Új Szó, 1996. szeptember (49. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-18 / 218. szám, szerda

1996. szeptember 19. PUBLICISZTIKA - HIRDETÉS ÚJ SZ

Ó L9 J Fehérorosz frontvonalak Nagy csata van készülőben Minszkben: bármely pillanatban kitörhet az összecsapás a parlament és az elnök között. Ráadásul az sem kizárt, hogy az összeütközés nem marad meg tisztán politikai síkon. Erre lehet következtetni abból, hogy Lukasenko elnök a múlt héten azzal vádolta az ellenzéki honatyákat: fegyvereket szándékoznak vásárolni, és saját biztonsági rendszert akarnak létrehozni. Ezek után igazán nem lehet számára gond, hogy bejelentse, a fegyvereket már meg is vették, tehát fegyverrel kell velük szemben megvédeni a békés lakosságot. Igen, a békés lakosságot, amely - kívülről szemlélve - inkább birkatürelmű. Mintha nem is volna más gondja, mint az aznapi szegényes betevő falat megszerzése. Pedig ha belegondolunk, ez nem akármMyen erőfeszítéseket követel. Belorusszia mind a cári Oroszországban, mind a Szovjetunióban amolyan könnyen kordában tartható hátsó udvar volt, szegény és csendes. A kelet-európai változásoknak egy kedvező következménye volt: lehetett batyuzni Lengyelországba. De már ennek is vége, mivel a szovjet típusú gazdaságról álmodozó államfő egy rendelettel véget vetett nemcsak a csencselésnek, hanem mindenfajta kisvállalkozásnak. Egyszerűen megtiltotta az olyan cégek bejegyzését, melyeket nem az állam alapított. Belorussziában nincs szólás- és gyülekezési szabadság, nincs sajtószabadság. Az ellenzéki lapok már mind külföldön jelennek meg, főleg a Baltikumban. Vagy tíz napja tiltották be azt a kereskedelmi rádióadót, amely főleg zenét sugárzót, és kis mennyiségben híreket, mégpedig belorusz nyelven. S éppen ez volt a vétke, mivel Fehéroroszországban a fehérorosz nyelv nem kívánatos. Lukasenko ugyanis kizárólag Oroszország felé orientálódik, tető alá is hozta áprilisban a nagy szövetséget Moszkvával. S valahol itt van a kutya elásva. A NATO tervezett keleti bővítése miatt Moszkva számára Belorusszia stratégiai jelentősége meghatványozódott, s mivel a demokrácia Oroszországban is gyerekcipőben botladozik, nem okoz neki különösebb fejfájást, hogy csak egy operettdiktátor által érheti el céljait. Moszkva számára a lényeg: tizennyolc orosz nukleáris rakéta van még Fehéroroszországban, s feltehetően ott is marad. Pedig érdemes volna odafigyelni arra, hogy a belorusz ellenzék - a kommunista párttól a liberálisokig - már egyesült, mégpedig nemzeti, sőt inkább nacionalista alapon. Ezek a profi politikusok meg néhány értelmiségi - a tömegek még mindig fásultan hallgatnak. Kivételt képeznek a fiatalok, akik létrehozták a Fehér Légiót, egy kimondottan szélsőséges nacionalista csoportot, melynek tagjai kizárólag fehéroroszul beszélnek - s határozott lépések megtételére szólítanak fel. Ha Lukasenko most nem fogja vissza magát, ha ragaszkodik alkotmánytervezetéhez, amely egyenlő egy diktatórikus rezsim megteremtésével az általa csodált Hitler szellemében, ha még a jövő évezred elején is elnök akar lenni, és mindhalálig parlamenti képviselő - akkor az összeütközés elkerülhetetlen. A frontvonalak már kialakultak, az ellentétek összebékíthetetlennek tűnnek. Moszkva még közbeszólhat de akar-e? Állítólag nő az átlagéletkor A statisztikai hivatal szerint 1991 óta a férfiak és a nők esetében is nő az átlagéletkor. A nőknél, akik közismerten hosszabb ideig élnek, ez az emelkedés 1,3, a férfiak esetében pedig 1,6 évet tesz ki. A férfiaknál tavaly 68,4, a nőknél pedig 76,3 év volt az átlag. Ezeket az adatokat optimista felhanggal az egészségügyi miniszter említette a parlamentben. Jozef Pokorný képviselő szerint viszont a statisztika elsősorban az 1989 előtti állapotot tükrözi. A jelenlegi egészségügyi politika hatásainak jelentkezését legalább tíz évre becsüli. A fejlett országokhoz képest a hazai átlagéletkor még mindig 5-7 évvel rövidebb. A táplálkozással foglalkozó szakemberek szerint amennyiben ezen a téren nem történik változás, akkor a szlovák lakosok kétezer után akár húsz évvel is rövidebb ideig élhetnek, mint a fejlett nyugati országok lakosai. A szakértők adatai szerint a középkorú férfiak halálozási aránya rosszabb, mint Vietnamban, és a posztkommunista országok közül ezen a téren csak Magyarországon kedvezőtlenebb a helyzet. Az orvosok arra figyelmeztetnek: ha nem változnak a táplálkozási szokások, a szlovákiai halálozási arány a máj-, szív-, illetve rákos megbetegedések esetében kétszer-háromszor olyan magas lesz, mint a fejlett országokban. (uj), Sme A mutogatós bácsi esete... Meg mernék rá esküdni, vagy ha ez jobb helyeken nem ildomos, hát mérget vennék rá - címszereplőm boldogan ki is utálna néhány lapáttal számomra magánkészletéből -, hogy lassan már nincs e nem túl kicsiny Galaxisban ország, mely veleszületett gonoszságból, úri passzióból, akarva-akaratlan ne azon fáradozna lendületlen hévvel, hogy tönkretegye, eltapossa szépen szuverén Kishazánkat és annak talpig derék - talptól fölfelé már nem - államfejőt, Vladimír Mečiart, aki színészi kelléktárából elég gyakran a mutogatós bácsi szerepét veszi elő. Most, mint tudjuk, épp a csehekre mutogat két kézzel, mert több keze nincs, bár ha annyi keze volna, mint az egyenlítő hossza milliméterben megadva, talán az is kevésnek bizonyulna, hisz - mint mondám fent - ellenére tör a Mindenség. A mindenségit neki! Pedig ha valaki, akkor ő igazán mindent megtett és megtesz Kishazánk demokráciájának felvirágoztatásáért, mégis rá akarják fogni, hogy diktatórikus módszerekkel izgágát. Hát majd megmutatja a szomszédoknak, hogy ki is ő. (A jószomszédi viszony ápolásának legjobb módszere: áthívom a szomszédot ebédre, aztán jól leordítom, megverem és hazaküldöm, mert tudom, hogy mi illik egy jól nevelt házigazdához...). Most például megmutatja a szomszédoknak és a világnak is, hogy a demokrácia érdekében hajlandó ajtót mutatni leghűségesebb minisztereinek és államtitkárainak is, akik most rájöhettek, hogy a bársonyszékbe, melyen eddig vidáman ültek, gyárilag be lett építve egy elmés szerkezet, mely „elmés a francba" felkiáltással kirúgja őket, ha a főnök úgy dönt. Mostani kormányátalakításával megmutatja, hogy Kishazánk is lesz olyan szimpatikus és gazdag, mint ahogyan azt már oly sokszor megígérte. Gazdag ez az ország most is - majdhogynemcsak hányni jár belé a lélek, egészen kicsiny polgárának meg olyan jól megy dolga, hogy ágyban villátreggelizik amíg az étkészlet tart -, mert felállni már nem bír, sőt az előrejelzések szerint néhány év múlva olyannyira nem leszünk élelmiszerből önellátóak, hogy a Templom Egereinek Közgyűlése már most egy másik államba való áttelepülés gondolatát fontolgatja... De a mutogatós bácsi mutogat. És nem a tükör előtt, ahogy az igazán jó színészek szoktak gyakorolni, ahol láthatják a hibákat és javíthatnak. Egyébként a mutogatós bácsikat előbb-utóbb biztos helyre csukják, ahol bőven kiélhetik torz hajlamaikat. KERTÉSZ GÁBOR A ZAMESTNANECKA ISTOTA UGYE Az Egészségbiztosítók Társulása elé kerül A Zamestnanecká Istota (Zl) egészségbiztosító tisztességtelen ügyféltoborzása a komáromi Bickard cégen keresztül történt. Ez a cég különféle kedvezményes áruk kereskedelmével foglalkozik, amely előfeltételeként kétezer koronás kártya megvásárlását szabja. A Zl elsősorban az Általános Egészségbiztosító (VŠZP) ügyfeleit kereste meg, átlépés esetén előnyöket ígérve nekik. Miloš Blanárik, a Zl igazgatótanácsának elnöke szerint a Bickard céggel az ügyfelek megnyerése marketingstratégiájának elemzéséről kötöttek szerződést. Ezenkívül kiterjedt dél-szlovákiai terjesztői hálózatukat az új biztosítási kártyák terítésére is felhasználták. Jana Millerová, a VŠZP sajtótitkára szerint a terjesztők elkérik az emberektől a VŠZP biztosítási kártyáit, majd az adatokat leírva elküldik számukra a Zl kártyáját. Miloš Blanárik szerint viszont a Zl csak a helyesen kitöltött és sajátkezű aláírást tartalmazó jelentkezési lapot fogadja el, Eduard Kováč, az Egészségbiztosítók Társulásának elnöke szerint a Zl eljárásával szeptember 19-i ülésükön foglalkoznak majd. Dél-Szlovákiában a VšZP-éihez hasonló tapasztalatokat szerzett a APOLLO Egészségbiztosító és a Kölcsönös Egészségbiztosító is. Ezektől Albin Hrušovský, a Zl vezérigazgatója levélben kért bocsánatot. Rút Drobová, az egészségügyi minisztérium sajtóosztályának munkatársa arra figyelmezteti az embereket, hogy mielőtt átlépnének egy másik egészségbiztosítóba, győződjenek meg róla, hogy az kötött-e szerződéseket az orvosokkal. Albín Hrušovský szerint a Zl 200 ezer biztosítottal rendelkezik, az Egészségbiztosítók Társulása 51 ezerről tud. ANDREA NOZDROVICKÁ, Národná obroda KOMMENTÁRUNK Kétszázmilliós vízió Amint arra számítani lehetett, a Közép-európai Szabadkereskedelmi Egyezmény (CEFTA) tagállamai kormányfőinek Jasnában tartott csúcstalálkozója nem hozott látványos eredményeket. Két évvel ezelőtt Poznanban a kereskedelem liberalizációjának gyorsításáról egyeztek meg, tavaly Brünnben pedig „kinyitották" az Egyezményt - Jasnában mindössze az elkövetkező időszak szakértői tárgyalásainak témáit felvázoló zárónyilatkozatra futotta. Ez persze nem nevezhető meglepetésnek, hiszen az előző négy év látványos előrehaladása eredményeként a kölcsönös kereskedelemben még vámokkal sújtott termékek listája leszűkült az érzékeny árukra. Ezek vonakodás nélküli liberalizációját pedig az öt tagország közül belpolitikai következmények nélkül talán csak Václav Klaus engedhetné meg magának. Csodákat tehát nem várhattunk, de az mindenképpen csalódásnak nevezhető, hogy a szlovéneket még mindig nem lehetett rábírni az 1995 decemberében Varsóban aláírt 3. sz. Kiegészítő Jegyzőkönyv aláírására, amely egyes mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékeknél 1996. január elsejétől eltörölte a vámokat. Így aztán a kormányfők legfeljebb csak a reményüket fejezhették ki, hogy Szlovénia a jövő év elejétől megszünteti a jelenleg alkalmazott kivételeket. Azért a tavaly ősszel sebbel-lobbal felvett Szlovéniát nem kell a CEFTA mumusának tekinteni. Az ipari forgalom mintegy tíz százalékára vonatkozó kivételi listákat az előkészítő tárgyalások során nem sikerült lényegesen szűkíteni, ebben a tekintetben éppen a többi tagország Szlovéniával folytatott tárgyalásai jutottak a legmesszebbre. Az ilyen érzékeny termékek közé főként a textilipari, a kohászati áruk és a gépjárművek tartoznak. Tekintettel arra, hogy a CEFTA-ban sokan egy kétszázmilliós piac kialakításának lehetőségét látják, látni kell, hogy Szlovénia viselkedése rányomja a bélyegét a további bővítés menetére is. Jasnában a felvétel iránt érdeklődő országok közül kormányfői szinten képviseltette magát Bulgária, Litvánia és Románia, kormányfő-helyettesi szinten Ukrajna, és jelen voltak a lett kormány képviselői is. Nekik egyaránt tudatosítaniuk kellett, hogy a szlovén tapasztalat miatt még a felvétel előtt alá kell írniuk az összes jegyzőkönyvet. Egyébként valószínűleg Románia lesz a következő tag, felvétele a jövő évre várható. Jasná eredményei közül meg kell említeni a külgazdaságért felelős miniszterek által aláírt két dokumentumot. A egyik az áruk származási szabályairól, a másik pedig a vámtarifák nemzetközi besorolási rendszeréről szól. A következő, Szlovéniába tervezett csúcstalálkozóig a fő munka a szakértőkre hárul. A kivételi listákon szereplő termékeket illető csereberén kívül a fő hangsúly a szolgáltatások, a kereskedelem és a tőkeáramlás liberalizálásán lesz. Ebből a munkából ezentúl a nagykövetségeken tevékenykedő kereskedelmi tanácsosok is kiveszik a részüket. Jasnában ugyanis a többiek újra elvetették a szlovák fél által javasolt pozsonyi CEFTA-titkárság ötletét, de azt megengedhetőnek tartották, hogy a munkát a tagországoknak az elnöklő országban működő nagykövetsége kereskedelmi tanácsosaiból összeálló bizottság koordinálja. AHOGY ÉN LÁTOM A csőd csődje Ahogy múlnak a napok, és időben egyre messzebb kerülünk az 1992-es választási eredmények kihirdetésének időpontjától, mindinkább be kell látnom: cseh nemzeti szempontból igaza volt Václav Klausnak, hogy oly könnyen beleegyezett Csehszlovákia kettéosztásába. Sokkal messzebb látó politikus, főképp pedig koncepciózusabb közgazda ő annál, semhogy ne ismerte volna fel, hogy az össznépi voksolás eredményeként kinek a kezébe került Szlovákia sorsra, és mi lesz a Mečiar-vircsaft országlásának a következménye. Pedig akkor, 1992 nyarán, őszén még ő sem tudhatta, hogy két évvel később szélsőjobbról is, extrém balról is olyan politikai erő támogatja meg az ország erős emberét, amelynek vezetői ugyan semmihez sem értenek, de mindenre képesek annak érdekében, hogy Szlovákiában ne polgári társadalomra jellemzően valósuljon meg a gazdaság átalakítása. Nálunk így még az a - szinte már törvénynek tekintett - klausi szállóige is megcáfolódott, amely szerint az államnál nincs rosszabb, pazarlóbh tulajdonos, ezért minél gyorsabb ütemben végre kell hajtani az „össznépi"-nek nevezett vagyon privatizációját. Lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy a párthovatartozás szerint privatizált vagyont hogyan kezelik a koalíciós pártok irodái „közgazdasági laboratóriumai" mesterséges megtermékenyítőiben fogant újgazdagok. Hozzájuk képest még a szocializmus konszolidáltabb időszakainak központból vezérelt gazdasági vezetői is valóságos vállalkozói géniuszok voltak, ők ugyanis tisztában voltak csinovnyik mivoltukkal, így ha mertek is lopni, mértéktartóan tették. A privatizáció kezdetén szívesen elhittük azt a tételt, hogy indokolt, ha vállalkozó szellemű egyénnek, csoportnak áron alul jut kezére valamely üzem. Feltéve persze, hogy az új tulajdonosoknak van elképzelésük a termelés és az értékesítés fellendítéséről, magyarán szólva a gazdasági struktúra átalakításáról. Nem utolsósorban arra gondoltak e gazdaságfilozófia megfogalmazói, hogy így az egész gazdasági rendszer átalakításának kellemetlen melléktermékét, a munkanélküliséget is korlátok közé lehet szorítani, és csak akkor kell beindítani a csődeljárást, a felszámolást, ha az adott vállalat valóban menthetetlen. Azzal, hogy Szlovákiában a pártirodák döntik el, ki privatizálhat, erkölcsileg is mérhetetlen kárt okoznak a hatalmon lévők, gazdasági szempontból pedig egy helyben topogásra, sőt visszafejlődésre ítélik az országot. Olyanok is nemzeti kapitalistának jelentkeznek, akiknek fogalmuk sincs a vállalkozás mibenlétéről, vagy éppen csak annyit tudnak róla, amennyit a központi irányítás feltételrendszerében megtanultak. Egy normális piacgazdaságban működő vállalkozó e jelenségre ezt mondaná: az ilyen privatizálási gyakorlatnak csak az lehet a következménye, hogy viszonylag rövid időn belül kiderül, vállalkozóként „hány pénzt érnek" az új tulajdonosok. Ha tudják, mit akarnak, és ezt végre is tudják hajtani, akkor kapitalista lesz belőlük, felvirágoztatják a vállalatot, és munkát adnak az alkalmazottaknak. Ha nem ez a helyzet, akkor csődbejutnak. Egy normális piacgazdaságban működő vállalkozónak eszébe sem jut, hogy van egy ország, ahol a bankrendszer is ugyanazoknak a kezében van, akik a privatizációs jogosítványokat osztogatják. Szlovákia - ilyen ország. Ebből következik, hogy itt a hitelkérelmek elbírálása is párthovatartozás szerint folyik. Csak ennek tulajdoníthatóan következhetett be az a furcsa állapot, hogy a Szlovák Köztársaságban még a csődeljárások lebonyolítása is csődbe került. Sógorsági-komasági alapon ugyanis azok is el tudják intézni, hogy a bankok hitelt folyósítsanak, akiknek a vállalata már évekkel ezelőtt megérett a felszámolásra. És ennek a közvetlen következménye, hogy azok a kis- és középvállalkozók viszont, akik tudják, mit akarnak, akiknek van életrevaló elképzelésük a „hogyan tovább"ról, ha megfeszülnek, sem jutnak hitelhez. Vagy ha hozzájutnak, az csak borsos sáp fizetése ellenében történik. A szlovákiai újgazdagok bebizonyították, hogy még az államnál is vannak tékozlóbb tulajdonosok. Az „előre kijelölt privatizőrök" ebül bánnak az ebül szerzett tulajdonnal. Hatósági segédlettel teszik.