tamkó Sirató Károly és mások) együtt indult. Majd több írótársához hasonlóan ő is emigrációba kényszerült. 1933-ig a jugoszláviai Újvidéken élt. Előbb a Szabadkai Üzenet című irodalmi folyóiratban jelentette meg írásait, amely akkor a „(...) hagyományosabb, realista jellegű népirodalomnak adott teret". Szükségét érezvén, ő maga is irodalmi folyóiratokat alapított és a vajdasági magyar irodalom szervezésében jelentős szerepet vállalt."(...) 1922-ben indította az Út című aktivista folyóiratot, később a Képes Vasárnap című hetilapot. Szenteleky Kornéllal 1927-ben megalapították a Vajdasági írást, 1931-ben ugyancsak ővele a „Kalangyát". Csukának Újvidéken további verskötetei jelentek meg - Utak (1922), Megyünk (1922), Fundámentum (1924), Esztendők ütőerén (1926), Mindent legyűrő fiatalság (1931) és Tűzharang (1933) címmel, amelyekben leginkább a közösségi érzés és a társadalmi problémák lázadó hangja kapott helyet. Juhász Géza (1924) irodalomtörténész, a vajdasági magyar irodalom jeles kutatója egy igényes és átfogó tanulmányt írt Csuka Zoltánról és délvidéki irodalmi tevékenységéről. 1933-ban Csuka visszatért Magyarországra, Budapesten telepedett le, s hazatérése után sem lankadt alkotó kedve - saját lapját, a Látóhatár című kisebbségi szemlét szerkesztette 1944-ig. Érezte, hogy szükség van rá, és tudta, hogy a vésztjósló idő(k)ben megsokszorozott erővel kell folytatni a megkezdett utat... Tollával „a Duna-völgyi népek közeledését szorgalmazta, az antifasiszta szellemi ellenállásban vett részt". Közben az 1936-os évben Életív címmel kiadták válogatott (1925-1935) verseit, s újabb lírai termése a Sötét idők árnyékában (1939) címmel látott napvilágot. Ebben az időben már beindulóban volt a nácigépezet, majd jött a második nagy világégés, amitől Csuka Zoltán (is) olyannyira irtózott. De - végül is győzött a józan ész, a vox humána: s ettől a perctől új időszámítás kezdődött a Kárpát-medencében élő népek történelmében. Emberi és írói világában ez a határkő jelentette azt a második és nem oly rövid (de annál fontosabb) alkotói szakaszt, amelyet akár akadályfutásként is jellemezhetnénk. Költőnk képzeletbeli tarisznyájában a kezdés, az emigráció, a háború, a „felszabadulás", az elhallgattatás és a „hallgatás", valamint az árnyékban virágzó élet(ek) érveivel felmálházva folytatta irodalmi munkásságát. Kerek tizennyolc évet kitevő szilencium után jelenhetett meg a Buzgó kiáltás (1957) című verskötete. Tudnunk kell, hogy Csuka Zoltánt a személyi kultusz ideje alatt koholt vádak alapján, 1950-ben letartóztatták, elítélték - tehát öt évet elraboltak az életéből és több évre kiütötték kezéből a tollat -, majd 1955-ben rehabilitálták. Az 1956os forradalmat követően, töretlen kedvvel és optimizmussal (!?) kapcsolódott be az „új" és megújult irodalmi életbe. Friss alkotásai, újabb kötetei, Piros pünkösd Pécsett (1959, elbeszélő költemény), Előretolt állásban (versek 1921-1939, 1966), „Mert vén Szabadság áldalak..." (visszaemlékezés, 1971), Ellentmondás a halálnak (versek, 1971), Az idő mérlegén (versek, 1977) és Bizonyságul (versek, 1983) címmel láttak napvilágot. Fentebb már tettünk említést Csuka Zoltán emigrációs éveiről. Az Újvidéken eltöltött száműzetésben egy életre szólóan eljegyezte magát a szerb-horvát irodalommal és a II. világháborút követően is sokat fáradozott a jugoszláv-magyar irodalmi és kulturális kapcsolatok fejlesztése terén. Csuka előbb az Új Dunántúl (Pécs) című napilapnál, majd a Sorsunk című folyóiratnál dolgozott. Az 1947-1948-ban megjelent Déli Csillagot, a Magyar-jugoszláv Társaság folyóiratát, Haraszti Sándorral közösen szerkesztette. Jakov Ignjatovič magyarországi szerb író életrajzi regényét A szentendrei rebellis (1969) címmel írta meg. Továbbá számos szerb és horvát költő, illetve író művét ültette át magyarra. A jugoszláv népek irodalmának története (1963) is jelentősen növeli az életmű értékét. Csuka Zoltán műfordítás gyűjteménye Csillagpor (1971) címmel került az olvasó asztalára. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy dráma-fordításai is figyelmet érdemelnek.) Csuka Zoltánt a magyar fordítás-irodalom méltán tartja számon a legjobbjai között: s a délszláv népköltészet és irodalom nívós tolmácsolásáért 1965-ben József Attila-díjat kapott. Most tehát „az idő mérlegére" helyezett élet és életmű szolgáljon „bizonyságul" a mai nemzedéknek. Az öregedő Csuka Zoltán emberi lényéhez elválaszthatatlanul hozzátartozott az ősz haj, a kockás ing, a nagykeretes szemüveg, a hangyaszorgalom, a toll és az EMBERI HANG. Igaz Ember volt. író... s annak is marad meg az emlékezetünkben - megérdemelné, hogy valamelyik kiadónk egy gondosan szerkesztett versgyűjteményét letegye a szlovákiai magyar olvasó asztalára. Annál is inkább, mert Csuka Zoltán nyolcvanhárom esztendőn át halála utolsó órájáig! - „az egy égbolt alatt élő népek barátsága eszméjének fáradhatatlan szolgálatában" futotta meg pályáját. Élete és munkássága a „szeretet emberének" szolgálata... az Embert szerető és tisztelő író, nemes „szolgálata" volt. VÖRÖS PÉTER HARMINCEGYEN SZAVAZTAK Holnap este Nyitrán adják át a színikritikusok díjait Egy szlovák nyelvű szójáték adta a kritikusok díjának elnevezését (

Divadelné ocenenia sezóny - DOS-ky, vagyis a betűszó-kombináció szerint: Deszkák), amelyet kategóriánként 31 kritikus szavazata alapján adnak át a holnap kezdődő nyitrai nemzetközi színházi fesztivál keretében. A dolog számos országban már nem új keletű, s a tények alapján következtethetünk arra is, hogy a díjkiosztás előtti titkolódzás fölösleges gyermekded játszadozás. Különösen akkor tűnik annak, ha beavatottak már tudni vélik a végeredményt. Vélhetik, hiszen a kategóriánként a három legtöbb szavazatot kapott előadás vagy művész néhány napja nyílt titok. Aki látta az előadásokat és a szlovákiai színikritikákat is el-elolvassa, saját ízlésének és objektivitásának csapásán elindulhat. Biztos lehet benne, nem nagyot és nem sokat fog tévedni. A három legjobb előadásnak a Szlovák Nemzeti Színház Martin Huba rendezte Csehov Cseresznyéskert és az Eszenyi Enikő rendezte Shakespeare Ahogy tetszik előadásokat, valamint a turócszentmártoni SZNF Színház Roman Pe Iák rendezte Karol Horák Jöjjön el a te országod című produkciót tartják. A legjobb rendezők között van Martin Huba és Eszenyi Enikő a már említett alkotásokkal, valamint Ľubomír Vajdička, a SZNSZ-beli az Amikor táncolt... rendezésével. A legjobb női alakítás díjára két szerepben nyújtott teljesítményéért (Ranyevszkaja és Isadora Duncan) jelölték Emília Vášáryovát, valamint Diana Mórovát (Rosalinda megformálásáért Shakespeare Ahogy tetszikjében). A férfiak közül Ján Kožuch (a már említett Horák-dráma Emília Vášáryová Ranyevszkaja szerepében főszerepéért), Michal Dočole manský (a nyitrai Bagar Színházban játszott Nestroy-darab, az Egyvégű kötél Lipsa szerepéért) és Ján Kroner (Lopachin a Cseresznyéskertből). A díjra felterjesztett díszlettervezők között szerepel A/e

š Votava (Cseresznyéskert), Alexandra Grusková (Az egyvégű kötél) és Kentaur (Ahogy tetszik). Az évad felfedezése díjra Milan Mikulčíkot (több szerep a Szlovák Nemzeti Színház már említett előadásaiban), a nyitrai produkció alkotóközösségét, és Karol Horákot (a Jöjjön el a te országod című drámáért) jelölték. (d-n) Lipcsey György: Erdő, 1995 Oszi fesztivál Pozsonyban A pozsonyi Osztrák Nagykövetség és az Osztrák Kulturális Központ, valamint Pozsony-Dúbravka és Béc»-Döbling városkörzeti hivatalainak támogatásával kerül sor e hét végén a szlovák fővárosban az Őszi fesztivál elnevezésű rendezvényre, melynek a dúbravka! művelődési ház ad otthont. Szeptember 20-án, azaz holnap este 19.00 órakor kezdődő koncertjével mutatkozik be a közönségnek a döblingi énekkar a művelődési ház nagytermében. A koncertet követően a Döblingi Művészkör képzőművészeinek munkáiból összeállított kiállítás ünnepélyes megnyitójára kerül sor 20.00 órakor. Másnap, azaz szeptember 21-én 19.00 órakor Marianne Schönauer és Bruno Thost tart felolvasóestet a művelődési házban. Este 20.00 órakor pedig a bécsi Állami Operaház csillagait, Walter Berryt, Heinz Zedniket és Malat Schrammelnt láthatja a színpadon a közönség. (aye) SZEPTEMBER 21.: A magyar dráma napja Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i bemutatójára emlékezve ünneplik meg a magyar dráma napját immáron tizenkét esztendeje. A Magyar írók Szövetsége kezdeményezte ünnepség szándéka, hogy tudatosítsa a magyar nyelvű drámairodalom értékeit, felhívja az olvasók, a színházbarátok figyelmét a magyar művekre. A magyar dráma napján ismételten írói versengést rendeznek a budapesti József Attila Színházban. A harmadik angyalföldi drámaíró verseny résztvevői Márton László, Nagy András és Németh Ákos. A Mai Nap cikke nyomán születendő új egyfelvonásosokat aznap este már láthatja a közönség a teátrumban. A „drámai" küzdelemről beszámol a Petőfi Rádió Éjszaka című műsorában. A Várszínház Refektóriumában Sarkadi Imre Oszlopos Simeon című darabját játsszák. Az előadás kezdete előtt Spiró György osztja meg gondolatait a nézőkkel. A magyar kortárs drámáról, helyzetéről, a színházról megfogalmazott írását ifj. Jászai László színművész tolmácsolja a közönségnek. A budapesti Katona József Színház kisszínházában szintén magyar művet játszanak. A Kamra előadásán Parti Nagy Lajos Mauzóleum című színműve szerepel. A Bartók Rádió Szabó Magda Békekötés című hangjátékával tiszteleg az ünnepen. A Duna Televízióban pedig Móricz Zsigmond Sári bíró című színművét tekinthetik meg az érdeklődők. A felvétel a győri Kisfaludy Színház egykori nagy sikerű előadását örökítette meg. (MTI) Pécs Pintér Tamás grafikája Megtalálták Amerika legrégibb épen maradt játékfilmjét Az Amerikai Filmintézet kutatói kedden bejelentették, hogy megtalálták a legrégibb épen maradt amerikai játékfilmet, amely csaknem újszerű állapotban vészelt át Oregon államban, egy alagsori helyiségben több mint harminc esztendőt. A Reuter jelentése szerint a III. Richárd 1912-es feldolgozása csak a második volt az országban gyártott hosszú játékfilmek sorában, az első viszont, amely Shakespearedarabot mutat be. Egy ritka eljárással még színezték is, amelynek eredményeképpen a film egyes jelenetei pirosas árnyalatúvá váltak. „A legkorábbi játékfilmek közül olyan kevés létezik ma, hogy minden új felfedezés olyan, mintha ritka kincset találnánk" - mondotta Martin Scorsese, az intézet Konzerváló Bizottságának igazgatója és társelnöke. Az utóbbi években az 1951 előtt gyártott, nitrátszalagra rögzített mozifilmek gyors bomlásnak indultak, és arra késztették a kutatókat és történészeket, hogy kutassák fel és konzerválják, vagy restaurálják őket. A Los Angeles-i központú Amerikai Filmintézet (AFI) a legkevesebb negyven percig tartó, vagy a körülbelül négy tekercs harmincöt milliméteres filmből álló alkotásokat minősíti játékfilmnek. Az első játékfilm, a Twist Olivér még mindig létezik, egy tekercse azonban hiányzik. 1912-ben, amikor Amerikában először kezdtek gyártani játékfilmeket, nyolc hosszú film készült. Közülük csak három maradt fenn teljes egészében, két további pedig hiányosan. A III. Richárdról azt hitték, hogy teljesen elveszett, mígnem William Buffum, egy az Oregon állambeli Portlandban elő hetvenhét éves ember az intézetnek adományozta. Buffum, aki egykor, a negyvenes években mozigépész volt, több mint harminc évvel ezelőtt teljes némafilm-gyűjteményét cserélte el a III. Richárdért és az 1919-ben készült, ritkaságszámba menő When Bearcat Went Dry című filmért. Filmjeit házának alagsorában tárolta, évente gondosan újratekercselte őket, megóvandó az összeragadástól. Mint elmondta, nem tudott a film fontosságáról, és csak nemrégiben döntött úgy, hogy odadományozza minőségének megőrzése érdekében. A III. Richárd főszereplője az angol Frederick Warde, akit a korabeli színlapok kiváló tragikus színészként jellemeztek. A film elkészítése 30 ezer dollárba került, 70 jelenetből áll ás több száz színész valamint statiszta szerepel benne. (MTI)